Csodáljuk a nagy megsejtőket, azokat, akiket a történelem legendáikkal együtt is joggal kanonizált, olyanokat, akik gondolkodásunk fordulópontjainak nagy elméleteit alapozták meg. Hogy példát is idézzünk, kikre célzunk, mai szemléletünk formálásának két ilyen alakja: Charles Darwin és Albert Einstein. Az elmúlt száz-százötven év csupa olyan kísérleti eredményt produkált, amelyek a maguk idejében vitatott, itt-ott hiányos elméleteiket megtöltötték a bizonyítékok egyre erősödő erejével. A legendák pedig visszanyúlnak Archimédész fürdőjéig, Isaac Newton almájához, vagy Srínivásza Rámánudzsan matematikai tételálmaihoz. A legendák a kulcsot keresik, hogyan nyílik meg a Nagy Igazságok Erdős Pál-i könyve a kiválasztottak számára, hol kereshetik a mai és holnapi kutatók annak az ihletnek a pillanatait, amelyek az új, nagy elméleteket ajándékozzák.

Részben ebbe a sorba tartozik a megemlékezések, évfordulók szokásrendje. A kiválasztottak ezek által nem támadnak fel, a nekik szánt hódolat nem jár kártérítéssel, az őket lejjebb soroló leleplezések is inkább a szerzők vélt önjutalmai. Jó esetben a megemlékezés egy-egy szakma, irányzat aktuális megerősödését szolgálja. A leghitelesebb magyarázatunk erre a szép szokásra, a Titok keresésére például a választott személy életútja, jobb és rosszabb tulajdonságai, a környezet, ami a maradandó alkotást létrehozta, és a megsejtés utóélete; miből mi lett, azokból, amit a kiemeltek a maguk idejében már elgondoltak, ahogy a kortársak fogadták, és ahogy mi most visszatekintve értékeljük a hozzájárulást. A hozzájárulással értékeljük magát a folyamatot, az emberi fejlődésnek, a kultúrának, a világ megismerésének azt a rendszerét, amelyben mi is működünk, és amit szeretnénk erőnkhöz mérten jobbá, hatékonyabbá tenni.

Minderre George Boole és Claude Shannon aktuális példája, a két példa közötti száz év folyamata talán szerencsés választás volt.

A hol és a mikor általában az első kérdésünk. A választ Mark Twaint idézve már sokszor igyekeztem megadni. Stromfield kapitány mennyországi látogatása során keresi a valaha élt legnagyobb hadvezért. Se Hannibál, se Nelson, se Napóleon, hanem egy amerikai vidéki kis helyiség susztere. Melyik csatában diadalmaskodott? Sehol, mert egész életében nem volt alkalma tehetségét kipróbálni, de a mennyország azért az, ami, mert itt a meg nem történtért is igazságot szolgáltatnak.

Nehéz a gondolkodás történetében ilyen példát találni, olyan nagy és akár minden előbbit megkérdőjelező nagy ugrást, amely előzmények, környezeti hatások nélkül született. Boole, az algebrai absztrakció nagy, forradalmi korszakában élt, a filozófiában például Baruch Spinoza és John Locke után, a matematikában René Descartes, Blaise Pascal, Pierre-Simon Laplace után, akikre maga is hivatkozik. Az első ipari forradalom brit birodalmában, az akkori világ egyik legfontosabb fókuszában, amely összefüggő része volt mindannak, ami ebben az időben, elsősorban Franciaországban és Németországban, az alkotó fejekben történt. Ami ekkor még alakult, az ennek a fókusznak szervesen kapcsolódó perifériája volt, Itáliától Erdélyen és Oroszországon át Norvégiáig.

Így volt ez végig a gondolkodás történetében, Indiától, Mezopotámiától és Egyiptomtól a mai állomásig, az Amerikai Egyesült Államokig, azaz példázatunkban Shannonig. Sorolhatjuk a fókuszvárosokat is, Athént, Alexandriát, Rómát és Párizst, néhány brit egyetemi várost, vagy most az amerikai keleti és nyugati part tehetséggyűjtő gyújtópontjait. Mutatis mutandis érvényes ez az internet globális szövetének világában is, érdemes lenne a magyar tudomány erős eredményeinek személyes munkahely-kapcsolati statisztikáját elkészíteni, akár csak az elmúlt évtizedre tekintve.

Shannon esetében, a mára minden más tudományterületet is forradalmasító elektronikus technológia akkori forrásvidékére, az MIT-re, a Bell Laboratóriumokra és a kaliforniai centrumra hivatkozunk.

