| 
          A teljes növénytermelésen belül a 
          1,5% öntözésre berendezett terület felén szántóföldi növények 
          találhatók. Itt az intenzív és a nem intenzív növények 
          kétharmad–egyharmad arányban szerepelnek. Értékük a teljes öntözött 
          terület termésének 10–15%-át teszi ki. Értelemszerűen, a terület másik 
          felén lévő kertészeti növények nyújtják az öntözött terület termelési 
          értékének 85–90%-át.  
          A kertészeti öntözésben a 
          szabadföldi növények az érték közel felét jelentik. Annak nagyobb 
          részét azonban az össz mezőgazdasági terület alig egy ezrelékén, a 8 
          ezer hektáron lévő üveggel vagy fóliával fedett területről kapjuk, 
          ahol hajtatott zöldség- és dísznövénytermesztés található. 
          Más összefüggésben: a teljes 
          mezőgazdasági növénytermelés értékének 25%-ából, 200 milliárd Ft-ból 
          100 milliárdot az öntözés befolyásol, a másik 100 milliárdot pedig a 8 
          ezer hektár fedett terület adja. A termesztés-ökológiai lábnyom 
          keretében tehát a következőkben ennek a ma 100–120 ezer hektár 
          öntözhető területnek a kialakulását, termelésének jelentőségét, 
          jellemzését, az ott folyó termelés fejlesztését és a ma még nem 
          öntözött terület lehetőségeit, sorsát érintem. 
            
          Az öntözött
          technológiák és a (termesztés) ökológiai lábnyom
 
          A termesztés-ökológiai lábnyom adott időben és helyen a termesztési 
          folyamat egészének eredményét jelenti. Kialakulásának, kialakításának 
          jellemzésére első közelítésként tekintsük át a kérdést az öntözött 
          termesztési mód oldaláról. Hogyan és milyen hatásokra alakult ki ez a 
          20. század második felében, majd hol és miért rekedt meg a 
          rendszerváltás idején, és ma honnan és hová lehet tovább indulnunk 
          (5. ábra).
 
          Ebben az időszakban a fejlődést két 
          többszörösen összetett görbe jellemzi. Az egyik a kb. félmillió 
          hektáros csúcsot mutató öntözésre berendezett, a másik ezen belül a 
          számos tényező hatására kialakult ténylegesen öntözött terület. Utóbbi 
          felső határa 300 ezer, az alsó pedig 100 ezer hektár körül mozgott. 
          Mélyebben vizsgálva az összetevőket, azok egyrészt az időjárás 
          alakulásától, másrészt az öntözött terület növényi szerkezetétől 
          függnek. 
          Amint az ábra mutatja, az öntözés 
          átlag tízévenként annak céljától, módjától és a benne felhasznált 
          anyagtól, technikától függően gyökeresen megváltozott. Mindezt döntően 
          befolyásolták az időszak társadalmi-gazdasági viszonyai, benne az 
          ember szerepe, hogy az adott munkára milyen feltételek mellett 
          vállalkozott, mennyiért volt hajlandó elvégezni. 
          Egy másik tényezőcsoport a 
          termesztett növények, azok értéke és társadalmi elismertsége. Ahol 
          ezek nem érték el a termeszthetőség gazdaságossági határát, hogyan 
          támogatta azt a társadalom.  
          A harmadik a víz szerepe, annak 
          értéke, szállításának költsége a felhasználás, az öntözés helyéig. 
          Adott időszakra vonatkozóan a problémakör összetettsége miatt az 
          általam fő hatásnak ítélt 1. és 2. helyen ⊕, , a 3., 4., 5. helyen 
          pedig • jelzést alkalmaztam. Növényenként mindez természetesen más-más 
          eredményt jelentett. Növénycsoportonként például a fejlődés fő 
          időszakában – 1960 és 1980 között – a szabadföldi zöldségtermesztés 
          területe sok év átlagában mintegy 20, a szántóföldi növényeké 80%-kal 
          ingadozott. A területegységenként nagyobb értékű, öntözésigényesebb 
          zöldségnövények tehát többször igényelték, illetve tették lehetővé a 
          kiegészítő vízellátást, az öntözést, mint a szántóföldiek. 
          
          A termesztéstechnológiák szerkesztésének folyamata
 
          Az eddigiek jobb megértéséhez tekintsük át, mit is értünk öntözés 
          alatt. Röviden megfogalmazva ez olyan agrotechnikai eljárás – mai 
          kifejezéssel résztechnológia –, amellyel a növény természetes 
          vízellátottságát adott időjárás mellett a termelési célnak megfelelően 
          kiegészítjük. Ezzel új, öntözött technológia alakul ki, amely 
          megkívánja a termelés többi elemének az új vízellátottsági szinthez 
          való igazítását. Innen kezdve tehát valamennyi környezeti hatás ebben 
          az új helyzetben érvényesül, például a sok 
          összetevőjű aszály is ennek megfelelően fejti ki hatását.
 
