A kereskedelmi kapcsolatok térbeli szerveződésének értelmezésével, működési mechanizmusának földrajzi viszonyaival a „marketingföldrajz” foglalkozik, amely fontos és széleskörűen művelt tudományterület. Magyarországon a téma elméleti és módszertani kutatását a rendszerváltás tette különösen indokolttá, hiszen a tervgazdaság körülményei között a gazdaság másként működik, mint a szabadpiac feltételrendszerében. Ugyanakkor kiemelt szemponttá vált a lakossági szükségletek minél magasabb színvonalú mennyiségi és minőségi kielégítése.

A hazai marketingföldrajzi kutatás célja a diszciplína elméleti és módszertani alapjainak rendszerezése, az új „határtudomány” kialakulásának nyomon követése, perspektíváinak feltárása, továbbá olyan empirikus vizsgálatok végzése, amelyek igazolják a marketingföldrajz művelésének nélkülözhetetlenségét.

A marketingföldrajz mint interdiszciplináris tudomány már nevével is jelzi, hogy két nagy tudományterület mezsgyéjén, a marketing – tágabb értelemben a közgazdaságtudomány – és a földrajz területein fejlődött ki. Magában foglalja a városmarketing, a településmarketing, továbbá a régiómarketing szakterületeket. Kialakulását és fejlődését alkalmazott tudomány jellege nagyban elő­segítette. Igen szoros a kapcsolata a regionális tudománnyal, amely a gazdaság térbeli folyamatait, a térszerkezetformáló hatásokat is vizsgálja. A marketingföldrajz tárgyában túllép a kereskedelem földrajzán, melyet mint tudományágat integrálja magába.

William Applebaum 1954-ben a marketingföldrajzot a gazdaságföldrajz egyik leginkább fejlődésre képes területének nevezte. A marketing területi rendszere minden bizonnyal a földrajzi környezet terméke. A földrajz és a marketing kiegészítő viszonyban vannak egymással, amelyben a piaci intézmények térbeli elhelyezkedését és telepítését meghatározó tényezők és az adott régión belüli értékesítési tevékenység párhuzamosan működik. A kettő együtt határozza meg a fejlesztés és tervezés jövőbeni irányát. Az Amerikai Marketing Szövetség (AMA) a következő, formális definíciót javasolja: „A marketing olyan szervezeti funkció és eljárás, amely a vásárlók számára értéket teremt, kommunikál és közvetít, valamint az ügyfélkapcsolatokat oly módon ápolja, hogy azok a szervezet és az érdekelt személyek számára egyaránt hasznot hajtsanak” (Kotler – Keller, 2006).

A fejlődési potenciál ellenére a diszciplína csak igen lassan fejlődött; a marketingföldrajzot a gyakorlatban csak kevesen alkalmazták, ráadásul csak szűken értelmezték. A diszciplínát szűkebben értelmező Brian J. L. Berry (1967) szerint „a marketingföldrajzosok tevékenységének elsősorban a kereskedelmi terület mérésére kell irányulnia”, és a témakör művelőinek a magánvállalkozások szolgálatában kell állniuk. A marketingföldrajz területe ezzel szemben jóval szélesebb. Raymond E. Murphy (1961) az Economic Geography egyik, a kiskereskedelemmel foglalkozó számához írt előszavában rámutatott, hogy „az ifjú tudományágat a gyakorlatban alkalmazó szakemberek száma és tevékenysége az elmúlt évtized során megnőtt”. A marketingföldrajz elérte a nagykorúságot (Marketing Geography Comes of Age) című folyóiratszámba szinte egytől egyig valós kereskedelmi problémákkal foglalkozó tanulmányokat válogatott be. Függetlenül attól, hogy egyetértünk-e Murphy állításával vagy sem, tény, hogy ekkorra bizonyos marketingtémákkal (például a kiskereskedelmi területek mérésével) kapcsolatos irodalom jelentős méretűvé duzzadt.

