Összefoglalás: A KUL (Kelet-európai Utógondozottakért és Lakóotthonokban Lakókért Alapítvány) célja, hogy állami gondozott, lakóotthonokban, nevelőotthonokban élő fiatalok, gyermekek társadalmi integrációját segítse. Az állami gondoskodásban élő gyermekeket, fiatalokat csoportos és egyéni fejlesztő programokon keresztül támogatjuk, hogy egészséges és sikeres felnőttekké váljanak, hogy a változó társadalom olyan teljes jogú tagjaivá váljanak, akik képesek, mernek és akarnak változtatni saját életükön. A keresztény értékrenden alapuló alapítvány egyik törekvése, hogy az állami gondozott gyermekek társadalmi integrációjába minél több önkéntest bevonjon. Olyan önkéntes rendszer kialakítására törekszünk, amelyen keresztül a gyerekeket családban nevelkedett fiatalokkal kapcsoljuk össze. Programunkban az önkéntesek rendszeresen találkoznak a nevelőotthonban élőkkel. Az évközi, helyben működő klubok mellett táborokat, kirándulásokat is szervezünk a gyermekeknek.

A Kelet-európai Utógondozottakért és Lakóotthonokban Lakókért Alapítvány célja

A Kelet-európai Utógondozottakért és Lakóotthonokban Lakókért Alapítvány története 2007-ben a tiszadobi gyermekotthonban indult. Az alapítvány célja, hogy a fiatalok – elsősorban intézetben lakók – felé olyan keresztény értékrenden alapuló mentorálást és programokat nyújtson, amelyek pozitív és minőségi változásokat hoznak az életükbe. Így a változó társadalom olyan teljes jogú tagjaivá váljanak, akik képesek és akarnak változtatni saját életükön. Célunk, hogy ez a változás alkalmassá tegye őket az integrált és sikeres életre, és hiteles példát állítsanak sorstársaiknak. Mindezt értékteremtő táborok, különböző programok, rendezvények szervezése során érjük el. Úgy gondoljuk, hogy ezzel a komplex mentorálási programmal segítséget adunk a tehetségek kibontakozásához, a biztos értékrenddel könnyebben találják meg a kibontakozási lehetőségeket.

Feladatunknak érezzük, hogy a hátrányos helyzetű, Budapesten és környékén, de kiemelten a konvergencia régió területén élő fiatalokat az oktatásba reintegráljuk vagy munkahelyhez segítsük. Az elmúlt években megnégyszereződött azoknak a gyerekeknek a létszáma (508 fő 2014-ben), akikkel foglalkozunk. Az önkéntesek száma is folyamatosan emelkedik (112 fő 2014-ben). Jelenleg tizenhat intézetben vagyunk jelen.

Az alapítvány célcsoportja

A KUL Alapítvány megalakulása óta a gyermek- és ifjúságvédelem, valamint érdekképviselet területén végzi küldetését elsősorban az állami gondoskodásban élő fiatalok körében. Magyarországon, az elszegényedő régiókban, különösen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében állandó probléma az önmagát újratermelő szegénység. Az ezekben a megyékben élő népesség körében az alacsony foglalkoztatottság mellett magas az eltartotti arány, ami alacsony háztartási jövedelmeket produkál. A szakellátásban élő gyerekek és fiatalok többnyire azokhoz a többszörösen hátrányos helyzetű, többféle problémával küzdő, sérülékeny csoportokhoz tartoznak, akik a családjukban, közösségben nevelkedve is fokozottan ki vannak téve a korai iskolaelhagyás veszélyének. A leszakadó régiókban élő romák és az állami gondozásban élők esélytelenül indulnak az életben. Az intézményből kikerülve vagy a mélyszegénység, vagy a prostitúció és a bűnözés világa várja őket. Alapcélunk a fiatalok kiemelése ebből a környezetből, a kockázatcsökkentés, valamint társadalmi integrációjuk, lehetőleg a középiskolai és felsőoktatási képzésbe történő fokozatos bevonásukkal vagy a munkaerőpiacon történő elhelyezésükkel.

