
A hazai belgyógyász iskola megteremtőjére való
emlékezés aktualitását nemcsak az adja, hogy száz éve halt meg
Korányi Frigyes (1913), hanem, hogy azok a célok, az egészségügyet
érintő kérdések, amelyekért egy életen át harcolt, ismét aktuálisak.
Korányi Frigyes még medikus volt, amikor 1848-ban az Orvosi Tár
6. számában a Szózat az orvoskar javaslatkészítő választmányához
című cikkében a következőket írta: „Hogy a nép egészségi ügye
tudományosan mívelt orvosok, nem pedig kuruzslók által kezeltessék,
s a legszegényebbnek is orvos- és gyógyszerészhöz lehető
legkönnyebben jutnia lehessen… Gondoskodnia kell arról, hogy a sok
fáradozás után végre oklevelet nyert orvos a világba lépvén biztos
állást és illedelmes életmódot nyerhessen.”
Most mit írna, amikor az egészségügy megmentését
a szegényeket ellátni nem akaró magántőkétől, a magán egészségügyi
biztosítóktól várja mind a kormány, mind az ellenzék. Még élt,
amikor Európában az elsők között hazánkban kialakult a most
veszélybe kerülő, szolidaritás-alapú egészségbiztosítás. Az ipari és
gyári alkalmazottaknak betegség esetén való segélyezéséről szóló
1891. évi XIV. törvénycikk megalkotásával elkezdődött a baleset- és
betegbiztosítás, mely garantálta a pénzbeli és természetbeni
ellátásokat. Most pedig – egy ezt tiltó népszavazás eredményének
ellenére – veszélybe kerül a szolidaritásalapú egészségbiztosítás.
Ugyan megvalósult, hogy „mívelt” orvosokat képzünk, de elveszítjük
őket, mert azt a bizonyos „illedelmes életmódot” nem tudja, vagy nem
akarja a mindenkori kormány számukra biztosítani. Korányi Frigyes
élete azonban üzen a hazát elhagyóknak is, hisz 1852-ben, amikor
kitiltják Bécsből és Pestről, és Nagykállóba száműzik, nem a
külföldet, a könnyebb, jobb megélhetést választotta, hanem a
feladatot, amiért orvos lett.
Korányi Frigyes – a legtöbb éltével foglalkozó
közlés szerint 1828-ban Nagykállóban, Szatmár megye székhelyén
született, a család birtokában lévő útlevele szerint, amelyet 1850.
szám alatt, 1848. november 28-án állított ki az Országos Rendőri
Hivatal, 1827-ben született. Apja, Korányi Sebald, jó nevű,
megbecsült orvos volt, akinek képzettségét több, az Orvosi
Hetilapban megjelent közleménye bizonyítja. Korányi Frigyes a
miskolci, egri és szatmári középiskolás évek után Pestre került az
orvosi egyetemre, ahol hamar kitűnt képességével és szorgalmával. Az
akkor még sebészi pályára készülő medikust Balassa János és
asszisztense, Markusovszky Lajos karolta fel, a hazai orvoslás
fejlődését meghatározó gyümölcsöző kapcsolatuk egy életen át
megmaradt. 1848 márciusában a diákmozgalom egyik vezetője, tagja a
Pozsonyba utazó diákküldöttségnek, amelyben a tanárokat Balassa
képviseli. A hadi eseményeknek aktív résztvevője, bár még medikus,
Balassa javaslatával előbb Perczel Mór seregében volt orvos, majd
Balassa mellett a pesti honvédkórházban dolgozott, végül a szegedi
104. zászlóalj főorvosa lett. Diplomáját 1851-ben Pesten kapta meg,
majd Bécsbe került műtősnövendéknek, de 1852-ben kitiltják a
városból és Pestről is. A hazai belgyógyászat szerencséjére sebészi
pályája megszakad, Nagykállóba száműzve megkezdte vidéki
gyakorlatát, és közvetlen kapcsolatba került a hazai
közegészségüggyel. Rövid idő alatt a vidék legkeresettebb orvosa
lett, 1861-ben már Szabolcs vármegye főorvosa. A bécsi és pesti
reformorvosokkal továbbra is szoros kapcsolatot tartott, szakképzése
érdekében 1854–58 között Markusovszkyval, Hirschler Ignáccal, Török
Józseffel többször látogatták a prágai, berlini, párizsi, londoni
egyetemeket, és hallgatták a korszak legnevesebb tudósainak
előadásait. Útitársai 1857-ben megalapítják az Orvosi Hetilapot,
melynek kezdettől a munkatársa lett. Évenkénti utazásai lehetővé
tették, hogy érintkezésben maradjon a rohamosan fejlődő
orvostudománnyal és képviselőivel. A Szabolcsban, később Bihar,
Zemplén, Szatmár, Ung és Szilágy megyékben végzett gyakorlati munka
nemcsak lehetővé tette, hogy az orvostudomány minden ágával
foglalkozzék, de megismerte a régió óriási egészségügyi problémáit
is, a tuberkulózis pusztítását, a népességcsökkenést okozó
csecsemőhalálozást, a járványokat, az orvosok és szakképzett
szülésznők hiányát. Megszervezte a nagykállói járványkórházat, mely
később a Szabolcs vármegyei kórház lett. 1860-ban elvette Bónis
Malvint, a szabadságharc kormánybiztosának, Bónis Sámuelnek lányát.
