Adolfo Cancani olasz szeizmológus tiszteletére
Cancani-féle egyenletnek nevezett összefüggésből indul ki: I=3×lg(4/3×
A). (I az intenzitás, A a gyorsulás). Ennek az egyenletnek az
átrendezésével adódik Kövesligethy képlete – figyelembe véve, hogy a
gyorsulás függ a h fészekmélységtől, az r epicentrális távolságtól és
az a abszorpciós állandótól: I-I0=3×lg(h/r) -3×r×(1-h/r)×a. Ez volt a
fészekmélység meghatározását lehetővé tevő első eljárás a világon, de
napjainkig használják. Makroszeizmikus módszere a XX. század elején
általánosan elterjedt, munkatársai, elsősorban Jánosi Imre és Pécsi
Albert, azt alkotó módon használták és továbbfejlesztették.
Mikro- és makroszeizmikus elméleteinek
felhasználásával ő és tanítványai több földrengés fészekmélységét
határozták meg (Schwalm Amadé az 1902-ben kipattant japán, Halász
Rezső az 1904. évi balkáni, Róna Gyula az 1899-es cerámi, Starmann
Béla egy balkáni, Fenyves Jakab az 1906. évi kolumbiai, Hille Alfréd a
Calabriát 1905-ben pusztító, Csengeri Margit az 1913-as balkáni
földrengését). Ezen számítások alapján 1913-ban arra az eredményre
jutott, hogy „a Föld nagyobb részén érezhető rengések fészekmélysége
36 km körül jár” (Kövesligethy, 1913, TT Közlöny). Ez a mélységadat
nagyszerűen egyezik az M³7,0 méretű földrengésekre vonatkozó és az
1900-2011 időszakot magában foglaló globális katalógusunk alapján
közzétett eredménnyel (Varga, 2011). Mivel ebben az időben még nem
állt rendelkezésére információ a sűrűség és a hőmérséklet földsugár
menti eloszlásáról, és Gutenberg 1914-ben kapott sebességadatait sem
ismerhette még, arra a következtetésre jutott, hogy a módszerével
meghatározott 36 km-s fészekmélység a földkéreg alsó határát jelöli
ki, ami alatt a kőzetek már olvadt állapotban vannak.
Az 1910-es évektől egyre több figyelmet fordít a
földrengések fészkében lejátszódó folyamatok vizsgálatára és ezzel
kapcsolatban a földrengésprognózis lehetőségére. A földrengések
utórengéseinek tanulmányozása alapján felismeri, hogy a
földrengés-utóhatás időbeli változása a kőzetek rugalmas
tulajdonságainak változásával kapcsolatos. „A terjedéssebesség
csökkenése növekvő feszültségre és ezzel új rengés érlelődésére utal”
– írja 1913-ban. Feltételezi továbbá, hogy az utórengésekhez hasonlóan
„intőrengéseknek”, mai szóhasználattal előrengéseknek is létezniük
kell. Köztudottan a földrengések prognózisa mind a mai napig
megoldatlan (és várhatóan még huzamosabb ideig az is marad). Ennek
ellenére az általa már 1911-ben felvetett probléma akkor nagyon
újszerű volt, és a szeizmológiai prognosztikai kutatások jelentős
része még az 1980-1990-es években is arra irányult, hogy hogyan
lehetne meghatározni a geológiai közegben terjedő rugalmas hullámok
sebességváltozásait.
Valószínűleg Thomas Corwin Mendenhall amerikai
fizikus volt az első, aki a földrengések energiájának meghatározásával
foglalkozott. A charlestoni (1886) és tokiói (1887) földrengések
esetére egyaránt 2,5×1013 joule-t kapott. Kövesligethy 1897 és 1904
között írt dolgozataiban feltételezte, hogy a pólusok elmozdulásai
teljes mértékben földrengések energiájává alakulnak át. Az így
feltételezhető energiaváltozás, nagyságrendileg 1018 joule, nem
tekinthető irreálisnak, bár a kiindulási feltevés mai szemmel téves.
Ma már tudjuk, hogy a pólusmozgásoknak csak kisebb része hozható
kapcsolatba a földrengések hatásával. A Kövesligethy által felhasznált
mino-ovari (Japán, 1891; Ms=8,0) földrengéshez mai tudásunk alapján
feltételesen rendelhető póluselmozdulás ~3 cm. Ez az elmozdulás
akkoriban természetesen nem volt észlelhető. A jelenlegi mérési hiba ±
(2–3) cm. Az általunk számított, illusztrációnak szánt adatok: 1.
táblázat.
|
év |
magnitúdó |
energia |
pólus-elmozdulás |
Chile |
1960 |
9,5 |
5×1019 joule |
60 cm |
Tohoku |
2011 |
9,0 |
2×1018 joule |
5 cm |
1. táblázat
Valamivel később Galicin (1915) eredménye a pamíri
földrengés (1911; Ms=7,6) esetére 6×1016 joule volt.