Rácz Andrea Gyermekvédelemből a felsőoktatásba című tanulmánya alapján a becsült adatok szerint a gyermekvédelemben élők kb. 5%-a folytat felsőfokú tanulmányokat. Felmérésük szerint a családban felnövő fiatalok 55%-a, gyermekotthonban élő fiatalok 15%-a, a nevelőszülőknél nevelkedők 26%-a szeretne valamikor felsőfokú végzettséget szerezni. A gyermekotthonban élők 41%-a, míg a családban élők csak 11,3%-a preferálja a szakmunkás végzettséget (URL1).

A gyermekek, fiatalok, akikkel foglalkozunk, életük sok egyéb területén is deficitekkel kezdik nagybetűs életüket. Minden egyes gyermek élete egy-egy történet. Az állami ellátórendszerbe, a gyermekvédelem rendszerébe különböző okokból, különböző korukban kerülnek be. Vannak, akik már csecsemőkorban, és vannak, akik tinédzser fejjel. A bekerülés okai is sokfélék lehetnek: egyik vagy mindkét szülő halála, elhanyagolás, bántalmazás, iskolából való hiányzás, de létezik olyan szélsőséges eset is, mikor a gyermek már annyira elviselhetetlennek érzi az otthoni légkört, hogy maga kéri a gyermekotthonban való elhelyezését. A gyerekek egy része nevelőszülőtől, míg egy másik részük otthoni környezetből kerül be gyermek- vagy lakásotthonokba. A gyermekeknek általában van családjuk, vannak rokonaik, de a kapcsolattartás formája és rendszeressége mindenkinél más.

Gyermekeink nagy hányada roma származású. A származásra azért fontos kitérni, mert ez a gyermekek identitásának markáns eleme – akár pozitívan, akár negatívan élik azt meg. Ma Magyarországon jelentős mértékben tapasztalható faji előítéletesség, amivel a gyerekek is találkoznak, ezért a munkánk során ezt mi sem kerülhetjük meg. Fontosnak tartjuk, hogy megismertessük őket kultúrájukkal, történelmükkel. 2012–13-as Újévköszöntő táborunkban tematikus alkalmakat tartottak előadóink a cigányság történelméről, identitásáról. Hallhattak híres roma sportolókat, művészeket, tanulhattak néhány szót és dalt a lovári nyelven. Mindezzel azt közvetítjük feléjük, hogy a származásuknak nem kell szégyellt dolognak lennie; a cigány kultúra rengeteg értéket hordoz magában.

Az alapítvány önkéntesei, mentorai

Küldetésünk és elsőrendű célcsoportunk, a gyerekek támogatásában nagy szerepük van az idejüket és munkájukat ingyen felajánló önkéntes munkatársaknak, akik felkészültségét személyiségfejlesztésen és képzéseken, szabályozott keretek között biztosítjuk. Az alapítvány lehetőséget nyújt elsősorban diákoknak, egyetemi hallgatóknak, doktoranduszoknak és fiatal munkavállalóknak, hogy több éven keresztül önkéntes közcélú tevékenységet folytathassanak. Ezzel részt vegyenek a településük környezeti, társadalmi, oktatási problémáinak megoldásában, felkészüljenek állampolgári jogaik és kötelezettségeik demokratikus viszonyok közötti gyakorlására. 2014-ben 112 önkéntesünkkel 8055 munkaórát dolgoztunk, 865 állami gondozott fiatalnak segítve ezzel. Jelenleg 60 állandó tag kapcsolódik munkánkhoz, akikhez egy-egy alkalommal akció-önkéntesek is csatlakoznak.

