Hogyan értelmezhető és magyarázható meg, hogy egy olyan zenei formátum vált a legelterjedtebbé az utóbbi években, amelynél több évtizedes technológiák is jobb hangminőség közvetítésére képesek? Vagy az, hogy bár az Amerikai Egyesült Államok autópálya-hálózata néhol összeomlásközeli állapotban van a túlterheltség miatt, mégis egyre többen szeretnék használni? Vagy az, hogy pár éve egy olyan eszköz rengette meg a személyi számítógépek piacát, amelyet a kritikusok egybehangzóan a PC-nél fejletlenebb technológiaként értékeltek? Vagy éppen az, hogy a 19. században alig használható, mindkét pedált egy oldalra helyező kerékpármodelleket fejlesztettek ki?
A fenti kérdések mind a technológiára látszanak rákérdezni, a problémák azonban részben kulturálisak – így a válaszok ideális esetben a technológia és a kultúra kölcsönhatásait fejtik fel. Az mp3 formátum nem jobb minősége, ebben az értelemben vett fejlettebb technológiai jellege, hanem részben a gyors hozzáférést és gazdaságos tárolást lehetővé tevő mivolta miatt terjedt el és vált népszerűvé. Egy olyan kulturális közeg, elvárásrendszer tette lehetővé ezt a sikert, amely a hangminőséggel szemben a tárolás és megosztás, a másolás könnyebbségét preferálta. Ehhez hasonlóan, az Egyesült Államok autópálya-hálózatának túlterheltsége mögött részben az „amerikai álom” bő fél évszázados kulturális ideája áll, amely a szuburbanizációs urbanisztikai fejlesztések idealizációját elválaszthatatlanul összekötötte az autóhasználattal, mint a szabadság, függetlenség és egyéni kiteljesedés jelképével. Hiába nem alkalmas már az infrastruktúra és az energiapiac a korábbi elképzelések fenntartható kivitelezésére, a kulturális ideák szűk mozgástérbe terelték a technológiai fejlesztéseket és energiapolitikai stratégiákat. Az első iPad bejelentését követően a globális technológiai sajtó meglehetős szkepticizmussal fogadta a terméket: a kritikusok egybehangzó állításai szerint a táblagépből több olyan funkció hiányzott, ami a személyi számítógépekben már megvolt, ezért kudarcra volt ítélve. Az Apple addigi legnagyobb sikere viszont azt mutatta meg, hogy a személyi számítógépek funkciói már irrelevánsak voltak az új kulturális közegben, az először rosszabbnak gondolt technológia valójában mégis jobbnak bizonyult. A bicikli fejlődéstörténetében pedig arra találhatunk példákat – Trevor Pinch és Wiebe E. Bijker (Bijker et al., 1987) klasszikus esettanulmányában bemutatva –, hogy a kulturális elvárások, erkölcsi szabályok hogyan határozhatják meg egy technológia innovációs folyamatát. Így születhetett meg az a modell is, amelynek tervezői a nők akkor illendőnek vélt testtartásához igazították a kerékpár meghajtását, egy oldalra helyezve mindkét pedált, szándékaik szerint biztosítva a szemérmes tekerést.

Kérdések a technológia nyomán

A technológia társadalmi, kulturális beágyazottságának problémájára több nézőpontból is rá lehet kérdezni. Lehetséges abból az alapproblémából kiindulva, hogyan hat a technológia a kultúrára és a társadalomra; miként alakítja át például a nyelvet, viselkedést, szokásokat és gondolkodást. E megközelítésnek nagyon nagy és gazdag hagyománya van a nyugati gondolkodás történetében. Nemcsak tudományos és bölcseleti munkák sokasága, de mindennapi magyarázataink is sokszor, kimondva vagy kimondatlanul ebből, a technológiai determinizmusnak nevezett ismeretelméleti hozzáállásból indulnak ki. A technológiai determinizmus szerint a technológia meghatározó – jó vagy rossz – hatást fejt ki a kultúrára és a társadalomra, a kulturális és társadalmi rendszer pedig befogadja és feldolgozza ezeket a hatásokat (Nye, 2004).

