Most fejeződött be az Európai Tudományos Alap
támogatásával készült nagy nemzetközi projekt, a Writing the Nation
nyolckötetes sorozatának kiadása. Ebből az alkalomból kérdeztük
Frank Tibor történészprofesszort, az MTA levelező tagját, aki a
vállalkozásban mint a szerkesztőbizottság tagja, az egyik kötet
társszerkesztője és szerzője is részt vett.
•
Az Európai Tudományos Alap mikor,
és milyen céllal indította útjára
ezt a jelentős kutatást?
A strasbourgi székhelyű European Science Foundation (ESF) 2003-ban
indította el ezt a nagyszabású vállalkozást, amelynek eredeti címe
Representations of the Past: The Writing of National Histories in
19th and 20th Century Europe (NHIST) volt. A munkálatokat Guy P.
Marchal luzerni professzor kezdeményezte, aki 1999-ben az ESF
kísérleti műhelyében indította el a közös európai gondolkodást e
témakörről.
A historiográfiai munkálat célja az európai
történelemmel kapcsolatos európai történetírás összehasonlító
vizsgálata volt egyetlen nagy kérdéskör vonatkozásában: a nemzeti
keretekben életre hívott történeti intézmények, az e területen
tevékenykedő legjelentősebb történetírók, a legnagyobb hatású
történeti művek komparatív szemléjét végeztük el. A kutatási projekt
eredeti címében szereplő kifejezés, „a múlt reprezentációi” találóan
fejezte ki azt a vizsgálati kört, amelyre az ESF által nagyvonalúan
szponzorált vizsgálódás figyelme kiterjedt. Kiinduló kérdésünk az
volt, hogy e „reprezentációk” hogyan születnek és hatnak a különféle
európai országok szellemi és szakmai közegeiben, milyen
interakcióik, konfliktusaik, együttműködési formái vannak az egyes
nemzeteknek ebben a vonatkozásban.
Stefan Berger, a sorozat egyik főszerkesztője,
jelenleg a Ruhr-Universität Bochum társadalomtörténész professzora,
méltán választotta mottójául Geoffrey Barraclough brit egyetemes
történész bölcs és ma is aktuális szavait: „Minél egyetemesebb a
történetíró szempontja, minél inkább törekszik arra, hogy
megszabaduljon egyetlen nemzet vagy nemzetcsoport prekoncepcióitól,
annál közelebb jut a múltnak olyanféle koncepciójához, amely a
jelenre nézve is érvényes.” (Barraclough, 1956, ii.)
Egy ilyen többszereplős nemzetközi kutatásban sokan vesznek
részt, de mindig vannak,
akiknek a vállára több feladat rakódik.
Itt kik voltak a nemzetközi munka kulcsfigurái?
A már kezdettől könyvsorozatként elképzelt munkálat ötletgazdái,
projektvezetői, majd sorozatszerkesztői Stefan Berger mellett
Christoph Conrad, a Genfi Egyetem történészprofesszora és Guy P.
Marchal voltak. Ők vezették öt éven át, 2008-ig a nemzetközi
együttműködésben készülő projektet, majd az annak alapján elkészülő,
nyolckötetes könyvsorozat kiadását, melyre a Palgrave Macmillan
Kiadó vállalkozott (2008–2015). Az utolsó kötet éppen mostanában
jelent meg. Csupán érdekességként jegyzem meg, hogy a sorozat nyolc
kötete összesen 3735 oldalt tesz ki.
Az egyes kötetek szerkesztői között is ott volt
Stefan Berger és Guy P. Marchal, s rajtuk kívül kötetszerkesztő volt
az oxfordi R. J. W. Evans, a lipcsei Frank Hadler, az amsterdami
Chris Lorenz, a lipcsei Matthias Middell, a bolognai Ilaria
Porciani, a trieri Lutz Raphael, a barcelonai Lluís Roura y Aulinas,
a leuveni Jo Tollebeek és magam. A projekt nemzetközi
felügyelőbizottságában Pók Attila képviselte hazánkat. Ez tehát
valóban európai összefogásban készült sorozat, különösen, ha az
egyes kötetek szerzőgárdáját is átnézzük: több mint húsz európai
ország kutatói szerepelnek a nyolc kötet valamelyikében. Hat
tematikus tanulmánykötet összesen 104 dolgozatot közöl, ehhez
csatlakozik Stefan Berger (Christoph Conrad közreműködésével
készített) monográfiája, valamint az Ilaria Porciani és Lutz Raphael
által szerkesztett, úttörő historiográfiai atlasz.
