A reneszánszra az egyházi-kolostori kötöttségből való kitörés jellemző. Az a kulturális változás, amely a muszlim törökök európai előrenyomulásával és a görög-bizánci tudósok Itáliába való menekülésével kezdődött, tartós hatást gyakorolt a térképészet fejlődésére. Ptolemaiosz még a 2. században írt Geográfiá-jának 15. század végi újrafelfedezése másolatos kiadásokhoz és fordításokhoz vezetett; sőt a ptolemaioszi atlaszok ismételt kinyomtatásához is. Az antik világ egy ideig még abszolút tekintélyként szerepelt a kor embere előtt; minthogy azonban a reneszánsz egybeesett a nagy földrajzi felfedezések korával Bartolomeu Diaztól Kolumbuszon át Magellánig, a ptolemaioszi térképeket kezdték modern tabulákkal (tabula modernae) felváltani. A ptolemaioszi geográfiát az Apianus (Peter Bienewitz)- és Sebastian Münster-féle kozmográfiák váltották fel, de megjelennek az első nagyobb méretarányú, szárazföldi területeket ábrázoló térképek. A térképészeti módszerek igen korai összefoglalását adta a wittenbergi matematikaprofesszor, Georg Joachim Rheticus (1514–1574) az 1541-ben kiadott Korográfiá-ban. Ugyanúgy, mint Ptolemaiosz, a térképkészítés két nagy területét különítette el egymástól. A geográfia szinte az egész földgömb ábrázolásával, a korográfia ezzel szemben az egyes országok, tartományok ábrázolásával foglalkozik. Rheticus 1539-ben látogatóba utazott Nikolausz Kopernikuszhoz (1473–1543), hogy jobban tanulmányozhassa tanait, amelyekkel a Ptolemaiosz nevével fémjelzett geocentrikus felfogás helyébe a napközpontú, heliocentrikus szemléletet állította. Érdekes, hogy Rheticus már Kopernikusz híres könyve, a De revolutionibus orbium coelestium 1543-as megjelenése előtt – amelynek kézirata az ő közvetítésével került a nürnbergi nyomdába –, 1540-ben kiadott egy rövid összefoglalást a kopernikuszi tanokról.

A térképészeti termékek rendkívüli megszaporodásához a technikai újítások is hozzájárultak. Egyrészt a papírgyártás, amely Kínából és az iszlám területekről került Európába, és kiszorította az addig használt pergament, másrészt a fametszet feltalálása, amely a papírgyártással csaknem egyidejűleg terjedt el. Néhány évtized múlva pedig már megjelent a rézmetszet is.

Gerard Mercator (flamandul Cremer, franciásan Cremere, németül Kremer) humanista, kartográfus, rézmetsző és kalligráfus, akit érdekelt a filozófia, a teológia és a mágia, ötszáz éve, 1512-ben, a flandriai Rupelmondéban született, és 1594-ben, Duisburgban hunyt el. Mercator tanulmányait Löwenben végezte, ahol 1532-ben magister atrium végzettséget szerzett, de magánúton filozófiát és kozmográfiát is tanult. Tanulmányai befejeztével Antwerpenbe ment, ahonnan 1534 végén vagy 1535 elején tért vissza Löwenbe. (Érdekes, hogy a csaknem kétéves antwerpeni tartózkodásának okára nem derült fény.) Visszatérése után földgömböket, rézből készült műszereket, térképeket készített. Gemma Frisius magántanítványaként matematikával és a matematika gyakorlati alkalmazásával foglalkozott. Az aranyműves Gaspard van der Heydennel (De Myrica) részt vett Gemma Frisius 1536-os földgömbjének és 1537-es éggömbjének elkészítésében. Mestere, Gemma [Jemma Reinerszoon] Frisius (1508– 1555) kiváló személyiség volt. Orvosi, matematikusi, csillagászati, kozmográfusi és kartográfusi tanulmányait ő is a Löweni Egyetemen végezte. Előbb itt, majd Brüsszelben folytatott orvosi tevékenységet, de mint sokoldalú tudós férfiú, oktatott magántanulóknak matematikát és geometriát. Tanítványa volt John Dee (1527–1608) is, a Tudor-idők egyik vezető angol földrajztudósa. 1530-ban a csillagászat és kozmográfia alapkérdéseiről írt könyvében a földrajzihosszúság-meghatározás földrajz és térképészet számára alapvető módszerét fogalmazta meg. 1533-ban írt tanulmányában a terepi térképezésnél fontos háromszögelés (trianguláció) egyszerű módszerét dolgozta ki. Ügyes kezű eszközépítőként is nevet szerzett.