Murphy koncepciójában tovább ment Berrynél és megfogalmazta a marketingföldrajz tágabb értelmezését, amely a következőket tartalmazza: 1. kiskereskedelmi üzletek – elsősorban szupermarketek – telephelyválasztása és kereskedelmi területük határának meg­állapítása; 2. a piacok értékelése az 1. szerint; 3. raktárterületek kijelölése; 4. a népesség társadalmi-gazdasági jellemzőinek változása népszámlálási körzetenként.
Roy O. Eastman Marketing Geography (1930) címmel megjelent kötetén kívül címében egyik munka sem tartalmazta a „marketingföldrajz” elnevezést, egészen Ross L. Davies 1976-ban publikált Marketingföldrajz című könyvéig. Davies e művében a kiskereskedelem különböző oldalait mint „olyan szemszögű földrajzot mutatja be, amely a tercier gazdasági ágakkal, elsősorban pedig a kereskedelemmel foglalkozik”.

A diszciplína külön státusának elismerési ideje a földrajztudományban csupán 1972-ben érkezett el, amikor a Nemzetközi Földrajzi Unió XXIII. (montreali) kongresszusán létrehozták a „Market Distribution Systems” elnevezésű munkacsoportot (amely később Market-Place Exchange Systems néven folytatta munkáját). A marketingföldrajz feladatai közé tartozik olyan kérdések vizsgálta is, mint például a gazdasági – társadalmi – demográfiai tényezők mennyiben befolyásolják a kereskedelmi hálózat térbeli kialakulását, vagy például milyen korrelációs kapcsolat van a kereskedelmi szféra privatizációs folyamata és a térbeli differenciálódás között. A diszciplína a térbeli kapcsolatok feltárásához elsősorban a matematikai statisztika módszereit alkalmazza, mely eszközrendszer szorosan kapcsolódik a Földrajzi Információs Rendszerhez.

A marketingföldrajz gyökerei a gazdasági térelméletben, a marketingben és a földrajzban erednek. Művelése szempontjából fontos szerepet játszanak még olyan tényezők, mint térbeli és időbeni kapcsolatok, gazdaság- és üzletmenet, szállítmányozás, kommunikáció és raktározás folyamata, végül olyan szakterületek, mint pl. a gazdasági telephelyelméletből következő regionális gazdaságtan, továbbá a szociológia, a humánökológia, a területhasználat és az iparszerkezet, valamint a város- és a regionális tervezés.

Az egyes diszciplínák közötti kapcsolatok, ill. átfedések jelentősek. A marketing – fejlődése során – a telephelyelméletet jelentősen kiszélesítette a nagy-, illetve kiskereskedelmi közvetítők és piacok, valamint a közreműködő intézmények vizsgálata felé. Fontos továbbá hangsúlyozni, hogy mind a marketing, mind a földrajz, illetve a társtudományok különböző szellemi áramlatai igen nagy hatással vannak a marketingföldrajz fejlődésére.

A marketingföldrajz komponensei
az alábbiakban foglalhatók össze:

A kutatási elmélet és módszertan multidiszciplináris forrásai: a telephelyelmélet; regionális és területi gazdaságtan stb.; üzlet- és gazdaságtörténet; marketing; gazdasági földrajz, humánföldrajz, falu- és városföldrajz; humánökológia, falu- és városszociológia; egyéb diszciplínák és kutatásmódszertanok.

• Telepítési tényezők és földrajzi egységek, telephelyek és csoportjaik: földrajzi egységek, azok története és fejlődése; kitermelő ágazatok, feldolgozóipar; nagykereskedelmi közvetítők és piacok; szolgáltatóipar és a szolgáltatási tevékenységet elősegítő intézmények; kiskereskedelmi közvetítők és piacok.

• A népesség telepítő tényezői: a népesség eloszlása; a társadalmi-gazdasági jellemzők változatossága; a kiadások, a fogyasztás és a vásárlói szokások különbségei.

• Ellátó és elosztó (kereskedelmi) területek: nagy-, illetve kiskereskedelmi szektor.

• Területi konkurencia: a nagy-, illetve a kis­kereskedelmi szektorban; a területi konkurencia és az árumozgás akadályai; az áru térbeni mozgása és az elosztási csatornák.

• A nagykereskedelmi és kiskereskedelmi szektoron belül zajló értékesítések változásai és azok egymáshoz viszonyított aránya.

• A földrajzi alternatívák maximalizálásának értelmezése, mérése és jelentősége.

• A marketingföldrajz felhasználási területe: felsőoktatás, vagyis a marketing mint tantárgy; makro- és mikroszintű piackutatás; eredményeit emellett sikerrel adaptálhatják más diszciplínák, állami szervek, piaci és nonprofit szervezetek stb.

