Bevezetés
A Napból érkező sugárzás energiájának villamosenergia-termelésre
használatára jelenleg két módot ismerünk: az egyik – napjainkban
inkább elterjedt – mód a közvetlen villamos energiává alakítás a
fotovillamos (PV) effektus révén, a másik egy többlépcsős
energiaátalakítás (1. ábra). Ez utóbbi első lépcsője a
sugárzás befogásával valamilyen közeg felmelegítése, majd ezt
követi a hő mechanikai munkává, azután villamos energiává
alakítása. Az ilyen többlépcsős átalakítással működő
berendezések a naphőerőművek.

1. ábra • A sugárzási energia villamos
energiává alakításának két lehetősége
A.) fotovillamos átalakítás B.) naphőerőmű
Mi lehet vonzó a sokkal több elemet
tartalmazó, ezért drágább naphőerőművekben? Egyértelműen a
hőtárolás lehetősége. A PV-átalakítás legnagyobb hátránya, hogy
semmilyen tárolási lehetőséget nem tartalmaz, ezért a hasznos
teljesítmény késleltetés és tompítás nélkül követi a besugárzás
változásait. Ezzel szemben a hő másodperces-perces skálán a
hőtehetetlenség következtében automatikusan kiegyenlíti az
ingadozásokat, órás skálán pedig hőtároló beépítésével oldható
meg az energia tárolása és igény szerinti felhasználása. Ez
lehetővé teszi a kihasználási tényező növelését és a
villamosenergia-igény alakulásához jobban alkalmazkodó üzemmenet
megvalósítását. A naphőerőmű így a villamosenergia-rendszer
sokkal értékesebb elemévé válik.
A naphőerőművek típusai
Mind a hő begyűjtése, mind a hő mechanikai munkává alakítása
különböző eljárásokkal valósítható meg. Ebből adódóan többféle
eljárást dolgoztak és próbáltak ki (2. ábra). Ezek egy
része csak a kis teljesítményű demonstrációs projektekig jutott,
míg az ábrában aláhúzással jelölt típusok lényegében bevált
konstrukciók, ezekkel foglalkozunk részletesebben.

2. ábra • Naphőerőművek
konstrukciós megoldásai
A koncentrátoros hőbegyűjtés lényege, hogy nagy felületre
beérkező direkt sugárzást tükrökkel egy nagyságrendekkel kisebb
felületű hőfelfogó ernyőre koncentrálják, ahol a kis hőleadó
felületen fellépő kisebb hőveszteség magasabb hőmérséklet
elérését teszi lehetővé. Az így létrehozott magas hőmérsékletű
munkaközeg vagy közvetítőközeg hőtartalma hagyományos
gőzkörfolyamatban hasznosítható. A szórt sugárzást a
koncentrátoros hőbegyűjtés nem tudja hasznosítani.
Parabolavályús naphőerőművek
A parabolavályú a fókuszában futó hőgyűjtő csőre tükrözi a beeső
fényt, amelyben felmelegszik a közvetítő közeg, az pedig a
vízgőz munkaközegnek adja át a hőt, amely egy hagyományos
körfolyamatban állít elő hasznos munkát
(3. ábra). A közvetítő
közeg körében helyezik el a hőtároló(ka)t. Az ábrán egy
kéttartályos, párhuzamos kapcsolású hőtároló látható, de a
tárolás történhet soros kapcsolású tartályokban is, és létezik
egy tartályos, Marguerre-rendszerű megoldás is. A parabolavályú
egydimenziós koncentrálást valósít meg. Az elérhető
koncentrációfok (a tükörfelület és a hőgyűjtő felületének
aránya) 50 és 100 közötti értéket érhet el, evvel gazdaságosan a
közvetítő közeg (általában termoolaj) 350–400 °C hőmérséklete
érhető el.
A hőmérséklet-tartománynak megfelelően
mérsékelt gőzparaméterek alkalmazhatók, általában 40–100 bar
nyomás és 320–380 °C gőzhőmérséklet. Ez körülbelül a XX. század
második negyedére jellemző erőművi paramétereknek felel meg.