Mercator az első térképét 1537-ben szerkesztette: az Amplissima Terrae Sanctae descriptio ad utriusque testamenti intelligentiam című, kb. 1:300 000-es méretarányú munkát napjainkban a perugiai Biblioteca Communale őrzi. A következő évben Orbis imago címmel egy kicsiny, kettős szív formájú világtérképet készített, amely ma a New York-i Közkönyvtár gyűjteményét gazdagítja. Betűmetsző munkásságának terméke az először 1540-ben kiadott, majd 1557-ig öt kiadást megért Literarum latinarum, quas italicas, cursoriasque vocant scribendarum ratio című könyve, amely az antikva és kurzív betűk térképi névírásban történő alkalmazását mintázza. Híres földgömbjét, a 41,5 cm átmérőjű Globus terrestrist 1541-ben szerkesztette. A földgömbön megjelent a földmágnesség vizsgálata szempontjából érdekes Magnetum insula és – mint navigációs segítség – a később loxodrómának elnevezett vonal. A loxodróma (jelentése ferde futás) két gömbi pontot összekötő olyan görbe, amelynek a hosszúsági körökkel bezárt szöge állandó. Mivel a loxodróma nem főkör (az az ortodróma lenne), a hajózásban nem a legrövidebb útvonalat jelenti. A tájékozódás szempontjából azonban a legkényelmesebb útvonalat jelenti, mert a hajónak az indulástól kezdődően csak az északi iránnyal bezárt szöget kellett tartania (1. ábra). A loxodróma megjelenése miatt sokan ezt a földgömböt az 1569-ben kiadott, és később róla elnevezett szögtartó hengervetületben készült világtérképe előfutárának tartják. Mercator földgömbje Észak-Amerikát Kelet-Ázsiától elválasztva mutatja, és nem ábrázolja a Csendes-óceán északi térségében a két kontinens közötti földhidat, amely a kor számos glóbuszán szerepelt. Más glóbuszszerkesztők Oronce Fine (1494–1555) 1531-es szív formájú világtérképe alapján a két kontinenst széles földsávval kötötték össze. Így járt el például a kölni Caspar Volpel (1511–1561) 1542 körül készített, 28 cm átmérőjű földgömbjén. Ennek több példánya is megmaradt, az egyik a salzburgi Carolino Augusteum Múzeumban. Ugyancsak földhíd szerepel a velencei Euphrosinus Vulpius (Volpai) (†1552) bécsi Művészettörténeti Múzeumban őrzött, 39 cm átmérőjű, 1542-ben készített glóbuszán.

1. ábra • A loxodróma és az ortodróma

Földgömbje után tíz évvel, 1551-ben, asztrológiai segédeszközként, a horoszkópkészítést elősegítendő, éggömböt is készített. Az 1540-es évek első harmadában több fontos megbízást kapott tudományos célú eszközök készítésére (az egyik megbízója V. Károly császár volt). Az általa készített műszerekkel maga is részt vett a flandriai földmérési munkálatokban és a topográfiai térképezésben. Megrázó eseményt jelentett életében, amikor 1544 februárjában eretnekséggel vádolva a rupelmondei kastélyba zárták, ahonnan csak október elején szabadult. A történészek szerint szabadulását Antoine Perrenot de Granvelle, a későbbi császári államtitkár közbenjárásának köszönheti. Egy Granvelle-hez írt későbbi levelében a földmágnesség és a mágneses pólus kérdését tárgyalta; ez bizonyítja, hogy egészen 1569-ig – vagy talán még utána is – kitartó kutatást folytatott, hogy a mágneses adatok közlésével megjavítsa a tengerészek által használt korabeli térképeket, és megkönnyítse a hajózási navigációt. (Érdekes a mágneses jelenség felismerésének alakulása, melynek hasznosítása nagy szerepet játszott a tengeri hajózásban. A francia Pierre de Maricourt, aki magát Peregrinusnak, zarándoknak nevezte, 1269-ben a vonzó és taszító erőket kísérletileg vizsgálva felfedezte, hogy a mágneseken két

különböző pólus figyelhető meg. Azt, hogy a Föld is egy mágnes, hogy a Földnek is mágneses pólusa van, csak 261 évvel később, az itáliai Girolamo Fracastoro mondta ki 1530-ban. Azt, hogy két pólus van, csak 1588-ban fedezte fel Livio Sanuto nevű honfitársa.)