Az utóbbi bő negyedszázadban rajzolódott ki egyre karakteresebben, és vált egyre jelentősebbé az a szemlélet, főként az angolszász társadalomtudományos világban,¹ amely ezzel a hagyománnyal szemben a technológia kulturális meghatározottságát, illetve a kultúra és a technológia egy rendszerként való működésének vizsgálatát hangsúlyozza. Magyarul összefoglalóan és egyben kísérletképpen kritikai technológiakutatásnak fogom nevezni az irányzatot. Az elnevezés több szempontból is a cultural studies Vörös Miklóstól és Nagy Zsolttól (1995) származó magyar terminusára, a kritikai kultúrakutatásra reflektál. Egyfelől a kritikai, reflexív attitűddel, másfelől pedig annak jelzésével, hogy a felfogáshoz sorolható kutatási, akadémiai, tudományos kutatások is kötetlen szervezeti és hierarchikus kapcsolatokat feltételező keretek között folynak.

Ahogy azt a bevezetőben felsorolt példák is mutatják, a technológiai fejlődés, változás, innováció és siker fogalmait nehéz és sokszor félrevezető az adott kulturális közeg bevonása nélkül értelmezni. A technológia kulturális megközelítése azáltal, hogy rákérdez erre a viszonyra, a kulturális-technológiai közeg jobb megértését célozza meg. A jobb megértés a gyakorlat terepén pedig azt is jelenti, hogy nagyobb esély van társadalmilag felelős, a kulturális igényeket figyelembe vevő és azokkal számoló innovációs stratégiák, hatástanulmányok, elemzések, fejlesztési és üzleti tervek kidolgozására. Ahhoz, hogy a kritikai technológiakutatásnak melyek a fő állításai a technológia kulturális beágyazottságával kapcsolatban, és hogy milyen kérdéseket is tesz fel, érzékletes bevezetést adhat Carolyn Marvin 1988-as, When Old Technologies Were New: Thinking About Electric Communication in the Late Nineteenth Century (Amikor a régi technológiák újak voltak: Az elektronikus kommunikációról való gondolkodás a késő 19. században [Marvin, 1988]) című monográfiája bevezetésének egy részlete:

„…Az elektronikus média korai története kevésbé a kommunikációtechnológiai hatékonyság fejlődéséről, inkább a társas élet szervezésében központi szerepet betöltő konfliktusok megvitatásának legkülönfélébb terepeiről szól. Ki van kívül és belül, ki beszélhet és ki nem, kinek van tekintélye, és ki megbízható? A kommunikációs eszközök sebességének, kapacitásának és teljesítményének változásai vajmi keveset árulnak el mindezekről a szempontokról. Leginkább a funkcionális jelentések egyfajta burkolatát adják, mely alatt a társadalmi jelentések zavartalanul alakulhatnak. A technológia eszközközpontú megközelítései szerint az új médiához kapcsolódó társadalmi folyamatok logikailag és történetileg is az eszközökkel kezdődnek, melyek a korábban néma közösségeket új társadalmi csoportokká, közönségekké formálják, és az új technológiai megoldások inspirálják az új típusú felhasználói viselkedéseket. Amikor a használati minták mentén kialakul a közönség, megkezdődik az új médium története. Az itt használt modell más személetet követ. A kommunikáció fókusza áthelyeződik az eszközről a drámára, melyben a már létező csoportok folyamatosan egyeztetnek, tárgyalnak a hatalomról, autoritásról, reprezentációról és tudásról, minden rendelkezésre álló eszközzel. Az új média úgy avatkozik be ezekbe a tárgyalásokba, hogy új platformokat kínál, melyeken a régi csoportok összeütközhetnek.” (Marvin, 1988, 4–5.)

