Kommunikációs terek 2016
Az András Hanga szerkesztette, sorrendben egy
konferencia-beszámolóból, eredetileg élőszóban elhangzott
előadások átirataiból, tanulmányokból, valamint
könyvrecenziókból álló kötet a Doktoranduszok Országos
Szövetsége (DOSZ) Kommunikáció- és Médiatudományi Osztályának
második helyzetjelentése a tagok és mestereik, oktatóik
munkájáról. Az osztály tagjai között jelenleg a Budapesti
Corvinus Egyetem Társadalmi Kommunikáció Doktori Iskolájának, az
ELTE Interdiszciplináris Doktori Iskolájának és a Pécsi
Tudományegyetem Nyelvtudományi Doktori Iskolájának tagjait
találhatjuk meg. A könyv a tanulmányok és a recenziók
tematikáját is figyelembe véve tekinthető egyben pillanatképnek
a magyarországi kommunikáció- és médiatudományok aktuális
kérdéseiről, kutatott területeiről: ezek között a könyv alapján
első helyen szerepel az újmédia, annak társadalmi, gazdasági és
jogi környezete (médiaszabályozás); hangsúlyos emellett a média
és gender összetett kérdésköre (genderszempontú retorikai
elemzés, genderetikus újságírás), de az interdiszciplinaritás
jegyében jelen vannak olyan határterületek is, mint a feminista
közgazdaságtan vagy a szociálpszichológia. Megtaláljuk az olyan,
a hagyományosabb értelemben vett kommunikációkutatás területéhez
tartozó témákat is, mint a szónoki beszédek vizsgálata, a
(történeti szemléletű) filmelemzés és a tánc mint kommunikáció.
A nyitó írás, Demeter Márton beszámolója a
DOSZ által szervezett 2016-os Tavaszi Szél Konferencia
Kommunikációtudományi szekciójában elhangzott előadásokról
útmutatóul szolgálhat a tudomány fiatal kutatóinak is. A kötet
fontos célja a hazai szakma összefogása, egymás kutatásainak
láthatóvá tétele a kommunikáció- és médiatudomány kutatói
számára, beleértve a doktori hallgatókat, valamint természetesen
a szélesebb tudományos közösség felé való kommunikációt is.
Ilyen tekintetben mindenképpen üdvözlendő és példamutató
kezdeményezés, bár lentebb megfogalmazok néhány kritikai pontot
is.
A Műhelybeszélgetések egy beszélgetéssorozat előadásainak
átiratait tartalmazza; sajnos néhol az előadás eredeti
szövegének szerkesztés nélküli megőrzése az írásos változat
kárára történt. Kiemelkedő ugyanakkor Aczél Petra Katalin az
újmédiával, valamint a big data-val foglalkozó írása
(Mindigitális: Az újmédia tere – Gondolatok az adattárban),
amely felvezetőként is szolgál a többi, a digitális médiával
foglalkozó íráshoz. Aczél az újmédia (digitális, hálózati média)
mint szimbolikus-kommunikatív tér és a benne mozgó, tájékozódó
ember vonatkozásában reflektál a big data jelenségkörre, az
ezzel összefüggő figyelemváltozásokra, valamint az átalakuló
információs viselkedésre. Üdvözlendő módon hangsúlyozza a „nagy
adattal” (amelynek jellemzője, mint rámutat, nem csupán a
mennyiség, hanem a széles körű hozzáférhetőség is) szembeni
kritikai megközelítések jelentőségét, méghozzá az adatok
objektivitásának vonatkozásában, tehát egy
tudományos-módszertani jellegű szempont mentén. Emellett
felhívja a figyelmet a szelekcióra, a releváns kérdésfeltevés, a
következetesség és ítélőképesség fontosságára (a tudományosság,
a tudományos módszertan alapvető kritériumaira), valamint az
etikai kérdésekre való reflexió szükségességére is, amely új
intellektuális kihívásokkal is szolgálhat. A tanulmány második
felében a figyelemgazdaságot definiálja és vázolja fel az
újmédia vizsgálati kereteként, valamint a predigitális és a
digitális nemzedék információs viselkedésének különbségeit írja
le, bőséges szakirodalmi hivatkozással, kutatási eredményekkel
alátámasztva. A leírás némileg determinisztikus marad, a
kritikai szempontok (mint a társadalmi és földrajzi különbségek,
egyenlőtlenség, digitális szakadék) itt kevésbé érvényesülnek.
Ugyanakkor aggodalmaskodó technopesszimizmussal sem vádolható a
szerző, ehelyett az értő, a citált eredmények segítségével
alátámasztott oktatási stratégiák megfogalmazására helyezi a
hangsúlyt.
A kritikai szemléletmód hiánya a kötetben
több írásnál is szembeütköző, de talán a leginkább Domschitz
Mátyás előadásánál (Munkaaszkézis és sikerirodalom), amely a
hogyan legyünk boldogok? |
|
kérdését középpontba helyezve szándéka
ellenére alig távolodik el az elemzett self-help könyvek
individualizáló, a társadalmi struktúráról tökéletesen
megfeledkező szemléletmódjától és nyelvezetétől.
