A 19. század egyik legnagyobb magyar építésze, Ybl Miklós (1814–1891) 2014-ben, születésének 200. évfordulóján országos figyelem középpontjába került.¹ A rendezvények közül, amelyek őt a szélesebb nyilvánosságnak bemutatták, különösen kettő tarthat számot az érdeklődésünkre. Az egyik az Életmódja: építész című kétnapos tudományos konferencia, amelyet az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet rendezett négy további intézménnyel karöltve, s melynek április 8-án az Akadémia Félköríves terme (Kupolaterme), április 9-én Budapest Főváros Levéltárának Gárdonyi Albert terme adott otthont.² A másik az Ybl Miklós, az Akadémia bizalmi építésze című kiállítás az Akadémia Művészeti Gyűjteményében, ahol Budapest Főváros Levéltára, Ybl gazdag tervhagyatékának gondozója volt az együttműködő partner.³ A kamarakiállítás a konferencia kísérő rendezvényeként április 8-án nyílt meg, a kettős eseményt Marosi Ernő akadémikus előadása vezette be.

Talán szükségszerű volt, hogy az Akadémia és Ybl Miklós útjai találkozzanak. 1860-ban, amikor az Akadémia székházának tervezésére zártkörű pályázat keretében meghívást kapott, a 46. évében járó építész szakmája megbecsült és a liberális-patrióta körökben jól ismert képviselőjének számított. Nevét olyan épületek fémjelezték, mint a gróf Károlyi István megbízásából épített, országos hírű fóti plébániatemplom és a Nemzeti Múzeum mögött álló Nemzeti Lovarda. Az Akadémia azonban eredendően nem hozzá fordult, amikor – több évtizeddel az alapítás után – székházának felépítését elhatározta, hanem a Párizsban tartózkodó Henszlmann Imréhez.⁴ Henszlmann, bár nem volt építész, mint az Akadémia tagja és építészeti érdeklődésű tudós, aki külföldi építészeti pályázatokon is szerepelt, nyilvánvaló választásnak tűnt (Sisa, 1990). A hívásra Henszlmann visszatért Magyarországra, és október 10-re kidolgozta a leendő épület helyiségeinek funkcióját, számát, nagyságát és elrendezését meghatározó programot. Ugyanakkor lándzsát tört a gótika mint alkalmazandó stílus mellett, ami viszont ellenkezést váltott ki a gróf Dessewffy Emil elnök, báró Eötvös József alelnök és gróf Károlyi György által alkotott akadémiai Építési Bizottságból. Ha stílus kérdésében nem is tudtak dűlőre jutni, Henszlmann-nak sikerült elérnie, hogy ne nyílt, hanem meghívásos pályázatot rendezzenek. Ennek nyomán felszólították Henszlmann Imrét – aki erre az alkalomra Gerster Károly és Frey Lajos pesti építészekkel lépett társulásra –, Ybl Miklóst, valamint Heinrich Ferstelt, a bécsi Votivkirche tervezőjét, hogy 1861. február 15-i határidővel készítsék el pályamunkájukat az épülethez. Henszlmann ezután titokban felkereste Yblt és Ferstelt, és megígértette velük, hogy akárcsak jómaga, ők szintén neogótikus palotát terveznek. (Az ígéretet írásba is foglaltatta; ez a dokumentum nemrég került elő, és kiállításunkon bemutattuk.⁵) Azt remélte ugyanis, ily módon sikerül a számára kedves építészeti modort érvényre juttatnia. Ferstel esetében, aki a Votivkirchében Közép-Európa egyik korai és kiváló neogótikus templomát tervezte, – Henszlmann úgy sejthette – az elvárás nem okozhat gondot. Ybl Miklósnál ezt nem lehetett tudni biztosan, bár a fóti templom, a romantikus építészet európai rangú alkotása is alapvetően középkorias formában fogant.