          Ha nem öntözünk, a technológiát a 
          várható időjárás sokéves átlaga szerint tervezzük, és benne a 
          szélsőséges környezeti hatásokat más agrotechnikai eljárással – talaj- 
          és növényápolással stb. – igyekszünk ellensúlyozni. 
          Az öntözött technológia 
          szerkesztése – az öntözési igény megállapítása – az időjárás, benne 
          főként a csapadékviszonyok, vele a légnedvesség, a sugárzás, a 
          hőmérséklet, a légmozgás stb. elemzésével indul 
          (6. ábra). 
          
          A másik tényezőcsoport a talaj 
          tulajdonságai: főként annak vízgazdálkodása, víztartóképessége, sok 
          helyen a talajvíz szintje és mindezek változása. Az öntözés 
          vízforrásait is itt szerepeltethetjük. 
          A harmadik tényezőcsoport az 
          öntözés módja és technikája. Ez teszi lehetővé, hogy térben, időben, 
          mennyiségében és minőségében a gazdaságosság határáig simuljunk a 
          növény vízigényéhez. 
          Az előzőekre is épül az öntözés 
          szervezése és gazdaságossága, amelyet ágazati, vállalati és 
          nemzetgazdasági szinten vizsgálhatunk. Valamennyi hatás központjában a 
          növény, annak termelése, termesztés-ökológiája áll, amelyet a 
          termelési célnak megfelelően kívánunk szabályozni. Ennek rendeljük alá 
          a tenyészterületet, a szaporításmódot, a tápanyagellátást, a 
          növényvédelmet stb. A technológia és benne a résztechnológiák végső 
          célja a termés, annak tömege, minősége, ingadozásának csökkentése, 
          éréskezdete, érésdinamikája, szóval mindaz, ami végső soron a termés 
          értékét befolyásolja, amire az öntözéssel hatni kívánunk. 
          Újabban egyre inkább érték- és 
          eredményalakító tényezőként számolhatunk azzal a termőhelyet és annak 
          környezetét befolyásoló, összefoglalóan jóléti hatással, amelyet a 
          termelés szolgáltatásaként támogatás címén ismer el a társadalom. 
          Végül az egész folyamatrendszer legfontosabb megélője, megítélője és 
          befolyásolója az ember, annak érdekeltsége, úgy mint a föld 
          tulajdonosa, használója, a termelés irányítója, szellemi és fizikai 
          végrehajtója, más oldalról a termelés 
          eredményeinek felhasználója. Az ember, aki idővel maga is változik, 
          akivel és akiért ez az egész folyamat létezik. 
          
          A növénytermelés – a termesztés-
 ökológia – szemlélete
 
          Befejezésül hadd térjek vissza a növénytermelés – sőt talán az egész 
          agrártermelés és agrárvertikum – szemléletéhez Vida professzor több 
          korábbi munkájára, amelyekben a biológiai szerveződési szintek 
          kutatásának kontrasztos különbözőségét mutatta be az egyed alatti és 
          az egyed feletti tartományokban 
          (7. ábra).
 
          Az egyed alatti, „felülnézetből” 
          kutatott területek ismeretekké kristályosodott eredményei az azokra is 
          épülő klasszikus élet- (agrár) tudományok számára elengedhetetlenek. 
          Az „alulnézetből” kutatott problémát azonban a termelést, annak 
          törvényszerűségeit, majd fejlesztését – tudományterületük jellegéből 
          adódóan – a mindig változó helyzetekben és feltételek között csak 
          változó valószínűséggel, nagy bizonytalansággal határozhatjuk meg. A 
          termelési folyamat tudományos közelítésénél, majd a tervezés, 
          szerkesztés, fejlesztés folyamán így kell közelítenünk, így tudjuk, 
          néha csak kellő intuícióval, megérteni, megbecsülni a hatások eredőjét 
          (Korach, 1972). Ahogy ezt Balogh János professzor „a rész és az egész” 
          egységes szemléletéből kiindulva a mezőgazdaság vonatkozásában egy 
          előadásában erre is utalva megfogalmazta: „Akármilyen részletről 
          beszélek egy agrárszakemberrel, ő közben mindig az egészet tartja szem 
          előtt”. Az agrártermelésben, hozzá az agrárkutatásban, végül az 
          agrároktatásban ezzel a szemlélettel kell dolgoznunk (Cselőtei, 2001). 
          Gondolatok az összefoglalás-
 következtetések helyett
 
            
          1. A mezőgazdaságban két gazda van. Az egyik: a hívőknek az Isten (a 
          másként hívőknek a természet); a másik az ember. 
          2. A természethez közeli külterjes termelésben inkább a növény 
          tűrőképességére, a belterjes termelésben és a növénynemesítésben a 
          teljesítőképességére való törekvés az indokolt. 
          3. Az öntözést nem az aszály ellen, hanem a termelés adott szintjén a 
          hatékonyabb vízfelhasználás miatt a termés érdekében alkalmazzuk. Az 
          aszály mint soktényezős természeti jelenség részhatásai öntözött 
          körülmények között az így kialakuló vízellátási helyzetben 
          érvényesülnek. 
          4. A termesztéstechnológia, azon belül a termelési célnak megfelelő 
          kerettechnológiák, és adott üzemekben azok változatai más-más 
          megvaló-sítási, megvalósulási lehetőséget nyújtanak. Mindegyik a 
          termelési körülményektől függően az eltérő külső (természeti, 
          társadalmi-gazdasági) hatások között érvényesíthető, érvényesül. 
          