Tanulságos az is, hogy bármilyen közvetlenek a közvetítő eszközök, a megtermékenyítő gondolatok mögött majdnem mindig jelen van a személyes kontaktus is. Ez bizonyos mértékig biztató azok ellenében, akik attól tartanak, hogy ez a humán kapcsolat és az ahhoz fűződő, különös emberi szövet elenyészik. Egyelőre és szerencsére az információs kapcsolatóceán csak erősíti a szellemi célú turizmus mindeddig példátlan áradatát.

Ezek a jól körülírható viszonyok. Ide tartozott az a már idézett jelenség, hogy előbb-utóbb felfedezik azokat a történelemben nem kanonizált alkotókat és eredményeiket, akik nagyjából kortársként hasonló vívmányokat gondoltak el, legfeljebb kisebb hatással és ezért elfelejtve. Az emlékezetes nagyok is folytonosan kapnak olyan újraértelmezéseket, amelyek az eredeti jelentőséghez képest tovább növelik, vagy éppen csökkentik a megérdemelt nagyságot. Boole és Shannon utóélete, ahogyan az itt olvasható életrajzaikból kiderül, az utókor számára a kedvezőbb oldalon található: Boole-t ma az absztrakt algebra egyik atyjaként és a kolmogorovi valószínűség-modell megelőzőjeként tartják számon, Shannon öröksége szorosabb tudományterületén túl is állandóan terjed, munkásságának építménye máig nincs lezárva. Boole-lal kapcsolatban Ferenczi Miklós írásában szellemesen idézett tévhitek a tanúságok, Shannon mellett feltűnik egy fontos orosz párhuzam. Ez utóbbi a hely és idő kérdésünkre is válasz, a nemzetközivé vált gondolkodás egyidejűségeire és az elfogadások és megvalósulások hatalmas helyfüggésére.

Mélyebb és még ma is részben titokzatos probléma a nagy megsejtések eredete és jelentősége. Az elsőre az agykutatás igyekszik válaszolni, a második nagy episztemológiai kérdésünk.

A legutóbbi eredmények utalnak arra, hogy a fogalmi gondolkodásnak biológiai realitása is van, agyunkban működnek olyan neuroncsoportok, amelyek az érzékelések és egyéb konkrét tevékenységek kapcsolatait gyűjtik és továbbítják az

agyban, meglepően távoli egyéb funkcionális csoportok felé. Úttörőként tekinthetjük a nyelvek Noam Chomsky által elképzelt, velünk született strukturális alakzatait, méghozzá annak igen rugalmas, tanuló, alkalmazkodó és gazdagodó formájában. Ezeknek a velünk született és korán kialakuló agyi képességalakzatoknak az előzményei már jelen vannak az állati neurális szerkezetekben, régebben ezeket ösztönökként könyvelték el. Mára a fiziológusok kísérletileg is követik ezeket a folyamatokat.

Így képzeljük el az alkotó emberi gondolkodás agyi képesség-csomópontjait és analógiás működésüket. Mennél gazdagabbak és a szokásostól távolibbak, meglepőbbek ezek a folyamatok, annál jelentősebbé válhatnak. A feltételes mód a jelenségből eleve következik, válasz a zseniális tudós és az esetleg fantaszta, sarlatán kérdésre, arra, hogy ugyanaz a távolba tekintő és irányzatokat megalapozó géniusz hogyan lehetett naiv elképzelések rabja. Válasz a tudománytörténet realizmusának szükségletére és a korábbi századok ideáljainak józan szemléletére, a hypotheses non fingo newtoni kijelentés sokfajta értelmezésére. Mostani nézeteink szerint, a mi értelmezésünknek megfelelő hipotézis az alkotó gondolkodás nélkülözhetetlen láncszeme, sőt lehet mondani, hogy kevés kivétellel minden tudásunk hipotézisekben rendeződik, amelyek így értelmezve egyben a továbbhaladás kritikai kutatási alapjai is, akár a természettörvényként is nyilvántartott ismereteink tekintetében. Ebben a dolgozatban nem részletezzük a hipotézis, az elmélet és az elfogadott törvényszerűség kapcsolatait, azonosságukat és különbözőségük vitáit.