Henszlmann, valamint Ferstel valóban neogótikus tervet nyújtott be, a kortárs értékelés szerint egyikük francia, a másik német változatban. Ybl azonban nem tartotta magát ígéretéhez, és a határidőre neoreneszánsz épület tervét nyújtotta be. (1. kép, 2. kép) Ennek okát elsősorban abban kereshetjük, hogy számára a „csúcsíves stílus” mindig idegen maradt, és most sem tudta magát rászánni annak alkalmazására. Pályája első felében a romantika félköríves változatát, utóbb az olasz neoreneszánszot preferálta; az építész egyéniségéhez jobban illő módon mindkettőt a kiegyensúlyozottabb arányok és ritmusok jellemzik. Azt sem lehet kizárni, hogy értesült az Építési Bizottság stílusszimpátiájáról, és elébe akart annak menni. A Károlyi család egykori uradalmi építészeként gróf Károlyi György révén informálódhatott ilyen irányból, mint ahogy ez a kapcsolat talán eleve szerepet játszott pályázati felkérésében. Mindenesetre Ybl a tervét a beadást követő napon visszavonta, valószínűleg Henszlmann szemrehányásainak hatására; a szerény és érzékeny építész nem szerette a konfliktust, ha csak tehette, menekült előle. Az viszont megmagyarázhatatlan – legalábbis dokumentumok hiányában –, hogy a bizottság, amely minden bizonnyal megismerte Ybl tervét, miért nem foglalkozott vele érdemben. Sajátos módon a szorosan érintettek körén kívül is volt, aki értesült terve stílusáról: a Henszlmannhoz nézeteiben közel álló Ipolyi Arnold úgy jellemezte, hogy „Palladio féle XVI-dik koraszázadi renaissancot negédel”. (I.-A. [Ipolyi Arnold], 1861) A kortárs publikum számára azonban Ybl Miklós visszalépésének oka ismeretlen volt, mint ahogy maga a terv is; az csak az 1950-es évek elején került elő az építész terjedelmes tervhagyatékával együtt.⁶

A palota tervezésének története ezután új fordulatot vett: az Építési Bizottság tagjai nem voltak elégedettek a pályázat eredményével, és különösen irritálta őket, hogy Henszlmann szinte rájuk akarta kényszeríteni a szerinte egyedül üdvözítő (neo)gótikust stílust. Épp ezért 1861 márciusában minden tiltakozás ellenére a Monarchián kívülről kértek fel két vitathatatlan tekintélyt újabb tervek benyújtására: Leo von Klenze bajor királyi építészt és Friedrich August Stülert, Poroszország rangidős mesterét. A két német építész májusban benyújtotta munkáját: Klenze klasszicista épületet tervezett, Stüler a velencei neoreneszánszt választotta. A kettő közül a berlini építész tervét fogadták el megvalósításra.

Csak spekuláció tárgya lehet, hogy mi lett volna, ha Ybl Miklós nem vonja vissza tervét. Jócskán benne van a lehetőségek tárházában, hogy annak birtokában a bizottság az övét választotta volna, és akkor most a budapesti Széchenyi István téren nem Stüler, hanem Ybl palotája állna. Bármennyire kedves lenne is ez sokak számára, az Akadémia és a magyar építészet valószínűleg jobban járt a dolgok ilyetén alakulásával: a német építész alkotása mind architektúrájában, mind alaprajzi és térrendszerében kiérleltebb és praktikusabb Ybl tervezeténél. Ybl ugyanis követte Henszlmann merev és részletekre kiterjedő programját, amely a díszterem, a képtár és a könyvtár egyetlen főtömbbe helyezését, valamint a keresztirányú közlekedést és ennek megfelelően a bejárati kapuknak a két oldalhomlokzaton történő kialakítását írta elő (3. kép). A főbb termek egy tömbbe helyezése egyebek között statikai problémákat vetett fel, az említett közlekedési rendszer sem kedvezett a nagyvonalú terek és térkapcsolatok kialakításának. Ezzel szemben Stülert már nem kötötték Henszlmann előírásai: a főbejáratot a térre néző főhomlokzaton alakította ki, ezután következett az oszlopokkal díszes, háromhajós bejárati csarnok, majd az elegáns, emeletenként kétkarúvá nyíló, félköríves elrendezésű díszlépcső. Logikus módon – és minden bizonnyal a Henszlmann-féle koncepciótól függetlenül – a középrizalitba helyezte a dísztermet, és e fölé a képtárat. Az Ybl-féle tervezet kicsit bátortalan architektúrája is alul marad Stüler épületének erőteljesebb, kiforrottabb neoreneszánszával szemben. Ez akkor is igaz, ha tudjuk, hogy az 1860-as évek elején a neoreneszánsz alkalmazása a magyar építészetben még úttörő tettnek számított, amire Ybl a munkásságában lényegében először tett kísérletet, feltehetően épp a különleges feladat és körülmények jóvoltából. Az Akadémia palotáján alkalmazott megoldásokból néhányat a következő években más épületein is felhasznált.