Mercator 1552-ben családjával Duisburgba települt át. Ez nem volt menekülés, hiszen magával vitte a teljes kutatói irattárát és művei nyomdai lemezeit. Továbbra is kapcsolatban maradt Granvelle-lel és más holland személyiségekkel, sőt magával a császárral is. Átköltözése után néhány hónappal visszautazott Brüsszelbe, hogy V. Károlynak műszereket ajándékozzon, és átnyújtsa a Declaratio insigniorum utilitatum quae sunt in globo terrestri, coelesti, et annulo astronomico című tanulmányát, amelynek egyik fejezete szívének kedves témával, a földmágnességgel foglalkozott. 1554-ben októberében új lakóhelyén, Duisburgban jelent meg a kb. 1:4,28 milliós méretarányú Európa-térképe, az Europae descriptio, amely tizenhat évi munka eredménye. Ez a térkép a kartográfia történetének egyik fő műve, a térképtörténet egyik mérföldköve. A tizenöt szelvényből álló térképmű az egész kontinenst Stabius–Werner-féle területtartó vetületben (egy fokot egy hüvelykre kicsinyítve) a ptolemaioszi hibák nélkül ábrázolta. A térkép olyan sikert aratott, hogy Christopher Plantin 1572-ben Antwerpenben – némileg javítva és kiegészítve – újra kiadta.

Mercator 1559 és 1562 között az újonnan alapított duisburgi Novum linguarum et philosophiae Gymnasium első matematika- és kozmográfiatanáraként dolgozott, de tanársága mellett a „geométerek” egy csoportját is felkészítette a topográfiai térképezési munkálatokra. Rajna menti letelepedésekor Jakob van Deventer és Gemma Frisius földmérési módszereit tanította. (Gemma Frisius az 1533-ban Antwerpenben megjelent Libellus de locorum describendorum ratione című művében a Sebastian Münster által 1528-ban leírt polárkoordináta-módszert fejlesztette tovább. Észrevette, hogy nincs szükség a térképezésnél távolságmérésre, mert elegendő megmérni a két kiindulási pont közötti távolságot – az alapvonal hosszát –, és a többi pont (település) helyét aztán kizárólag szögmérés alapján is meg lehet határozni. Később felismerték, hogy ezzel a módszerrel pontosan lehet mérni nagy távolságokat, így az eljárás továbbfejlesztett változata jelentős szerephez jutott a fokmérésben.) Mercator ezzel a tevékenységével olyan jelentős személyiségekre hatott, mint Caspar Volpel vagy Tilemann Stella (Stolz) (1525–1589). 1560-ban elnyerte a Kleve hercegének matematikusa címet – vagy inkább rangot –, és a herceg szakértőjeként részt vett a Mark grófság és Vesztfália hercegség közötti vitatott határ kijelölésében. Középső fia, Barthélemy 1563-ban publikálta apja előadásainak szövegét Breves in Sphaeram meditatiunculae, includentes methodum et isagogen in universam cosmographiam címmel. Mercator nemcsak oktatta, hanem gyakorolta is a földmérést. 1564-ben felmérte Lotaringiát, sajnos azonban a munka során készített kéziratos térképe eltűnt. Még ugyanebben az évben egy ismeretlen angol barátja ösztönzésére rézbe metszette Angliae, Scotiae et Hiberniae nova descriptio címmel a Brit-szigetek térképét.

A terepi munkákat átadta idősebb fiának, Arnoldnak, aki ezután apja számos térképészeti munkáját befejezte. Ezután csak dédelgetett tervének megvalósításán munkálkodott, a kozmográfiáján, amelyen a terepi és a rézmetszői munkálatok közben is dolgozott. Ezt szánta életműve koronájának. Mint sokoldalú és művelt humanista, korának sok tudósával tartott kapcsolatot, állt levelezésben. Ilyen partnere volt az angol John Dee, aki Mercatornak ajánlotta 1558-ban publikált, mágiával foglalkozó tanulmányát. Mercator harmincévi munka után, 1569-ben Nova et aucta orbis terrae descriptio ad usum navigantium címmel kiadta huszonegy lapból álló nagy világtérképét, amely egyben utolsó nagy formátumú térképe. Szögtartó hengervetületben szerkesztett térképén a szélességi és hosszúsági körök egymással párhuzamos egyenesek. Ez a leképezés ugyan az Egyenlítőtől távolodva egyre nagyobb torzítást mutat, s ezért csak a 60º szélességekig használható, a hajózásban mégis nagy jelentőségű volt, mert a navigátor által meghatározott irányszög a Mercator-vetületű térképen pontosan megfelelt a hajózási irányszögnek (2. ábra). Művét nemcsak a tudósoknak, hanem elsősorban a tengerészeknek szánta. Ők viszont a latin nyelvű magyarázatok miatt alig tudták használni.