Kövesligethy szívesen és többször foglalkozott a
földrengésekkel kapcsolatos gyakorlati kérdésekkel. Több szakvéleményt
készített a MÁV, a pénzügyminisztérium és magánszemélyek részére. Így
például az 1911. október 29-i kissármási gázkitöréssel kapcsolatos
vitás kérdésben munkatársaival (Wodetzky Józseffel és Strömpl
Gáborral) közösen kimutatta, nem a fúrás során elkövetett hiba, hanem
földrengés okozta. A bíróság e szakvélemény alapján az állam, illetve
a pénzügyminisztérium ellen indított többmilliós kártérítési pert
megszüntette (Bányászati és Kohászati Lapok, 1912). Intézetének
munkatársaival beható vizsgálat tárgyává tették „Budapest egyes
kerületeinek földrengésekkel szemben tanúsított ellenállóképességét”
(Kövesligethy, 1927).
Kövesligethy tanítványai
és hatása a magyar tudományos életre
„Az Egyetemen a csillagászati földrajz és geofizika, valamint a
csillagászat és a földrengéstan köréből hirdetett előadásainak heti
óraszáma elérte a 8-12-t. Ezen kívül sokszor maga vezette a
kozmográfiai gyakorlatokat. Munkabírása csodálatos s előadási mindig a
legprecízebbek. Mind gyakoribbak voltak a szeizmológia köréből
hirdetett előadásai és kiváló kutatókat nevelt.
Hallgatói lelkesedtek a kitűnő előadóért, aki a legnehezebb
kérdéseket is könnyedén levezetve, érthetően fejtette ki.” (Réthly
Antal, 1963).
1905 és 1920 között harmincöt
Kövesligethy-tanítvány szerzett doktorátust. Közülük szeizmológiában
tizenöt, meteorológiában kettő, földrajzban tizenkettő, matematikában
egy, csillagászatban öt (2. táblázat).
Az 1920-tól nyugdíjazásáig (1933. január 1.)
terjedő időszakban csak négyen doktoráltak nála. A csökkenés oka a
Tanácsköztársaság alatti tevékenységét kifogásoló egyetemi fegyelmi
eljárás 1919 őszétől 1924 szeptemberéig, amelynek ideje alatt
megvonták tőle az oktatás jogát. Doktoranduszai közül Szirtes Zsigmond
1906 és 1914 között a strassburgi Nemzetközi Földrengési Központ
kinevezett tudományos munkatársa volt (a központban az igazgató
mellett csak egy állandó tudományos státus volt, az övé). Szirtes
szerkesztette a központ által kiadott globális
földrengés-katalógusokat és -térképeket. Számos elméleti dolgozata
jelent meg. Annak ellenére, hogy a világháborúban kitüntette magát, a
Tanácsköztársaság után Szirtest eltávolították az egyetemről, ahova
többé nem térhetett vissza.
Kövesligethy csak halála előtt néhány hónappal
tudott két asszisztensi állást biztosítani a Földrengési
Obszervatórium részére, amelyeket Simon Béla, aki utóda lett az
Obszervatórium igazgatói posztján és Szilber Józsefné Csengeri Margit,
a mikroszeizmikus bulletinek szerkesztője nyert el, és így
biztosítottá vált a magyar szeizmológiai szolgálat további működése.
A Kövesligethy vezette intézmény számos olyan
tudóst is magához kötött, akik nem voltak tanítványai a szó hivatalos
értelmében, de odavonzotta őket szellemisége és az általa a
szeizmológia iránt felkeltett érdeklődés. Már említettük Egerváry
Jenőt és Jordán Károlyt. Réthly Antal elsősorban meteorológusként
ismert. Kövesligethy kérésére az obszervatórium külső munkatársa lett.
Az ő nevéhez fűződik a magyar makroszeizmikus katalógus megalkotása,
1912-ben elkészíti Magyarországi földrengési térképét. A hazai
meteorológia fejlődésében később jelentős szerepet játszott Marczell
György telepítette az első magyar szeizmológiai állomásokat (Ógyalla,
Temesvár, Budapest), és képezte ki azok személyzetét.
Érdekes hatással volt kortársaira és az idősebb
nemzedékre is. Mentorai közül Lóczy Lajost már korábban is
foglalkoztatták a földrengések (1880-ban és 1881-ben két érdekes
tanulmányt írt a Természettudományi Közlönyben erről a témáról). Lóczy
érdeklődésének további jele, hogy felkérte Réthly Antalt, hogy írjon
egy földrengésekről szóló monográfiát az általa szerkesztett A Balaton
tudományos tanulmányozásának eredményei című monográfiához (1912).
Ugyancsak Lóczy írt ismertetőt az első világháború előtt létesült
állomások földtani környezetéről. Eötvös Loránd figyelme is a
földrengéskutatás felé fordult. A nemzetközi szeizmológiai
együttműködés létrehozása érdekében szervezett második nemzetközi
értekezleten (Strassburg, 1903) Kövesligethy felolvassa Eötvös levelét
a gravitációs megfigyelések szeizmológiai felhasználhatóságáról. „Mert
ha a czél a földkéregben előálló változások, s a velök járó tünemények
megfigyelése, akkor az első dolog mégis csak lehetőleg behatolni eme
kéreg jelenállapotának rejtélyeibe.” És ennek kulcsa a gravitációs
módszerrel megismerhető „rejtett mélységekben” elhelyezkedő tömegek.
