Az analitikai kémia feladata, hogy megmondja a
vizsgált mintáról, milyen összetevőkből áll, és azok milyen
mennyiségben vannak jelen. Ennek a nagyon is bonyolult kérdésnek a
megválaszolására ma már óriási műszeres arzenál áll a vegyészek
rendelkezésére, így meg tudjuk határozni, milyen kémiai elemek
alkotják a kérdéses anyagot, illetve, hogy azok milyen kémiai formában
vannak jelen, azaz milyen vegyületeket tartalmaz a minta. A legritkább
esetben kell azonban a teljes összetételt megadni. Néha elegendő
ismerni a főbb alkotókat, máskor csupán annyi a kérdés, hogy a
nagyjából ismert összetételű minta (például emberi szövet vagy talaj)
tartalmaz-e egy bizonyos szennyező molekulát vagy elemet. Ezekre a
nagyon különböző kérdésekre alapelveiket tekintve is egészen eltérő
módszerekkel tudjuk megadni a választ.
Analitikai vizsgálat során valamilyen külső hatásra
(gerjesztés) az anyag egyes alkotói kizárólag rájuk jellemző választ
adnak. Ahogyan a nátrium sárgára festi a lángot (gerjesztés: magas
hőmérséklet, válasz: jellegzetes sárga fény), úgy más típusú
gerjesztés hatására más színképet (spektrumot) kapunk eredményül, és a
spektrum kiértékelése után meg tudjuk adni a keresett alkotók
minőségét és mennyiségét.
A kémiai elemek atomjainak magját pozitív töltésű
protonok és semleges neutronok alkotják, amely körül a protonokéval
megegyező számú elektron mozog. Ez a szám a rendszám, amelyet tehát az
elektronhéj, de az atommag gerjesztésével is meg lehet határozni. Ha
csak az elemi összetétel érdekel minket, akkor a legbelső
elektronhéjakat kell gerjesztenünk, mert ezek változatlanok maradnak a
kémiai átalakulások során. Ezt a látható fénynél jóval nagyobb
energiájú sugárzással tehetjük meg, mint amilyen a röntgensugárzás. A
röntgensugarak segítségével azonban a kis rendszámú elemeket
(rendszerint a hidrogéntől a nátriumig terjedőket) nem lehet
vizsgálni.
Ha ezekre az elemekre vagyunk mégis kíváncsiak,
segítségül hívhatjuk a nukleáris (azaz az atommagot gerjesztő)
elemzési módszereket. Minden atommag (a hélium két protont és két
neutront tartalmazó rendkívül stabil magja kivételével) kölcsönhatásba
lép a semleges neutronokkal. Lassú neutronok segítségével
„kíméletesen” gerjeszthetjük az atommagot (Révay, 1997).
Szobahőmérsékletű (termikus) vagy annál hidegebb neutronok
elnyelődésekor eggyel több neutront tartalmazó atommag (azaz ugyanazon
kémiai elem eggyel nagyobb tömegszámú izotópja) keletkezik, miközben
felszabadul a kötési energia, hasonlóan ahhoz, amikor vegyületek
képződése, például oxidáció során hő szabadul fel. Ez az energia
azonban jóval nagyobb a leghevesebb kémiai reakciók során felszabaduló
hőnél, de még a röntgensugarak energiájánál is: nagy áthatolóképességű
gamma-sugárzás keletkezik, az ún. prompt-gamma-sugárzás. Ennek
vizsgálatán alapul a prompt-gamma aktivációs analitika (PGAA) (Molnár,
2004).
Az atommag alapállapotba kerülésével
(legerjesztődésével) a folyamat többnyire véget is ér. Ha azonban a
keletkező izotóp nem stabil, akkor az meghatározott felezési idővel
radioaktív bomlást szenved, és általában béta- és gamma-sugárzás
kibocsátásával stabilizálódik. Ez a késő gamma-sugárzás szintén
egyértelműen jellemzi az aktivált atommagot, tehát kémiai elemzésre
alkalmas. Ezt a hagyományos neutronaktivációs analízis (NAA) aknázza
ki.