• Egyéb, másutt nem szereplő szempontok

A marketingföldrajz a fentieken túl egyrészt a nemzetközi kereskedelem általános jellemzőivel is foglalkozik, mely esetben a makroregionális igények és az ellátást biztosító termelési központok elhelyezkedése vizsgálatának tárgya. (Ilyen lehet például az Európai Unión vagy az USA-n belüli konkurens cégek területi elhelyezkedésének tanulmányozása.) Másrészt, a marketingföldrajz sokkal szűkebben, azaz mikroregionális térben is értelmezhető, ahol a helyi szempontok szerint a kisebb cégek mindennapi kereskedelmi gyakorlata az elemzés tárgya. Ez utóbbi esetben a figyelem központjába a cégek kis- és nagykereskedelmi, valamint szolgáltató tevékenységei kerülnek, a vásárlók mozgásterének, a környező üzleti központok működési jellemzőinek figyelembe vételével.

A diszciplína keretét a marketingrendszer koncepciója adja meg. A rendszer konkrét társadalmi-gazdasági-politikai környezetben működik, amelyben az erre a környezetre jellemző, különböző kulturális, üzleti és kormányzati tényezők befolyásolják a rendszerben hozott döntéseket.

A marketingföldrajz gyökerei

A marketingföldrajz megalapozójának Jo­hann Heinrich von Thünen tekinthető (1826). Úttörő jelentőségű volt telephelyelemzése, amelyet saját birtokán végzett. A századfordulót követően Alfred Weber (1909) gyakorolta a legnagyobb hatást az elméleti és modern alkalmazott kutatásokra. Weber elemzései Georg Pick matematikai megközelítéseivel kiegészülve a szállítási kérdéseket, a munkaerő problémáját és az agglomerálódást érintették.

Tord Palandernek (1935) tulajdonítják a modern szakasz kezdetét. Beiträge zur Standortstheorie című munkája az első olyan elmélet, amelyben a telephelyprobléma elfogadása integrálódik a telephelyproblémához történő alkalmazkodással. Palander éppen azzal növelte von Thünen, Weber és Wilhelm Launhardt munkásságának jelentőségét, hogy kritika alá vette, és szintézisbe foglalta a korábbi elméleteket. Ő állította össze az első, átfogó, osztályozáson alapuló kutatási bibliográfiát is. Walter Christaller klasszikus tanulmányát 1933-ban Jénában publikálta a Die zentralen Orte in Süddeutschland-ban. Christaller munkájában megfogalmazta a marketingföldrajzban is kulcsszerepet betöltő központi hely elméletének alapjait, amely – szavai szerint – „általános deduktív elmélet a városok méretének, számának és elhelyezkedésének magyarázatára”, abban a hitben, hogy „az elterjedést valamilyen vezérelvek irányítják.” Ez az elmélet – vélte – „a városi gazdasági tevékenység és intézmények elmélete lehet” a Thünen-féle mezőgazdasági és a Weber-féle ipari telephelyelmélet mellett. A központi telephely elmélet egy olyan normatív elmélet, amely a térben szórtan elhelyezkedő népesség számára a javakat és szolgáltatásokat biztosító központok nagyságát, térbeli elhelyezkedését és számát mutatja meg. A Christaller tanulmányát követően kibontakozó viták a hierarchikus koncepció körül csúcsosodtak ki. August Lösch (1954), aki számos vonatkozással egyetértett, – többek között a hexagon elméletet is elfogadta a piaci területek legelőnyösebb formájának –, kimutatta, hogy a hármas elv csupán egyetlen eset a lehetséges megoldások egész sorából.

A fentiekből kitűnik, hogy a klasszikus „marketing” modellt három fő elméleti irányban fejlesztették tovább, miközben módosították. Először Christaller kísérelt meg javítani a modell realitásán azzal, hogy a nagyobb torzító hatásokat vizsgálta; majd Lösch kimutatta, hogyan lehet geometriai manipulációk segítségével a központi helyek rendszere különböző típusainak egész sorát levezetni; végül Berry és William Garrison az elmélet alaptételeit a korábbiaknál jóval rugalmasabb formában újrafogalmazták, kiterjesztve azokat a városi területek belső jellemzőire és a vidéki térségekkel való külső kapcsolatrendszerükre.