1906-ban a Nemzetközi Szeizmológiai Társaság római kongresszusán
Kövesligethy felolvasta értekezését (Programme des recherches
gravimétriques dans les régions vésuviennes) a torziós ingák
lehetséges szerepéről a vulkanológiai kutatásokban. A kecskeméti
földrengést követően terepi kutatási terveit módosítva ingáit az
epicentrális területre irányította. Ezek mérési eredményeit a mágneses
mérések eredményeivel együtt a Réthly által készített
izoszeiszta-térképen ábrázolta. Ez a térkép a magyar geofizika első
világháború előtti egyik fontos dokumentuma, amely számottevő
mértékben hozzájárult a földrengéssel kapcsolatos mélységi folyamatok
értelmezéséhez. Eredményeiről Eötvös nagy hatású előadásban számolt be
(Über Arbeiten mit der Drehwaage Ausgefürt im Auftrage der Königlich
Regirung in den Jahren 1908-1911 címen 1912-ben, a berlini a XVII.
Allgemeine Konferenz der Internationalen Erdmessung-on). Szeizmológiai
érdeklődést váltott ki a tevékenységét kritikával szemlélő Cholnoky
Jenőből is, aki Kolozsvárott szeizmológiai állomást szervezett,
amelynek munkáját biztosítandó egy korszerű Mainka-ingapárt szerzett,
továbbá tanulmányt írt az 1911-ben Kecskemét körzetében kipattant
földrengésről.
A korábbi doktoranduszok jelentős része vett részt
hosszabb-rövidebb ideig a Kövesligethy vezette tanszék, valamint a
Földrengési Obszervatórium (Pécsi Albert, Réthly Antal, Strömpl Gábor)
és a Magyar Földrengési Számláló Intézet (Jordán Károly, Jánosi Imre,
Vargha Zoltán) munkájában.
A Budapesti Földrengési Obszervatórium
és a magyarországi szeizmológiai állomások
1918 előtt
Kövesligethy Radó „őfelsége 1904. március 15-én kelt legfelsőbb
elhatározása szerint (ügyiratszám 23 971/1904)” nyilvános rendes tanár
lett, tanszékének neve 1911-ig Kozmográfiai Tanszék majd Intézet, 1913
és 1932 között Kozmográfiai és Geofizikai Intézet. 1905 októberében
kerül sor az átköltözésre az egyetem központi épületéből a régi
képviselőház épületébe (Sándor – ma Bródy Sándor – utca 8.). Röviddel
ezt követően, 1905. december 7-én a Bölcsész Kar tanácsülésén
„Kövesligethy ny.r.t. előterjesztést tesz, hogy az egyetem földrajzi
intézete kebelében az intézet igazgatójának (értsd: Lóczy Lajos)
hozzájárulásával egy seismologiai observatórium létesítessék, a
melynek vezetésével ő (értsd: Kövesligethy Radó) bizassék meg… A kar
hozzájárul, és pártoló felterjesztést tesz”. Az így 1905 végén
létrejött geofizikai intézmény hivatalos neve Királyi Magyar Tudomány
Egyetemi Földrajzi Intézet Földrengési Obszervatóriuma. Később, amikor
Kövesligethy intézete 1911 február-márciusában a Műegyetem által
felszabadított Múzeum körút 6-ba költözik, és kapcsolata a Földrajzi
Intézettel megszakad, az obszervatórium nevéből is kimarad a Földrajzi
Intézet.
A Földrengési Obszervatórium első irodái tehát a
Földrajzi Intézetben találtak elhelyezést. A műszerek a Nemzeti Múzeum
pincéjébe kerültek. Greffer vállalkozó 400 koronát adományozott
alapozási munkálatokra. A többi költséget és a folyó kiadásokat a
Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium állta. Ide kerültek az eddig a
Földtani Intézetben működő Bosch- és Konkoly–Vicentini-ingák. Az
Akadémia 5000 koronát szavazott meg az akkor legmodernebb
Wiechert-féle horizontális szeizmométer beszerzésére. Közvetlenül az
első világháború kitörése előtt sikerült egy vízszintes
Galicin-szeizmométert is beszerezni. Az obszervatórium munkatársai
ekkor Pécsi Albert és Jánosi Imre voltak. A műszerek beszabályozását
Marczell György végezte. A műszerek egészen az 1960-as évekig maradtak
a Múzeum pincéjében. Ez az elhelyezés, mint az hamarosan kiderült, nem
bizonyult szerencsésnek. A városi forgalom már kezdetben is nagyon
zavarta a megfigyeléseket. Ehhez járult még, hogy az obszervatórium
által használt pincehelyiségek nagyon nedvesek voltak.
Kövesligethynek nyugdíjazásakor (1933. január 1.) a
Földrengési Obszervatórium irodáját az egyetemi intézet helyiségeiből
a Semmelweis utca 2-be kellett költöztetnie.
A Földrengési Obszervatóriummal egy időben
alapította Kövesligethy a Magyar Földrengési Számoló Intézetet,
amelynek feladata elsősorban a szeizmogramok feldolgozása volt.
Vezetője Jordán Károly, munkatársai pedig Jánosi Imre és Vargha
Zoltán. 1911-ben Jordán távozott posztjáról. Ekkor Kövesligethy a
Számoló Intézet vezetését is magára vállalta, majd a húszas években
megszüntette.