A parabolavályúk a Nap járásának követésére
elforgathatók. A legkedvezőbb elrendezés, ha a vályúk tengelye
észak-dél irányú.
A párhuzamosan elhelyezett vályúk
távolságának növelése nagyobb területigénnyel jár, és több
csővezetéket tesz szükségessé, míg kis távolság esetén a reggeli
és esti időszakban nagyobb árnyékot vetnek egymásra.
Ebbe a típusba tartozik a világ első jelentős
naphőerőműve, a kaliforniai Solar Energy Generating System
(SEGS), amelynek kilenc egysége, egyenként 30–80 MW
teljesítőképességgel 1984 és 1990 között került üzembe. A
parabolacsatornák teljes hossza 369 km, az elfoglalt terület kb.
6,5 km2. Az összességében 394 MW bruttó és 354 MW
nettó teljesítőképességű erőmű évente átlagosan 600 GWh villamos
energiát termel napenergiából, de földgázzal is képes működni.
Több mint két évtizedig a világ legnagyobb naperőműve volt.
Arizonában 2013-2014-ben helyezték üzembe a
szintén parabolavályús Solana naperőművet két 140 MW‑os (nettó
125 MW) egységgel és hatórányi tárolásra alkalmas sóolvadékos
hőtárolóval. A tervezett évi termelése 944 GWh, de az első
teljes üzemévében, 2015-ben csak 720 GWh-t termelt.
Hasonló, kétszer 140 MW-os erőmű épült
Kaliforniában is a SEGS szomszédságában, a Mojave Solar Project.
A tervek szerint 28%-os kihasználási tényezőt fog elérni, így
617 GWh évi termelést várnak el tőle. Mindkét új erőműnél csak
napenergiából terveznek villamosenergia-termelést, a beépített
gázkazánok csak fagyvédelmi célokat szolgálnak.
Dél-Spanyolországban sorozatban épülnek az
50 MW-os egységekből összeállított 100 és 150 MW-os
naphőerőmű-telepek. Jelenlegi összes kapacitásuk 550 MW. A 7,5
órányi üzemre elegendő hőtároló kapacitással épülő erőművek
tervezett kihasználási tényezője 37–38%. A fejlődés az utóbbi
években a támogatási rendszer drasztikus átalakulása miatt
jelentősen lelassult.
Tornyos naphőerőművek
A hőgyűjtő felületet egy tükörmező közepén vagy szélén álló
magas (általában 100 méternél magasabb) toronyban helyezik el. A
több tengely mentén mozgatható tükrök verik vissza a beeső
sugárzást a hőfelfogóra (4. ábra). A kétdimenziós
koncentrálásnak megfelelően a koncentrációfok ennél a
megoldásnál már jóval meghaladhatja a százat, ebből adódóan
500–800 °C is elérhető. Emiatt itt már nem alkalmazható
termoolaj hőközvetítő közegként, mert annak hőmérséklettűrése
ennél alacsonyabb. Általában sóolvadékokat használnak,
leggyakrabban kálium- vagy nátrium-nitrátot, vagy a kettő
keverékét.

4. ábra • Tornyos naphőerőmű
A hőtárolókat, a gőzfejlesztőt, turbinát és
villamos berendezéseket a torony mellett a talajszinten helyezik
el. A gőzkörfolyamati paraméterek közelítik a korszerű, de
szubkritikus hagyományos erőművekéit, többnyire 100–160 bar
körüli frissgőznyomást és 500–565 °C gőzhőmérsékletet
alkalmaznak újrahevítéses körfolyamatban.
A tükrök legnagyobb ellensége a szél. Erős
szélben a tükröket vízszintesbe kell állítani a szélnyomás
csökkentése érdekében, mégpedig a tükörfelülettel lefelé, hogy a
szél által hordott homok kevésbé károsítsa a tükröző felületet,
annak elmattulása ugyanis lényegesen csökkenti a hőbegyűjtés
hatékonyságát.
Az első, kísérleti tornyos naphőerőműveket 10
és 20 MW-os méretben építették. Az USA-ban a Solar One és Solar
Two Kaliforniában (1982 és 1995), ill. Spanyolországban a PS10
és PS20 Sevilla közelében (2007, 2009).