 
 
          Kulcsszavak: szekunder kutatás, őselemek – természeti erőforrások, 
          ökológiai lábnyom – termesztésökológiai lábnyom, növényi asszimilátum 
          – biomassza, vízlábnyom, vízkészlet – vízfelhasználás, 
          termesztéstechnológia
 
            
 
            
          IRODALOM 
          Balázs Sándor – Cselőtei 
          L. – Papp J. – Z. Kiss L. (2005): A kertészeti ágazatok szerepe a 
          vidékmegtartásban. Kertgazdaság. 37, 2, 73–77.  
          Cselőtei László (1965): Az 
          öntözési rendszer kidolgozásának néhány tényezője a kertészeti 
          növényeknél. Agrártud. Egyetem Karának Közleményei. 155–167.  
          Cselőtei László (1971): Az 
          öntözés fejlesztésének alapjai a zöldségtermesztésben. Agrártudományi 
          Közlemények. 30, 53–66.  
          Cselőtei László (1978): Új 
          irányok és feladatok a növények vízellátásában. Agrártudományi 
          Közlemények. 37, 45–67. 
          Cselőtei László (1982): Az 
          öntözés fejlődése és fejlesztése a zöldségtermesztésben. 
          Agrártudományi Közlemények. 41, 42–47.  
          Cselőtei László (1988): Az 
          öntözési technológiák szerkesztésének alapjai a zöldségtermesztésben. 
          (Az öntözéses gazdálkodás újabb kutatási eredményei). ÖKI, Szarvas, 
          76–94.  
          Cselőtei László (1991): Az 
          öntözés alapjai a zöldségtermesztésben. GATE Gödöllő, 209.  
          Cselőtei László (1992): Az 
          aszályról a kertészetben. Kertgazdaság. 24, 3, 2–14.  
          Cselőtei László (2000): 
          Vízgazdálkodás – mezőgazdasági vízgazdálkodás – öntözés. Felolvasó 
          ülés az MTA-n. Magyar Tudomány. 6, 699–708. 
          Cselőtei László (2000): A 
          paradicsomtermelés fejlesztése és fejlődése (1948–1990). 
          Agrártörténeti Füzetek 5. Szarvas 
          Cselőtei László (2001): A 
          „rész” és az „egész” a tudományban. Szent István Egyetem Lapja, 
          Gödöllő, II, 28, 3, 3–4.  
          Cselőtei László (2002): 
          Ökológia – termesztés-ökológia. Szent István Egyetem lapja, Gödöllő. 
          9, 13.  
          Cselőtei László (2004a): 
          Gondolatok a változás – hatás – válasz lehetőségeiről a paradicsom 
          példáján. AGRO–21 füzetek 33. 36–48.  
          Cselőtei László (2004b): A 
          mezőgazdaság vonzásában. Agroinform, Budapest, 335.  
          Cselőtei László (2005a): 
          Az öntözés története Magyarországon (1935–2005). Fejlesztés, fejlődés 
          – jövőkép. Hidrológiai Közlöny. 85, 5, 37–40.  
          Cselőtei László (2005b): 
          Víz(hiány) a Homokhátságon. (Táj, termelés, gazdaság, társadalom). 
          Erdei Ferenc III. Tudományos Konferencia, Kecskemét, 345–352.  
          Cselőtei László (2007): 
          Aszály után az öntözésről. Magyar Mezőgazdaság. X, 31, 14–16. 
          Cselőtei László (2008a): 
          Vízgazdálkodási igények és lehetőségek Magyarországon (Földművelés, 
          vízgazdálkodás, öntözés). Hidrológiai Közlöny. 88, 4, 1–4.  
          Cselőtei László (2008b): A 
          föld és népe. AGTEDU, Bács-Kiskun megyei Tudományos Fórum, Kecskemét, 
          I. 11–16. Erdei Ferenc (1971): A város és vidéke. Szépirodalmi, Budapest, 444.
 
          Korach Mór (1972): Egy 
          dinamikus rendszerekre vonatkozó ismeretelméleti feltevés. Magyar 
          Tudomány. 3, 142–144.  
          Vida Gábor (1996): 
          Humánökológia: Bioszféra és biodiverzitás. Eötvös, Budapest, 68. 
          Vida Gábor (2007): 
          Fenntarthatóság és a tudósok felelőssége. Magyar Tudomány. 12, 
          1600–1606.  |