Az első világháború előtt az akkori Magyarország
területén a budapestivel együtt nyolc szeizmológiai állomás létesült:
Temesvár (1901), Ógyalla (1902), Budapest (1902), Kalocsa (1900
előtt), Fiume (1903), Zágráb (1906), Ungvár (1909), Kolozsvár (1911).
Ezeket az állomásokat részben a Meteorológiai és Földmágnességi
Intézet (Temesvár, Ógyalla, Ungvár), részben egyetemek (Budapest,
Zágráb, Kolozsvár), valamint a Kalocsai Érsekség és a fiumei Magyar
Királyi Tengerészeti Akadémia létesítették, illetve üzemeltették.
Kövesligethy tekintélyének köszönhető, hogy ezen állomások működési
jelentései egységesen jelentek meg Évi jelentés a magyar szent korona
országainak földrengési állomásairól címmel. Az állomások élén jeles
és érdekes életrajzú személyek álltak. A budapesti és az ógyallai
állomás felügyeletét Pécsi Albert látta el, aki szeizmológiai témát
választott doktori értekezésében, később vetülettani és
természetföldrajzi értekezéseivel tűnt ki. Kalocsán a szeizmológiai
megfigyeléseket Fényi Gyula végezte, aki a naplégkör fizikájának
kutatója volt, a protuberanciák jelenségével kapcsolatos vizsgálatai
ismertté tették nevét világszerte. Zágrábban Andrija Mohorovičić, a
XX. század egyik leghíresebb geofizikusa állt az állomás élén. Berecz
Ede eredetileg zeneszerző volt. Karmesterként is tevékenykedett.
Személyes kapcsolatban állt Liszt Ferenccel és Erkel Ferenccel.
1897-ben Temesváron saját telkén meteorológiai állomást létesített,
ahol előbb szeizmoszkóppal, majd Vicentini–Konkoly-féle
szeizmométerekkel folytak a megfigyelések. Fiumében a szeizmológiai
megfigyeléseket egy osztrák fizikus, Ernst Mach munkatársa, a
fotográfia egyik úttörője, Peter Salcher végezte. Nemzetközi hírnevet
szerzett a gyorsfényképezés terén, hanghullámokat és lövedékeket
röptükben fényképező készüléket fejlesztett ki. A kolozsvári állomásra
Cholnoky Jenő egy akkor korszerű Mainka-féle szeizmométert szerzett
be. Cholnoky neve közismert, a XX. századi természetföldrajzi kutatás
egyik legjelentősebb képviselője. Az egyetemen munkatársa Kenessey
Kálmán volt, aki 1911 után Ógyallára került, ahol földrengési és
időjárási kutatások mellett csillagászattal is foglalkozott. 1921 után
a csehszlovákiai kezelésbe került obszervatórium vezetője, egyúttal a
dél-szlovákiai magyar lakosság egyik szellemi irányítója is volt. Meg
kell még emlékezni Gulovics Tihamér ungvári középiskolai tanárról, az
ottani meteorológiai állomás vezetőjéről, aki nem kevés nehézség
ellenére eredményesen működtette az állomás szeizmológiai műszereit
is.
Kövesligethy és Réthly korabeli dolgozataiból
tudjuk, hogy további szeizmológiai állomások létesítését tervezték
Brassóban, Sárospatakon, Segesvárott, Lőcsén és Pécsett. Ezek a tervek
valószínűleg nem valósultak meg. Kivételt talán Pécs jelent, ahol
működött egy szeizmoszkóp, amely csak a földrengéshullám beérkezésének
tényét volt képes jelezni (csengetéssel), de szeizmogramot nem
szolgáltatott.
Az első világháború előtti szeizmológiai hálózatunk
állomássűrűsége megfelelőnek mondható. August Heinrich Sieberg-féle
híres Erdbebenkunde öt magyar állomást említ. Ugyanebben a jegyzékben
Németország neve mellett hat, Ausztriáé mellett hét,
Belgiumé mellett öt állomás szerepel, míg Spanyolországból csak egyet
említ. Ugyanakkor az állomásainkon használt műszerek minősége nagyon
vegyes képet mutat: a Wiechert- és a Mainka-típusú műszerek erősítése
és csillapítása korszerű volt, míg a Bosch-, a Vicentini- és a
Konkoly–Vicentini-féle szeizmométerek ekkorra már elavultak (3.
táblázat).
A Nemzetközi Szeizmológiai Társaság főtitkára
A földrengések globális megfigyelhetőségének lehetőségét Nyrén nyomán
Milne sejtette meg az 1880-as években, és Rebeur-Paschwitz
bizonyította 1889-ben végzett megfigyeléseivel. Ebben az időben vált
nyilvánvalóvá, és ezen a téren Kövesligethy tevékenysége is jelentős
hatással bírt, hogy a földrengéshullámok terjedése bolygónk belsejében
lehetővé teszi annak szerkezeti megismerését. Mindezen felismerések
vezettek oda, hogy Georg Gerland, a Strassburgi Egyetem
földrajzprofesszora a VI. Nemzetközi Földrajzi Kongresszus (London,
1895) számára javaslatot fogalmazzon meg nemzetközi összefogásra a
földrengéskutatás terén. A VII. Nemzetközi Földrajzi Kongresszus
(Berlin, 1899) konkrét ajánlást tett nemzetközi földrengési értekezlet
összehívására az együttműködés módozatainak kidolgozására. Az ennek
megfelelően összehívott első és második nemzetközi szeizmológiai
értekezleten (Strassburg, 1901 és 1903) kidolgozták az ISA
(International Seismological Association) működését meghatározó
szabályokat. Az 1916-ig hatályos egyezmény aláírására az Akadémiák
Nemzetközi Szervezetének tanácskozását követően (Frankfurt, 1905.
május) a harmadik nemzetközi szeizmológiai konferencián (Berlin, 1905.
augusztus) került sor tizennyolc állam képviselői részéről.