Az NAA alapjait a magyar származású Nobel-díjas
tudós, Hevesy György fektette le 1936-ban, alig néhány évvel a neutron
felfedezése után. A neutron a természetben nem létezik szabad
állapotban, „frissen” kell előállítani valamilyen magreakció
segítségével. Ilyen például a termikus neutronok keltette maghasadás,
amelynek során az urán 235-ös tömegszámú izotópjából könnyebb
atommagok és gyors neutronok keletkeznek, mely utóbbiak lelassításával
(termalizálásával) további maghasadást lehet előidézni. E szabályozott
láncreakció zajlik le az atomreaktorok belsejében, a felszabaduló nagy
energiát hasznosítják az atomerőművek, a neutronokat pedig a
tudományos kutatás céljaira használhatjuk. Az e célból épített
kutatóreaktorok a legnagyobb hozamú neutronforrások, amelyekből több
száz működik szerte a világon. Ezek egyike Budapesten, Csillebércen
található, ahol az elmúlt évtizedekben jelentős kutatások folytak a
PGAA és az NAA terén, de más neutronsugárzást alkalmazó kutatásokban
is.
A Budapesti Kutatóreaktor (BKR) elindításának
nemrég volt az 50. évfordulója (1. ábra). Az 1990-es években
végzett felújítás során többek között egy új épületbe három
neutronnyalábot vezettek át nagy átbocsátó képességű neutronvezetők
segítségével, illetve cseppfolyós hidrogént tartalmazó
hidegneutron-forrást helyeztek el a reaktor belsejében, amellyel
tovább lassíthatók a termikus neutronok. E hidegneutron-nyalábok
egyikén, a hidegforrástól 35 méterre helyezkedik el a PGAA-berendezés.

1. ábra • A Budapesti Kutatóreaktor.
Körülötte láthatók a sugárvédelemmel ellátott kísérleti berendezések.
A jobb oldalon alul a neutronvezetők védelme helyezkedik el. (forrás:
www.aeki.kfki.hu)
A PGAA-berendezés lelke egy nagy tisztaságú
germánium detektor, amely a beérkező gamma-fotonok energiájával
arányos jelet ad ki, s ezek elektronikai feldolgozása után kapjuk a
prompt-gamma-spektrumot. A spektrumok rendkívüli
bonyolultságát a detektor köré helyezett aktív és
passzív védelemmel lehet csökkenteni, amely egyrészt megakadályozza a
környezetből származó sugárzás detektálását, másrészt letiltja a
detektorból kiszóródó, a spektrális hátteret növelő eseményeket. A
budapesti PGAA-berendezésnél két ilyen detektorrendszer is van (2.
ábra).
A prompt-gamma-spektrumok gyakran rendkívül
bonyolultak: egy-egy kémiai elemnek akár több száz elkülöníthető
csúcsa is megtalálható bennük (3. ábra).
Ezek feldolgozása a számítástechnika mai színvonalán már nem jelent
nehézséget. Az 1990-es évekig a kiértékelés bonyolultsága jelentősen
hátráltatta a módszer elterjedését. A gamma-spektroszkópiai szoftverek
a jóval egyszerűbb bomlási gamma-spektrumok kiértékelésére készültek,
és általában nem tudnak megbirkózni ilyen tömegű csúcs
kiértékelésével. Ezért mi magunk fejlesztettünk ki egy komplex
kiértékelő programot, amely kielégíti különleges igényeinket: nemcsak
a csúcsterületek meghatározására alkalmas, hanem a detektor nagyon
pontos kalibrálását is el lehet vele végezni.
A PGAA-módszer elvben minden elem minden
izotópjának mérésére alkalmas (az említett kivétellel), habár az egyes
elemek analitikai érzékenysége igen eltérő. Leggyakrabban a könnyű
elemek elemzésére alkalmazzuk, hiszen ez más műszeres analitikai
technikáknál nehézségekbe ütközik. A hidrogén kimutatására kivételes
lehetőségeket biztosít ez a módszer, mely elem milliomod résznyi
mennyiségben is kimutatható, ugyanakkor vizes oldatok mérése is
lehetséges, s ezzel a PGAA egyedülálló az analitikai módszerek
sorában. A módszer analitikai érzékenysége a bórra, kadmiumra és egyes
ritkaföldfémekre (szamárium, európium, gadolínium stb.) a legnagyobb,
így ezek nyomnyi (akár milliomod résznél kisebb) mennyiségben is
kimutathatók a mintákban, míg a sok nagyságrenddel gyengébb analitikai
érzékenységű oxigén csak kivételes esetekben elemezhető jól.
A PGAA-elemzés során a besugárzott térfogat
átlagösszetételét kapjuk eredményül, tetszőleges méretű mintát
tehetünk a nyalábba, akár csomagolásával együtt sugározhatjuk be. A
vizsgálat roncsolásmentes, eredeti formájában adhatjuk vissza a
tárgyat tulajdonosának.
|