Amikor a nyelvhasználatról mint a szuverenitás (önállóság, függetlenség) megnyilvánulásának jeléről beszélünk, csak nagy nyelvi versenyről és folyamatos egyenlőtlenségekről szólhatunk. Mielőtt a részletekbe bocsátkoznék, határozottan kijelenthetjük: ember és ember, ember és közösség, közösség és közösség közötti kapcsolatokban a nyelv csak részben szolgálja a gondolatközlést, az információcserét, jóval nagyobb részben a gondolatrejtést, valamint a különféle függelmi/hatalmi viszonyok bonyolult jelölését. A nyelvhasználat a hatalmi játéktér, s így a szuverenitás egyik legkedveltebb területe (Vö. Tóth, 2006.).

Megállapítások, tézisek

Nyelv és szuverenitás kapcsolatában a következő problémákat érinthetjük. Az európai gondolkodásban a reneszánszig a nyelv és a nép történetét azonosnak tekintették. A reformáció indította el a saját nyelvek felértékelését. A nemzetállamok, a nemzeti ideológiák pedig különleges ismérvvé tették a nemzeti nyelvet. Egyes országokban sikertörténetnek számítanak a nyelvi modernizációk (nyelvújítások), másutt hírből sem ismerik ezeket. A többnyire standardizált nemzeti nyelvekkel (államnyelvekkel) szembekerültek a nem standard nyelvek és nyelvváltozatok. A világ népei túlnyomó részének nincs önrendelkezése. A világ nyelveinek többsége nem nemzeti, hanem etnikai, csoport vagy egyéni identitást fejez ki. A világ nyelveinek többsége kisebbségben van. Pedig a nyelv és a nyelvben kódolt kultúra fennmaradását csak az önálló, független államnyelv (nemzetállam) vagy a nagyon sok szabadsággal, lehetőséggel biztosított egyéb nyelv tudná garantálni. A 20. század utolsó évtizedében ezt fölismerve kezdtek el foglalkozni a kisebbségi kultúrák és nyelvek megőrzésével.

A nemzeti és a nemzetek feletti identitás számos alkalommal és területen ütközik. Ez a nyelvhasználatban is megfigyelhető. A magyar kultúra és identitás erősen nyelvközpontú. Ám a magyar nyelvet beszélők mintegy 30%-a kisebbségi helyzetben van, szuverenitásuk korlátozott, őket a nyelvi szétfejlődés, az asszimiláció fenyegeti. Az általánosan megfigyelhető kulturális és nyelvi színvonalcsökkenés a standard és nem standard nyelvekre, nyelvváltozatokra elbizonytalanító hatással van. Az informatikai társadalom, technológiák kultúrákra és nyelvekre gyakorolt hatását pontosan nem ismerjük, de annyit sejtünk, hogy gyorsuló nyelvi változásokat eredményeznek.
Fontos észrevétel, hogy a mai nyelvi térképek rendszerint emlékeztetnek korábbi politikai térképekre, mintázatokra. S nincs okunk azt képzelni, hogy a mai politikai viszonyok ne okoznának nagy átrendeződést a nyelvek terén.

Elvileg lehetséges erős identitás eredeti anyanyelv nélkül is (skót, ír, kun és jász). Ez előrevetíti számos nyelv kihalását, ám mellette az identitás esetleges fennmaradását.

Fontos feladatunk a nemzet, a nemzeti kultúra meg- és újrafogalmazása. Ezen belül egy alaposan kimunkált nyelvpolitikának, nyelvstratégiának ki kell jelölnie a nemzeti nyelvvel kapcsolatos teendőket. A magyar nyelvvel kapcsolatban a nyelvi szuverenitás kérdése elsősorban a határokon túl vetődik fel, leginkább mint autonómia-kérdés, például a nyelvhasználat lehetséges körei, a hivatalos anyanyelvi nyelvhasználat kinyilvánítása (Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék). A nyelvi szuverenitás országon belüli, belső problémaként olyan kérdéseket érint, mint az anyanyelv színvonalas birtoklása és használata (nyelvi kompetencia) lehetőség szerint a legtöbb vonatkozásban (például a hivatali ügyintézésben is).

Történelmi tapasztalat, hogy a folyamatos változás jobban segít a demokratikus változásoknak, a civil társadalomnak, mint az erőszakos fordulat; közvetve igaznak látszik ez a megállapítás a kulturális és nyelvi folyamatokra is.

