A naptevékenység egyes megnyilvánulásairól a korai
történelem szereplőinek is lehettek élményeik, de az első tudományosan
is értékelhető észleléseket négyszáz éve készítette Galilei 1612
májusában. Ezek napkorongrajzok, melyeket jelenleg a Vatikánban
őriznek; 1613-as rajzai pedig Firenzében vannak. Ezután több mint két
évszázadon keresztül szórványos adatrögzítések és rajzsorozatok
készültek, melyek hiányosak ugyan, tudományos jelentőségük mégis
óriási, mert a napaktivitás hosszú távú vizsgálatához
nélkülözhetetlenek. A napfoltok mágneses terét 1908-ben észlelte
George Ellery Hale, és a puszta adatrögzítés évszázadai után ez
nyitotta meg a naptevékenységi jelenségek elméleti értelmezésének
lehetőségét.
A naptevékenység a Nap mágneses terének változásait
és eseményeit jelenti. Alapvető folyamata az a váltakozás, amely a
globális mágneses tér poloidális (a pólusokat kb. meridionális
irányban összekötő erővonalrendszerű) és toroidális (az északi és déli
félgömb belsejében gyűrűszerűen körbefutó) topológiájú állapotai
között zajlik. A toroidális mágneses fluxusköteg egyes részei
kiemelkednek a felszínre, itt hozzák létre nagy fluxussűrűségű részeik
a napfoltokat és foltcsoportokat, általánosabb nevükön az aktív
vidékeket, kisebb fluxussűrűségű halmazaik pedig a fáklyákat. Felszín
fölé emelkedő íveik a külső atmoszféraréteg, a korona fűtésének fontos
szereplői, a bennük kialakuló instabil állapotok robbanásszerű
feloldódásai pedig a napkitörések. Ez utóbbiak az ún. mágneses
átkötődés jelensége révén zajlanak le, mely a koronabeli fluxusköteg
egy részét elszakíthatja a mágneses hurokrendszertől, és a szabaddá
váló mágnesezett plazmafelhő, angol nevén Coronal Mass Ejection (CME)
hatalmasra fúvódva több milliárd tonnányi anyaggal dobódik ki a
bolygóközi térbe.
Ezeket a jelenségeket egyre nagyobb felbontású
műszerek követik. A jelenlegi legambiciózusabb műszerfejlesztések, az
amerikai ATST és az európai EST néhány másodperces időfelbontást és a
napfelszínen 100 km alatti térbeli felbontást céloznak. Ez a nagy
felbontás a napatmoszféra legfinomabb, leggyorsabban változó
részleteinek vizsgálatához kell. Megvalósítása hatalmas technikai
apparátust és anyagi hátteret igényel. Összehasonlításul, a
hagyományos technikával a földfelszínről észlelhető legkisebb
alakzatok, a fotoszferikus granulumok 1000–1200 km méretűek.
Az EAST- konzorcium (European Association for Solar
Telescopes) tagjaként Magyarország részt vehet majd az EST-távcső
munkájában. A hazai észlelő napfizika, a debreceni obszervatórium
azonban bizonyos területeken saját lehetőségein belül is hozzá tud
járulni a felbontás növeléséhez.
Mivel minden nap- és űrfizikai jelenség
vizsgálatához speciális műszerezettség szükséges, ezért a nemzetközi
munkamegosztásban minden intézménynek megvan a saját módszertani
profilja, és a jelenségek komplex vizsgálata többnyire jelentős
nemzetközi összefogással történhet. A debreceni obszervatórium eddigi
(ötvennégy éves) története során fokozatosan vált a napfoltok
részletes pozíció- és területadatainak legfontosabb forrásává. Eközben
az észlelések végzésének és kiértékelésének olyan módszertana
fejlődött ki, amelynek a legújabb űrfelvételekre alkalmazott
változatai is a jelenlegi legrészletesebb adatokat szolgáltatják az
adott észlelésekből.