A marketingföldrajz vizsgálati módszereiben nagymértékben támaszkodik az ún. általános kölcsönhatás elméletre. Ez a teória a központi telephely elmélettől három alapvető szempontban különbözik. Először is, nem annyira a központok és kereskedelmi zónáik növekedési folyamatainak magyarázatát adja, inkább a köztük működő kölcsönhatást meghatározó tényezőket összegzi. Itt inkább mozgáselmélettel, semmint telephelyelmélettel állunk szemben. Másodszor, az általános kölcsönhatás-elmélet mögött formálisan sokkal kevésbé erőteljes és logikus posztulátumok, kevésbé merev feltevések állnak, mint a központi telephely elmélet mögött. Főként matematikai egyenletek laza gyűjteménye, melyeket a Newton fizikai törvényéhez hasonló gravitációs elmélet köt össze. Harmadszor, az általános kölcsönhatás-elmélet egy szélesebb elméleti bázist képez annak megfelelően, ahogyan az ún. gravitációs modelleket különböző interakciók – többek között népességvándorlás, munkába járás, közlekedési és vásárlási célú mozgások – vizsgálatához alkalmazzák. A központi telephely elmélet viszont kifejezetten a vásárlási szokásokról szól.

A gravitációs modellek alkalmazhatóságát a marketingföldrajzban elsőként William J. Reilly bizonyította az 1930-as évek elején megalkotott kiskereskedelmi gravitációs törvényével. A többi korabeli műhöz hasonlóan ez is kifejezetten az igen nagy településekre vonatkozott. A gravitációs modell részben javított a központi telephely elmélet tökéletlenségein, mivel jobban kifejezi a város erejét és pontosabb távolsági indexhez vezet (Isard, 1967). A törvény megállapítja, hogy „két nagyváros a közöttük lévő töréspont közelében elhelyezkedő városból a két nagyváros népességszámával egyenes arányban és a két nagyváros törésponttól való távolságának négyzetével fordított arányban vonzza a vásárlókat”.

A magyar élelmiszer-kereskedelem
fejlődési sajátosságai

A világ élelmiszer-kereskedelme a 20. század utolsó évtizedeiben rendkívül dinamikusan változott. Ez a tendencia a magyar gazdaságban is felfedezhető a piacgazdaságra való áttérés folyamatában. A korábbi élelmiszerkereskedelmet elsősorban a hiány, az alapszükségletek minimális szintű kielégítése jellemezte. A gazdasági és piaci helyzet változása, a privatizációs folyamatok az élelmiszer-kereskedelmet is alapvetően átstrukturálták. A korábbi, verseny nélküli piac helyébe a cégek közötti konkurenciaharc került, amit a legjobb piaci pozícióért, a vásárlók kegyéért vívtak. Napjainkra már a cégek jelentős árversenyre kényszerülnek, és szolgáltatásaikat is jelentős mértékben differenciálják. A korábbi üzlethálózatból új üzleti láncok fejlődtek ki, nemzetközi érdekeltségekkel. A tőkekoncentráció révén viszonylag kevés cég kezébe került az élelmiszer-kereskedelem. E tendenciák teljesen hasonlók a Nyugat-, illetve Dél-Európában zajló folyamatokhoz.
A hazai bolti kiskereskedelmi egységek száma 1992 és 1995 között összességében 144,4%-kal nőtt, ezen belül is a legdinamikusabban (210%-kal!) az élelmiszerkereskedelem területén emelkedett. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a fenti dinamizmus legfőbb oka a magas profitrealizáció. A kis és közepes méretű üzletek forgalma napjainkra egyre kisebb jelentőségű, a meghatározók e téren a nagyobb alapterületű üzletek lettek. Sajátos specializálódás ment végbe a kereskedelmi szervezetek között is. Differenciálódott a kereskedelem struktúrája: más-más üzleti formát preferálnak a különböző cégek (bevásárlóközpontok, hipermarketek, szupermarketek és diszkontok formájában). Az 1996-ban megindult bevásárlóközpont- és hipermarketnyitási hullám jelentős mértékben átstrukturálta Budapest kiskereskedelmét, miközben az önálló kiskereskedelmi egységek piaci részesedése jelentős mértékben visszaesett. Budapest és az ország élelmiszerkereskedelmét ma már a multinacionális cégek uralják, amelyekkel szemben a hazai cégek különféle módon igyekeznek harcolni, például 1991-ben egyesületbe tömörültek a magánvállalkozók (CBA), illetve 1996-ban egy újabb társulást kezdeményeztek BÉE Kft. formájában. Ezt követte 1998-ban a Sláger Üzletház Kft. megalapítása Budapesten. A BÉE Kft. a 100 m^² alatti, a Sláger Kft. az 50 m^²-nél is kisebb boltokat próbálja társulásba gyűjteni. A magánüzletek túlélési esélyeit csak a társulási formák javíthatják, mivel üzlethelységeik többsége kis alapterületű, infrastruktúrával gyengén ellátott. E kis cégek tőkeellátottsága is alacsony, ami pedig megnehezíti versenyben maradásukat a vevőkért folytatott harcban.

