Középkori hadtörténet –
új megközelítésben

Nehéz recenziót írni egy olyan kiadványhoz, mely lényegében önrecenzióval indul. Márpedig a Zrínyi Kiadó gondozásában megjelent könyv Pósán László és Veszprémy László bevezetőjében rendkívül részletesen ismerteti a kötet megszületésének körülményeit, illetve megjelenésének szükségességét. A bevezető, amely hangsúlyozza, hogy a középkori katonai logisztika feldolgozása terén egy régen fennálló hiányt pótol a kötet, rövid ismertetőt is mellékel a könyv tizennégy tanulmányáról. A tanulmánykötet két fő részre oszlik. A könyv első felében hat tanulmány foglalkozik a középkori hadellátás bemutatásával európai viszonylatban, majd a második részben további nyolc, a középkori Magyarországgal foglalkozó írást olvashatunk.

A könyv két része között valóban éles cezúra figyelhető meg, ami valójában magától értetődik, hiszen egy európai kitekintésre is vállalkozó magyar tanulmánykötet nyilvánvalóan szélesebb spektrumot próbál átfogni, amikor egyetemes történeti téma feldolgozását tűzi ki céljául. Így a kiadvány első része egyfajta portrésított képet ad a középkori Európa harctereinek logisztikai kihívásairól, illetve az azokra adott válaszokról. Az említett rész a Katonai logisztika a középkori Európában címet viseli. A kötet Bizánc, a Német-római Birodalom, a százéves háborún keresztül Anglia és Franciaország, a Német Lovagrend és Litvánia, illetve Itália hadszínterein keresztül próbálja bemutatni a korszak (nagyjából a 9–16. század) hadszervezetét, annak hadellátására koncentrálva.

Az első részből mindenképpen kiemelendő tanulmány, melyből a könyv címét adó kiváló megfogalmazás is származik, Bárány Attila írása, a százéves háború katonai logisztikájának angol szemszögből való bemutatása. Bárány Attila munkásságát ismerve nem meglepő, hogy az angol fél részéről közelít a háború hadseregellátásának ismertetéséhez. A tanulmány több mint ötven oldalt tesz ki a kicsivel több, mint háromszáz oldalas kötetből, mégis, igazán részletesen csak a háború első szakaszát (1337–1360) dolgozza fel. Ám ha lehet a tanulmányban negatívumot találni, az ki is merül ebben az észrevételben. Rendkívül részletes leírást kapunk a korszak angol hadellátásáról és összetett, a korát megelőző katonai logisztikájáról. Mindezt gördülékeny és olvasmányos stílusban. Bárány Attila kitér a háború finanszírozásának kérdésétől kezdve a kikötők és az angol hajóállomány háborús helyzetre való felkészítésén át az élelem beszerzésére és annak felhasználására is. A rendkívül mélyreható és adatokban bővelkedő írás górcső alá vesz és kiemel olyan háborús eseményeket, melyek logisztikai szempontból igazi kihívást jelentettek az angol hadigépezet számára. Ilyen Calais ostroma, illetve az 1359–1360-as párizsi hadjárat részletekbe menő feldolgozása.

A könyv két tanulmányt is szentel a Német Lovagrendnek. Az első Pósán László munkája, mely a lovagrend litván háborúira koncentrál, és megismerhetjük belőle a térségre jellemző speciális, reysa néven emlegetett hadjárattípust, illetve a Német Lovagrend és Litvánia–Livónia között húzódó határterület, a járhatatlansága miatt komoly hadellátási problémákat okozó Wildnist. A kötet másik, a lovagrendhez köthető tanulmányában Krzysztof Kwiatkowski a hadjáratok alkalmával a porosz városok Német Lovagrendnek nyújtott támogatásáról értekezik Elbing városának példáján keresztül. A tanulmány Pósán László fordításában szerepel a kötetben. Bár a könyv bevezetőjében a szerkesztők az angolszász szakirodalomra való hivatkozást ajánlják a szakma figyelmébe, a két, a Német Lovagrenddel, illetve a Bradács Gábor által írt, az Ottók és a Száliak korának katonai logisztikájával foglalkozó tanulmány is rendkívül gazdag német szakirodalom megismerését teszi lehetővé az olvasó számára.