Magyarország az 1904. május 3-i minisztertanácsi határozattal
csatlakozott az egyezményhez. Mivel a világháború éveiben nem volt mód
az ISA működését a létrehozó egyezmény előírásainak megfelelő
zárókongresszussal befejezni, az ISA működését lezáró feloszlató
kongresszusra csak 1922 áprilisában kerülhetett sor.
Az ISA elnökei voltak: Luigi Palazzo olasz
meteorológus (1905–1907), Arthur Schuster német származású manchesteri
fizikus (1907-1911), Borisz Boriszovics Galicin orosz szeizmológus
(1911–1916), Georges Lecointe sarkkutató, a Belga Királyi
Obszervatórium igazgatója (1916–1922). Az ISA működésének teljes
időtartamára Emil Wiechert javaslatára Kövesligethy Radót választották
meg főtitkárnak. Kövesligethy ekkorra már világhírű geofizikus volt.
Ezen túlmenően közismert volt nagy nyelvismerete, diplomáciai érzéke
és hatalmas munkabírása. „A hágai kongresszuson, mint főtitkár, mivel
a hivatalos nyelv a francia volt, Kövesligethy a német, angol és olasz
nyelvű előadásokat franciául stenografálta, majd – még a legnehezebb
elméleti tárgyúakat is – franciául szabadon tolmácsolta. A mellettem
ülő E. Tams »unglaublich«-nak mondotta ezt a csodálatos nyelv- és
szakmabeliséget, és az olasz E. Oddone száján ismételten kiszaladt a
»mirabile« szó” (Réthly Antal visszaemlékezése, 1962) (az idézetben
említett Emilio Oddone olasz szeizmológus lett az első világháború
utáni években az ISA utódszervezeteként 1922-ben a Nemzetközi
Geodéziai és Geofizikai Unió keretein belül létrehozott Szeizmológiai
Szekció elnöke egészen az 1930-as évekig). Kövesligethy szerkesztette
és Budapesten adta ki az ISA összes rendezvénye tevékenységéről szóló
köteteket.
A Nemzetközi Szeizmológiai Társaság tevékenységének
legfontosabb eredménye, hogy kialakította a nemzetközi együttműködés
lényegében ma is érvényes formáit a földrengéskutatás terén
(nemzetközi szeizmológiai központ működése, nemzetközi adatcsere
formái, egységes szeizmológiai nómenklatúra bevezetése), amiben
Kövesligethynek mint az ISA munkáját szervező főtitkárnak jelentős
szerepe volt. Ezen túlmenően:
• A strassburgi Központi Irodában elkészült
tizennyolc globális és regionális földrengéskatalógus és bulletin a
makro- és mikroszeizmikus eseményekről (az 1903 és 1908 közötti
időszakra; nyolc mikroszeizmikus katalógus szerkesztője Szirtes
Zsigmond, Kövesligethy tanítványa). A globális mikroszeizmikus
katalógusok áttekintése alapján megállapítható, hogy azok tartalmazzák
az összes, 6-nál nagyobb magnitúdójú földrengést.
• Húsz monográfia és tanulmány megjelentetése a
szeizmológia különböző területeiről (makroszeizmikus módszerek,
műszerezettség, fészek koordinátáinak meghatározási módszerei,
speciális kiadványok a legnagyobb földrengésekről). Négy munka
szerzője Szirtes.
• Negyvenkilenc tanulmányt írtak az ISA Központi
Iroda munkatársai 1914 előtt. Ezek közül tizennégy szerzője Szirtes
(négy cikknél szerzőtársa Emil Rudolph).
• A makro- és mikroszeizmikus bulletinek
egységesítése.
• Két nemzetközi állomás kiépítése és fenntartása
(Izlandban és Libanonban).
• Szeizmográfok fejlesztése.
ISA-rendezvények Kövesligethy főtitkársága idején:
• Az ISA Állandó Bizottságának első konferenciája,
Róma, 1906. augusztus. E rendezvény tiszteletére írta már említett,
Seismonomia című könyvét.
• Az ISA első kongresszusa és az Állandó Bizottság
második konferenciája, Hága, 1907. szeptember. Kövesligethy tizenegy
előadást tartott, többek között a szeizmogramok feldolgozásán alapuló
fészekmélység-meghatározó módszeréről, amely nagy hatással volt
Galicinra.
• Az ISA Állandó Bizottságának harmadik
konferenciáján (Zermatt, 1909. szeptember) Kövesligethy részletesen
ismerteti az akkora már kialakult magyar szeizmológiai hálózat
működését.