Ugyanebben az évben, Kölnben jelent meg a Chronologia. Hoc est temporum demonstratio exactissima, ab initio mundi usque ad annum Domini MDLXVIII című műve, amelyben kozmográfiájának programját vázolta fel. Azét a kozmográfiáét, amelyet ő minden az éggel és a földdel foglalkozó természettudomány kiindulópontjának tartott. Programjában a térképészet területét három fejezetre osztotta: a modern geográfia (pictura), a ptolemaioszi térképek (régi geográfia) és a történeti térképek részekre. Először a második rész kidolgozásával foglalkozott. 1578-ban Kölnben huszonhét térképet publikált Tabulae geographicae Cl. Ptolemaei címmel; ezt a munkát az 1584-es második kiadásban a ptolemaioszi Geográfia általa átdolgozott latin nyelvű szövegével kiegészítve jelentette meg. A modern geográfia fejezetből az első művet, a Franciaországot, Svájcot, Hollandiát és Németországot lefedő ötvenegy lapos Galliae tabulae geographicae-t 1585-ben Duisburgban adta ki. Ezt követte 1589-ben az Italiae, Sclavoniae et Graeciae tabulae geographicae Itáliát, a balkáni országokat és Görögországot bemutató huszonhárom szelvénye. (A toszkánai nagyhercegnek írt ajánlásában utalást találunk a mű együttes címére: Atlas Italus.) A szintén Duisburgban, 1592-ben kiadott Evangelicae historiae quadripartita című munkája Henricus von Wezéhez címzett ajánlásában néhány életrajzi adattal utalt löweni tanulmányaira, és homályban hagyva célját, antwerpeni tartózkodására. Ez a tanulmánya lényegében az 1569-es Chronologia egyik részének átdolgozása. Ebben az evangéliumok alapján meghatározta Krisztus születési évét és halálának idejét.

Mercator Kozmográfiá-jának három részéről beszélt, amelyek közül számára az első és legfontosabb a teremtésről szóló híradás. Halálakor ez a rész volt egyedül befejezett, a többi még nem. Halála után néhány hónappal, 1595-ben publikálta fia, Rumold, és unokája, II. Gerard a teljes művet, amelynek az általa meghatározott címet adták: Atlas sive Cosmographicae Meditationes de Fabrica Mundi et Fabricati Figura. A műhöz Atlantis pars altera. Geographia nova totius mundi címmel harminchárom modern térképet csatoltak. A Földet és a kontinenseket bemutató térképek zömét Rumold Mercator és az unoka, II. Gerard készítette, de olyan lapok is szerepeltek benne, amelyeket még Mercator kezdett szerkeszteni, de már nem tudott befejezni (Észak-Európa, Erdély és Dél-Oroszország, ill. az Északi-sarkvidék területe). Az 1585-ben és az 1589-ben megjelent térképekkel együtt a modern geográfia fejezet százhét térképtáblát foglalt magában, mégis befejezetlen maradt. Az első fejezet címe Atlas volt, és a címlappal szembeni oldalon a metszet a legendás Atlasz alakját mutatta, térdén éggömbbel, lábainál földgömbbel. A térképmű előszavában Mercator bemutatta ezt a mitológiai alakot, és a hátoldalon egy – bár pontatlan – családfát is ábrázolt: a földgömböt tartó mitológiai alak Mauretánia királyának, Atlasznak és Ókeanosz leányának, Pléionénak második fia. Érdekesen alakult az atlasz sorsa. A teljes Mercator-atlaszt Bernard Busius 1602-ben Düsseldorfban még újra kiadta, de 1604-ben Amszterdamban az alapító Gerard Mercator unokája, II. Gerard eladta a nagyapa és édesapja, Rumold életművét, a réz nyomólemezeket és nyomatokat Jodocus Hondiusnak (Joost de Hondt) (1563–1612).

Mercator nemcsak kiváló kartográfus volt, hanem – és ez kiderül széles körű levelezéséből – sokoldalú humanista, aki korának szellemi irányzatai iránt nagy érdeklődést tanúsított. Munkássága a mai napig hat. Nevét a NATO-államok UTM (Universal Transversal Mercator) vetülete őrzi, ugyanis ezt a metsző helyzetű hengert alkalmazzák a Föld északi és déli 80-as szélességi körei közé eső területek globális célú térképezésére.
 

Kulcsszavak: szögtartó hengervetület, loxodróma, atlasz, kozmográfia