Régi szokásunk, hogy az MTA új levelező tagjait

a Magyar Tudományban körkérdésekre adott válaszaik segítségével mutatjuk be.

Idén négy kérdésre kértünk választ.

1. Hogyan emlékszik vissza, mi volt a döntő mozzanat, pillanat az életében, amikor eldőlt – vagy eldöntötte –, hogy éppen ez a kérdés, probléma, tudományterület érdekli?

2. Mi az Ön eddigi legfontosabb tudományos eredménye?

3. Mi az a kérdés, probléma, ami az Ön tudományos területén ma nemzetközileg foglalkoztatja a kutatókat?

4. Kivel cserélne pályát? Akár egy másik tudományterületre, esetleg művészi pályára is gondolva…

SZARKA LÁSZLÓ CSABA (1954)
 

Földtudományok Osztálya • Szakterület: geofizika • Kutatási téma: elektromágneses geofizikai kutatómódszerek, földi elektromágnesesség, környezet-geofizika • Foglalkozás: főosztályvezető, egyetemi tanár, MTA Titkárság (Nyugat-magyarországi Egyetem, MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont)

1. Általános és középiskolás koromban minden érdekelt. Külső feltételek nélkül talán bölcsész lettem volna, de szüleim tisztában voltak vele, hogy református lelkész fiaként e tudományterületen nem számíthatok sima egyetemi felvételire. Édesanyám tudatosan terelt a természettudományok felé. Így kerültem a nyíregyházi Vasvári Pál (majd Krúdy Gyula) Gimnázium megyei válogatású matematika–fizika tagozatos osztályába. Az érettségi előtt édesanyám helyett (aki ekkor orvosi pályára szánt) inkább a fizikatanáromra hallgattam. Érdeklődtem a Budapesti Műszaki Egyetemen, de Budapest engem sohasem vonzott. Számomra Debrecen volt a városok csúcsa, végül mégsem oda mentem fizikusnak, hanem Miskolcra jelentkeztem, geofizikus-mérnöknek. A választásnak prózai oka volt: valahonnét tudomást szereztem arról, hogy Miskolcon húszpontos felvételivel meg lehet úszni az egyetem előtti katonaságot. Így lettem – az előfelvételit kikerülve – a Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki Karának hallgatója. A kar akkori dékánja (néhai Takács Ernő, aki személyiségformáló hatással volt rám) egyszer elárulta, hogy abban az évben (1972-ben) az engedélyezett egyetlen „E” (azaz „egyéb” vagy „egyházi”) kategóriába sorolt jelentkezővel szemben – az egyetem érdekeire hivatkozva –, hármat sikerült felvétetnie (pannonhalmi bencést, budapesti piaristát és református lelkészgyereket). Az akkori egyetemi tanárok többsége a soproni egyetemről került Miskolcra, ahol az új környezetbe beilleszkedve és az adott kereteken belül a lehető legjobbat tették, képviselve a selmeci-soproni szellemiséget. Úgy tűnt, hogy a tanszéken maradok, de amikor kiderült, hogy 1977-ben mégsem a Geofizikai Tanszék kap tanársegédi álláshelyet, akkor Budapest és a bányavállalatok helyett a

soproni akadémiai kutatóintézetet választottam. Sopron életre szólóan jó választásnak bizonyult.