A 19,9 MW teljesítményű Gemasolar naphőerőmű
2011-ban létesült Spanyolországban. Nagyméretű, 15 órás
sóolvadékos, kéttartályos hőtárolója van, ami éves átlagban
110 GWh villamos energia megtermelését teszi lehetővé. Ez 63%-os
kihasználási tényezőnek felel meg, ami kiemelkedően magas érték
egy naperőmű esetén.
A jelenlegi legnagyobb teljesítményű
naphőerőmű, az Ivanpah (Kalifornia) is naptornyos. Érdekessége,
hogy a tornyokban sóolvadék használata nélkül direkt
gőzfejlesztést valósítanak meg. A három egysége összesen 392 MW
bruttó és 377 MW nettó teljesítményt képvisel. A 2014. évi
energiatermelési eredmények jóval a várakozások alatt maradtak,
de 2015-ben számos kezdeti hiba kijavításának hatására sikerült
megközelíteni a tervezett 28,5%-os kihasználási tényezőt.
A hőtárolás szerepe
A hőtárolás szerepe az, hogy az erőmű ne csak addig tudjon
villamos energiát szolgáltatni, amíg süt a nap, hanem azután is.
A tároló méretét avval az időtartammal jellemzik, amennyi
maximális teljesítményű üzemidőhöz elegendő a tárolt hő. A
felhasználható hőmennyiség és a termelhető villamos energia
lehetséges időbeli átcsoportosítását az
5. ábra mutatja különböző
tárolóméretek esetére.
Látható, hogy minél nagyobb a tároló mérete
(a tárolási idő), annál egyenletesebbé tehető a termelés, de az
elérhető maximális teljesítmény annál alacsonyabbra csökken. 6
óra tárolási idő esetén a maximális teljesítmény a felére
csökken a tároló nélküli esethez képest.
Az akkumulátoros vagy akár a szivattyús
tározós energiatárolásra is jellemző, hogy a tárolás veszteségei
miatt csökken az erőmű által értékesített villamos energia
mennyisége. Hasonló veszteség hőtárolás esetén is jelentkezik, a
nagyméretű tárolótartályból adódó kis fajlagos felület miatt
azonban a környezetbe távozó hő mennyisége szinte
elhanyagolható. A tárolás hatására az erőmű teljesítménye az év
nagyobb részében állandó, így lecsökken az indítások és
leállások száma, valamint a rosszabb hatásfokú részterhelésű
állapotban töltött idő, ezáltal nő az erőmű éves átlagos
hatásfoka. Emiatt még a veszteségek ellenére is több energia
értékesítését teszi lehetővé a hőtároló kiépítése, ami
egyedülálló más tárolási módokhoz képest.
A tárolt hőmennyiséget az erőművi körfolyamat
hatásfoka is befolyásolja. Tornyos erőműben a kedvezőbb
gőzparaméterekből fakadó jobb hatásfok miatt kisebb
hőteljesítmény kell az erőmű névleges teljesítményű
működtetéséhez a parabolavályús erőműhöz képest, így azonos
tárolási idő eléréséhez kevesebb hő tárolása is elegendő.
A hőtároló általában két tartályból áll, az
egyikben magasabb, a másikban alacsonyabb hőmérsékletű közeggel.
A hő eltárolása esetén a hideg tartályban található közeget
felmelegítve a meleg tartályba juttatják, kitárolás esetén pedig
a meleg tartályból a közeg hőtartalmának egy részét leadva a
hideg tartályba jut.
A tárolt közeg szükséges tömegét a tárolt
hőmennyiség, a fajhő, valamint a tartályok közti
hőmérséklet-különbség határozza meg. Naptornyos erőművek esetén
a meleg tartály jellemző hőmérséklete 565 °C, a hidegé pedig
300 °C, parabolavályús erőmű esetén ezek az értékek rendre
390 °C és 300 °C. Tornyos erőművekben a háromszoros
hőmérséklet-különbség miatt azonos hőmennyiséget harmadakkora
hőkapacitású, így megközelítőleg harmadakkora tömegű közeg
tárolására és harmadakkora térfogatú tartályokra van szükség,
ami alacsonyabb költségeket eredményez. |