Az önkéntes munka nagyon sok vidám, érzelemmel teli percet ad: a gyerekek – bár nem feltétlen tudnak róla – rengeteg szeretetet, élményt tudnak nekünk adni. A közös játékok, beszélgetések, a segítségnyújtás, egy-egy felvillanó reménysugár, ami közelebb viszi a gyereket a normális élet lehetőségéhez, meglehetősen fel tudják tölteni az önkénteseket. Ezzel együtt segítőink munkájuk során nagyon sok nehézséggel, rendkívül nehezen feldolgozható történetekkel találják szemben magukat, amelyek könnyen belső konfliktusok kialakulásához vezethetnek náluk. Igyekszünk a lehető legnagyobb mértékben segíteni a munkájukat: havonta egyszer szupervíziót tartunk részükre, félévente kétnapos tréningeket szervezünk. Fontosnak tartjuk, hogy személyesen is foglalkozzunk velük.

Önkénteseinknek nem szükséges szakirányú képesítéssel rendelkezniük, mivel alapítványunk folyamatos tematikus képzéseket tart számukra megfelelő szakmai háttéranyagok és szakemberek segítségével. Önkénteseink a legkülönbözőbb területekről jönnek: pedagógus, szociális munkás, egyetemi hallgató, közgazdász, mérnök. Önkéntes tevékenységeken belül szerteágazó lehetőség nyílik a segítségre: táborvezető, koordinátor, sofőr, konyhai munka, weblap-szerkesztés, PR-tevékenység, mentorálás.

Mentori tevékenység végzéséhez további képzés, felkészülés szükséges. Kétéves alapítványunknál, gyermekek között végzett munka után lehet mentori tevékenységre jelentkezni. A mentori képzés előtt személyiségbeli vonásokat is vizsgálunk. Az alapítvány vezetése elbírálja, hogy az illető folyamatos kapcsolatban volt-e a gyerekekkel, ez a munka ért-e el látható személyiségfejlődést a gyerekekben. A mentornak szükséges helyes énképpel és világképpel bírnia, s alapítványunk alapértékrendszerét is hitelesen kell képviselnie a mindennapokban. Elvárás továbbá, hogy érett, türelmes, toleráns, egészséges határokkal rendelkező, határozott, magabiztos, hiteles és szavahihető embernek bizonyuljon. A mentornak minden esetben fel kell tudnia mérni felelősségét, szerepkörét, és minden helyzetben ennek megfelelően kell viselkednie a mentorált gyermek felé. Mentornak lenni kiváltság: a gyermekkel bizalmi viszony alakul ki, ami nagyon sérülékennyé teszi a feleket. A gyerekek sérüléseikből adódóan nem mindig képesek megfelelően kifejezni érzelmeiket, dühüket, csalódásukat, ragaszkodásukat, így reakcióikkal akaratlanul is kárt tehetnek a mentorral való kapcsolatuk dinamikájában és mélységében. A mentornak felelősség, hogy ezeket tudva vállalja a kapcsolatot, és azt hűséggel és éretten kezelje minden helyzetben. Egy mentor gyakran végigkíséri egy-egy gyermek életét, gyakoribbak a telefonhívások, személyes találkozók. A mentor sokszor a privát hétköznapjaiba is meghívja, beengedi mentoráltját, amikor a gyermek a valódi, pozitív mintát látja. Véleményünk szerint így jobban azonosulhat a mindennapi élettel, mint tábori körülmények között látott napok esetében.

Bicikliszerelő tábor 2014

Önkéntesnek lenni nem könnyű, de mindenképpen szép és fontos feladat, melyet hit és elköteleződés nélkül nem lehet hosszú távon folytatni. Semmilyen mértékkel nem mérhető az az érzés, amikor egy gyerek törődésünk, munkák következtében elkezd jobban tanulni, másképp viselkedni a társaival, céljai lesznek, és elkezd helyreállni az énképe, a világképe, a sebek kezdenek begyógyulni. Egy apátlan-anyátlan gyermek egy különös kincs, akivel – ha kitartóan dolgozunk – csak ritkán tapasztalható örömben lehet részünk. Ha csak egy emberre lehettünk hatással, akkor már teljesítettük földi küldetésünk egyik célját. Az ilyen hatások sokszorozzák egymást, s az általunk mentorált gyerek aztán képes lesz társait maga is vezetni, bátorítani, később mentorálni. Alapítványunk esetében is számos példa adódik erre. És ki is lehetne hitelesebb az ilyen gyermekek között, mint valaki, aki egy volt közülük?

