A Föld a beeső napsugárzástól függően dinamikus, de
termikus egyensúlyban van.
A klímakutató állomások különösen az utóbbi időben számos korszerű
eszközzel gyarapodtak. Vonatkozik ez a földhőmérséklet mérésére
alkalmas műszerekre is. Vannak mérőközeggel, sugárzási elven,
hővezetési elven stb. működő hőmérsékletmérők. A mért értékek azonban
a megismerni kívánt változások mértékét tekintve lényegesen eltérnek
egymástól. Több tized fok a különbség például a ballonos vagy az
űrszondás mérések között, nem is beszélve az ugyanazon elven mérő
kutatóállomások adatairól; és ha figyelembe vesszük, hogy a vitatott
iparosítási időszak kb. 150 éve alatt a változás (Intergovernmental
Panel of Climate Change szerint IPCC WG-I, 2007, 237.) 0,74°C ± 0,18°C
volt, néhány tized fok is jelentős. Szakterületemen, több mint öt
évtizedes munkám során a hőmérséklet mint paraméter és mint mérés
elsőrendűen fontos volt. Ezért tartom lényegesnek, hogy amikor a Föld
egyik globális jellemzőjéről beszélünk, azért, hogy
az ténylegesen az is legyen, a jellemzendő „tárgy” minden szükséges
paraméterét és a mérés módját világosan és helyesen kell megadni.
Példaként, összehasonlításul bemutatjuk néhány
kutatóállomás a földfelszín és az alsó troposzféra
hőmérséklet-változására vonatkozó mérési eredményét (1.
táblázat). Bár az eltérések egy-egy oszlop adatain belül
néhány századot jelentenek, de ez egy évszázadra nézve (tízszeres) –
egyenletes melegedést feltételezve – eléri a teljes várható
hőmérséklet-változás értékét. Ez azonban azt is igazolja, hogy a
modellek közötti nagy eltérések kétségbe vonják azok megbízhatóságát,
mert a legszínvonalasabb kutatóintézetek (IPPC) prognózisai az azonos
energetikai szcenáriók mellett az évszázad végére 2,1 és 4,9
ºC felmelegedést jósolnak. Lehetséges az is,
hogy a modelleket saját érvényességi területükön kívül egyesek
indokolatlanul használják.
A középső szám az illesztett egyenes meredekségét,
a tól/ig határok pedig az ezt az értéket 90%-os valószínűséggel
tartalmazó (tehát abból mindkét irányban csak 5–5% eséllyel kilógó)
ún. megbízhatósági (konfidencia-) intervallumot jelzik. „Megjegyezzük,
hogy egyes esetekben nem ugyanazon a tengerszint feletti magasságon
megfigyelt hőmérsékletek trendjeiről van szó. Ez azért lényeges, mert
a légkör alsó kb. tíz kilométerén belül minél magasabbra megyünk,
annál kisebb mértékű a változás a mérések és a modellek tanúsága
szerint. A különbségek egy része tehát nem a megfigyelések
bizonytalanságában, hanem a mérések tárgyának különbségeiben rejlik.
(Erről lásd bővebben az IPCC WG-I, 2007, 241–253. és 265–277. oldalain
foglaltakat.)
Sajnos a bonyolult éghajlati modellek elég
nagyvonalúan határozzák meg az eredményeket, és saját függvényeik
szerint számolják ki a többfokos változásokat, valamint konszenzussal
állapodnak meg valamilyen középértékben. Bár a 2007-es IPCC-jelentés
próbál javítani a korábban kifogásolható átlagoláson, de az
alkalmazások még e módszert követik. Az állítások a modelleredmények
teljes szórásának határait vagy pedig valamilyen megbízhatósági
intervallumát adják meg eredményként (Például IPCC WG-I, 2007, 749.,
2. hasáb teteje). A konszenzus nem nevezhető tudományosnak. A hő- és
hőmérsékleti folyamatok tisztázásával, egyszerű, vitathatatlan,
fizikai törvényekkel végzett számításokkal megbízható globális
értékekhez jutunk.
