Régi szokásunk, hogy az MTA új levelező tagjait

a Magyar Tudományban körkérdésekre adott válaszaik segítségével mutatjuk be.

Idén négy kérdésre kértünk választ.

1. Hogyan emlékszik vissza, mi volt a döntő mozzanat, pillanat az életében, amikor eldőlt – vagy eldöntötte –, hogy éppen ez a kérdés, probléma, tudományterület érdekli?

2. Mi az Ön eddigi legfontosabb tudományos eredménye?

3. Mi az a kérdés, probléma, ami az Ön tudományos területén ma nemzetközileg foglalkoztatja a kutatókat?

4. Kivel cserélne pályát? Akár egy másik tudományterületre, esetleg művészi pályára is gondolva…

FRANK TIBOR (1948)

Filozófiai és Történettudományok Osztálya •Szakterület: új- és jelenkori egyetemes történet; amerikanisztika • Foglalkozás: egyetemi tanár, intézetigazgató, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézet Amerikanisztika Tanszék • Kutatási területek: a nemzetközi migráció története, 19–20. századi művelődéstörténet, a magyar–amerikai kivándorlás története 1880–1945, 1956–57, magyar–amerikai diplomáciai kapcsolatok 1920–1941, transzatlanti kapcsolatok

1. A történelem kutatása tizenhárom éves korom óta érdekel. Jó barátom ekkor mutatta meg családi kéziratgyűjteményét, amely annyira lázba hozott, hogy menten magam is a gyűjtéshez fogtam. Ennek kapcsán igyekeztem megismerni mindazokat a történelmi személyeket, kulturális nagyságokat, akiknek a kézírásához hozzájutottam. Az elsők között volt Arany János egy hivatalos levele a Magyar Tudományos Akadémia levélpapírján, Bartók két levele nagymamámhoz, aki tanítványa volt, Romain Rolland két nagyon érdekes, magyar vonatkozású levele és Thomas Mann egy igen szép és tanulságos levele nagybátyámhoz. Osztálytársaimtól is kaptam értékes családi iratokat, így a Simonyi-Semadam-kormány Trianon utáni lemondását rögzítő iratot Horthy aláírásával, illetve Teleki Pál játékos rajzait és versezeteit. 1962–63 táján, újsághirdetések révén kapcsolatot kerestem más gyűjtőkkel, akiktől sokat tanultam a történelemről, és értékes kéziratlapokat is kaptam. Antikváriumokban számos dedikált könyvet vettem, akkor még 10–20 forintjával. A kutatás módszereivel ekkor kezdtem behatóbban megismerkedni, érdekelni kezdtek a kézírás titkai. Amikor tizenhét éves koromban történelemből elindultam az országos középiskolai tanulmányi versenyen, megnyertem azt, s ez végleg eldöntötte a pályámat. Ekkor már nemcsak a kéziratokhoz, de a történelem elméleti irodalmához is közel kerültem.

2. Egy magyar újságíró, 1849-es emigráns és osztrák titkosügynök, Zerffi Gusztáv életpályájának felfedezése volt első fontos eredményem. Sok éven

át kutattam ennek a sok országon átívelő, kalandos életnek a titkait, és sikerült e tehetséges kalandornak sok országban szétszóródott, többnyelvű, nehezen fellelhető irataiból nemcsak egy antihőst rekonstruálni, hanem a Habsburg Monarchia titkosszolgálatának működését és organizációját is megismerni. Zerffi közel kétezer (!) számozott (és sokszor igen terjedelmes) titkosügynöki jelentést küldött Bécsbe, a belügy-, illetve a rendőrminisztériumba, előbb Szerbiából és Törökországból, majd Franciaországból és Nagy-Britanniából. Azt találtam, hogy az ügynökök nemcsak megfigyelték, de akcióikkal aktívan bomlasztották is az 1848 utáni nemzetközi forradalmi mozgalmat. E könyvem hosszú készülődés után 1985-ben jelent meg, s Zerffi alakja és pályája fényt vetett azokra a titkosszolgálatokra is, amelyek között akkoriban éltünk. Erre a korabeli kritika gyorsan felfigyelt, és a könyv antikvár példányaiban találtam is olyan bejegyzéseket, amelyek a Ferenc József-kor és a Kádár-kor titkosügynöki rendszere közötti hasonlóságokra utaltak. Zerffi élete során a 19. század jelentős figuráival állott kapcsolatban, Karl Marxszal, Gottfried Kinkellel, Szemere Bertalannal, Kossuth Lajossal, Vetter Antal altábornaggyal. Élete második felét Londonban töltötte mint ismert történész, műtörténész, a Royal Historical Society tanácsának elnöke. Még ma is kerülnek elő új dokumentumok Zerffi életéről, fényképeit Angliában élő családjának segítségével kaptam meg éppen mostanában. Büszkeségem, hogy e könyvem négy nyelven is megjelent.

3. Kutatói pályám során mindenekelőtt a migráció kérdéseivel foglalkoztam, immár több évtizeden át. Ez a kezdetekben alig érdekelt nálunk komoly szakembert, szívesen emlékszem arra a kivételes példára, amelyet Puskás Julianna adott. Mára ez a terület szinte robbanásszerű kibontakozáson ment át, kutatóközpontok (örömömre már nemcsak a német Osnabrückben vagy az amerikai Ellis Islanden, de legújabban minálunk is, a Debreceni Egyetemen), folyóiratok, rendszeres konferenciák, roppant könyvtermés jelzik a fejlődés lépcsőfokait. A migráció mára különlegességből általános, globális létformává vált, összesen mintegy egymilliárd ember vándorol országán belül és azon kívülre, a nemzetközi vándorlás arányait a világ lakosságának 3,1%-ra teszik (214 millió személy). A migráció új kérdései között a vendégmunkásság, a menekültügy, a visszavándorlás, az új, európai célországok megjelenése, a perifériákról a centrumokba áramlás, az urbanizáció, a multikulturális központok kialakulása, az interetnikus személyközi kapcsolatok terjedése, a klímaváltozás, a nagy nemzetközi migrációs adatbázisok, például a www.ellisisland.org vált, válik fontossá. Hazánk egyszerre vált újra kibocsátó és befogadó országgá: az emigráció és a bevándorlás párhuzamosan jellemzi a mai Magyarországot is. Egyik folyamatot se szabad dramatizálni, hiszen e tendenciák ma mindenütt a világon felerősödnek és természetessé válnak – és igen gyakran vissza is fordulnak. De figyelni kell e jelenségek nemzetközi kezelési módszereire, s különösen a tudomány világában a kiemelkedő tehetségek megtartására és visszanyerésére. Örülök, hogy a Magyar Tudományos Akadémia ezen a területen még a mai szűkös időkben is jelentős és példaértékű lépéseket tett.

4. A zenei világban könnyen találnék olyat, akivel szívesen cserélnék pályát. A családunkban több kitűnő zenész volt, én is szívesen lettem volna zongoraművész, még inkább karmester. Sok éven át tanultam zongorázni, hangversenyeken is szerepeltem, de mindig amatőr maradtam, sohasem elég tehetséges ahhoz, hogy akárcsak gondolhassak is a zenei pályára. Mára a zenei kéziratok gyűjtése és a minél gyakoribb zenehallgatás helyettesíti az aktív muzsikálást, amiből sajnos alig maradt.