Gépfegyver, körömlakk, szájrúzs…
Tamási Erzsébet könyve elméletekről,

nőkről, terrorizmusról

Az utóbbi évtizedekben külön szakterületté nőtte ki magát az – elsősorban a nők szerepére koncentráló – genderkutatás a kriminológiában, különösen az erőszakos bűnözés és a terrorizmus részterületein. Hiszen látjuk, hogy növekvő számban jelennek meg nők különféle szerepekben terrorista alakulatok háttértámogatóiként és harcosaiként. Egyre több a muszlim női öngyilkos merénylő. 1985 és 2006 között a mintegy 220 nő adta az öngyilkos merénylők ötödét, ami anakronisztikus módon akár a muszlim nők emancipációs igényének erősödésére is utalhat. Ahogy Muriel Degauque vagy Samantha Lewthwaite példája igazolja, európai konvertita nők is felöltik a hidzsábot, és felveszik a fegyvert. A horvátországi magyar Horák Irén, Amina néven Anvar al-Avlaki jemeni al-Kaida-vezér felesége, férje halála után a közösségi médiában tudatta: „Minden álmom, hogy öngyilkos merénylő lehessek, s Allahért kínhalált haljak!”

Maradt-e még Pokolban ördög? – kérdezi könyve mottójában Shakespeare-t idézve Tamási Erzsébet, ha egyszer minden női azonosságtudat, tradicionális szerepfelfogás, elvárás és sztereotípia semmivé foszlani vagy ellentétébe fordulni látszik, és marad a bámész rácsodálkozás a lemeztelenedett valóságra vagy annak médialenyomatára. Vajon miért fokozódik a nők hajlama az erőszakos magatartásra a közönséges bűnözésben is, és miért vonzódnak egyre többen a politikai erőszak, vagy a par excellence terrorizmus felé, „…miként jelennek meg a terrorizmus kapcsán a nemi szerepek, a velük kapcsolatos társadalmi elvárások, és milyen értelmezési keretben tárgyalja ezt a tudomány és a közgondolkodást irányító média?” Ezt a kérdést boncolgatja a több társadalomtudományi szakterületen is biztonsággal mozgó szerző, diplomás kultúrantropológus és történész, tudományos fokozattal bíró kriminológus, és nem utolsósorban a pszichológia szerelmese. Hogy témája mennyire aktuális, azt az is jelzi, hogy a könyv előzményeként írott egyik tanulmánya már évekkel ezelőtt megjelent angolul egy nemzetközi terrorizmuskutató hálózat korlátozott hozzáférésű elektronikus felületén (Females, Males, Terrorism. EENeT – European Expert Network on Terrorism Issues. Studies – restricted access).

Tamási – régtől tudjuk – nem tartozik a konfliktuskerülő tudósok közé, ha kell, harcias, provokatív, máskor szerethetően ironikus vagy metszően szarkasztikus, de mindenkor egzakt és szabatos. Alig száz oldalra rúgó és félreérthetetlen utalásként vörös–fekete borítóba öltöztetett karcsú kismonográfiája mögött, ahogy ezt a hivatkozások bősége bizonyítja, többéves kutatómunka áll, eredménye ízig-vérig inter-, sőt transzdiszciplináris diszkurzív dolgozat, amelynek – a mellékletben foglalt esettanulmányokat nem számítva – tizenegy főfejezete részletekbe menően tárgyalja a nők önmagukról és a társadalom róluk alkotott képét, a feminizmus csábításait, a női agressziót, és a média terroristanőkkel kapcsolatos szimplifikáló profilalkotását. Mindezt tükrözteti a férfi és a férfierőszak társadalmi konstrukciójában. A szerző eközben nem válik női íróvá. Nem mondja, de érezteti – és talán nem is nagyon bánja –, hogy anakronisztikus módon az ember eredendő biológiai nőelvűsége a társadalmi szinten a férfielvűség síkjára kerül, a társadalom eseményei – legalábbis ma még, bár talán már nem nagyon sokáig – csak ezen a síkon magyarázhatóak érvényesen, a nő pedig, legyen kispolgár vagy terrorista, csak a férfihoz viszonyítva tudja meghatározni és meg- vagy újraalkotni mindenkori önmagát.