Ha tovább erősödik és gazdagodik az a plasztikus és dinamikus agyi alakzatkép, amelyet itt is körülírtunk, akkor a maga módján értékelendővé válik a nagy elmék szerepe és ezzel az elméleti gondolkodásnak valóságot befolyásoló, alapozó, emberi létünket meghatározó, de folytonos kritikával kísérendő jelentősége. Érthetővé és értékelhetővé válik Boole helye a mai számítógépes világban és Shannoné a még mindig alakuló információs társadalmi korszakban. Érthetővé és értékelhetővé válik mindaz, ami az absztrakció tudományterületein, matematikában, elméleti természetkutatásokban, társadalomtudományokban jövőt alapozóan ma folyik, és az emberiség jövője szempontjából elengedhetetlenül kell, hogy folyjék.

A szellemi tevékenység működése a modell szerint kétirányú: alulról felfelé, ahogy a konkrét tapasztalattól vezet a fogalmi általánosság és összeépítés irányában, és felülről lefelé, a fogalmak, a hipotézisek világából a konkréthoz. Prózaibban: az elmélet támogathatja a gyakorlatot.

A tudományos gondolkodás fejlődésében jól nyomon lehet követni az evolúciós és bonyolultsági hierarchiák menetét; Boole főművének, az An Investigation of the Laws of Thought indítékmagyarázata is erről szól.

A hipotézis episztemológiája rámutat a kritikai folyamatok szerepére is. Maga a számfogalom és ezt követően az alapműveletek fogalmi rendje követi ezt az utat, a számfogalom kiterjesztése szimbolikus fogalmak és műveletek hasonlóan épülő rendszeréig, az absztrakt algebra boole-i kezdeteihez, majd tovább a csoportok elméletéig és ezzel a mai fizika és a csatlakozó tudományterületek számítási gyakorlatáig. Közben szerepelt a számmisztikák hosszú történelmi sora, bennük lényeges természetmegfigyelésekkel, összefüggés-felismerésekkel. Shannon entrópiafogalma a korábbi évszázadok hőelméleteiből származott, azokból a még sokszor naiv hipotézisekből, amelyek a hő természetéről szóltak a statisztikus termodinamika XIX. század végi fogalmi absztrakciójáig.

A folyamat, mint az evolúció általában, sokfajta próbálkozáson, tévúton és görbe utakon érvényesül. Van időm, én várhatok / Előttem szolgáim, a századok. (Babits Mihály: Jónás könyve) Mi az ergod tételbe kapaszkodhatunk: a hosszú idő statisztikája helyett az egyidejű sokaságra, észben tartva, hogy a folyamatok nemstacionárius volta eleve kizárja az egyszerű azonosításokat. A mi megismerési folyamatunk, ami némi bátorsággal mondhatóan emberi lényegünk, megköveteli ezt a természetutánzó sokaságot. A nincs királyi út a mai világban lefordítható arra, hogy nincs politikai rendszer- és elhatározás-út, nincs emberfeletti út sem ennek az emberi történelmi feladatnak az áttekintésére. Mint minden egészséges természeti folyamat, csak önszabályozó lehet, ezt segíthetik belülről a hilberti típusú feladatok.

Két szép példánk az előbbiek szerint is támogat abban, hogy milyen mértékben kapcsolható össze a nagy alkotó géniusz jelleme és életvitele általános ideáljainkkal. A sokarcú, disztributív agymodell ezeket a merevebb kapcsolódásokat is gyengíti. Ugyanakkor a többségnél vélhetjük, hogy szerencsés vagy jól tervezett általános egyensúly segíti az alkotási koncentrációt. Boole főművét századának talán legborzalmasabb katasztrófája, a nagy éhínség idején írta, az írországi Cork egyetemén. Csak magánlevelezéséből derül ki, hogy volt benne együttérzés, és a maga szerény módján igyekezett is segíteni, nem lépve túl egy megfontolandó visszafogottság határait. Shannon vidám, furfangos különcként élvezte az életet, de amikor az Egyesült Államok szembeszállt az emberiséget fenyegető náci rémmel, kivételes képességeit latba vetve harcolt, és a maga szellemi eszközeivel támogatta a háborús erőfeszítéseket.

Az egészségesen fejlett disztributív agy viszont lehetőséget ad sokfajta érdeklődésre, képességre, sőt valószínűleg igényli is ezeket a kapcsolódásokat. Zene, nyelvismeret, kitekintés más tudományterületekre, testgyakorlás a mi példáinknál is szerepel, de meglepetésként találkozunk hasonló jelenségekkel az egyébként zártabb, különösebb életvitelű alkotóknál is.
 

Kulcsszavak: kreativitás, szellemi földrajz, szellemi kölcsönhatások, tudomány-technika időtávlatai