Ybl kapcsolata az Akadémiával azonban a (számára) félresiklott tervpályázattal nem szakadt meg, hanem lényegében ekkor kezdődött. Az Építési Bizottság 1862. január 20-án őt és egy másik építészt, Szkalnitzky Antalt bízta meg a palota építésének vezetésével.⁷ Szkalnitzkyt, aki Berlinben, Friedrich Stüler alatt végezte nem sokkal korábban a tanulmányait, a berlini építész vette maga mellé, hogy a tervek kidolgozásában vegyen részt és azok pontos végrehajtását biztosítsa. (Szkalnitzky egyébként meghívás nélkül ugyancsak benyújtott tervet az akadémia tervpályázata kapcsán, és kezdeményező szerepet játszott az épület körüli stíluspolémiában. [Sisa, 1989, 16–31.]) Yblt a bizottság kérte fel „technikai segédül” a beruházás és a kivitelezés műszaki ellenőrzésére. A megbízást talán némi kárpótlásként kapta a pályázat kapcsán történtekért, de nyilván szaktudása, addigi pályafutása is mellette szólt. A kivitelezést Diescher József pesti építész vállalkozása végezte. Ybl és Szkalnitzky egyenlő díjazást, évi 2500 osztrák értékű forintot kapott egészen 1865 novemberéig. A palotát 1865. december 11-én nyitották meg ünnepélyes körülmények között.

Az Akadémia telkének csak elülső, nagyobb részére került a székház, hátsó része az építés indulásakor egyelőre szabad maradt. Ide bérházat szántak, amely a bevétele miatt volt fontos. Tervezésére a palotától függetlenül Ybl kapott megbízást 1863-ban. Az építész készített olyan tervet, amely nagyvonalúságában a székházhoz jobban igazodik, ám végül a jövedelmezőség miatt szabályos négyemeletes bérházrész mellett döntöttek (4–5. kép).⁸ Ennek neoreneszánsz

architektúrájában hellenisztikus elemek is feltűnnek. A bérház jóval a palota előtt, 1864 áprilisában elkészült, szintén Diescher József kivitelezésében. (Az 1980-as években az épületrészt a könyvtár számára alakították át.)

4. kép • Ybl Miklós: Az Akadémia bérházának

a palotához igazodó terve, NY. homlokzat, 1863.

Budapest Főv. Levéltára: XV.17.f.331.b. 51/11

Az Akadémia mellett Ybl Miklós tanácsadóként 1880-ig szerepelt. Közreműködése leginkább akkor vált szükségessé, miután 1869 februárjában tűz ütött ki a palota és a bérház felső szintjén.⁹ Már korábban érkezett jelzés, hogy képtár kiállítási tereinek faszerkezete tűzveszélyes; vasszerkezetű válaszfalak és tetőzet létesítését a tűzeset után rögtön elhatározták. A végleges tervet 1874-ben Ybl rajzolta meg (6. kép).¹⁰ A könnyed, vázrendszerű építményt a Schlick-gyár készítette, az építési munkálatok 1875-ben fejeződtek be.

7. kép • Ybl Miklós: Kazinczy Ferenc széphalmi emlékcsarnoka, főhomlokzat, 1863. Budapest Főváros Levéltára: XV.17.f.331.b. 63/3

Ybl már az Akadémia székházának építése közben kapott egy másik feladatot a jeles testülettől: Kazinczy Ferenc széphalmi lakóházát szerették volna tervei szerint emlékcsarnokká alakíttatni. Kazinczy széphalmi birtoka a rajta álló kúriával 1860-ban került a Magyar Tudományos Akadémia birtokába. 1863-ban az Akadémia – a dolgozószobát és a hálószobát kivéve – lebontatta az épületet, és felkérte Ybl Miklóst a két szobát magában foglaló emlékcsarnok megtervezésére.¹¹ A görög stílusú peripteroszt idéző terv elkészült (7. kép), de a kivitelezés késett, s az évek során az eredeti házból megmaradt rész is elpusztult. 1868-ban Ybl egy újabb, immár kisebb és szerényebb, ám ugyancsak görög stílusú, templum in antis formának megfelelő, akrotérionokkal díszített épületet tervezett (8. kép), amely Szkalnitzky Antal kisebb módosításával 1873-ra valósult meg. Az emlékcsarnok antikizáló megjelenése a mauzóleumok hagyományára megy vissza, de utalás is lehetett Kazinczy klasszicizmust preferáló ízlésére.

8. kép • Ybl Miklós: Kazinczy Ferenc széphalmi emlékcsarnoka, távlati kép, 1868. Budapest Főváros Levéltára: XV.17.f.331.b. 63/7

Ybl és az Akadémia közötti kapcsolatnak van még egy kicsit kényes pontja is. 1865. december 10-én, éppen egy nappal székházának felavatása előtt a Magyar Tudományos Akadémia Szkalnitzky Antalt – első építészként – tagjai sorába fogadta, míg Ybl Miklós nem részesült ebben a kitüntetésben.¹² A szakirodalomban megoszlik a vélemény, hogy Szkalnitzky az Akadémia megvalósításában betöltött szerepéért, vagy az önkényuralmi korszak egyik legjelentősebb középülete, a debreceni színház tervezéséért lett-e akadémikus. Könnyen meglehet, hogy az utóbbiról van szó. A tény mégis tény marad, Ybl Miklós soha nem lett az Akadémia tagja. Nincs semmi nyoma, hogy Ybl a mellőzést valaha szóvá tette volna, neheztelését kifejezte volna. Szorgalmasan tette a dolgát az Akadémia körül, mint ahogy később majd sok éven át számtalan köz- és magánépület tervezésén és megvalósításán is.
 