Milyen módon történt a feladatok kijelölése, vagyis hogyan
választódtak ki a témafelelős történészek?
A vállalkozásban az Európai Tudományos Alap tagjai között szereplő,
tagdíjat fizető országok vettek részt. A három kezdeményező kutató
eredeti terveinek részleteit nemzetközi előkészítő megbeszélések
során dolgoztuk ki, állandó konzultációban az Európai Tudományos
Alappal. Érdemes emlékezni rá, hogy az európai tudományos akadémiák
szervezetének, az ALLEA-nak akkori elnöke, Pieter J. D. Drenth éppen
2003-ban emelt szót az akkoriban növekvőnek ítélt európai
anti-intellektualizmus ellen (Drenth, 2003, 61–72.). Ez a
vállalkozás mintegy válasz, csattanós érv is volt ez ellen.

A munkálatok négy munkacsoportban folytak, ezeket
két-két historiográfiával (is) foglalkozó szakember vezette.
Kiválasztásuknál több szempont érvényesült: a dokumentált szakmai
kompetencia és nemzetközi szervezőkészség, a nemzeti háttér
különfélesége, az európai vagy globális történetírási hagyományok
ismerete. A négy munkacsoport a következőképpen szerveződött:
• Ilaria Porciani és Jo Tollebeek irányította a
történetírás intézményesedésével és professzionalizálódásával
foglalkozó csoportot;
• Stefan Berger és Chris Lorenz csapata a nemzeti
forgatókönyveket és más, nem területi alapú, ún.
„mesternarratívákat” (vallások, etnikumok és fajok, társadalmi
osztályok és nemek) vizsgálta;
• Matthias Middell és Lluís Roura y Aulinas
vezetésével a területi alapozású entitások (szubnacionális és
transznacionális történetírási módozatok) kutatása folyt;
• Frank Tibor és Frank Hadler volt annak a
munkacsoportnak a vezetője, amelyik az európai határok és
határterületek története és a nemzeti történetírások közötti
összefüggéseket boncolta.
A tervezett határidő eltolódott, hiszen eredetileg 2003-tól
2008-ig tartott volna a kutatás, de mostanra született meg az utolsó
kötet. Az évek során különböző konferenciák is zajlottak. Ön szerint
melyek voltak a legfontosabb állomások, hogyan alakult ki a
konszenzus?
A határidő a kutatásra vonatkozott, az erre épülő kötetek kiadása a
tervek szerint is csak mindezek után következhetett. Az ESF anyagi
támogatását a könyvsorozat szerzői, szerkesztői munkájuk honoráriuma
gyanánt nem élvezhették, ellenben annyi megbeszélést, összejövetelt,
szakmai tanácskozást szervezhettünk a megítélt pályázati összegből,
amennyit csak indokoltnak láttunk. Évente többször is találkoztak az
egyes kötetek szerkesztői, évenként összejöttek a kötetek szerzői,
és alkalmunk volt ún. cross-team, tehát csoportközi tanácskozásokra
is, amelyen több kötet szerzői beszélhették meg közös témáikat. A
sorozat főszerkesztője, a fiatal és rendkívül produktív Stefan
Berger professzor valamennyi csoport valamennyi megbeszélésén részt
vett, s hozzá igen aktívan – a sorozat igazából az ő műve, még ha
vagy 150-en a segítségére is voltunk. Szívesen emlékezem vissza
lipcsei, manchesteri és budapesti tanácskozásainkra, utóbbi
társszervezőjeként több teamet is meghívtam, és emlékezetes
csapatközi tanácskozást tartottunk. Magyarországi szerzők többen is
közreműködtünk a sorozatban, így Baár Mónika, Stefano Bottoni, Pók
Attila, Trencsényi Balázs, Varga-Kuna Bálint és én, illetve a magyar
származású Árpád v. Klimó. Több helyen előadásokat is tartottam a
magam kutatási témáiról, bolognai látogatásom például igen hasznos
volt a sorozat szempontjából. Nem annyira az egyes találkozókra,
inkább a folyamat egészére emlékszem nagyon szívesen. Megismertük
egymást szerzők, szerkesztők, állandó kapcsolatban voltunk és
részben maradtunk – ez volt a munkálat legfőbb szakmai nyeresége.