Az Alapítvány módszerei

A fiatalokkal való foglalkozásnak egyik legfontosabb célja a gondolkodásmódbeli változás elindítása. Minden programunk kiemelten fontos része a gyerekekkel való személyes beszélgetés, mentorációs kapcsolatok kialakítása. A fiatalokra jellemző gondolkodásmód a túlélésre törekszik, ami a családi és szocializációs háttérből adódik. A cigánysághoz tartozás sokszor együtt jár a szegregációval, ami mellé gyakran társul iskolázatlanság, munkanélküliség, szegénység, mélyszegénység. A szegénység pedig egy sajátos életstílust alakít ki, amit úgy hívunk: túlélés. Kozma Judit szociológus, a Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézet munkatársa a következőképp fogalmaz: „A túlélésre való berendezkedés viszont sajátos életformát diktál. Le kell épülniük az érett felnőtt életformát megalapozó személyiségvonásoknak és készségeknek, egyrészt mert szükségtelenek, másrészt mert akadályozzák a túlélést.” (URL2) A túlélés sokszor olyan dolgokat kíván meg, amit a többségi társadalom elítél, erkölcstelennek tart. Megjelennek a deviáns viselkedési minták – a túlélés eszközei – is, mint alkoholizmus, droghasználat, bűnözés, prostitúció. Az ilyen körülmények között nevelkedők vagy az ilyen háttérből származók nagyrészt veszélyeztetettek. Az

alapítvány e probléma megoldására értékteremtő tematikus táborokat szervez, mint dráma-, sport-, vagy biciklis tábor (1. kép), és prevenciós napközis táborokat is. Magtár Ifjúsági Központunk (2. kép) másfél éven ÁT napi rendszerességgel működött Tiszadobon. A programok alternatívákat kínáltak a szabadidő hasznos eltöltéséhez, például mesedélutánok, sportbajnokságok, kézműves vagy ünnepkörhöz kötődő foglalkozások, rendezvények, vagy külső helyszínen lehetőséget biztosítottunk lovaglásra, úszásra.

Magtár Ifjúsági Központ, tanulószoba 2012

Táboraink mellett pilot projektet is megvalósítottunk. 2013. őszén Tiszadobon indult a Hollandiából áthozott Bonifatiusz Program (3. kép). A Bonifatiusz Program egy életvezetési módszer arra, hogy lehetőséget kínáljanak a veszélyeztetett gyerekek és azon csoportok számára, akik nagy lemaradással néznek szembe a munkaerőpiacon. Integrálja azon hátrányos helyzetű fiatalokat, gyermekotthonból kikerülőket, akik valamilyen oknál fogva abbahagyták tanulmányaikat, nem szereztek szakmát, vagy nem tudtak elhelyezkedni, céltalanná vált az életük. A fiatalok fejlesztéséhez a bentlakásos módszert választottuk, mely három hónapon keresztül heti négy nap együttlétet jelent. Ez idő alatt tanulás, munka és pénzbeosztás mellett coaching és mentoring módszerrel, személyes beszélgetéseken keresztül kívánjuk helyes mederbe terelni a célcsoport tagjainak gondolkodását, élethez és munkához való hozzáállását. Mindezt egyszerűen megfogalmazva a Bonifatiusz Program olyan egyetemesebb módszer, amely segíti a fiataloknak az önirányítási folyamataikat elindítani.