Légkör nélküli Földet elképzelve, a felszínről
visszaáramló összes sugárzás megegyezne a beeső napsugárzásnak a
légkör külső határán jelenleg is a világűrbe távozó értékével. A
napsugárzás 30%-a földfelületről visszaverődne, 70%-a abszorbeálódna
(elnyelődne), melegítené a felületet, és emittálódna (kisugározódna).
A saját sugárzás és a visszavert sugárzás minősége fizikailag
különböző, színképeik eltérnek egymástól. A hőtani számítások
szempontjából ennek a különbségnek nincs jelentősége, mert itt csupán
a folyamat energetikai oldalát vesszük figyelembe. A minden
hullámhosszt integráló sugárzásmérő az összes sugárzást (azaz a
felszín saját sugárzását és napsugárzás-visszaverődését) érzékelné, és
kb. 278,6 K-t mutatna. (Ezen azt értjük, hogy ilyen hőmérsékletű
abszolút fekete test sugározna ki ugyanennyi energiát.) Ekkor a Föld
belsejének hőárama sem lenne elhanyagolható a napsütötte és árnyékos
oldal felmelegedése miatt.
A részsugárzást mérők használhatók az emberi szem
által látott sugárzástartományban, vagy mérhetnek a hosszúhullámú
hősugárzás alapján hőmérsékletet. A mért értékek különböző kérdésekre
adnak választ. Az összes sugárzás az energiaáramlási viszonyokra, a
részsugárzás (hullámhossztól függően) a Föld láthatóságára, illetve
magának a földfelületnek a hőmérsékletére ad adatokat.
Ha a légkör jelen lenne, de nem nyelné el a
sugárzás egy részét, a teljes napsugárzás elérné a földfelületet,
amely 30%-ot visszasugározna, 70%-ot pedig abszorbeálna, és szintén
emittálná az űrbe, légköri abszorpció nélkül. A sugárzási elven mérő
műszerek gyakorlatilag a légkör nélküli Földnél mértekhez hasonló
értékeket mutatnának. A légkört a földfelülettel való hővezetéses és
konvektív hőcsere melegítené fel. Fontos a földi hőáram szerepe és a
légkör hőterjedési tulajdonsága (hővezetés, áramlások stb.).
A feketetest-sugárzás olyan képzeletbeli testnek –
az abszolút fekete testnek – a sugárzása, amely az elektromágneses
sugárzás minden hullámhosszán képes elnyelni vagy kibocsátani. A
szürke test felületi sugárzási intenzitásának megoszlása olyan
jellegű, mint a fekete testé, az azonos hullámhosszon és hőmérsékleten
kisugárzott energiamennyiség azonban arányosan kisebb.
Sugárzási energiaáramlási eszmefuttatás
a hőmérsékletmérés átgondolásához
Célunk érzékeltetni, hogy az irodalomban található számtalan, de
különböző módszerrel mért eredménynél mennyire fontos lenne a
körülmények pontos megadása a következtetések levonásához és az
összehasonlításokhoz.
Az egy fekete, egy szürke és egy
tökéletesen tükröző test között létrejövő sugárzási viszonyok több
változatban történő átgondolására szolgál a szélső értékeket is
bemutató, egyszerű 1. ábra.
A két test esetén a különböző vizsgált
változatoknál változnak a hőmérsékletek, az abszorpciós és emissziós
tényezők. Az egyéb geometriai és fizikai jellemzők megegyeznek.
1. számú folyamat: A TF és TT hőmérsékletek
egyenlők. A TF hőmérséklet hőbevezetéssel megemelkedik. Az 1.
felületről megindul a hősugárzás a 2. felület felé az 1. felület
emissziós tényezőjének megfelelően, ha nincs hőutánpótlás, az 1.
felület hőmérséklete csökkenni kezd. A 2. felület abszorbeálja (és
visszaveri) az oda érkező sugárzást. Szürke testnél elkezd a
hőmérséklete növekedni, és a pillanatnyi hőmérsékletének, továbbá az
emissziós tényezőjének megfelelően visszasugároz az 1. felület felé. A
folyamat végén a két hőmérséklet megegyezik egymással (definiálni
kell, milyen hőmérséklet), az egyensúlyi érték az emissziós
tényezőktől és a hőmérséklet-különbségtől függ.