A Marvin által eszközközpontúnak nevezett determinista optika megfordításával tehát az emberek, a viselkedés és az értékek adják a problémák megközelítésének elsődleges vonatkoztatási pontjait. A technológia a kritikai technológiakutatás felfogásában nem autonóm, önállóan fejlődő entitás vagy rendszer, hanem a társadalmi kapcsolatokkal, hagyományokkal és szokásokkal szervesen összefüggő, azoktól elválasztva nem megismerhető természetű eljárás, megoldás, gyakorlat vagy éppen eszköz. Ebből a kölcsönös egymásrautaltságból következik az irányzat másik fontos alapállítása, a technológiai fejlődés relativitása, társadalmilag konstruált volta. A technológiák történetét nemcsak azért nem szerencsés egyenes vonalú egyenletes fejlődésként leírni, mert a fejlettség definíciója és az azt meghatározó elvárások folyamatosan változnak, hanem azért sem, mert a fejlődés ideája maga is egy olyan történeti, kulturális konstrukció, amely a technológiák megalkotásával együtt alakult ki, született meg a nyugati gondolkodásban.

A társadalmi-technológiai rendszerre, a fejlődés relativitására és a történeti megalkotottságra való reflektálás együttesen van jelen a kritikai technológiakutatás talán legjellemzőbb vizsgálati terepén, az „új” és „régi” technológiák társadalmi megalkotásának kutatásában. A kritikai technológiakutatás a jelenkori vagy múltbeli technológiai innovációk társadalmi jelentéseinek létrehozását vizsgálja, eközben jellemzően a jelenkori „új” technológiák társadalmi befogadásában is a történeti párhuzamokat keresi. Az „új technológia” élményét egyszerre történetileg relatív, és szerkezetében bizonyos folytonosságot mutató jelenségként próbálja bemutatni. Történetileg relatívként, mert bár az adott történeti periódusok élményvilágában úgy észleljük, hogy bizonyos új technológiához kapcsolódó értékek radikálisan megváltoztatják a társadalmi rendszert szemben a régi technológiák értékőrző hatásával, de a későbbi korszakokban szocializálódott megfigyelők már esetleg ugyanazt a technológiát fogják értékőrzőnek vélni, amely korábban a társadalmi rend megbomlásának szimbóluma volt. A folyamatosság pedig az elmúlt korok és a jelen újként pozicionált technológiáinak társadalmi megalkotásában jelenik meg, ahogy a vitatott értelmezések és konszolidáció során a technológia jelentései beépülnek a mindennapokba, és az új technológiák régivé válnak. Bár maga az „új média” terminus például a körülötte kialakult kritikai és tudományos közbeszéddel mindössze a 20. század második felének terméke (Peters, 2009), már az ókortól kezdve megfigyelhető az újnak észlelt technológiákhoz kapcsolt értékek alakulása. Bizonyos értékek mindig társulnak a régi és az új technológiákhoz, és egy viszonylag stabil periodicitás is megfigyelhető a kommunikációs technológiák terjedésének és az attitűdök, a társadalmi értékkapcsolások váltakozásainak mintázataiban. Ennek is köszönhető az új és régi technológiákhoz kapcsolt értékek, radikális esetekben a technológiai utópista és antiutópista vagy éppen nosztalgikus (Bevan, 2012) diskurzusok folyamatos konfliktusa. Legyen szó akár a telekommunikációs rendszerekről, hang- és írásrögzítő technológiákról (Gitelman, 1999), a zene rögzítéséről és formátumokról (Sterne, 2012), elektronikus kommunikációról és világításról (Marvin, 1988), mozgóképről (Punt, 2000), televízióról (Williams, 2005), illetve a médiatechnológiákról általában (Pingree – Gitelman, 2003; Peters 2009; Fenton 2010).

Technokulturális hálózatok

Izgalmas módon a kritikai technológiakutatás szemléletének terjedése és vokalizálódása nem vonta maga után a szigorú intézményesülés folyamatát és az egységes diszciplináris, módszertani kereteket sem; egyelőre kizárólagos, összefoglaló elnevezése sincs a megközelítésnek. A tudományágakon, kutatási területeken, paradigmákon, tanszékeken, folyóiratokon és szerzőkön átívelő szemlélet többek között a Technocultural Studies, Cultural Technology Studies, Cultural Studies of Technology, Social Construction of Technology, Technology, Culture and Society vagy éppen Media, Culture, and Communication gyűjtőnevek alatt jelenik meg, finoman kijelölve a diszciplináris határokat a kultúra-, média- és technológiakutatás, kommunikációtudomány, technológia- és tudományszociológia és -filozófia, illetve tudomány-, technológia- és társadalom-tanulmányok (Science, technology and society – STS) halmazainak tetszőleges átfedéseiben.

