Régi szokásunk, hogy az MTA új levelező tagjait

a Magyar Tudományban körkérdésekre adott válaszaik segítségével mutatjuk be.

Idén négy kérdésre kértünk választ.

1. Hogyan emlékszik vissza, mi volt a döntő mozzanat, pillanat az életében, amikor eldőlt – vagy eldöntötte –, hogy éppen ez a kérdés, probléma, tudományterület érdekli?

2. Mi az Ön eddigi legfontosabb tudományos eredménye?

3. Mi az a kérdés, probléma, ami az Ön tudományos területén ma nemzetközileg foglalkoztatja a kutatókat?

4. Kivel cserélne pályát? Akár egy másik tudományterületre, esetleg művészi pályára is gondolva…

HANGODY LÁSZLÓ (1958)

Orvosi Tudományok Osztálya • Szakterület: porcfelszínképzés • Foglalkozás: szakmai igazgató, tanszékvezető egyetemi tanár, Semmelweis Egye-tem Általános Orvostudományi Kar Traumatológiai Tanszék • Kutatási téma: porcfelszínképzés, térd- és csípő-endoprotetika, térdszalagpótlás

1. 1982-ben kezdtem el dolgozni az Uzsoki Kórház Ortopéd-traumatológiai Osztályán. Munkakezdésemmel gyakorlatilag egybeesett a mozgásszervi sebészeten belül a minimál invazív törekvések felerősödése. Ennek egyik legpregnánsabb megjelenése az ízületi tükrözés bevezetése a klinikai gyakorlatba. Az artroszkópos diagnosztika, majd artroszkópos sebészeti lehetőségek révén nap mint nap közelről láthattuk a porcbetegségek kialakulását, korai stádiumait, s ezzel lehetőség nyílt a korábbi beavatkozásra. Korábban – az artroszkópos lehetőségeket megelőzően – a kiteljesedett, súlyos kopásos problémák ellátására volt elsősorban lehetőségünk, de a betegnek fájdalommentességet, jobb mozgásterjedelmet biztosító endoprotetikai megoldásoknak számos hátrányuk, szövődményük

is volt. Éppen ezért, a mindennapos artroszkópos gyakorlat során bennem is felébredt az igény a biológiai megoldásra. A károsodott porc helyreállítása a kivételesen rossz regenerációs hajlam miatt óriási feladat az alap- és a klinikai kutatás számára egyaránt. Számomra ez a kutatási terület jelenti az igazi kihívást.

2. A porc patológiájának tanulmányozása során húsz évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy fokális terhelőfelszíni defektusok esetében a hiányzó csúszófelszín pótlására a regeneratív törekvésekkel szemben a transzplantáció jelentheti a biztosabb, gyorsabb rehabilitációt lehetővé tevő megoldást. Műszerfejlesztés, kadáver stúdiumok és állatkísérlet után 1992. február 6-án vezettem be a klinikai gyakorlatba az autológ oszteokondrális mozaikplasztikát, mely rövid idő alatt a világon leggyakrabban használt modern porcfelszínképző eljárássá vált. A műtét során a térdízület nem, vagy kevéssé terhelő peremszéli részeiből nyert viszonylag kisméretű henger alakú oszteokondrális blokkokkal mozaikszerűen rekonstruáljuk a terhelőfelszíni porcdefektust. A műtéti technika jól kiállta az idő próbáját, hiszen immár huszonegyedik éve végzik szerte a világon nagy számban, és a jó és kitűnő kimenetelű esetek a nagy nemzetközi multicentrikus beszámolók szerint is 90% fölött vannak.

3. Az általunk is leggyakrabban használt porcátültetés mellett az autológ porcsejtek tenyésztésével is biztató alapkutatásos és klinikai eredményeket közölnek. A módszer előnye, hogy kiterjedt defektusok kezelésére is reményt ad, bár az ilyen módon regenerálódott porc mechanikai tulajdonságai még időnként elmaradnak az egészséges üvegporcétól. Ugyancsak biztató kutatási eredmények és kezdeti klinikai tapasztalatok láttak napvilágot biodegradábilis anyagokkal történt porcfelszínpótlás vonatkozásában. A technika éppen a mozaikplasztika donorterületeinek kitöltése kapcsán merült fel, és ezzel új kutatási irány alakult ki. A ma legígéretesebbnek számító Chondromimetic nevű, kétfázisú porcfelszínpótló implantátum klinikai alkalmazása osztályunkon kezdődött el. Ilyen módszerrel ízületi tükrözés során észlelt kicsi méretű defektusok kezelhetők. A mély, kiterjedt károsodások kezelésére a friss oszteokondrális allograftok beültetése adhat reményt, melynek magyarországi gyakorlatát az Országos Szervkoodinációs Irodával együttműködésben osztályunkon kezdtük meg.

4. Szerencsésnek érzem magam, hogy harmincegy évvel ezelőtt ezt a szakterületet választottam. Úgy érzem, hogy a mozgásszervi sebészet a medicinán belül is kiemelkedő gyorsasággal fejlődik. Az alapkutatás és a klinikai innovációs törekvések igen közel kerültek egymáshoz, és egyre fejlődő diagnosztikai és ipari hátteret tudhatnak maguk mögött. Örülök, hogy részese lehetek ennek a fejlődési folyamatnak, és ennek megfelelően – a kérdésre válaszolva – nem vágyom más tudományterületre.