• Az ISA második kongresszusa és az Állandó
Bizottság negyedik konferenciája, Manchester, 1911. július. Itt
lényegében kialakulnak a szeizmogramok feldolgozásának tulajdonképpen
ma is érvényes szabályai. Kövesligethy ismerteti a földrengések
előrejelzésével kapcsolatos elképzeléseit.
• Az ISA harmadik kongresszusának és az Állandó
Bizottság ötödik konferenciájának 1913-ban kellett volna sorra
kerülnie. Kövesligethy ezt a kongresszust Budapesten szerette volna
megszervezni. Ehhez bírta a magyar minisztertanács támogatását, amely
1911. szeptember 20-i ülésén felhatalmazta Kövesligethyt az ülés
Budapesten történő megtartására. Ennek ellenére (ma már nem ismert
okok miatt) az ISA rendezvényére Szentpétervárott került volna sor,
1914. augusztus 30. és szeptember 6. között, ha ezt az első
világháború kitörése nem akadályozza meg. Az orosz fővárosba nagy
létszámú magyar delegáció utazott volna érdekes jelentések vagy
előadások megtartásának szándékával (a résztvevők neve után zárójelben
a tervezett jelentés/előadás témája szerepel): Eötvös Loránd, Hevesy
György (a radioaktivitás változása földrengéshullámok áthaladásakor),
Jordán Károly, Konkoly Thege Miklós, Kövesligethy Radó (Oskar
Heckerrel és B. B. Galicinnel a földrengések keltette gyorsulásokról
beszélt volna, önállóan pedig a Doppler–Fizeau-elv szeizmológiai
alkalmazásáról, a szeizmológiai háromszögelésről, valamint a
kecskeméti földrengésről (1911) és annak tektonikai vonatkozásairól),
Réthly Antal, Schafarzik Ferenc, Steiner Lajos (a földi áramok
szeizmológiai alkalmazásáról tartott volna beszámolót), Zemplén Győző
(a szeizmikus hullámok amplitúdója és terjedési sebessége közötti
kapcsolat).
• Az ISA Állandó Bizottságának hatodik
konferenciájára és az ISA utolsó, feloszlató kongresszusára
Strasbourgban, 1922 áprilisában, a világháború utáni rossz hangulatban
került sor. Ezt a hangulatot jól jellemzi az Antant szövetségesek
1917. október 9-11. között, a Royal Societyben tartott
konferenciájának határozata, miszerint „…az egyesült nemzetek
kénytelenek kijelenteni, hogy nem fognak személyes kapcsolatokat
újrakezdeni a Központi Hatalmak szakembereivel mindaddig, míg ezek a
Hatalmak nem kerülnek vissza a civilizált nemzetek közösségébe”. Az
Antant Nemzetközi Kutatási Tanács 1919. július 18-28. közötti
tanácskozása Brüsszelben egy sor nemzetközi tudományos szervezetet
hozott létre, közte a Nemzetközi Geodéziai és Geofizikai Uniót (IUGG),
amelynek első kongresszusán Rómában, alig egy héttel az ISA
feloszlatása után létrehozták annak utódszervezetét, az IUGG
Szeizmológiai Szekcióját. Ennek munkájában Magyarország Kövesligethy
életében már nem vehetett részt.
Az ISA-konferenciák tevékenységéről szóló köteteket
Kövesligethy mint főtitkár szerkesztette, és azok mind Budapesten, a
tudományos alkotások előállítására specializálódott
Hornyánszky-nyomdában készültek (7. ábra).

7. ábra • Az ISA első kongresszusán
és az Állandó Bizottság 2. konferenciáján
(Hága, 1907) hozott határozatokat és az ott tartott
előadásokat tartalmazó, Kövesligethy által szerkesztett és Budapesten
kiadott kötet címlapja.
Meghurcoltatása az 1920-as évek
első felében és ennek következményei
A Monarchia felbomlása és a Tanácsköztársaság bukása közötti időben a
magyar tudományos élet számos reprezentánsa vállalt el megbízásokat a
Károlyi- és a Tanácskormányban, illetve közéleti aktivitásával
támogatta e kormányok tudománypolitikai elképzeléseit. Ennek
következményeként 1919 augusztusától különböző mértékű
meghurcoltatásnak lettek kitéve. Közülük példaként említhetők Kármán
Tódor, Polányi Mihály, Harkányi Béla, Hevesy György, Marczali Henrik,
Lendl Adolf, Lenhossék Mihály, Dégen Árpád, Asbóth Oszkár, Beke Manó,
Schmidt József, vagy a földtudományok területéről Szirtes Zsigmond,
Szilber József, Réthly Antal, Vadász Elemér, Kövesligethy tanítványai.
A Kövesligethy Radó karrierjét 1919 őszén megtörő
vádaskodásokat két csoportra oszthatjuk. Ezek közül az első az MTA-n
vele szemben lefolytatott eljárás. A III. osztály Igazoló
Bizottságának 1919. augusztus 26-án megtartott ülésén Kövesligethynek
„főleg a középiskolai tanárképző intézetnek a Tanácsköztársaság idején
elvállalt vezetését” rótták fel (Vargha–Balázs, 2006). 1919. október
25-én a III. osztály javasolta (10 szavazattal 2 ellenében)
Kövesligethy kizárását, amit az MTA közgyűlése 1919. november 24-én
tartott ülése 17 szóval 12 ellenében elvetett, de „a vádlottról a
kérdéses időben tanúsított magatartásáért 19 szóval 12 ellenében
kimondja a rosszallást”.