E sokszínűségnek köszönhetően a megközelítés jelen lehet, vagy éppen dominálhat a legkülönbözőbb tanszékeken, és a fontosabb művek témái, szerzői is szélesen tematikus, szakértői spektrumon mozognak. Marvin idézett 1988-as munkája előtt egy évvel jelent meg Wiebe E. Bijker, Thomas P. Hughes és Trevor Pinch szerkesztésében a később meghatározónak bizonyult The Social Construction of Technological Systems. New Directions in the Sociology and History of Technology (A technológiai rendszerek társadalmi megalkotása. Új irányok a technológiaszociológiában és -történetben [Bijker et al., 1987]). A kilencvenes évek folyamán a klasszikus tudománytörténeti és technológiaszociológiai esettanulmányok vonala mellett egyre inkább a legkülönfélébb kommunikációs és médiatechnológiák társadalmi megalkotásával foglalkozó művek kerültek túlsúlyba, olyanok, mint Lisa Gitelmannek a többek között a hang- és írásrögzítő technológiákról szóló Scripts, Grooves and Writing Machines (Iratok, barázdák és írógépek [Gitelman, 1999]). A kétezres és kétezertízes évek folyamán a fontosabb művek továbbra is főként ezeket a területeket járják be, Jonathan Sterne újabb munkája, az MP3: The Meaning of a Format (MP3: Egy formátum jelentése [Sterne, 2012]) azt mutatja meg, hogy a nagyon újnak tűnő digitális formátum elterjedéséhez is egy évszázad kulturális változásai vezettek. Az új média és régi média konstruált természetét mutatta be a távíróhoz, telefonhoz és a ma már nem ismert, „halott” technológiákhoz kapcsolódó esettanulmányokon keresztül a New Media 1740– 1915 (Új média 1740–1915 [Pingree –Gitelman, 2003]), Nancy Baym legutóbbi monográfiája, a Personal Connections in the Digital Age pedig a változó digitális technológiai ökoszisztéma mellett kontinuitást jelentő társadalmi mintázatok és a technológiáról szóló diskurzus interakciójára fókuszál (Személyes kapcsolatok a digitális korban [Baym, 2010]).

A kritikai technológiakutatás legkülönbözőbb manifesztációinak helyet adó számtalan intézet, tanszék és oktatási program közül néhány intézmény különösen markánsan képviseli az irányzatot. Ilyen például a New York-i Egyetem, ahol két tanszék is, a Technology, Culture and Society és a Media, Culture and Communication is jelentős műhelyként üzemel, előbbi inkább az STS, utóbbi inkább a kultúrakutatás felől közelítve, vagy a Massachusetts Institute of Technology (MIT), ahol az STS-tanszék mellett a Media Lab és több más program is helyet ad hasonló kutatásoknak. Az Egyesült Államokban fontos központ még a Cornell Egyetem STS tanszéke – ahol Trevor Pinch is oktat –, Európában pedig a Bijker vezetésével működő Department of Social Science and Technology a Maastrichti Egyetemen.

A megközelítést felkaroló kiadók közül a legtöbb címet az MIT Press (főleg a Social Studies of Science and Technology és az Inside Technology sorozatokban), a Duke University Press (a Sign Storage Transmission sorozatban) és például a Polity Press (Digital Media and Society sorozat) adja ki, az e szellemben fogant tanulmányoknak pedig többek között a Media, Culture & Society, New Media & Society, Social Studies of Science, Science as Culture, Technology and Culture, Technoculture folyóiratok adnak helyet.