Az Ön által szerkesztett kötetnek mely konfliktuszónák a tárgyai,
és kikkel dolgozták fel
a témát?
Szerkesztőtársammal, Frank Hadlerrel a tanulmányokat három csoportra
osztottuk. Szerzőink háromféle „átfedő” térséggel foglalkoztak: (a)
vizsgálták az államhatárok által elválasztott, szomszédos térségek
szerepét a történetírás történetében, (b) kutatták az államok
közötti történeti térségeket, s végül (c) az egyes államokon belüli,
„átfedő” etnikai, nemzeti és vallási csoportok megjelenítését a
historiográfiában. Hangsúlyozom, hogy itt minden esetben
historiográfiai megközelítések elemzéséről van szó: kötetünk
(Disputed Territories and Shared Pasts: Overlapping National
Histories in Modern Europe – azaz Vitatott térségek és megoszló
múltak: Átfedő nemzeti történelmek a modern Európában, 2011) a
történelmük során több országhoz is tartozó térségek történeti
szakirodalmát kutatja, elemzi – nem a tényleges történeti
folyamatokat, eseményeket, a „reáltörténelmet”, hanem ennek
tükröződését a nemzeti történetírásokban.

Az első csoportba soroltuk a svéd–norvég viszonyt
(Ragnar Björk, Södertörn, Svédország), a Habsburg Birodalom
megítélését a osztrák (Werner Supanz, Graz, Ausztria), illetve a
magyar (Frank Tibor) történetírásban, a német–lengyel (a német Jörg
Hackmann, Szczecin, Lengyelország) és az orosz–lengyel (Rafał
Stobiecki, Łódź, Lengyelország) historiográfiai vitát, valamint a
Németalfölddel (Niek van Sas, Amsterdam, Hollandia) kapcsolatos
történetírói vitákat. A második csoportba kerültek a Finnország
(Ilkka Liikanen, Karelian Institute, Kelet-Finnország) keleti (azaz
orosz) határával kapcsolatos történetírói viták, Schleswig-Holstein
szerepe Németország és Dánia között (Uffe Østergård, Koppenhága,
Dánia),
|
|
Elzász-Lotaringia Németország és Franciaország
között (Christopher Fischer, Indiana, USA), valamint Erdély
megítélésének változásai Magyarország és Románia között (Ludányi
András, Ada, Ohio, USA). Végül a harmadik csoportba soroltuk az ír
kérdést (Ciaran Brady, Dublin, Írország), a szudétanémet térség
(Milan Řepa, Brno, Csehország), az ibériai félsziget (Xosé-Manoel
Núñez, Santiago de Compostela, Spanyolország), Bosznia-Hercegovina
(Robin Okey, Warwick, Nagy-Britannia) és az Európához sok történeti
szállal kapcsolódó Izrael (Jacob Barnai, Haifa, Izrael) vitatott
területeinek problémáit.
E kötethez írott szerkesztői bevezető
tanulmányunkban felhívtuk a figyelmet arra, hogy „e problematikus
térségek közös múltja a következő nemzedékek számára bármikor újból
kognitív aknamezővé válhat. E térségekben a konfliktusok gyakran
maradnak megoldatlanok, és e megoldatlan konfliktusok puszta emléke
is új összecsapásokhoz vezethet, mind a képzeletben, mind a
valóságban. Az egymással konfliktusban lévő emlékezetek magukban is
képesek nagy nemzetközi konfliktusok kirobbantására, mint amilyen a
két világháború volt. Mégis, az európai történelem és
historiográfiája bőséges példát adott a megbékülésekre is,
lehetségesre és valóságosra egyaránt. E konfliktusok és potenciális
megoldásuk szemléje minden európai nemzet közös érdeke.” (Frank –
Hadler, 2011, 13.)