A külföldi tőke beáramlása az élelmiszer-kereskedelembe 1989 után három szakaszban zajlott le. Az első szakaszban a meglévő hálózatokban szereztek tulajdoni hányadot a multinacionális cégek (Csemege – Julius Meinl; Édesség bolt – Bonbon Hemingway stb.). A másodikban a már meglévő egységekből alakították ki az üzletláncokat (Spar, Profi, Plus, Kaiser’s stb.), a tőkebefektetések harmadik szakaszát pedig a folyamatos építkezések és az új beruházások jellemzik (Penny Market, Billa, Cora, Auchan, Metro, Tesco). Új jelenség az élelmiszerkereskedelemben a Tesco Express megjelenése, amely a korábbi ÁFÉSZ- vagy CBA-üzletek helyén kezd terjedni.

Budapest kereskedelmi zónái
és ezek szerkezeti jellemzői

A főváros legfontosabb kereskedelmi területeinek létrejötte szorosan összefügg a metropolis-fejlődés történetével. Budapest topográfiai fejlődése keretében a városszabályozási és -rendezési tevékenységek közül talán a legjelentősebb a városmag átformálása volt, amely az Erzsébet híd építése során vált szükségessé. Az építkezések az első világháború alatt fejeződtek be, a modern nagyvárosnak megfelelő városközpont kiépítése azonban csak a háború után vált teljessé. Ebben az időszakban alakult ki a főváros hagyományos bevásárló zónája a Vörösmarty tér – Károly körút – Kossuth Lajos utca – Duna által határolt területen. Mindmáig ez a főváros legelegánsabb, legpatinásabb üzleti negyede, ugyanakkor a legdrágább vásárlási övezete is. Funkcióját tekintve is ugyanolyan központi szerepet tölt be a város életében, mint Bécs bevásárló utcája, a Kärt­ner Strasse. A Rákóczi út fejlődése az Erzsébet híd felépülése után teljesedett ki igazán, de szerepe 1996-ig másodlagos maradt a Váci utca északi szakasza mellett. Nagyobb áruházai (Corvin, Otthon, Verseny, Csillag stb.) napjainkra megszűntek (2008), áruválasztékukat egyébként is inkább a kom­mersz cikkek jellemezték, míg a Váci utcán és környezetében elsősorban a minőségi, magas színvonalú termékek voltak jelen.

A másodlagos bevásárló zóna szerves része a Margit híd és Petőfi híd között elhelyezkedő Nagykörút. Ezt a szakaszt elsősorban kis üzletek jellemzik, melyek alapterülete sok esetben nem több mint 20–50 m^², de esetenként még ennél is jóval kisebb. A Nagykörúton összességében mintegy 150 ezer m^² alapterületű üzlet található. A Váci út kereskedelme az utóbbi években rendkívül dinamikusan növekszik; ide települnek át a városmagból, illetve a másodlagos bevásárló zónából a nagy alapterületű üzletek, amelyek a magas bérleti díjak miatt kiszorultak a városmagból.
A városból kivezető utak mentén egy újabb kereskedelmi zóna jelent meg, ahol elsősorban a nagy helyigényű autókereskedések, használt autóalkatrész-telepek, tüzelő- és építőanyag-telepek stb. vannak. Budapest kereskedelmi zónáinak szerkezetét elemezve (1. ábra) megállapítható, hogy a fejlődés tendenciája hasonló irányú, mint amilyen a nyugat-európai nagyvárosokban évtizedekkel korábban már lezajlott.

Budapesten a bevásárlóközpontok a 1970-es években kezdtek kiépülni (Flórián, Skála 1976), de látványos, robbanásszerű fejlődésük csak az 1990-es években indult meg. Az általunk a bevásárlóközpontokhoz sorolt nyolcvan kereskedelmi egység jelentős hatással van Budapest térszerkezetére és a városszerkezet átalakulására (2. ábra). Az új típusú kereskedelmi egységek gyors megjelenését azonban kevéssé tudta követni a fővárosi közlekedési hálózat fejlődése, amelynek negatívumai több bevásárlóközpont esetében ma is érezhetők.