Az alapítvány egyik fontos módszere a kötődések kialakítása, fenntartása. Az állami otthonokba bekerülő gyerekek, fiatalok a családi közegből egy teljesen más szabályok uralta közegbe kerülnek. Számukra ismeretlen személyek máshogy kezdik el nevelni őket. Ha a gyerek hazautazik, újra változnak a rá vonatkozó korlátok. Az otthonból, családból való kiszakadás fájdalommal jár, és már semmi sem lesz olyan, mint előtte. Ezt a helyzetet tovább nehezíti, hogy a gyerekek az intézményrendszerben töltött éveik során általában több gyerek- vagy lakásotthonban, vagy nevelőcsaládoknál is megfordulnak. Ezek a váltások minden alkalommal új helyszínt, közeget, nevelőket, kortársakat, iskolát jelentenek. A gyerek azt tanulja meg, hogy a kötődés fájdalmas. Ha nem is ő maga költözik, akkor is tapasztalja, hogy egy barátja, nevelője egyik napról a másikra elmegy, kilép az életéből. Biztos pontok – olyan személyek, akikhez kötődni tudnának – nem igazán vannak ezeknek a gyerekeknek az életében.

A kötődés nagyon fontos az egyén életében, már egészen csecsemőkortól kezdve. A sok kudarc után – mint védekezési mechanizmus – alakul ki, hogy inkább nem kötődnek, mert megtanulták, hogy az fájdalommal jár. Ez azonban károsan hat a személyiségfejlődésre. A kötődési zavarok felnőttkori következményei a bensőséges kapcsolatok hiánya, ami képtelenné teszi őket a tartós párkapcsolat kialakítására. A biztos kapcsolatok, a családi légkör, a kontroll hiánya miatt a kortársak és a média hatása erősebb. A fiatalok szilárd értékrend hiányában befolyásolhatóak. Nem állt rendelkezésükre az a biztonságos családi védőburok, melyben a feltétel nélküli szeretetet megkapják, ahol érezhetik, hogy fontosak, értékesek. A fiatalok nincsenek tisztában értékükkel, de még a tárgyak, lehetőségek értékével sem. A kötődés hiányából adódik ennek a zárt világnak a hiearchiája is. A csúcson általában destruktív, agresszív viselkedésű fiatalok vannak, akik időnként megvernek egy-két embert, feleselnek a nevelőikkel, ugráltatják a „csicskákat”.

Ha tovább vizsgáljuk a helyzetet, akkor szembe találjuk magunkat a sokakat jellemző céltalansággal. Ha nincs cél, motiváció, akkor marad számukra a „mában” való élés, és marad a pillanatnyi örömök keresése „itt és most”. Így az alapítványnak és az önkénteseknek fontos feladatuk a valós, társadalmilag is hasznos célok bemutatása. Itt különösen fontos szerepe van a mentor saját életének példaként való állítása.

Feladata, hogy az állami gondoskodásban élők helyzetének figyelembevételével valós szükségeikre reagáljon, felkeltse érdeklődésüket, és olyan programokat és kapcsolatokat nyújtson, melyek megoldást jelenthetnek problémáikra. Személyes kötődések, tartós mentori kapcsolatok építése is fontos feladatunk, célunk.

Beszámolók

Kompetencia- és személyiségfejlesztő programunkban is részt vett fiatal gondolatai:

B. György vagyok, 18 éves, jelenleg Budapesten élek, roma nemzetiségi középfokú intézményben (Kalyi Jag Roma Nemzetiségi és Számítástechnikai Szakiskola) tanulok. Kicsi gyerekkorom óta az állam gondoskodik rólam, több-kevesebb sikerrel. Voltam több nevelőszülőnél, és egy-két gyermekotthonban, lakásotthonban is. Az élettapasztalataim egyre negatívabb irányba kezdtek menni, ahogy idősödtem. Egyre értéktelenebbnek, semmirekellőnek tartottam magam. Mikor már elég mélyponton voltam, már semmilyen kiutat nem láttam az akkori helyzetből, akkor jött a nagy fordulat. Áthelyeztek a tiszadobi gyermekotthonba (ahová senki sem szeretne kerülni). Nagyon sokszor ijesztgettek, hogyha rossz leszek, ide fogok kerülni, így hát mindent megtettem azért, hogy soha ne tudjanak odavinni, de nem sikerült (szerencsére). Eleinte elszöktem onnan (is), de mindig visszavittek. A gyermekotthon pszichológusa, Balázsné Húri Éva néni figyelt fel rám először. Mérhetetlen bizalmával és támogatásával elindított bennem valami olyat, amit még sohasem éreztem. Az olvasók közül biztos mindenki ismeri ezt az érzést, de én akkor éreztem először. Biztonságban éreztem magam mellette. Az évek során nagyon sok mindenre megtanított. Volt, amit könnyen, és volt olyan is, amit nehezebben tanultam meg. Aztán jött a KUL. Bevallom őszintén, hogy eleinte nem nagyon akartam velük szóba állni, nem értettem, hogy mit akarnak ők itt. Eljönnek a „jó” kis életükből hozzánk, és meg akarják nekünk mondani a tutit. Egyszer aztán úgy alakult, hogy elkezdtem beszélgetni az egyik önkéntessel. A mai napig emlékszem, pedig már elég rég volt, hogy hajnalig beszélgettünk a gyerekotthon lépcsőjén. Ugyanazt éreztem, mint Éva néninél, hogy biztonságban vagyok, hogy nem kell megjátszanom magam, őszinte lehetek. Bár nem is ismer, de szeret. Innentől kezdve folyamatosan kerestem a társaságukat, minden táborukba próbáltam elmenni.

A táborokban mélyebb kapcsolatok is elkezdtek kialakulni, hosszabb távra szóló kötődések. Majd a KUL Alapítvány által elindított Bonifatius Program teljesen megváltoztatta az életem. A három hónapos képzés alatt az önkéntesek és szakemberek megpróbáltak minket felzárkóztatni, devianciáink elhagyásában segíteni, ami többé-kevésbé sikerült is. Az én életem teljesen megváltozott! Nagyon sok mindenről tanultunk: pl. tanuljunk meg tanulni, gazdálkodási és állampolgársági ismeretek, életünk forrása, hogyan működik jól egy család. A legfontosabb a gyakorlatiassága, azaz úgy tanították ezeket meg nekünk, hogy az igazi ÉLETBEN is tudjuk használni. A program befejezése után az egyik önkéntesnél Budapesten karácsonyozhattam. Sokat gondolkodtunk közösen, hogyan tovább – hisz az utam nem Tiszadobra vezet. Éva nénit (a pszichológust) is megkérdeztem, mit tanácsol nekem: felköltözzek-e Budapestre? Bátorított, hogy amit tudott, ő már megtanított, ideje egy magasabb szintre lépnem, szóval hajrá! Januárban el is indítottuk a procedúrát, hogy felkerülhessek Budapestre. A következő nyáron Budapesten egy rendezvényszervező cégnél dolgozhattam. Augusztus 27-én költöztem egy fővárosi gyerekotthonba (mivel akkor még kiskorú voltam). A rendezvényszervező cég nagyon szerette és értékelte a munkámat, ezért visszahívtak dolgozni (megjegyzem, ma is iskola mellett itt dolgozom) ez is nagyon pozitív visszajelzés volt számomra.

Végül szeretném elmondani, hogy nem könnyű, a mai napig küzdök. Nehéz volt otthagyni Tiszadobot, az első biztos pontot az életemben. De tudtam és tudom, hogy nem lenne számomra Szabolcs megyében jövő…

A jövőre nézve most egyelőre csak annyit tudok elmondani, hogy szeretnék leérettségizni és szociális irányban továbbtanulni. Szeretném továbbadni azt, amit az alapítvány adott nekem!