Melyiket tartja a sorozat
leghasznosabb kötetének?
Azt hiszem, hogy az európai historiográfia gyönyörű atlasza (Atlas
of European Historiography: The Making of a Profession 1800–2005,
2010) maradandó értéknek fog bizonyulni. Még 2003-ban, strasbourgi
alakuló ülésünkön javasoltam az európai történetírás történetének
kartografikus feldolgozását, amit Ilaria Porciani olasz és Lutz
Raphael német professzor példás módszerességgel és invencióval
oldott meg. Ez a leginkább látványos és szemléletes kötet, öröm és
szakmai, sőt intellektuális nyereség kézbe venni, és megfigyelni egy
szaktudomány fejlődéstörténetét színes és vonzó térképekben
elbeszélve. Európai térképlapokra vetítve előttünk áll a
történettudomány nemzetközi intézményeinek fejlődése, egyetemek,
kutatóintézetek kialakulása és elhelyezkedése, a
professzionalizálódás folyamata kontinensünkön a történelem
különböző korszakaiban, az atlasz egyik részében országonkénti
bontásban is.

A sorozat egyik testes kötetét (The Past as
History: National Identity and Historical Consciousness in Modern
Europe, 2015) Stefan Berger főszerkesztő (Christoph Conrad
közreműködésével) szinte egymaga írta meg. E vaskos mű az európai
történetírás történetének kézikönyvszerűen is használható
összefoglalása, figyelemmel elsősorban a nemzeti történetírás, a
nacionalista történetfelfogás, a nemzeti identitás kérdéskörére. „Ez
a könyv a történelemírás és az európai nemzetépítés kapcsolatáról
szól. A nemzeti identitások aktív és szándékos konstruálása egy sor
kisebb-nagyobb európai országban a múlt forrásként való
felhasználására épült, és a történelmi diszciplínák gyakran voltak e
konstrukciók szolgálólányai. Ám a történelem és a politika közötti
kapcsolat nem egyirányú utca. Igaz, a politika hasznot húzott a
nemzeti történelemből, de a történészek is szándékos politikai
elköteleződéssel járultak hozzá a nemzethez, egy sor különféle oknál
fogva. […] A történetírás mint művészet és mint tudomány, akárcsak a
történelem mint akadémiai diszciplína és a reprezentációk halmaza
döntően hozzájárult a nemzetiségek és a nemzetállamok kialakításához
a modern Európában.” – írja a szerző programadó fejezetének élén
(Berger, 2015, 1.). Berger professzor globális áttekintéssel
készítette elő a sorozatot, már 2007-ben, Writing the Nation: A
Global Perspective című, szerkesztett kötetével. Ebben az
észak-amerikai, a brazil, az ausztrál, a kelet-ázsiai, az indiai, az
arab és az afrikai történetírásról is szerepel egy-egy fejezet.

Ez a sajátos módszertannal készült kutatás
tabukat dönget, a történelem nemzeti keretekben zajló diskurzusát
kritikai kontextusban mutatja meg. Hogyan birkóztak meg ezekkel
az érzékenységekkel?
A feldolgozott zónák valóban, minden esetben érzékenységekkel
terheltek, feldolgozásukhoz nemcsak alapos ismeret, hanem történészi
hozzáértés és szakmai-emberi tapintat is szükséges. Amennyire
ismerem az eddigi kritikai visszhangot, a jelek szerint sikerült
kialakítanunk egy olyan tárgyilagos megközelítést, amely a nemzeti
történetírások ellenségeskedéseit, az Európa-szerte fel-felbukkanó
nacionalista történetfelfogást a tudomány eszközeivel elemzi, és
igyekszik feloldani az ezekre jellemző hangnemet, stílust,
gondolkodásmódot. Tudományos véleményeket vetettünk egybe, nem
ítéleteket mondtunk vagy közvetítettünk. Jót tett a mi kötetünknek,
hogy lezárása előtt elolvasta, és elfogulatlan véleményt mondott
valamennyi dolgozatról Deák István amerikai (Columbia, New York,
USA) és R. J. W. Evans oxfordi professzor.