A budapesti Belváros átalakításában igen jelentős lépést jelentett a gépkocsiforgalom kitiltása a kereskedelmi negyedből és a Váci utca északi részének sétálóutcává alakítása. Ez a folyamat a Belváros északi részén már az 1970-es évek végén elkezdődött, míg a déli szakaszon a sétálóutcák kialakítása csak a 90-es évek második felében zajlott le. Az északi és déli Váci utcai szakasz kereskedelmének jellege is eltérő: az északi részre a luxuskereskedelem, míg a délire inkább a hagyományos kereskedelem a jellemző (1. ábra, 1996). Egyelőre az északi és déli Váci utcai szakasz markánsan kettéválik. A két rész megosztottságát csak fokozza, hogy a Szabadsajtó útja és a Kossuth Lajos utca a területet kettészeli. Hosszabb távon azonban valószínűsíthető, hogy az északi luxus kereskedelmi övezet tovább fog terjedni déli irányba, és idővel egy kétpólusos kereskedelmi mag alakulhat ki a Belvárosban (1. ábra, 2008).

Összességében megállapítható: a marketingföldrajz rendkívül széleskörűen alkalmazható. A marketingföldrajz kapcsolódhat a társadalmi-gazdasági tér vizsgálatával foglalkozó tudományokhoz és alkalmazott módszerekhez. Hatékonyan használhatjuk a marketingföldrajzi eszközöket és módszereket a területi elemzésekben, az optimális telephelyválasztásban (nemcsak a kereskedelem területén), mikro- és makrogazdasági elemzésekben és alkalmazásokban. Bízunk abban, hogy jelen tanulmánnyal sikerült a figyelmet a marketingföldrajzra irányítani.
 

Kulcsszavak: marketingföldrajz, multidiszciplinaritás és interdiszciplinaritás
 

IRODALOM

Berry, Brian J. L. (1967): Geography of Market Centers and Retail Distribution. Prentice-Hall, Inc., Engle­wood Cliffs, N. J.

Christaller, Walter (1933): Die zentralen Orte in Süd­Deutschland. Gustav Fischer, Jena

Davies, Ross L. (1976): Marketing Geography: with Special Reference to Retailing. Croom Helm, London WEBCÍM >

Eastman, Roy O. (1930): Marketing Geography. Alexander Hamilton Institute, New York

Isard, Walter (1967): Philadelphia Region Input-Output Study; Preliminary Working Papers. Regional Sience Research Institute, Philadelphia, P. A.

Kotler, Philip – Keller Kevin Lane (2006): Marketing–Menedzsment. Akadémiai, Budapest

Lösch, August (1954): The Economics of Location. Translated from the (1944) Die räumliche Ordnung der Wirfschaft. (Verlang) German edition by W. H. Woglom and W. F. Stolper. Yale University Press, New Haven, CN.

Murphy, Raymond E. (1961): Marketing Geography Comes of Age. Előszó a Store Location and Development Studies című, korábban az Economic Geography hasábjain megjelent cikkeket tartalmazó gyűjteményes kötethez. Clark University, Worcester

Palander, Tord (1935): Beitrage zur Standortstheorie. Uppsala
Pick, Geirg (1909): Mathematischer Anhang zu ‘A. Weber, Über den Standort der Industrien. Tübingen

Sikos T. Tamás (2000): Marketingföldrajz. VÁTI, Budapest

Sikos T. Tamás – Hoffman Istvánné (2004): A fogyasztás új katedrálisai. MTA Stratégiai Tanulmányok Sorozat. MTA Társadalomkutató Központ, Budapest

Sikos T. Tamás (2007): A bevásárlóközpontok jelene és jövője. Selye János Egyetem Kutatóint., Komárno

Thünen, Johann Heinrich von (1826): Der Isoleirte Staat in Beziehung auf Landwirthschaft und Nationalökonomie, oder Untersuchungen über den Einfluss, den die Getreidepreise, der Reichtum des Bodens und die Abgaben auf den Ackerbau ausübe. I-II.  WEBCÍM >

Weber, Alfred (1909): Über den Standort der Industrien.
 

* A tanulmány OTKA (68541) támogatással készült <