Régi szokásunk, hogy az MTA új levelező tagjait

a Magyar Tudományban körkérdésekre adott válaszaik segítségével mutatjuk be.

Idén négy kérdésre kértünk választ.

1. Hogyan emlékszik vissza, mi volt a döntő mozzanat, pillanat az életében, amikor eldőlt – vagy eldöntötte –, hogy éppen ez a kérdés, probléma, tudományterület érdekli?

2. Mi az Ön eddigi legfontosabb tudományos eredménye?

3. Mi az a kérdés, probléma, ami az Ön tudományos területén ma nemzetközileg foglalkoztatja a kutatókat?

4. Kivel cserélne pályát? Akár egy másik tudományterületre, esetleg művészi pályára is gondolva…

VÁSÁRY ISTVÁN (1945)

Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya • Szakterület: Orientalisztika, történelem, turkológia • Foglalkozás: Egyetemi tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Orientalisztikai Intézet Török Filológiai Tanszék • Kutatási téma: Irán és Közép-Ázsia az ilkánok és timuridák korában, az orosz történelem tatár öröksége, az Arany Horda és utódállamai (13–16. sz.)

1. Ritkán adatik meg, hogy valami fontos dolog egy pillanat alatt feltűnjék vagy megszülessék az ember életében. A lényeges, nagy események általában hosszú idő alatt jönnek létre, és válnak meghatározóvá későbbi életünk folyamán. Így voltam ezzel magam is; nem tudom percre, napra vagy akár évre megmondani, hogy mi fordított a humán tudományok irányába. De azt tudom, hogy a nyelvek világa kiskoromtól fogva vonzott: angolt, oroszt, majd latint és németet egész fiatalon kezdtem tanulni, s tizenkét–tizenhárom éves korom körül világossá vált, hogy a nyelv, irodalom és történelem területe lesz meghatározóvá későbbi pályaválasztásomban. Először a görög-latin antikvitás irányában tájékozódtam, majd tizenöt-tizenhat éves koromban megjelent a török nyelv az életemben, melybe azonnal beleszerettem, és autodidakta módon elkezdtem tanulni. Ezt erősítette bennem a magyar történelem (őstörténet) iránti érdeklődést, mikor láttam, hogy a magyar nép kialakulásában milyen nagy szerepük volt a honfoglalás előtti török népeknek és nyelveknek. Rövid ideig még vívódtam a bizantinológia és turkológia között, majd az egyetemi felvételi idejére eldőlt, hogy a törököt választom. A hosszú tanulási folyamat során még sok keleti nyelvvel és kultúrával ismerkedtem meg, az arab és perzsa nyelven keresztül elsősorban az iszlám világgal, melynek révén a törökséghez is közelebb kerültem, hiszen a törökség túlnyomó többsége az iszlám civilizáción

belül él. A magyar őstörténet mellé sok-sok kutatási terület adódott még, ezek között a legfontosabb Belső-Ázsia története, különösen a Mongol Birodalom és utódállamai (így a török–mongol Arany Horda) története és kultúrája.

2. Nehéz a szerzőnek műveiről nyilatkozni, hiszen a végső verdiktet nem ő, hanem a kollégák és az utókor mondja ki. Ami szubjektíve fontos és értékes valakinek, nem biztos, hogy a tudomány szempontjából is annak bizonyul. Ha mégis értékelnem kellene magamat, azt emelném ki, hogy munkásságom Belső-Ázsia és Kelet-Európa török népeinek középkori történelmét és historiográfiájának különbözö részeit öleli fel. A régi Belső-Ázsia története című könyvem az első magyar nyelvű összegzése a témának, mely a magyar és nemzetközi kutatások és saját kutatásaim eredményeit közvetíti. A magyar őstörténet területén végzett kutatásaimat három kérdés köré csoportosítanám: a keleten maradt szórványmagyarság és a magyar őshazák és őshazaelméletek kérdése (Julianus-út; Scythia, Magna Ungaria, Jugria); régi török–magyar nyelvi és történeti kapcsolatok; és a magyar őstörténet historiográfiája. Munkásságom közvetlen magyar vonatkozásokat nem tartalmazó központi része időben a 13–16. századra esik, földrajzilag pedig az egykori Arany Horda és utódállamainak (Kazáni, Kaszimovi, Krími, Asztraháni, Szibériai Kánságok és a Nogáj Horda) területét öleli fel. Ezen államok történeti jelentőségét az adja, hogy mintegy háromszáz évig uralták, majd felbomlásuk után is jelentősen befolyásolták Kelet-Európa történetét, s tanulmányozásuk a középkori Oroszország jobb megértéséhez is nélkülözhetetlen segítséget ad. E területen számos cikkemen kívül az Arany Hordáról szóló magyar nyelvű könyvemet, valamint a kunok és tatárok a Balkán 13–14. századi történetében játszott szerepéről írt angol nyelvű monográfiámat emelném ki.

3. Az általam művelt tudományos területek egyikén, a magyar őstörténetben nehéz a nemzetközi kutatásról beszélni, mivel elsősorban magyar kutatók dolgoznak ezen a területen, és ez nemzeti kultúránk szempontjából lesz mindig jelentős. Ugyanakkor az eurázsiai füves puszta török–mongol nomád népeinek és népvándorlásainak kutatása, mely a magyar őstörténet tágabb kereteit adja, hihetetlen széles körű kutatások folynak az utóbbi évtizedekben, s ezekhez igyekeztem magam is munkásságommal kapcsolódni. Az általam művelt másik nagy terület, a Mongol Birodalom és az Arany Horda története, a nemzetközi kutatásban rendkívül fontos központi érdeklődésre tarthat számot. Ezen a területen, mivel nem a magyar szempontok dominálnak, publikációim többsége idegen (elsősorban angol) nyelvű. Mindebből kitetszik talán, hogy mestereim, Németh Gyula és Ligeti Lajos tanácsait követve, igyekeztem egyensúlyt tartani a magyar és egyetemes vonatkozású témák között, valamint a magyar és idegennyelvű publikálás között.

4. Ilyen kérdésekre a leggyakoribb válasz, hogy senkivel, s én sem tudom most elkerülni ezt a sablonos választ. Azért nem, mert egész életemben eddig megadatott, hogy azzal foglalkozzam, ami érdekel, s amit szeretek. Nem is tudnám elképzelni az életemet másképpen, mint humán tudósként. Bár a természettudomány nagy eredményei és hihetetlen fejlődése az elmúlt évszázadban nagy csodálattal töltenek el (s ez a folyamat napról napra felgyorsulóban van), legnagyobb csodálatot az emberi elme iránt érzem, mely képes az anyagi világ rejtélyeit is ilyen mélységben feltárni és megismerni. Mindezt a teljesítményt pedig az emberi kultúra és társadalom teszi lehetővé. Ezért minden érdekelt és érdekel, ami az emberrel kapcsolatos, és szűkebb szakterületeimen kívül a kultúra, a filozófia és a vallás kérdései mindig elsőrendűen foglalkoztattak. Minél többet értek meg a világból, annál kevésbé értem az Egészet. Egyre jobban átélem az ignoramus et ignorabimus nagy igazságát. Persze úgy jó „nem tudni”, hogy közben sokat tanult és tud az ember.