Megközelítések

Dolgozatom megközelítésének alapja a problémacentrikusság, módszere nem tudományos felmérés, hanem tudományos magyarázatkeresés. Szemléleti kerete az emberi kultúra és nyelv viszonyát legtágabb értelemben vizsgáló antropológiai nyelvészet (anthropological linguistic), illetve az ilyen kérdésekre választ kereső nyelvpolitika, nyelvi tervezés (language policy, language planning). A nyelvpolitikát egyesek úgy is határozzák meg, mint a „nyelvi küzdelmek politológiája”. Megközelítésemhez segítséget nyújt a modern hálózatkutatás is. Hiszen a nyelvek bonyolult rokonsági-kulturális hálózatokat képeznek. (Elég az ún. jövevényszavak tarka összetételére gondolni.) Végül pedig célom egyfajta akcióantropológia: vagyis az összegyűlt tudományos tapasztalatok értelmiségi megvitatása, sőt értelmiségi felelős cselekvéssé alakítása.

Szuverenitások, nyelvi szuverenitás

Sokféle szuverenitásról beszélhetünk, pl. gazdasági, politikai, társas, egyéni, kulturális…, ezeket akár át is foghatja, de külön is vehető tőlük a nyelvi szuverenitás. A nyelvi szuverenitás meghatározása: közösségi és egyéni szinten valaki saját nyelvén, kultúrájának megfelelően tud gondolkodni, kommunikálni; szabadon, minden szinten (család – kisközösség – nagy nyilvánosság) használhatja anyanyelvét. A nyelvi szuverenitás a hiány felől is megragadható. Sérül a nyelvi szuverenitás, ha az egyénnek korlátozott az (anya)nyelvi kompetenciája, esetleg maga a kód (a nyelv) is korlátozott, mert fejlettségi szempontból (elmaradt modernizáció miatt) nem fejezhető ki minden általa. És hatalmi okból is sérülhet a nyelvi szuverenitás: ekkor korlátozott/tiltott (anya)nyelvhasználatról beszélünk.

A szabad nyelvhasználat párhuzamba állítható a politikai szuverenitással. Számos történelmi példa mutatja, hogy nem megfelelő nyelvhasználatért büntetés, akár halál járhat. Akár egyetlen rosszul megválasztott szó elárulhatja a valódi identitást, s tragikus következményekkel járhat. Goran Markovics (Marković) A turné című filmjében belgrádi színészek Boszniában horvát katonákkal találkoznak. Mindvégig jól rejtik valódi identitásukat, amikor egyetlen szót eltévesztenek. A színház szót szerbül mondják (pozorište), holott horvátul így hangzik: kazalište. Nyelvi okok miatt háborúk, konfliktusok törnek ki.

A nevezetes latin mondás átalakításával így közelíthetjük meg hatalom és nyelv folyamatosan alakuló viszonyát:

a) Cuius religio, eius lingua. (Akié a vallás, azé a nyelv.)

b) Cuius regio, eius lingua (nomen). (Akié a terület, azé a nyelv/a név.)

c) Cuius technica, eius lingua (terminologia). (Akié a technika, azé a nyelv/a terminológia.)

Nyelvpolitikai tételek, kérdések

A bevezető gondolatok után mondanivalómat négy tétel, kérdés köré szervezem. Ezek a következők:

(1) Antropológiailag (nyelvészetileg) minden nyelv egyenlő, de nyelvpolitikailag nem!

(2) Régi kulturális antropológiai mondás: ahol két kultúra találkozik, ott fájdalom van. Ennek antropológiai nyelvészeti változata: ahol két nyelv találkozik, ott fájdalom van.

(3) A világban többszintű, sokféle irányú nyelvi verseny/harc dúl.

(4) Kitűzhető-e célul a nyelvi tolerancia, létezhet-e nyelvi béke?

Lássuk sorra az egyes állításokat, kérdéseket!

(1) Nyelvpolitikailag nem egyenlőek a nyelvek! • A nyelvek lehetőségeiket tekintve persze egyenlőek, ám az eltérő történelmi fejlődés miatt nem egyenlőek. Tudományosan úgy is mondjuk: más és más a funkciópotenciáljuk, azaz funkcionális lehetőségeik. A nyelvek többségének nincs standard változata. Ha föl is vetődne, hogy egy adott nyelvet jobban el kellene ismerni, rögtön ott a probléma: de annak a nyelvnek melyik változatáról van szó.