1861-ben végre megkapta az engedélyt, hogy Pestre menjen, és
elmélyítse meglévő kapcsolatát Balassával és a körülötte gyülekező
reformerekkel. 1864 idegkórtanból magántanári képesítést szerzett,
előbb a tífusz-fiókkórház, 1865-ben a Rókus Kórház idegosztályának
vezetője, majd 1866. július 26-án a gyakorlati orvostan és a
sebészek részére az orvosi kórtan rendes nyilvános tanára lett, |
|
és elindult a hazai korszerű belgyógyászati
ellátás és oktatás, a „belgyógyászati iskola” fejlődése.
A kiegyezést követő kedvező viszonyok között a
nemzeti liberalizmus orvos reformerei Balassa, Markusovszky, Korányi
vezetésével megteremtették a magyar nyelvű oktatást, az egyetem
autonómiáját, 1872-ben egységesítették az orvosképzést;
megszületetett az egyetemi szabályrendelet, az egyetemes
orvosdoktori szigorlati rend. 1878-tól már csak egy orvosi diploma
létezett, az „egyetemes orvosi tudományok doktora” című.
Báró Eötvös Józsefnek, a közoktatási tárca
vezetőjének támogatásával Korányi Frigyesnek és a mellé csoportosuló
professzoroknak, Bókay Jánosnak, Fodor Józsefnek, Hőgyes Endrének,
Lumniczer Sándornak köszönhetően már 1868-ban megindul az
orvosegyetem máig egyedülálló modernizálása, fejlesztése, új
épületek tervezése. Ebben a munkában előbb Markusovszy Lajos, majd
Trefort Ágoston jelentette a központi támogatást. Korányi Frigyes
világszínvonalú új Belgyógyászati Klinikája 1880-ban nyílt meg a
Szentkirály utca és Üllői út sarkán. Itt használtak először
röntgent, „fizikai kémiai” labor és bakteriológia működött, a
vesefunkciók, a vérkeringés élet- és kórtanával foglalkozó kutatások
folytak, és mindenekelőtt itt alakult ki a modern hazai
belgyógyászat oktató és gyógyító műhelye, a Korányi-iskola, ahol az
orvostanhallgatókat és az újonnan megszervezett gyakornoki rendszer
orvosait, az új belgyógyász-generációt képezték.
Korányi Frigyes korának meghatározó tudósa is
volt, az első magyar orvos, akinek tudományos működése felkeltette a
külföld érdeklődését. Korában egyedülálló volt több mint 190
megjelent publikációjával. Számos külföldi tudományos társaság tagja
volt, külföldön megjelenő, korszakot meghatározó kézikönyvekben
fejezetek írója (Franciscus J. Pitha és Theodor Billroth által
szerkesztett kézikönyvben a lépfene és „takonykór” fejezeteit, az
Albrecht Eulenburg-féle
Real Encyclopädie der gesamten Heilkunde-ben
a tüdőbetegségek fejezetét írta, majd Bókay Árpáddal és Kéthly
Károllyal a hatkötetes magyar belgyógyászatot), a Magyar Tudományos
Akadémia tagja. Tudományos munkájának eredményeit a XXI. századból
visszatekintve nehéz a megfelelő helyre tenni. A nevéhez kötődő
mellkasi kopogtatási jegyet, a Korányi–Grocco-háromszöget még
ismerik a medikusok, de már nem biztos, hogy ki is tudják
kopogtatni, arról nem is beszélve, hogy megjelent írásai egy
részének a címét sem értik. Ki tudja ma már, hogy mi a bujasenyv, a
hólyagcsás tüdőlégdag, az idült agyvízkór, a függér billentyű, a
pokolvar, a H derme, a jaborandi, a májburkony kór, a rostonyás
tüdőlob vagy a mocsárgerji?