Nagy felbontás rövid távon
A nagy felbontás nyilván nem öncél, egyszerűen azt jelenti, hogy a
releváns részletek azonosíthatóvá válnak. Ennek rövid és hosszú távon
különbözőek a szempontjai. Rövid időtáv alatt most a foltcsoportok
élettartamát értjük. Az a cél, hogy egy-egy aktivitási esemény minden
lényeges elemét dokumentáljuk. Mivel a földi észlelések az éjszakák
miatt csak napos mintavételt tesznek lehetővé, a jelzett cél csak
űrbeli észlelések birtokában teljesíthető. Ezt a lehetőséget nyitotta
meg a SOHO-nevű (Solar Orbiting and Heliospheric Observatory)
napfizikai űrlaboratórium MDI (Michelson Doppler Interferometer)
műszerének közel másfél évtizedre kiterjedő észlelési anyaga.
A SOHO/MDI-műszer oszcillációs mérései mellett
mintegy mellékes termékként kontinuum fényben fotoszféraészleléseket
és magnetogramokat készített a teljes napkorongról. Az ezekből
alkotott közel egyidejű párokból ki lehetett válogatni egy olyan
sorozatot, mely 1–1,5 órás egymásutánban követi a napfelszín mágneses
alakzatait. Ezen észlelések felbontása még kisebb (1024×1024), mint a
földi távcsöveké, de a folyamatos észlelés és főleg a mágneses tér
adatai korábban elképzelhetetlen részletességű napfolt-adatsor
megalkotását tették lehetővé. A munka első fázisát a debreceni
obszervatórium egy ESA-támogatással elvégzett fejlesztés révén
valósította meg.
A munka teljes elvégzése nagy számítási és
adattárolási kapacitások mellett jelentős élőmunka-ráfordítást is
igényelt. Ehhez nyújtott támogatást az az európai FP7-es projekt,
melyet a Napfizikai Obszervatórium kezdeményezett és szervezett, és
tizenhat európai kutatóintézet részvételével 2008 és 2011 között
zajlott SOTERIA-néven (SOlar-TERrestrial Investigations and Archives).
Az obszervatórium két legfontosabb vállalása egy minden korábbinál
részletesebb napfoltkatalógus és a fotoszferikus fáklyák első
katalógusának elkészítése volt az MDI-műszer működése – az
1996–2010-es évek időszakára. Az eredmény az SDD nevű
(SOHO/MDI-Debrecen sunspot Data) adatbázis (Győri et al., 2011).
Elkészítéséhez mintegy ötvenezer észleléspárt kellett összeválogatni,
az erre a célra kifejlesztett kiértékelő szofvereket lefuttatni, az
eredményeket ellenőrizni, és a foltcsoportokat azonosítani.
Az eredmény egy kb. 1 Tbyte terjedelmű katalógus
numerikus táblázatokkal, napkorongképekkel, mintegy 350 ezer aktív
vidék képével, amelyek azonosított foltokat tartalmaznak, könnyen
kezelhető html-böngészővel és MySQL keresővel.
Az SDD másfél órai időközönként tartalmazza minden
foltcsoport és folt umbrájának és penumrájának pozíció-, terület- és
átlagos mágneses tér adatait, így jelenleg ez a legnagyobb tér- és
időbeli felbontású napfoltadatbázis. Az anyag jelentősége, hogy
először teszi lehetővé, hogy nagy statisztikai anyagon tanulmányozzuk
az aktív vidékek fejlődésének, belső szerkezetének, átrendeződéseinek,
morfológiájának, aszimmetriáinak, növekedésének és lecsengésének
részleteit. E sajátságok a mágneses fluxuskötegek felbukkanásáról és a
környező sebességterekkel való kölcsönhatásukról szolgáltatnak
információkat, ezek a szoláris dinamó legkisebb léptékű részletei.
A SOTERIA jelentős siker volt, a tizenhat intézet
egy sor hasonlóan újfajta adatbázist készített, és több mint 130
közleményt publikált. A résztvevők egy része ezután új pályázatot
készített, az EC ennek is támogatást ítélt, és 2012 márciusában
eHEROES-néven (Environment for Human Exploration and RObotic
Experimentation in Space) elindulhatott az új projekt, mely a
következő években meghatározza kutatásainkat. Ennek célkitűzései
részben különböznek a SOTERIA profiljától, elsősorban űrbéli
tevékenységek várható körülményeit kell megbecsülni, előrejelezni. A
SOTERIA-konzorcium tagjainak többsége ebben is részt vesz, és
többnyire épp az előző projektben elért eredményekre építve. A
debreceni hozzájárulás egy újfajta napkitörés-előrejelzési módszer
kifejlesztésére és tesztelésére, valamint az aktív heliografikus
hosszúságok kutatására irányul, mindkét új kutatás kezdeti eredményei
biztatók.