Míg a szerző könyve törzsanyagában szellemét és kimerítő tárgyismeretét csillogtatja, az azt keretező nyitó és zárófejezetekben a tényeket engedi beszélni. Elöljáróban a mértékadó nemzetközi szakirodalom részletes áttekintését nyújtja, lényegre törően és strukturált formában mutatja be a terrorizmus és az abban részt vevő nők karaktere, pszichológiája, szerepe körül kialakult elméleti értelmezéseket, miközben expressis verbis vagy legalább az utalás szintjén felveti mind a terrorizmus pszichológiai és szociológiai értelmezhetőségének, mind pedig a gender-orientációjú interpretációk, köztük a feminista kriminológia megkerülhetetlen, de nyitott kérdéseit. Tamási Erzsébet kérlelhetetlen kritikus és rendszerező. Elhatárolja a terrorizmust a közönséges erőszakos (női) bűnözéstől, rámutat a terrorizmussal kapcsolatos általános és a terroristanőkkel kapcsolatos különös sztereotípiák megalapozatlanságára és az ennek ellenére is fennálló médiahatékonyságára, valamint arra, hogy a terrorizmus-elméletek – empirikusan és statisztikailag bizonyító erejű kutatási anyag híján – jobbadán maguk is ezekből építkeznek, tehát nem tekinthetőek igazi tudományos elméletnek. Rávilágít, hogy az önmagukat tudományosnak mutató teoretikus és hipotetikus megközelítések gyakran végső soron a ma globálisan meghatározó érdekstruktúrába – a nemzetközi katonai, pénz- és médiahatalom alrendszereibe – ágyazódnak, e hatalmi és érdekviszonyok eufemizálására, igazolására, valódi szerkezetének eltakarására vállalkoznak. A kötet ki nem mondott, de logikailag megkerülhetetlen következtetése messze túlmutat a konkrét témaválasztáson, hiszen arra szolgáltat példát, hogyan lesz az eredeti, természeténél fogva „kritikai” társadalomtudományból nem csupán non-critical science, hanem instrumental, sőt hovatovább instrumentalized sociology – ráadásul éppen e tudományág felkent papjainak kezében. Arra is figyelmeztet, hogy ilyen módon a mainstream terrorizmus-diskurzussal együtt viszájára fordulhat, ideológiává silányulhat a mainstream feminizmus is, ha az emancipáció eszmeáramlatából egy újfajta alávetettség legitimációjának eszközévé válik.

A munkát függelékként kísérő, illetve záró esetleírások olvasmányos tanúi az erőszakot alkalmazó politikai mozgalmak, és főként női résztvevőik sokféleségének, változatosságának és változékonyságának. Ezek jól mutatják, hogy a terrorizmusnak nevezett politikai erőszak jelenségei mindenkor egyediek, lényegi tartalmukat nem az alkalmazott eszközök, hanem a politikai célkitűzések adják. Kutatásukban és értelmezésükben a deskriptív-analitikus módszertanra támaszkodó politikatudomány elsődleges illetékessége vitathatatlan, a politikai normativitás pedig elfogadhatatlan. Bármennyire vigasztaló volna is, Tamási Erzsébet mégsem tud derűlátó képet festeni a jövőről. Éppen ellenkezőleg, zárszavában ismét csak Shakespeare-t idézve rossz érzéseinek ad hangot: „Úgy tűnik, a Pokol tényleg kiürült. Az ördögök már mind a földön vannak…”

A „trendi” témaválasztás és a tudományos alaposság, valamint a művelt, de a témában nem szakértő olvasó számára is érthető nyelvezet egymást bizonyos mértékben ellenpontozó mozzanataiból összeálló egyensúly teszi a munkát élvezetes olvasmánnyá. Azonban ne menjünk el szó nélkül az apróbb, részben szerzői, részben szerkesztői hiányosságok mellett! A kötetnek igencsak hasznára vált volna egy név- és tárgymutató, a távolról sem haszontalan, de ma már kötelező formai elemnek számító angol nyelvű rezümé hiánya pedig erősen nehezményezhető még akkor is, ha az nem von le a munka tulajdonképpeni szakmai színvonalából, időszerűségéből, érdekfeszítő voltából. (Tamási Erzsébet: Terrorista nők. Budapest: Rejtjel Kiadó, 2013, 108 p.)

Póczik Szilveszter

tudományos főmunkatárs
Országos Kriminológiai Intézet