A redukált abszorpciós és emissziós tényező két
különböző feketeségi fokú felületre:

A sugárzásos hőcserében az 1. felület által a 2.
felületnek átadott mennyiség (amelyből az 1. lehűlése és a 2.
felmelegedése számítható):

Egyik szélső eset, amikor az egyik felület, a TF
tökéletesen fekete; a másik, a TT tökéletesen tükröző. Ekkor a TT
felület hőmérséklete nem növekedhet, mert nincs sugárzáselnyelés. A
felület közelében elhelyezett összessugárzás-mérő pirométer
(energetikus megnevezés) azonban a visszatükröződésnek megfelelő
hőmérséklet-emelkedést mér. Következtetni pedig azt lehet, hogy ebben
az esetben εF =1 és εT=0, azaz εn=0, amit szövegben már kimondtunk.
Másrészt, azt is kimondhatjuk, hogy abszolút fekete test és abszolút
tükrözés nem létezik.
Átlaghőmérsékletek
Jelentős szerepe van a napállandó értékének, amely a „széles”
irodalomban szintén neuralgikus kérdés. Korszerű műholdas értékek
szerint jelenleg elfogadott 1366 W/m2 (pl.
WEBCÍM >).
Más napállandóval, ami szintén gyakori irodalmi adat (Sn=1385 W/m2),
a különbség 1,4%, ami 1 ºC csökkenést okoz
Te-ben. 1366 W/m2 értékkel és feketetest-feltételezéssel a
légkör határára egyensúlyi hőmérsékletet számíthatunk. Egyértelmű
számítás a teljes földfelületre vonatkoztatás miatt a 4-gyel osztott
energiaáramból számított érték.

A légkörön keresztüljutó, a Föld felületét elérő
sugárzásból, a Földről visszaverődő (albedó) és a Föld sugárzását
együtt (összessugárzást) mérő pirométer a földfelület fölött közvetlen
energiaáram alapján az energiamérleg szempontjából értelmezhető
hőmérsékletet mér. Ez megegyezik egy feketetest hőmérsékletével. A
sugárzási elven mérő eljárásoknál a műszer érzékelőjét pontosan
ismerni kell. A más elveken történő mérések összehasonlításakor
különös figyelemmel kellene eljárni, és publikálni (ami igen gyakran
elmarad).
A teljes Föld átlaghőmérsékletét (dinamikus
termikus egyensúly) tekintve, a légkör határán, az űrbe való összes
visszasugárzás összegének meg kell egyeznie a napállandóval, és így az
összessugárzást mérő pirométernek az egyensúlyi hőmérséklettel azonos
értéket kell mérnie.
Ebben az esetben nem kell számolni a bolygó
albedójával, amely érték a fenti számításokkal megegyezően 30%.
Magának a légkörnek a hőmérsékleténél (átlagnak
vagy globálisnak nevezik gyakran) a világűrből és a Földről jövő,
főképpen hosz-szúhullámú sugárzásokból abszorbeált energia meghatározó
(természetesen konvektív hőcsere, keveredés stb. is szerepet
játszanak). A valós légkörben a tényleges hőmérséklet kialakulásához
hozzájárul az alulról felfelé melegítő turbulens hőcsere és a
felszínről párolgással távozó, hőjét csak a felhőkben
hőmérséklet-emelkedésre váltó ún. latens hő. A légkör energiabevételét
meghatározó sugárzási értékek földi és éves átlagban (Wm-2):
rövidhullámú napsugárzás 67, hosszúhullámú kisugárzás 26, a kettő
együtt 93. Ezzel szemben az érzékelhető hő 24, a latens hő 78, utóbbi
kettő együtt 102 Wm-2: (Forrás: IPCC WG-I, 2007, 96., FAQ
1.1 Fig. 1.). Az abszorbeált energia a légkör emissziós (abszorpciós)
tényezőjétől, azaz a légköri gázok koncentrációjától függ. Magának a
levegőnek a hőmérséklete érintkező hőmérővel jól mérhető; valós érték,
a klíma fontos jellemzője. Más elven, például valamely gázösszetevő
(pl. oxigén) mikrohullámú sugárzásával is mérhető a levegő
hőmérséklete, de az összehasonlításkor a közös nevezőre hozásnál
különös gonddal kell eljárni.
|