A napkitörések vagy flerek okai olyan mágneses
konfigurációk, amelyekben egymás mellett jelentős fluxussűrűségű és
ellentétes irányú mágneses terek vannak. Ezek instabil alakzatok,
stabilabb állapothoz vezető átrendeződésük erővonal-átkötődések,
rekonnekciók révén valósul meg. Arra vonatkozóan korábban számos
vizsgálat történt, hogy a flerek valóban ilyen helyeken lépnek fel, a
mi célunk azonban a fler előtti események
dinamikájának vizsgálata, mert ennek ismeretében lehet megbecsülni a
fler valószínűségét. Az ellentétes polaritású foltok közötti mágneses
tér
|
|
horizontális irányú megváltozásának mértéke az átkötődés
valószínűségének fontos jellemzője, ennek az időbeli viselkedését
követjük abban a térrészben, amelyben ez az ún. gradiens érték a
legerősebb a foltcsoporton belül. Az 1. ábrán
a NOAA 10486 számú foltcsoport képe látható a 2003. október 28-i
híres Halloween-fler előtt fél órával. A három panelről leolvasható az
SDD adatainak részletessége és teljessége.
A bal oldali panel a foltcsoport képét mutatja, a
jobb oldali a mágneses terét (magnetogramját, a fehér/fekete színek a
mágneses pozitív/negatív polaritású területeket jelzik), a középső
panel pedig a foltcsoport rekonstruált képe az SDD-katalógus adatai
alapján. Látható, hogy a katalógus minden folt pozíció-, terület- és
mágneses tér adatát tartalmazza. A többi létező napfoltkatalógus erre
a foltcsoportra és ennek a napnak egyetlen
időpontjára három független adatot ad meg, az SDD közel tízezret. Ez a
felbontás teszi lehetővé, hogy gyors belső változások követhetők
legyenek.
Ez a részletesség a foltcsoportfejlődés egyéb
vonatkozásainak vizsgálatai számára is új lehetőségeket nyitott. A
2. ábra a NOAA 10988 számú foltcsoport
fejlődését mutatja, a vezető és követő polaritású részek
területváltozásának követésével. Jól látható a két rész különböző
súlya, hasonló fejlődési görbéjük, fáziseltolódásuk és különböző
méretük. A felbukkanást és az eltűnést különböző fizikai folyamatok
irányítják, ezek vizsgálata most nagy statisztikai anyagon vált
lehetővé.
A további előrelépés a legújabb napfizikai észlelő
műhold, az SDO (Solar Dynamics Observatory) észleléseivel lehetséges,
melyek képmérete 4000x4000 pixel. Az észlelések időbeli egymásutánja
egy percnél rövidebb. Már készül nálunk az a fejlesztés, mely az egyes
foltokat egyenként képes követni. Ez még nagyobb számítógépes
kapacitást igényel, de az aktív vidékek belső dinamikájának újabb
sajátságairól ígér részleteket.
Nagy felbontás hosszú távon
A foltcsoportok élettartamánál jóval hosszabb távnak, a napciklusoknak
és azok egymásutánjának vizsgálata ugyancsak megkívánja a nagy
felbontást, ami a hosszabb karakterisztikus idő miatt napi egyszeri
mintavételt jelent, de minden foltról és foltcsoportról. Ez a
kívánalom azonban egyelőre messze nem teljesül. Az egyetlen ilyen
részletességű anyag a Debrecen Photoheliographic Data (DPD,
1977–2012), a Greenwich Photoheliographic Results (GPR, 1874–1976)
napfoltkatalógus folytatása. Ezt a GPR sem teljesíti, mert csak a
foltcsoportok adatait tartalmazza. A jelenlegi leghosszabb adatsor a
Nemzetközi Napfoltszám (International Sunspot Number – ISN, az ún.
Wolf-szám utóda), de ez naponta egyetlen adatot jelent az egész
napkorongról 1818-tól, tehát térbeli felbontása nincs, 1749-től
havonta, 1700-tól évente, még korábbról pedig csak sporadikus adatok
vannak.