Új eszmék, régi eszmék

Ahogy az általa vizsgált technológiák, úgy a kritikai technológiakutatás szemléletének kialakulása is beágyazódik a megelőző kulturális, akadémiai, eszmei hagyományokba; formálódását több kutatási irány, tudományág, paradigma befolyásolta, inspirálta az elmúlt évtizedekben. Ezek közül most három intellektuális hatást emelnék ki: a társas konstruktivizmust, a tudománytörténet és -filozófia STS-sel összefonódó második hullámát és a kritikai kultúrakutatást.

A társadalmi konstruktivizmus, illetve a társadalmi valóság megalkotottságát hangsúlyozó, Peter L. Berger és Thomas Luckmann (1998 [1966]) fenomenológiai interpretációja azt mondta ki határozottan, hogy az objektív valóságként észlelt társadalmi valóság szociálisan konstruált tér, amelyben az egyes társadalmi csoportok pozíciói határozzák meg, hogy a valóság mely interpretációi válnak meghatározóvá, így a mindennapi életünk részévé. Berger és Luckmann a társadalmi szervezeteket hívja az „értelmi világ támasztékainak” (Berger-Luckmann (1998[1966], 163.), azaz olyan normatív koordinátarendszereknek, melyekhez képest a társadalmi világ, így benne a határok és közösségek értelmezhetővé válhatnak. Ebben a relációban pedig világos, hogy a hatalmi csoportok és hierarchiák vizsgálatával lehet közelebb jutni a társadalmi valóság jobb megértéséhez is, tekintve, hogy a hatalom legitimációs és delegitimációs stratégiái határozzák meg az adott kulturális közeg valóságát, így a technológiai eszközök és innovációk megalkotását is.

Az, hogy a társas konstruktivizmus (és az egyéb, itt nem részletezett konstruktivizmusok) hatása megtalálta az útját az STS felé, annak fényében szinte magától értetődő, hogy a fenomenológiai konstruktivizmussal részben párhuzamosan, azt talán meg is előzve, de más forrásokból kiindulva és más módszerekkel dolgozva a tudományfilozófia, -szociológia és -történet több irányzata is hasonló következtetésekig jutott el, ezáltal részben elindítva az STS heterogén akadémiai hullámát. Harry Collins és RobertEvans (2002) értelmezésében a tudományfilozófia és -történet belső átalakulása a tudással és a tudománnyal kapcsolatos fő kérdés megváltozásával foglalható össze. Amíg a nagyjából az ötvenes évekig virágkorát élő „első hullámban” a tudományos tudás és igazság pontos meghatározása és a tudomány elkülönítése a nemtudománytól volt a fő célkitűzés, addig a hetvenes évektől kibontakozó „második hullámban” a tudományos tudás és igazság társadalmi beágyazottságának és megalkotásának vizsgálata került előtérbe. A történeti megközelítésektől a tudásszociológián át az ismeretelméletig összekapcsolódva az eközben már a technológia és tudomány társadalmi beágyazottságából kiinduló STS konstruktivista felfogásaival, többek között a technológia társadalmi megalkotásával (SCOT), illetve az empirikus relativizmus programjával (EPOR), (lásd Bijker et al., 1987), illetve a latouri cselekvőhálózat-elmélettel.

A 20. század eleji antropológiában már megjelenő (majd szinte az összes társadalomtudományban és a tudományfilozófiában is elterjedő) konstruktivizmus mondhatni elengedhetetlen eszmei komplementereként létező relativizmus eszméje leginkább a kritikai kultúrakutatás (Vörös – Nagy, 1995) hagyományán átszűrve érvényesült a kritikai technológiakutatásban. A többek közt a médiaarcheológiát, komparatív médiatörténetet is magába foglaló kultúrakutatói hagyománytól örökölt attitűd a kritikai technológiakutatás témaválasztásaiban és módszertanában is megjelenik. Egyfelől azáltal, hogy nem a technológiák utólagos sikere, ún. feltalálóik rangja vagy elismertsége, hanem a technológiát övező társadalmi folyamat relevanciája adja a fő szempontot a kiválasztáshoz és feldolgozáshoz. Másfelől pedig azáltal, hogy a fókusz sem a kultusz és a kánon preferálta személyeken vagy termékeken van, hanem azon a kulturális és technológiai folyamaton, ami létrehozza ezeket az alakzatokat.