Aczél írása mellett kiemelendőnek tartom
Gyürke Katalin, András Hanga és Szakács István, valamint Tóth
Judit Gabriella tanulmányait. Bánkúti Ágnes írása a tánc
kommunikációjáról szintén értékes, noha egyelőre megmarad a
(gondosan körbejárt) témafelvetésnél. Gyürke Katalin (A nők
médiareprezentációja és a genderetikus újságírás a hírmédiában)
hasznos, alapos, és üdítően választékos stílusban megírt,
történeti mélységű áttekintést nyújt a genderetikus újságírás
kérdésköréről, egyben útmutatót ad a média genderszempontú
vizsgálatához. Írásának második felében aktuális, a nők
médiareprezentációját és a genderetikus újságírást empirikusan,
jellemzően kvantitatívan vizsgáló nemzetközi projekteket mutat
be, egyúttal olyan előremutató hazai kezdeményezésekre is
hivatkozik, mint a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség által
összeállított, az egyetemi kommunikációs képzésben is jól
használható (tan)anyagok. András és Szakács tanulmánya („Oszt a
Heinekentűl loptuk vóna?” A nemzeti identitás mint márkatényező
– az Igazi Csíki Sör) színvonalas és izgalmas elemzés az Igazi
Csíki Sör márka kommunikációjáról annak földrajzi és társadalmi
kontextusában. A szöveg a „székelység”, „góbéság”
reprezentációjára alapuló marketinget nem csupán helyi-történeti
beágyazottságban vizsgálja, hanem az iparági környezet, azaz a
rivális cégek és márkák kommunikációjával és fogyasztásával
történő összevetésben is. Tóth Judit Gabriella („Kulák, gyere
ki!”, avagy miként éli át újra a felnőtt személyiség
gyermekkorának legtraumatikusabb élményét) az emlékezetkutatás
egy módszerének alkalmazását mutatja be meggyőzően, méghozzá egy
kollektív gyerekkori trauma vizsgálatán keresztül. Ez a trauma
Nyésta falun az 1950-es években történt esemény, egy „kulák”
házának felgyújtása, amelyet az iskolából kivezényelt
gyerekekkel végeztettek el. A kutatás során a kutató a
helyszínen, tehát a közösségi trauma eredeti kontextusában
mesélteti az akkori gyerekeket, akik idős emberként saját maguk
számára is új módon idézik fel és élik át az eseményeket. A
kutató nemcsak módszertani eredménnyel szolgál, de a trauma
tudományos szakirodalmához is hozzájárul – bár az
újratraumatizálással kapcsolatosan esetlegesen felmerülő etikai
kérdésekre nem tér ki.
A kifogástalan színvonalú,
informatív recenziók – az összesen 13 ismertetés kimondottan
nagy súlyt képvisel a kötetben – túlnyomórészt friss kötetekre
reflektálnak, mind hazai (pl. Koltay András – Török Bernát,
Polyák Gábor, Máté-Tóth András), mind nemzetközi szerzőktől (pl.
James Curran – Jean Seaton, Monroe E. Price), de klasszikusokat
értékelő írások is szerepelnek itt (Susan Sontag, illetve
Csíkszentmihályi Mihály két könyve is).
A kötet jó összefoglaló, számos értékes
írással; áttekintést ad a kommunikáció- és médiatudomány
elsődleges fókuszairól, perspektíváiról mind a szűkebb, mind a
tágabb szakmai közösség részére. Egy gondosabb szerkesztői munka
kiegyenlíthette volna a minőségi egyenlőtlenségeket, és
orvosolhatott volna olyan apró, de bosszantó problémákat, mint
hogy nincs egységes hivatkozási rendszer, olykor különbözik az
angol és a magyar nyelvű absztrakt, ezek terjedelme és
alapossága sem egységes, és maradtak a kötetben kijavítatlan
nyelvi hibák. A továbbiakban a formára való alaposabb
odafigyelés, és esetleg egy tudatosabban tematikus szerkesztés,
vagy éppen a kutatások eredményeiről beszámoló tanulmányok és a
témafelvető jellegű, illetve elméleti tanulmányok
különválasztása, valamint a szerkesztői keretezés
hozzájárulhatna ahhoz, hogy a kötet még hatékonyabban elérje
(feltételezett) célját. Végül kívánatos lett volna rövid
bemutatkozások szerepeltetése a szerzőktől a kötet végén, bár az
újmédia és a gyorsan kereshető akadémiai profilok korában
elképzelhető, hogy ez a funkció egyre inkább feleslegessé válik.
(András Hanga szerkesztő: Kommunikációs terek 2016.
Budapest–Sepsiszentgyörgy: DOSZ-T3 Kiadó, 2016)
Barna Róza Emília
PhD, szociológus, kultúrakutató,
BME Szociológia és Kommunikáció
Tanszék |
|