sugárzások eredőjeként a légkör határán a
kisugárzásnak a besugárzás hőként maradt részével egyensúlyban kell
lennie. Ha a rendszeren belül változás van (pl. CO2-növekedés), akkor az alsó rétegek hőmérsékletének változnia kell
úgy, hogy az egyensúly helyreálljon. A CO2-koncentráció növekedése
esetén a légköri abszorpció növekedése miatt növekedni kell az alsó
rétegek hőmérsékletének, mert a visszasugárzásnak a hosszabb
hullámokat elnyelő rétegen kell áthatolnia (munkahipotézis). Ez a
módszer alkalmas egy ún. szükséges „globális” hőmérséklet-növekedés
meghatározására.
A növekvő szén-dioxid-koncentráció hatásának vizsgálatához
alapadatok (Major, 2012):
napállandó: So=1366 W/m2; a gömbnek feltételezett teljes
földfelületre: S=341,5 W/m2;
visszatükröződés: R=0,3×341,5=102,45 W/m2, 4R = 409,8 W/m2;
a sugárzásban részt vesz: S = 341,5 – 102,5 = 239 W/m2.
Nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy a valóságban megismételhető
mérésekkel rendelkezésre álló adatokkal ellátható egyszerű,
elfogadható határon belüli pontosságú képletekkel dolgozunk. A
következőkben általunk kidolgozott és neves egyetemek tananyagában
szereplő egyszerű módszereket ismertetünk, amelyek alkalmasak
lehetnek a szén-dioxid által okozott, globálisnak értékelt
hőmérséklet-változások számítására. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a
CO2 közvetlen szerepének tisztázása a cél, visszacsatolások
nélküliek a számítási módszerek, nem mondjuk, hogy azoknál jobbak. A
felhasznált kevés adat viszonylag pontosan, széles körben ismert,
ellentétben a számos, hitre alapozó, sok megismerhetetlen adattal
dolgozó, rendkívül bonyolult modellel. A korszerűnek számító
modellekkel ellentétben számításaink az 570 ppm-re jósolt 3–4 oC
hőmérséklet-emelkedés helyett 2 oC érték alattit jósolnak. A
számításokkal a múltra vonatkozólag a ténylegesen megvalósult
értékek adódnak. Az eddigi korszerű modellek jóslatai a valóban
megvalósult értékektől jelentősen eltértek (4. ábra).
1. módszer
Az iparosodás óta nemzetközileg elfogadott globális
hőmérséklet-emelkedés értékére az irodalom széles körében még
idézett értéket vesszük fel: 0,74 K, a földfelszínhez közeli
hőmérséklet 288 K. A légkör határán feltételezett egyensúlyi
egyenletből ezen időszakra a CO2-koncentráció növekedése hatásának
számításához szükséges adatok egyszerűen számíthatók. A számításokat
bárki tetszés szerint, általa helyesnek tartott értékekre
elvégezheti.
A módszer közelítő, a másodrendű tagok elhanyagolásával történik a
számítás.
A napállandó: S = 1366 W/m2
S = σTN4
TF a visszasugárzási hőmérséklet, TN + 33 = 288 K = (278,6
+ 9,4) K
A visszasugárzás növekménye: ΔS = σ(TF4 –
TN4), számítása egyszerű
számtani művelet:
ΔS=σ[(TN+ΔTF)4–TN4]=σ[(TN+ΔTF)2×(TN+ΔTF)2 –
TN4]
= σ[(TN+ΔTF)2×(TN+ΔTF)2–TN4], a másodrendű kis tagokat
elhanyagolva: =σ[TN4+4TN3 ΔTF –
TN4] = σ4TN3 ΔTF ΔTF = αln c/co :
(σ4TN3) , ahol c az aktuális, co a vonatkoztatási
szén-dioxid-koncentráció.
Az α állandó számításához a mért 0,74 °C értéket elfogadva, a
radiatív-konvektív modellekkel kapott eredmények empirikus
közelítésére talált képletet alkalmazva: ΔTF= 0,74=αln c/co :
(σ4TN3) = α ln 400/280 : 4×5,67×10-8×2883 = α×0,3567/5,42 és ebből
α = 11,2 W/m2 a valóságból számítva.
ΔTF = 10,87/5,14. ln c/co = 2,07×ln c/co.
2. módszer
A beeső sugárzás a különböző rétegeken átáramlik, azok elnyelnek, a
fősugár tovább áramlik. A légköri adatok és a koncentrációváltozások
ismeretesek, így a rendszer különböző helyein az energiaviszonyok
számíthatók. A beeső sugárzás gyengülése: S = S0e-εpl, ahol e a
relatív emisszióképesség, például a komponens nyomásának és
rétegvastagságának szorzata.
A rendszerben marad: S = S0(1-e-εpl)
Az egyensúlyhoz a rendszer szükséges belső sugárzása: 4S+4R+1/(2S),
ebből számítható a rendszer globális belső hőmérséklete.