Az Egyetem Bölcsészkari Tanácsa által
kezdeményezett eljárás az Akadémiáénál sokkal súlyosabbnak tűnik, és
időben tovább tartott. A Kar 1919. szeptember 25-én terjeszti fel
Kövesligethy nyilvános rendes tanár ügyét az Egyetem Tanácsához
„fegyelmi vizsgálat megindítása végett”. Az Egyetem Tanácsa, mint az a
Bölcsészkari Tanács 1921. április 21-i ülésének jegyzőkönyvéből
kiderül, Kövesligethyt „rosszallásra ítéli”, mert a Tanácsköztársaság
idején Eötvös megüresedett helyére Kármán Tódort javasolta (Kármán
1913 óta az Aacheni Műszaki Főiskola tanára, a Tanácsköztársaság
idején a Közoktatási Népbiztosság oktatásügyi és tudománypolitikai
osztályának vezetője), és mert 1919. május 26-án „örömmel üdvözölte”
Kunfi Zsigmond közoktatási népbiztost (Kunfi 1919 júniusában lemondott
hivataláról, és követelte a diktatúra felszámolását).
Méhelÿ Lajos ny. r. tanár az ülésen nyilatkozatot
tett, amelyben indítványozta, hogy a kar „terjessze fel az összes
iratokat a Vallás és Közoktatásügyi Miniszter Úrhoz és kérje arra,
hogy az 1920. évi XI t.c. 4§-ban gyökerező jogánál fogva távolítsa el
Kövesligethyt az egyetemről”. A megejtett titkos szavazás (18 igen, 15
nem, 1 tartózkodás) alapján a kar Méhelÿ Lajos indítványát támogatja.
Méhelÿ levelében említésre kerül, hogy Kövesligethyt a „Szent István
Akadémia kizárta, a Földrajzi Társulat kiléptette”. Kövesligethy
ügyében hosszú ideig nem történik döntés. Figyelemre méltó azonban,
hogy időközben kormányzati támogatással mód nyílik részvételére 1922
áprilisában az ISA Feloszlató Kongresszusán, és 1924. május 8-án a
Magyar Földrajzi Társaság LII. Közgyűlése (Stein Aurél után
másodikként) neki ítéli a Lóczy-emlékérmet. Az 1924. szeptember 11-i
bölcsészkari ülésen „Dékán bemutatja Kövesligethy Radó ny. r. tanár
ügyében érkezett 66184/1924 sz. vkm leiratot. Jelenti, hogy Kuzsinszky
Bálint dékán a leirat vétele után Kövesligethy Radó ny. r. tanárt
előadásai megkezdésére felszólította”. Így ért véget Kövesligethy öt
évig tartó egyetemi meghurcoltatása.
Az üldöztetések nyilván nyomokat hagytak. Az
Akadémia munkájában korábban oly aktív Kövesligethy kerülte annak
rendezvényeit, feladatokat ott többé nem vállalt. Nehéz elképzelni,
hogy a történtek után egyetemi munkahelyén jól érezte volna magát.
Megpróbáltatásait fokozta, hogy a Földrengési Obszervatórium működési
feltételei az 1920-as években az egész országot sújtó nagy gazdasági
visszaesés és vezetőjét ért támadások miatt rendkívül rosszá váltak,
még a tudományegyetemi intézetekénél is rosszabbakká. A világháború
előtti évek támogatási összegének csak 12%-át kapták meg 1924/25-ben
és 7%-át 1925/26-ban. Ilyen körülmények között az obszervatórium
műszerei pusztultak, javításukra nem volt fedezet. A megfigyelések
gyakran megszakadtak: 1924-ben csak négy hónapon át, 1925-ben csak
nyolc hónapon át folyt a regisztrálás. Évekig nem volt pénz a
Bulletinek kinyomtatására és szétküldésére, pedig erre vonatkozóan
1904-ben, az ISA-hoz való csatlakozásakor Magyarország kötelezettséget
vállalt. A Földrengési Obszervatórium az 1922-ben Klebersberg Kunó
vallás- és közoktatásügyi miniszter által szervezett Országos Magyar
Gyűjteményegyetem része lett, és ebben a kötelékben maradt 1935-ig. A
Kövesligethyt sújtó csapásokat tetézte felesége (Singer Erzsébet,
1870-1929) halála.
Ilyen körülmények között – bár mint az Kosztolányi
Dezső vele készített interjújából kitűnik (Pesti Hírlap, 1925. május
25. – lásd e cikkgyűjtemény 4. oldalát), tele volt tervekkel – a
világháborút követő években nem maradt energiája újabb tudományos
eredmények elérésére. Bizonyos fejlődést jelentett, hogy a világháború
után megmaradt budapesti és kalocsai állomások mellé két újabbat
sikerült létrehozni Szegeden (1925) és Kecskeméten (1929).