A kötet második fele a Hadszervezet és hadellátás a középkori Magyarországon címet kapta. Az ebben a részben megtalálható tanulmányok már jóval konkrétabb eseményeket

vagy jelenségeket tárgyalnak, és az időtávok is leszűkülnek az európai katonai logisztikát vizsgáló részhez viszonyítva. Bár a tanulmányok hozzávetőlegesen itt is ugyanazt a korszakot (10–17. század) vizsgálják, már megtalálhatóak a magyarországi viszonylatban is mellékhadszíntérnek számító hadjáratok, illetve fegyveres összetűzések hadellátási szempontból való feldolgozásai. Jó példa az előbbiekre E. Kovács Péter tanulmánya, aki Zsigmond 1413-as Velence ellen irányuló isztriai hadjáratát elemzi nem is igazán logisztikai szempontból, hanem abból a szemszögből, hogy egy mellékhadszíntér milyen kapcsolatban állt, hogyan viszonyult a hadjárat fő hadszínteréhez. A tanulmány részletesen foglalkozik Velencének a harcokban bevetett egyéb eszközeivel, melyek nem a konkrét fegyveres összecsapásokra korlátozódtak. Ilyen volt az aktív kémtevékenység, illetve az ingadozó szövetségeseik pénzzel való támogatása. A fentebb említett sorba illeszkedik Nógrády Árpád tanulmánya is, aki az 1450-es években Sárvár és Csepreg környékén tevékenykedő zsoldoscsapatok között lezajlott összecsapásokat részletezi. Maga Hunyadi János mint országos főkapitány is belekeveredett a harcokba, de számottevő eredményt ő sem volt képes felmutatni a helyzet rendezésében. Természetesen nagyobb volumenű eseményeket vizsgáló tanulmányok is szerepelnek a kötet második felében. Kiemelendő Torma Béla Gyula a kalandozó magyarok logisztikáját vizsgáló írása. A rendkívül részletgazdag munka kiváló összefoglalást nyújt a kalandozó magyarok harcrendjéről, harceljárásáról, illetve fegyverzetéről. A tanulmány megpróbálja rekonstruálni a kalandozások kora magyar seregeinek nyílvessző-felhasználását, és a hozzá kapcsolódó szükséges utánpótlást mind a nyílvesszők tömegére, mind a málháslovakra vonatkozóan. Az így kapott következtetések szerint a katonai logisztika jelentette az egyik legfontosabb kihívást a korszak magyar seregei számára. A kötet társszerkesztője, Veszprémy László is jegyez egy tanulmányt a kiadvány második, a középkori magyar hadtápról szóló részében. Veszprémy munkája az Árpád-kor hadseregellátását mutatja be kiragadott példákon keresztül. Átfogó képet kapunk a német seregek előtt álló elképesztő logisztikai kihívásokról a 11. század német–magyar háborúiban. A magyarnál lényegesen nagyobb katonai erőt képviselő császári seregek sem voltak képesek áthidalni a hadseregellátás hiányából adódó problémákat. A tanulmány rámutat, hogy a hadtáp hiánya döntően befolyásolta a német seregek eredményességét a Magyar Királyság területén vívott háborúkban. Az írás érintőlegesen foglalkozik még a keresztes hadak magyarországi átvonulásának és ellátásának kérdésével, illetve II. András keresztes hadjáratával is. A kiemelt tanulmányok mellett több munka tárgyalja a magyarországi végvárak ellátottságát, illetve felszereltségét a 15–16. században, de a késő Árpád-kor hadseregének logisztikájába is betekintést nyerhetünk. A kötet végén egy kisebb fejezet segít a válogatott fogalmak magyarázatával, mely fogódzót jelenthet a középkori hadtörténetet tekintve kevésbé jártas olvasók számára.

Összességében hiánypótló munkát vehet a kezébe az, aki időt szán a Zrínyi Kiadó kötetére. Ahogy bevezetőjükben a szerkesztők is megjegyzik, valóban inkább a szakmai köröknek ajánlott a könyv, de ha valaki szereti a hadtörténelmet és annak egy, Magyarországon eddig kevésbé tárgyalt szegmensével szeretne megismerkedni, akkor mindenképpen megéri a kötetre szánt idő. Mind az európai kitekintés, mind a magyar hadseregellátással foglalkozó részek tanulmányai komoly szakmai nívót képviselnek, ezzel pedig a hazai hadtörténészek egyik régi tartozását rója le a kötet, kifejezetten elegáns stílusban. A kötet küllemét tekintve is szép és igényes kiadvány. (Pósán László – Veszprémy László szerkesztők: A hadtáp volt maga a fegyver. Tanulmányok a középkori hadszervezet és katonai logisztika kérdéseiről. Budapest: Zrínyi Kiadó, 2013. 326 p.)

Pozsár Dániel

PhD-hallgató, ELTE BTK

Történelemtudományi Doktori Iskola