3. módszer
A légkör relatív emisszióképességére a sugárzásgyengülés képletét
közvetlenül is lehet közelítőleg alkalmazni. A hatás kétszer
érvényesül: a légkör az általa abszorbeált hőt a világűr felé és a
földfelületre visszasugározza. A felületre beeső rövid és
hosszúhullámú sugárzás legnagyobbrészt hosszúhullámúként sugárzódik
vissza. A sugárzásgyengülés képlete (sajnos az irodalomban itt kevés
mérési adat található): ag = 1–e-0,712√pl
Az egyensúlyhoz szükséges magasabb hőmérséklet:

A 3. táblázatból látható, hogy ha a CO2-koncentráció 280 ppm-ről 500
ppm-re növekszik, az 1,7 K hőmérséklet-emelkedést eredményez.
4. Harvard-módszer
Figyelemre méltó, hogy a világ egyik leghíresebb egyeteme, a Harvard
tananyagában is egyszerű módszert tartanak célszerűnek a globális
hőmérséklet-változás számításához (Jacob, 1999). A légkör tömegében
az üvegházgázok gyakoriságának növekedése miatt fellépő sugárzási
kényszer változása hatására megbomlik a sugárzási egyensúly. A
hőmérsékleti hatást a sugárzási kényszer és a légkör érzékenységének
ismeretében számítják (Jacob, 1999). Kiindulásában hasonlít az
általam készített 1. módszerhez.

FS = 1366 W/m2; Az albedó, A = 0,25; 280 ppm-nél a relatív emissziós
tényező f = 0,2; 600 ppm-nél f= 0,23 ; ΔF/2 = 0,015.
To= 266,2, λ= 0,2577 ~ 0,26
ΔTo = λΔF
ΔF = 0,015×5,77×50,2 = 4,27
ΔTo = λΔF =0,26×4,27 = 1,11 K
A Harvard-módszer szerint, ha a szén-dioxid-koncentráció 280 ppm-ről
600 ppm-re növekedik, az 1,1 K hőmérséklet-emelkedést okoz.
Ha például ΔF = 2 W/m2 ΔTo= 0,26×2 = 0,52 K
Az ismertetett 4 módszer számítási eredményeinek összehasonlítása a
4. táblázatban található.
Figyelemre méltó, hogy minden számítási módszer a jelenlegi
szén-dioxid-koncentrációhoz, a 0,74 °C hőmérséklet-változáshoz
közeli értéket ad. A 600 ppm-re való növekedéskor biztonsággal
mondhatóan nem éri el a „bűvös” 2 °C értéket. Emlékeztetni kell
arra, hogy a CO2 ténylegesen kibocsátott mennyiségének legfeljebb
csak a fele marad a légkörben, a felét a különböző természeti elemek
(fizikai és biológiai) lekötik, vagy hasznosítják. A lekötés mértéke
a jövőben még növekedhet is. Az általam ismertetett és esetleg
vitatott adatok felhasználásával végzett számítások ellenére is
emlékeztetni kell, hogy komoly tudósok a klímaváltozás kezelésének
jelenlegi módszerét is vitatják. Ezt én a klímakutatókra hagyom.
Összefoglalás
A természetben létező óriási változásokhoz képest hiú ábránd az
emberi szereplésnek hosszabb távon alapvető befolyást tulajdonítani.
A klímakutatásban is a nagyon értékes megismeréseket a tényleges
hasznosításuk helyett, a bizonytalanságok miatt nagyrészt gazdasági
haszonszerzésre és pánikkeltésre használják. Bár nagyon sok
paraméter fontosságát hangsúlyozzák, mégis a végeredményt leszűkítik
a szén-dioxid (illetve az üvegházgázok) kibocsátásának alapvető
szerepére. Továbbra sem kívánok a klímaváltozással kapcsolatos
vitába bekapcsolódni, csupán a szén-dioxid szerepére teszek néhány
észrevételt hőtechnikai és energetikai szempontból. Elsősorban
Newton és Einstein figyelmeztetése alapján, a globális értékek
meghatározásakor a lehetséges legegyszerűbbekre teszek néhány
javaslatot. Véleményem szerint e közelítő módszerek pontossága
elegendő az elméletileg megfelelő definícióval és méréssel még
vitathatóan alátámasztott globális hőmérséklet-változásban a
szén-dioxid szerepének meghatározására. A konszenzus nem tudományos
módszer. A klímaváltozás evidencia. A médiával túltámogatott
pánikkeltés helyett helyesebb lenne az igen mélyreható kutatási
eredményeket reális lehetőségekre hasznosítani.
Kulcsszavak: globális felmelegedés, energetikai egyensúly,
egyszerű képletek, szén-dioxid
IRODALOM
Bíróné Kircsi Andrea (2005):
Bioklimatológia 2. rész, 2. ea, KLTE, Debrecen, 2005 B1051a
Courtillot, Vincent (2014): Dangerous
Global Warming: Myth Or Reality? On Scientific Discovery, Consensus
and Debate: A Personal Experience. MTA Székház, Felolvasóterem,
Budapest, 2014. október 29.
Jacob, Daniel J. (1999): Introduction to
Atmospheric Chemistry. Princeton University Press Chapter 7. The
Greenhouse Effect •
WEBCÍM
Major György (2012): A napállandó
mérések újabb eredményei. In: 38. Meteorológiai Tudományos Napok – A
légkörfizika és a levegőkémia a modern meteorológiában, 2012. nov.
22–23. MTA Székház, •
WEBCÍM
Ramaswamy, Venkatachalam et al. (2001):
Radiative Forcing of Climate Change, IPCC •
WEBCÍM
Reményi Károly (2014): Globális lehülés,
globális felmelegedés, szén-dioxid, Magyar Tudomány. 175, 9,
1105–1116. •
WEBCÍM
LÁBJEGYZETEK
1 „ A természetfilozófia
matematikai alapelvei [Gondolkodási szabályok a filozófiában], I.
szabály „Nem kell több okot feltételezni a természet dolgaiban, mint
ami igaz és elégséges a megértéséhez”. <
2 Mindent olyan
egyszerűen kell csinálni, ahogyan az lehetséges, de nem
egyszerűbben”. Az elméleti fizika módszeréről. Herbert
Spencer-előadás, Oxford 1933. június 10. <
|