A részletesebb adatok igénye újabban erősödik. A
17. század első felében Galilei és követőinek észlelései viszonylag
magas szintű naptevékenységet rögzítettek, ami a 17. század második
felében kb. egy fél évszázadra szinte teljesen eltűnt, majd
újraindult. Ez volt az ún. Maunder-minimum időszaka. A mostani gyengén
és késve induló 24. napciklus felveti azt a kérdést, hogy nem
lehetséges-e a közeli jövőben egy hasonló elhúzódó minimum. Ennek
messzeható következményei lennének a földi környezetre is. Egy több
évtizedes váltakozást nemrég sikerült azonosítanunk a greenwich-i és
debreceni katalógusadatok alapján. A 3. ábrán két diagram
különböző adatsorok és két különböző módszer alapján arról tanúskodik,
hogy négy ciklusban az északi félgömb ciklusának fejlődése megelőzi a
déliét, a következő négyben pedig a déli félgömb ciklusának fejlődése
halad időben elöl. Ez a szoláris dinamó működésének eddig nem tárgyalt
sajátságára utalhat, ha hosszabb távon is fennmarad, ezért jó lenne
ellenőrizni még korábbi ciklusokon is, de az ebből a szempontból igen
érdekes ún. Dalton-minimumról, a 19. század első feléről nincs
használható adatsor.

3. ábra • Félgömbi ciklusok fáziskülönbségei
két különböző módszerrel és adatsorból, pozitív
értékeknél a déli félgömbi ciklus tart előre (Muraközy – Ludmány,
2011)
A távolabbi feladat tehát az, hogy amilyen hosszan
lehetséges, gyűjtsük össze az egyáltalán létező historikus
észleléseket, és próbáljuk rekonstruálni a korábbi ciklusok részleteit
is. Ez hatalmas munkának ígérkezik, de a szakmában egyre erősödő
egyetértés van arról, hogy el kell végezni. A debreceni obszervatórium
ebben is szeretne kulcsszerepet játszani, ezért e cikk írásának
időpontjában folytatjuk egy további európai FP7-es projekt
szervezését, amely azokat az intézeteket gyűjtené konzorciumba, melyek
hozzánk hasonlóan érdekeltek valamilyen naptevékenységi jelenség
hosszú távú dokumentálásában. Minden hosszú idősor közös gondja, hogy
inhomogén, több forrásból származik, folyamatosan változó körülmények
és módszerek befolyásolják. Rendszeresen végezzük a debreceni adatok
keresztkalibrálását más obszervatóriumokéval (Baranyi et al., 2001),
de most arra készülünk, hogy megkezdjük a historikus észlelésektől az
SDO-észlelésekig terjedő, anyagi lehetőségek szerinti homogén
adatsorrá formálását, melyhez külföldi partnerek is társulnak. Ennek
első lépései már meg is történtek Debrecenben Fényi Gyula és Konkoly
Thege Miklós jelentős grafikus észlelési anyagainak digitalizálásával.
Ha a tervezett anyag a nem túl távoli jövőben létrejön, akkor a
szoláris dinamó kutatásának nélkülözhetetlen empirikus alapja lehet.
A fenti kutatásokhoz szükséges támogatást az elmúlt években az ESA
PECS 98081 számú projekt, valamint a SOTERIA (218816) és eHEROES
(284461) FP7-es projektek biztosították.
Kulcsszavak: napfizika, napfoltadatbázisok, naptevékenység
változása
IRODALOM
Baranyi Tünde – Győri L. – Ludmány A. –
Coffey, H. E. (2001): Comparison of Sunspot Area Data Bases. Monthly
Notices of R. A. S. 323, 1, 223–230. DOI:
10.1046/j.1365-8711.2001.04195.x
Győri Lajos – Baranyi T. – Ludmány A.
(2011): Photospheric Data Programs at the Debrecen Observatory.
Proceedings of the IAU Symposium. 273, 403–407. •
WEBCÍM >
Muraközy Judit – Ludmány András (2011):
Phase-lags of Solar Hemispheric Cycles. Monthly Notices of R. A. S.
419, 3624–3630. DOI: 10.1111/j.1365-2966.2011. 20011.x
Muraközy Judit – Ludmány András (2012):
Development and Morphology of Leading-following Parts of Sunspot
Groups. Central European Astrophysical Bulletin. in press.
|
|