2. Érdekes, hogy az elektromágneses geofizikában elért, leginkább hivatkozott eredményeim szinte mind rendszerező jellegűek, és a felismerések is többnyire – matematikai-fizikai indíttatású – rendszerezésből születtek. (A hétköznapokban – feleségem szerint – kifejezetten rendetlen vagyok.) A hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején analóg modellkísérletekkel teljes képet igyekeztem adni az elektromágneses geofizikai anomáliákról. (E kutatásokat – amelyekről viszonylag kevés cikkünk jelent meg – a hazai olaj- és bauxitipar támogatta.) A nyolcvanas években úttörő jellegű eredménynek számított a mesterséges eredetű elektromágneses zaj jellegzetességeinek kimutatása és geofizikai felhasználása. (Legelső nemzetközi publikációm e témakörben született.) A kilencvenes évek végén rendszerbe foglaltam a természetes elektromágneses térváltozásokat hasznosító geofizikai módszer, a magnetotellurika alapvető értelmezési paramétere (az ún. impedancatenzor) invariánsait. Ez az eredmény megnyitotta az utat az információtartalom-vesztés nélküli elektromágneses leképezés felé. Nyilvánvalóan rendszerező jellegű a valaha leírt (száznál több, egyedi célokra kifejlesztett) geoelektromos elrendezés – a kémiai elemek Mengyelejev-táblájára emlékeztető – osztályozása is. Ezt a kutatómunkát is egyenrangúan fontosnak tartom az előbb említett másik hárommal, mert megteremtette különféle törvényszerűségek felismerésének lehetőségét a különféle geoelektromos módszerek leképezési tulajdonságai között.

3. Nem ismerjük eléggé a földfelszín alatti térséget; még a földkéregről sincsenek tökéletesen megbízható ismereteink. A tudásunk gyarapszik, de a kutatók rendszerint különféle zsákutcákba tévednek. Gyakori eset – vélhetően a sikerorientáltság miatt –, hogy nagyobbat, többet mondanak, mint amennyit állítani szabadna. Az igazság ösvényén a kutatói karrier talán legnagyobb kísértése, hogy beálljunk-e új, divatos elméletek követői közé, netán tudományos témánk megválasztását is az impaktfaktor vezérelje. A valóság (a geofizikai mérési adatok és a józan gondolkodásra való igyekezet) engem szerencsére visszahúzott a föld felszínére. Tisztában kell lenni a bizonytalansági tényezőkkel, a megismerés korlátaival. A másodrendű mágneses fázisátalakulás jelenségének létezése a földkéregben (amit néhány éve feltételeztünk) például felülírná a földkéreg közepe alatti térségről szerzett eddigi ismereteket. Feltételezésünket laboratóriumi kísérletek még nem igazolják, de úgy gondoljuk, hogy talán nem is lehet, mert az in situ természeti feltételek laboratóriumban nem állíthatók elő. Nagyon szeretnék erre a problémakörre még visszatérni. Megválaszolatlan földtudományi kérdés az is, hogy mennyi víz van bolygónk belsejében. Meggyőződésem, hogy a Föld belsejét kutatóknak sok meglepetésben lesz még részük.

4. Senkivel nem cserélnék. Azzal, hogy három éve – teljesen váratlanul – az MTA Titkárság Kutatóintézeti Főosztályának vezetője lettem, megadatott, hogy rálátásom nyíljon minden tudományterületre. Noha a kutatóhálózat átszervezésének rám háruló munkarésze mellett a távlati szemlélődésre kevés időm maradt, a fenntarthatóság kérdései különösen foglalkoztatnak. A humán- és társadalomtudományokban, a művészetekben, de már a Bibliában is számos jelenkori kérdésre ott rejlik a válasz: például az, hogy az emberiség egyre növekvő fogyasztása nyilvánvalóan fenntarthatatlan, de attól tartok, hosszú távon és globálisan a jelenlegi anyag- és energiafogyasztási szint fenntartása sem lehetséges. Aminek eleje volt (az anyagi jólétnek), annak egyszer vége is lesz.
Gyakran eszembe jut, hogyan látnám a világot, és mire jutottam volna, ha 10–15 évvel később születek. Nyilván nem lettek volna kényszerítő feltételek a pályaválasztásomat illetően és tudományos pályafutásom első éveiben, netán már hallgatóként is kijuthattam volna világszínvonalú tudományos konferenciára. Ugyanakkor szegényebb lennék sok-sok tapasztalattal, úgyhogy arra a következtetésre jutottam, nemhogy senki mással, de még fiatalabb önmagammal sem cserélnék.