A belgyógyászati iskola megteremtésén túl, a
szervezési, közegészségügyi tevékenysége az, ami igazán maradandó és
hazánk jelenlegi egészségügyi állapotát és intézményeit is érintő
érdeme. „Magyarországon a tuberkulózis elleni küzdelemnek ő volt
megindítója és leglelkesebb bajnoka maradt utolsó leheletéig” mondta
róla Müller Kálmán a Budapesti Királyi Orvosegyesület nagygyűlésén.
Fáradhatatlan szervezői munkája eredménye volt az Erzsébet királyné
Szanatórium – mai Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet –
megnyitása 1901. november 10-én Budakeszin, a város által
adományozott telken. Halálakor az országban már három nagy
szanatórium, harminchét tuberkulózis ellen küzdő egyesület és kb.
hetven tüdőbeteg-gondozóból álló hálózat működött. Óriási érdeme
volt, hogy nemcsak felismerte a tüdővész pusztítását, hanem azt is,
„hogy a lassú készülődés ideje lejárt, minden factornak vállvetve
kell közreműködni a gyors segítésben” és ennek megfelelően
cselekedett, előadásokat tartott, tanulmányokat közölt A tüdővész
társadalmi jelentőségé-ről, A tüdővész elleni küzdelemről.
1898-ban megalakul a Sanatorium-Egyesület, majd a budapesti szegény
sorsú tüdőbetegek szanatóriumi egyesülete. Korányi a legszegényebbek
szanatóriumi ellátására Betegsegélyező-alapot hozott létre,
felismerte, hogy a tbc ellen eredményesen küzdeni csak
központosított formában lehet, szervezésével létrejön a Tuberkulózis
Elleni Küzdelem Országos és Központi Bizottsága.
Még Balassa megbízásából és közreműködésével
Jendrássik Jenővel és Markusovszkyval kidolgozzák az ugyan más
néven, de ma is létező Országos Közegészségügyi Tanács tervezetét,
mely hamarosan megalakult, és a legfelsőbb egészségügyi fórumként
működött. Előbb a tanács alelnöke, majd 1879-ig elnöke volt, amikor
is az Igazságügyi Orvosi Tanács elnökévé nevezték ki.
A róla szóló megemlékezések egybehangzóan
állítják, hogy nemcsak iskolateremtő oktató, korszakot meghatározó
tudós, de országos tekintélyű gyógyító is volt. Őt kereste, hozzá
akart eljutni egyaránt a gazdag és a szegény beteg, és egyforma
ellátásban részesültek. Nem volt hálátlan a társadalom sem, nemcsak
nagytekintélyű és népszerű orvos volt, de elismert is, a Magyar
Tudományos Akadémia rendes tagjává választották, munkája
elismeréseként a királytól bárói címet kapott, és a Felsőház tagja
lett.
Szerencséje az országnak, hogy a nemzeti
liberalizmus virágkorában az egészségügynek olyan alakjai, valóban
nemzeti érzelmű szakértői voltak, mint a Korányi-, Balassa-,
Markusovszky-vezette reformértelmiségiek, és a hatalmat is Eötvösök,
Trefortok képviselték, akik a szakmát kérdezték meg, mielőtt az
egészségügy és az oktatás még napjainkig is ható átalakításába
kezdtek volna.
Kulcsszavak: Korányi Frigyes, orvosegyetem,
Belgyógyászati Klinika, tbc
* A cikk szövegének egy
változata megjelent az Orvosok Lapja 2013. márciusi számában.
< |
|