Önkéntesünk, Petrovics Sándor kortárstáncművész beszámolója:

Kristóf egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyermekotthonban nevelkedik. Kristóf családi háttere rendezetlen. Édesanyja Budapesten él, szinte sosem látja gyermekét, találkozásukkor szinte szót sem tudnak egymással váltani. Az alapítvány egyik táborának Ki mit tud?-ján lettem figyelmes a tánctehetségére. Utána kezdtem el vele külön is foglalkozni, a gyermekotthonban a táncos terveiről beszélgetni. Közös beszélgetéseinkkor fogalmazódott meg, hogy érdemes lenne felvételizni a Budapest Kortárs Táncművészeti Iskolába, ahol magam is táncolok.

A Kristóf által egész életében hordott álarc, határtologatási kísérletei, manipulációi próbára tették a türelmemet. Amikor elindultunk a felvételi első megmérettetésére, útközben elmondta egyik aggodalmát: hogy ő cigány, nem tud balettozni, hogy fog rajta állni a balettnadrág, milyen ügyetlen lesz, és a többiek biztosan kinevetik majd. Ennek ellenére bement, végigcsinálta a felvételit: a balettórát úgy, hogy előtte soha nem balettozott, az olasz mester angol nyelvű testnyelv-óráját, amit nem értett, nem tudta, melyik a jobb-bal keze-lába, feje, terek, irányok, dinamikák, de bent maradt. Majd szólóprodukciója következett: megcsinálta úgy, ahogy megbeszéltük egy héttel korábban. Kristófról azt mondták, hogy nem kitartó, nem jó a memóriája, nincs elég akaratereje és semmirekellő. A felvételi beszélgetés után nagyon bizonytalan volt, és kissé hűvösen viselkedett velem. Ekkor bátorítottam, hogy büszke vagyok rá nemcsak tudása, hanem kitartása miatt, amiben mindenki – beleértve engem is – kételkedett. A felvételi második napjának összes óráját, bár a nyelvezet sokszor idegen volt neki, végigcsinálta. Sajnos nem jutott tovább a második fordulóba: megrendült és csalódott volt. „Tudod, Sanyi, nem itt fáj – és a fejére mutatott, hanem itt: (a szívére): a csalódás.”

Utána sokat beszélgettünk; a tüskés, szótlan, türelmemet szüntelen próbálgató gyerek elkezdett megnyílni, és beszélni magáról. Láttam, milyen szeretettel, becsülettel, segítőkészséggel fordul az emberekhez, idegenekhez is. Ezek a gyerekek, bármennyire is menők az intézetben, a való életben elveszettek, bizonytalanok. Ha foglalkozunk velük, bekapcsolódhatnak az életünkbe, a való életben is magabiztossá válnak. Partnerek lettünk. Hazautazása reggelén kezembe nyomta a sapkáját, hogy adjam oda a 15 éves felvételizőtársának, hogy emlékezzen ő is rá.

Zárszó

Azt gondoljuk, hogy minden egyes gyermek egyedi és csodálatos alkotás, tele értékekkel. Mai napig mindig rácsodálkozunk a hihetetlen sok energiára, tehetségre, amit ezek a gyerekek birtokolnak a legkülönfélébb területeken: sport, tánc, ének stb. Mindezzel együtt ezek a gyerekek rengeteg mindenen átmentek, amik kihatással lesznek életükre, jövőjükre. A küzdelem folytatódik. Reméljük, hogy egyenként a legtöbbet hozzák ki képességeikből, önmagukból, és szép jövő vár rájuk, melyet mi is követni tudunk. Bízunk benne, hogy támogatottaink közül egyre többen kerülnek felsőoktatási intézményekbe.

Bohoczki Judit
alapítványi koordinátor, KUL Alapítvány
b.judit@kulalapitvany.hu
 

Kulcsszavak: gyermekotthonok, lakóotthonok, állami gondozott, állami gondoskodás, önkéntes, önkéntesség, tehetséggondozás, ifjúsági munka