Nyugdíjazását megelőzően 1932 végén a Földrengési Obszervatórium
irodáinak ki kellett költöznie a Kozmográfiai és Geofizikai Intézet
Múzeum körút 6-8. II. emeletén lévő helyiségekből, illetve azokat át
kellett adnia utódjának, Wodetzky Józsefnek. Az obszervatórium az
egyetemi alapítvány tulajdonában lévő Semmelweis utca 2. alatti bérház
I. emeletén lévő lakásba költözött. Tass Antalnak, a Csillagvizsgáló
Intézet igazgatójának ajánlására és az Országos Magyar
Gyűjteményegyetem Tanácsának felterjesztése alapján Hóman Bálint
vallás- és közoktatásügyi miniszter hozzájárult ahhoz, hogy az
egyetemi intézetből való nyugdíjazása miatti távozása után is vezetője
maradjon a Földrengési Obszervatóriumnak. Ezt a feladatot fizetés
nélkül, haláláig ellátta. Csak halála előtt néhány hónappal, 1934
júniusában sikerült két állandó asszisztensi állást biztosítania a
mikro- és a makroszeizmikus munkák elvégzéséhez. „A földrengési
intézetet 29 év előtt alapítottam és most ez az első eset, hogy
kinevezett tisztviselői vannak. Ez, emberi számítás szerint az Intézet
jövőjét biztosítja” – írja egy ismeretlenhez címzett levelében 1934.
augusztus 3-án.
Kövesligethy emlékezete
Kövesligethy Radó 1934. október 11-én halt meg Budapesten. A Fodor
Ferenc által „a magyar földtudományok nagy triászának
(Eötvös-Lóczy-Kövesligethy)” utolsó tagja távozott vele az élők
sorából. Ritka matematikai felkészültsége, fizikai ismeretei,
amelyekhez hallatlan tudományos kíváncsiság és alkotói energia
társult, tették lehetővé nagyszámú eredményének elérését. Képességei
mellett emberi adottságainak és oktatói talentumának köszönhetően az
első világháború előtti években egy sor tehetséges, kutatómunkára éhes
munkatársat tudott felnevelni vagy kutatási érdeklődésének körébe
vonni. Olyanokat, akik akkor és később a modern geofizikai,
szeizmológiai hazai iskola büszkeségei lettek. Életének utolsó,
terméketlen időszaka arra figyelmeztet, hogy a tudomány művelőinek
autonómiájába nem szabad politikai, világnézeti meggondolásokból
kiindulva behatolni.
Bár életének utolsó két évtizedében el volt zárva a
nemzetközi tudományos élettől, a világ geofizikusai nem feledkeztek
meg róla. Haláláig a kor vezető szakmai folyóirata, a Gerlands
Beiträge zur Geophysik szerkesztőbizottsági tagja maradt. Halálhíre az
egész világ tudományos közvéleményét megrendítette. Megemlékezés
jelent meg a tudományterület legtöbb kiadványában, továbbá a
Science-ben és a Nature-ben. Még 1950-ben is két és fél oldal
terjedelmű méltatás jelenik meg elméleti munkásságáról Ernst Tams
hamburgi geofizika-professzornak a szeizmológia történetét feldolgozó
könyvében. Feltétlenül igazat kell adni Fodor Ferencnek, aki A magyar
földrajztudomány története című, nagy hatású művében arra a
megállapításra jut, hogy „Kövesligethy egy időben magyar tudománnyá
tette a szeizmológiát”.
Kulcsszavak: ISA (International Seismological Association), Királyi
Magyar Tudomány Egyetemi Földrengési Obszervatórium, mikro- és
makroszeizmikus kutatások, földrengések prognózisa, földrengések
energiája
IRODALOM
Bencsik János (1897): Hol késik a magyar
csillagászat? Időjárás I, 5,
Eötvös Roland (1912): Über Arbeiten mit
der Drehwaage ausgeführt im Auftrage der kön. ungarische Regierung in
den Jahren 1908-1911, Verhandl. der XVII. Konferenz der Internat.
Erdmessung in Hamburg. Band I., 427-438
Kövesligethy Radó (1893): A vertikális
légáramlásokról. Mathematikai és Physikai Lapok 2.
Kövesligethy Radó (1923): Báró Eötvös
Loránd. In: Lambrecht Kálmán (szerk.): A műveltség útja - A gondolat
úttörői. Dante, Budapest
Kövesligethy Radó (1927): In: Magyary
Zoltán (szerk.): A magyar tudománypolitika alapvetése. Tudományos
Társulatok és Intézmények Országos Szövetsége, Bp.
Móra Ferenc (1932): Félbenmaradt
egzisztencia - díszdoktori köszönő beszédéből. Magyar Hírlap, 1932.
december 4.
Szabados László (szerk.) (2011):
Kövesligethy Radó és az asztrofizika kezdetei Magyarországon. (Konkoly
Observatory Monographs No. 8) Konkoly Observatory, Budapest, •
WEBCÍM
Varga Péter (2011): Földrengések
előrejelzése. Magyar Tudomány. 7. 843–860. •
WEBCÍM
Vargha Domokosné – Balázs Lajos (2006):
Kövesligethy Radó „tetemrehívásáról”. Magyar Tudomány. 12. 1499–1507.
•
WEBCÍM
|