JERMY TIBOR
1917–2014

Jermy Tibort a magyar növényvédelmi és a modern kísérletes entomológia megteremtőjeként tiszteljük. A biológiai védekezés, valamint a növényevő rovarok és gazdanövényeik magatartási, ökológiai és evolúciós kapcsolatának területén is kimagasló eredményeket ért el.

1917. január 31-én született Lőcsén. A Pázmány Péter Tudományegyetemen biológia-kémia szakot végzett. Nagy hatással volt rá az Állattani Tanszék nemzetközi hírű professzora, Dudich Endre. Mint kiemelkedő képességű diák az Eötvös Collegium tagja lett. A Sorbonne-on esedékes továbbtanulását a második világháború kitörése akadályozta meg. A szovjet hadifogságból 1947-ben tért haza. 1949-ben kezdett zoológusként dolgozni a Növényvédelmi Kutatóintézet (NKI) Állattani Osztályán. Ettől kezdve kutatói fejlődése és pályája töretlen és sikerekben gazdag volt. Kiváló felkészültségét, szellemi képességeit, nyelvismeretét (öt világnyelv és továbbiak részbeni ismerete) nagyra becsülték. Az intézet a Földművelésügyi Minisztérium főhatósága alatt tevékenykedett, emiatt a gyakorlat felől folyamatosan érkező igényeknek kellett megfelelnie, ami az alapkutatásokra csak kis mértékben alkalmas légkört teremtett. Megváltozott a helyzet, amikor 1958-ban megnyílt a Keszthelyen alapított és az NKI-hoz tartozó laboratórium, melynek feladata a burgonyabogár elleni védekezés kidolgozása volt. Ez az intézmény húsz éven át adott otthont egy kiváló kutatógárdának, többek között Sáringer Gyula akadémikusnak. A burgonyabogáron végzett vizsgálatok alapozták meg Jermy Tibor hírnevét, és adtak alapot a további kutatásokhoz, nemzetközi elismertséghez. Itt alkalma nyílt olyan vizsgálatokra, amelyek a növényevő rovarok és tápnövényeik sokrétű kapcsolatát tekintve magasabb szintű általánosításokat, elméletek kidolgozását engedték meg az évek során. A burgonyabogárral végzett kísérletek eredményei 1955-ben jelentek meg a Sáringer Gyulával közösen írt, A burgonyabogár c. monográfiában.

Jermy Tibor ma is modernnek bizonyuló írásaival olyan ökológiai kérdések tisztázásához is hozzájárult, mint a biológiai egyensúly, a termelésbiológia és a közösségek energetikai folyamatai. A növényvédelem korszerű módszereinek (genetikai védekezés, természetes

ellenségek) kutatása mellett, elsősorban a növényevő rovarok és tápnövényeik kapcsolata érdekelte. Ennek a kapcsolatnak magatartási és evolúciós aspektusai nyertek összefoglalást 1974-ben megvédett, A növényevő rovarok táplálékspecializációjának etológiája című értekezésében, amellyel elnyerte a biológiai tudományok doktora címet.

Nemzetközi publikációs tevékenysége is főként a táplálékválasztást befolyásoló tényezőkre összpontosult. Egyike volt ezeknek az ún. indukált preferencia kimutatása, egy másik a táplálkozást gátló anyagokra kiváltható habituáció. A növényevő rovar és tápnövénye evolúciós kapcsolata már az 1970-es évek elejétől foglalkoztatta. Az akkoriban uralkodóvá váló koevolúciós nézet ellenében, amely a rovarokat jelölte meg a virágos növények evolúciója hajtóerejének azok szelekciós nyomása miatt, kidolgozta a követő evolúció elméletét. Erről 1984-ben már nemzetközi folyóiratban is publikált. Gazdag adatkészlettel, több közleményben támasztotta alá azt a hipotézist, mely szerint a növényevő rovarok pusztán követték a szárazföldi virágos növények egyéb okból történő diverzifikációját, de maguk nem váltották ki. Egy korábbi kifejtése ennek az MTA rendes tagjaként elmondott székfoglaló, a Gondolatok a koevolúcióról. Ökológiai és evolúciós nézeteinek legjobb összefoglalója társszerzőkkel írott könyve, amely 1998-ban jelent meg Londonban.

1969-től, az NKI igazgatójaként, új kísérletes rovartani kutatásokat indított el fiatal munkatársak bevonásával, a növényvédelmi alkalmazás igényével. Ezek témái a rovarok ivari kommunikációját szabályozó feromonok és az egyedfejlődést befolyásoló hormonok területei voltak. Az óriási méretű, homogén növénykultúrákkal végzett mezőgazdasági tömegtermelés új növényvédelmi igényeket jelentett. Ezeket a célokat szolgálták az általa kezdeményezett ún. agroökoszisztéma-kutatások, amelyek két fontos növényfajon (kukorica és alma) a kártevő rovarok populációdinamikáját és trofikus kapcsolatait vizsgálták. Az új kutatási irányok a kezdeményezésére épült és 1973-ban megnyílt Julianna-majori intézet-részlegben kaptak otthont. Az alapkutatásokhoz szükséges légkör jelentősen javult, amikor az NKI az MTA felügyelete alá került.

Az MTA Biológiai Osztályának elnökhelyettese, majd 1987–1990 között annak elnöke volt. Számtalan bizottság és társaság elnökének funkcióját töltötte be. Tudományszervezőként törekedett a kutatók adminisztrációs terhének csökkentésére, a kutatói gárda fiatalítására, a nemzetközi kapcsolatok kiszélesítésére és a hasznos külföldi tapasztalatok alkalmazására.
Ford-ösztöndíjas volt 1966-ban, és az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) meghívott kutatója 1978-ban. Tiszteleti tagja lett a British Ecological Societynek és tagja az American Philosophical Societynek. Hazai elismerésekként az Akadémiai Aranyérmet, a Munka Érdemrend Arany Fokozatát, a megosztott Állami Díjat és a Pannon Mezőgazdasági Egyedem díszdoktori címét vehette át.

Munkássága és emberi nagysága örök érték marad kollégái és a magyar tudomány számára.

Szentesi Árpád

ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék

Tóth Miklós

MTA Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézet Alkalmazott Kémiai Ökológiai Osztály

Samu Ferenc felvétele