Kulcsszavak: Ybl Miklós, Szkalnitzky Antal, Henszlmann Imre, Magyar Tudományos Akadémia, székház, neoreneszánsz, neogótika, pályázat
 

IRODALOM

Csengery Antal (1865): A Magyar Tudományos Akadémia jegyzőkönyvei MDCCCLXV. III. Emich, Pest • WEBCÍM

Divald Kornél (1917): A Magyar Tudományos Akadémia palotája és eddigi gyűjteményei. Budapest

Gerle János – Marótzy Katalin (szerk.) (2002): Ybl Miklós. Holnap, Budapest

Hajnóczi Gábor (1985): Nemzeti építészetünk stíluskérdései az akadémia székházára kiírt pályázat körüli vitában. Építés- és Építészettudomány. 17, 1–2, 81–98.

I.-A. [Ipolyi Arnold] (1861): A magyar Akadémia palotájának tervei II. Pesti Napló. 12, 5, 2.

Kemény Mária (2014): Ybl Miklós, az Akadémia bizalmi építésze. Kiállítás születésének 200. évfordulója alkalmából. MTA Művészeti Gyűjtemény 2014. április 8. – június 8. Budapest, 2014.

Kemény Mária – Farbaky Péter (szerk.) (1991): Ybl Miklós építész 1814–1891. Kiállítási katalógus, Hild–Ybl Alapítvány, Budapest

Kemény Mária – Váliné Pogány Jolán (1996): A Magyar Tudományos Akadémia palotájának pályázati tervei 1861. Bewerbungspläne für den Palast der ungarischen Akademie der Wissenschaften. MTA Művészettörténeti Kutató Intézet, Budapest

Sisa József (1989): Szkalnitzky Antal. Egy építész a kiegyezés korabeli Magyarországon. Akadémiai, Budapest

Sisa József (1990): Henszlmann Imre részvétele a lille-i székesegyház és a konstantinápolyi emléktemplom tervpályázatán. Ars Hungarica. 18, 1, 65–106.

Ybl Ervin (1956): Ybl Miklós. Képzőművészeti Alap, Budapest

URL1
 

LÁBJEGYZETEK

1 Ybl Miklósról a legfontosabb szakmunkák: Ybl, 1956; Kemény – Farbaky, 1991; Gerle – Marótzy, 2002) <

2 A rendező intézmények: MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet, Budapest Főváros Levéltára, BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszék, Forster Gyula Nemzetgazdálkodási és Szolgáltatási Központ – Építészeti Múzeum, Hild–Ybl Alapítvány. A szervezők: Sisa József, Hidvégi Violetta, Marótzy Katalin, Ritoók Pál, Kemény Mária. A konferenciához programfüzet jelent meg, online megtekinthető: URL1. <

3 Kísérőfüzet, illetve katalógus: Ybl Miklós, az Akadémia bizalmi építésze. Kiállítás születésének 200. évfordulója alkalmából. (Kemény, 2014) <

4 A pályázatról és a palotáról: Divald, 1917, Hajnóczi, 1985, Kemény – Pogány, 1996. <

5 Kelet-Szlovákiai Múzeum, Kassa, Kéziratok és dokumentumok, Henszlmann-hagyaték, hiv. szám: 752. <

6 Budapest Főváros Levéltára: XV.17.f.331.b. Ybl Miklós tervei 32/1–10. <

7 Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ: RAL K 1272-2-38 <

8 Budapest Főváros Levéltára: XV.17.f.331.b. Ybl Miklós tervei 51/1-12; XV.17.b.312 Pest szabad királyi város Építő Bizottmányának tervei 308/1863 a-g <

9 Lásd a 3. sz. lábjegyzetben idézett mű 13. oldalát <

10 Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye: K 1273/90 <

11 Budapest Főváros Levéltára: XV.17.f.331.b. Ybl Miklós tervei 63 <

12 A Matematikai és Természettudományi Osztály választotta levelező tagjává. Az Akadémia dokumentumai az ajánlás okát nem árulják el. MTA KIK Kézirattár K 1363. Nagygyűlési jegyzőkönyvek (Mázi Béla szíves közlése alapján); Csengery, 1865, 200., 203. <