Összegzés

A kritikai technológiakutatás a determinizmussal és az eszköz-, illetve kultuszközpontú hagyományokkal szembehelyezkedve a technológia kulturális meghatározottságát, illetve a kultúra és a technológia egy rendszerként való működésének vizsgálatát hangsúlyozza. A tudományágakon, kutatási területeken, paradigmákon, tanszékeken, folyóiratokon és szerzőkön átívelő szemlélet főként a társas konstruktivizmus, az STS második hulláma és a kritikai kultúrakutatás relativizmusa módszertanaiból és megközelítéseiből merített. A technológia a kritikai technológiakutatás felfogásában nem autonóm módon fejlődő entitás vagy rendszer, hanem a társadalmi kapcsolatokkal, hagyományokkal és szokásokkal szervesen összefüggő, változó, azoktól elválasztva nem megismerhető jelenség.
 

A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11- 1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.
 

Kulcsszavak: kritikai technológiakutatás, kultúra, STS, társadalom, technológia, a technológia társadalmi megalkotása
 

IRODALOM

Baym, Nancy K. (2010): Personal Connections in the Digital Age. Polity, Cambridge • WEBCÍM

Berger, Peter L. – Luckmann, Thomas ([1966]1998): A valóság társadalmi felépítése. (ford. Tomka Miklós] Jószöveg műhely, Budapest

Bevan, Alex (2012): Nostalgia for Pre-Digital Media in Mad Men. Television & New Media. 14, 6, 546–559. DOI: 10.1177/1527476412451499

Bijker, Wiebe E. – Hughes, T. P. – Pinch, T. (1987): The Social Construction of Technological Systems. New Directions in the Sociology and History of Technology. MIT Press

Collins, Harry – Evans, Robert (2002): The Third Wave of Science Studies: Studies of Expertise and Experience. Social Studies of Science. 32, 2, 235–296. Doi: 10.1177/0306312702032002003 • WEBCÍM

Fenton, Natalie (ed.) (2010): New Media, Old News. Journalism & Democracy in the Digital Age. Sage

Gitelman, Lisa (1999): Scripts, Grooves and Writing Machines. Stanford University Press, Stanford

Marvin, Carolyn (1988): When Old Technologies Were New: Thinking about Electric Communication in the Late Nineteenth Century. Oxford University Press, Oxford • WEBCÍM

Nye, David (2004): From Utopia to “Real-topia”–Inventing the Inevitable. In: Verheul, Jaap (ed.): Dreams of Paradise, Visions of Apocalypse: Utopia and Dystopia in American Culture. VU University Press, Amsterdam, 161–172.

Peters, Benjamin (2009): And Lead Us Not into Thinking the New Is New: A Bibliographic Case for New Media History. New Media & Society. 11, 1–2, 13–30. DOI: 10.1177/1461444808099572 • WEBCÍM

Pingree, Geoffrey B. – Gitelman, Lisa (eds.) (2003): New Media 1740-1915. MIT Press, Cambridge, MA
Punt, Michael (2000): Parallel Histories: Early Cinema and Digital Media. Convergence. 6, 2, 62–76. DOI: 10.1177/135485650000600205

Sterne, Jonathan (2012): MP3: The Meaning of a Format. Duke University Press, Durham, NC

Vörös Miklós – Nagy Zsolt (1995): Kultúra és politika a mindennapi életben. Bevezetés a kritikai kultúrakutatásba. Replika. 17–18, 153–156. • WEBCÍM

Williams, Raymond (2005): Television: Technology and Cultural Form. Taylor&Francis • WEBCÍM (2nd ed.)
 

LÁBJEGYZETEK

1 A nemangolszász világban is van hagyománya a kulturális fókuszú technológiakutatásnak, különösen francia és német nyelvterületen, de ezeknek az irányzatoknak is főleg azon képviselői váltak globálisan idézetté, akik az amerikai akadémiai hálózatokon keresztül kerültek be a rendszerbe, pl. Friedrich Kittler vagy Bruno Latour. <