Kezdetben vita tárgya volt, hogy az európai zsidóság
historiográfiája hogyan kerüljön
a kötetbe, ki írja meg, milyen érvek szólnak
egy külön fejezet mellett. Az európai történetírást kiválóan ismerő
Jacob Barnai haifai professzor dolgozata jól illeszkedik a körképbe.
E fejezet
a vitatott térségekkel, a megoszló múlttal foglalkozó kötetben
kapott helyet.
A tabutémákat nem mindig sikerült értelmes diszkusszió tárgyává
tenni. Jellemző tapasztalatokat szereztünk a „kényes” történeti
(vagy inkább politikai?) kérdések feldolgozásának szereposztásakor.
Ugyan időben elkészültek vele, de szlovákiai szerzői nagy
sajnálatunkra visszavonták a szlovák–magyar együttélés történetírói
tükrözését fejtegető tanulmányukat. Az erdélyi fejezetet több
felkért magyar szakember is visszamondta, ezért fordultunk végül az
évtizedeken át az Egyesült Államokban működő, magyar származású
kollégánkhoz, Ludányi Andráshoz. Még mindig mutat valamit az
érzékenységek közeliségéből, hogy Elzász-Lotaringia feldolgozására
se igen vállalkozott európai tudós. Az öt év során természetesen
mások is kiléptek körünkből, én különösen fájlalom, hogy az
Alpesekről mint több nemzet által közösen birtokolt európai
térségről végül nem született meg a sokáig tervezett tanulmány.

Milyen mód nyílik arra, hogy Európa polgárai megismerhessék
ezeket a munkákat?
A nyolc kötet a megjelenés ütemében könyvkereskedői forgalomba
került, s kaptak belőle nagy európai és más nemzetközi könyvtárak
is. Egyelőre sajnos alig van szó fordításokról, most az angol nyelvű
eredeti művek kaphatóak, borsos áron. Nem gondolom, hogy az ilyen
volumenű, angol nyelvű szakkönyv-sorozatot lefordítanák az érintett
nemzetek nyelvére. Ami angolul létezik, azt a szakközönség számára
már Nyugat-Európa-szerte hozzáférhetőnek tekintik, és az ilyen
volumenű szaktudományos anyag a nagyközönséget – minden részletével
és tudományos igényű bizonyító anyagával együtt – nem vonzza. Egy
válogatást azonban a kötetek számunkra is fontos tanulmányaiból
feltétlenül érdemes lenne magyarul is közreadni.
Kulcsszavak: historiográfia, nemzeti történelmek, nacionalizmus,
európai határövezetek, történetírói viták, European Science
Foundation (ESF, Európai Tudományos Alap), Palgrave Macmillan Kiadó,
Stefan Berger, Christoph Conrad, Guy P. Marchal,
Frank Hadler
HIVATKOZÁSOK
Barraclough, Geoffrey (1956): The Larger
View of History. Times Literary Supplement. 2810, 6 January
Berger, Stefan (with Conrad, Christoph)
(2015): The Past as History: National Identity and Historical
Consciousness in Modern Europe. Palgrave Macmillan
Drenth, Pieter J. D. (2003): Growing
Anti-intellectualism in Europe: A Menace to science. ALLEA Annual
Report. ALLEA, Amsterdam •
WEBCÍM
Frank Tibor – Hadler, Frank (2011):
Nations, Borders and the Historical Profession: On the Complexity of
Historiographical Overlaps in Europe. In: Frank Tibor – Hadler,
Frank (eds.): Disputed Territories and Shared Pasts: Overlapping
National Histories in Modern Europe. Palgrave Macmillan
|
|