A nyelvek politikai státusa is csak egyenlőtlenségekről vall. A nyelvek lehetnek hivatalosan elismertek (ezek többnyire az államnyelvek), és lehetnek hivatalosan elismert vagy el nem ismert kisebbségi nyelvek. Az okok sokfélék. A legegyszerűbb: vannak nyelvek, amelyeknek még nevük sincs, másoknak meg több is van. A nyelvi egyenlőtlenséget jól mutatják a következő arányszámok:

• kb. 7000–4000 nyelv – kb. 200 ország – kb. 225 írásbeli nyelv

• kb. 200 ország – 165 államnyelv (hatvanban az angol)

• kb. 20 000 dialektus

A Föld lakosságának 90%-a beszéli a száz leginkább használt nyelvet. A Föld lakosságának mintegy 10%-a beszéli a további kb. hatezer nyelvet. Úgy látszik, hogy a beszélt nyelvek arányaira ugyanúgy érvényes a Pareto-elv (vagy Máté-effektus), amelyet egyszerűen így fogalmazhatunk meg: akinek van, adatik…

Pontosan nem tudjuk, de sejtjük: kevés nyelvből lett sok nyelv, és most a sok nyelvből lesz kevés nyelv. Vagyis korunk, és a 21. század föltehetőleg a tömeges nyelvkihalás korszaka lesz. A folyamat már korábban elkezdődött. Egy adat szerint Brazíliában ezerből mára kétszáz indián nyelv maradt csak. Egy-egy kis, csak kevés ember által beszélt nyelvet eltüntethet egy földrengés, egy vulkán, de akár egy influenzajárvány is. Ám a leggyakoribb az, hogy a nyelvet maguk a használók adják fel.

Pontosan leírható, hogy hogyan csökken a nyelvi szuverenitás: a nyelv használati köre szűkül (a nyilvánosságból visszaszorul a magánszférába);

nem modernizálódik, terminológiája elavul (korábban megfogalmazott álláspontunk: a szaknyelvek megszűnése magával rántja a többi nyelvváltozatot is); fogalmi körök szűkülnek, új szavak nem teremtődnek; nincs, vagy csökken központi összetartó változata (sztenderd), széttagolódik; nagy számban jelennek meg idegen szavak (nem kölcsönszavak, mert idegenségüket megőrzik); kétnyelvűségi tendenciák jelentkeznek; egy ideig kialakulhat a kiegyensúlyozott kétnyelvűség; egyesek használják a „félnyelvűség” kifejezést is; a kétnyelvű nyelvhasználat kapu lehet az egynyelvűség felé. Az anyanyelv visszaszorul a családba, egyes megállapítások szerint nagymama-nyelv lesz belőle (a nagyszülők őrzik a legtovább), majd a szakralitásba, a holt szövegekbe. Az elvesztett nyelv elvesztett tudást is jelent.

(2) Kultúrák, nyelvek találkozása • A kultúrák és nyelvek találkozásánál egyértelműen érvényesül a politikai-hatalmi viszonyok hatása. A nyelvek között az áthatásnak különféle formái: kölcsönzések, interferenciák, sőt konvergenciák figyelhetők meg.
A nyelvek politikai/ökológiai státusa csakúgy, mint a politikai képződmények, folyamatosan változik. Vannak terjedő, stagnáló, kihaló és keletkező nyelvek. Ezeket így is nevezhetjük: erőnyelv – veszélyeztetett nyelv – kihalt nyelv – feltámadó nyelv – születő (új) nyelv. Abram de Swaan (2004) a nyelvek hálózatát a bolygókéhoz hasonlítja: hipercentrális – szupercentrális – centrális – periferikus – emlékezeti nyelv.

Földünk furcsa keverékét adja nyelv – terület (ország) – állam és identitás négy jellemzőjének. Csak néhány példát mutatok, a lényeg, hogy ahány nyelv és ország, annyiféle helyzet. – Nyelv (NY); terület(ország) (T); állam (Á); identitás (I)

francia: NY=T=Á=I
ír: (NY)=T=Á=I
német: NY=(T–T)=(Á–Á)=(I–I)
Németalföld: flamand-vallon: (NY–NY)=T/T=Á=(I–I)
Svájc: (4 nyelv): (NY–NY–NY–NY)=T=Á=I
magyar: NY=T(T)=Á=I
cigány: (NY–NY)=T?=(Á)=I

Az összetett nyelvpolitikai helyzetre idézzünk egy kulturális antropológust (orientalistát), a lengyel Pjotr Kłodkowskit (2008): „Jelenleg Belgiumban három hivatalos nyelv van, a francia, a flamand és a német. Negyedikként az arab jönne szóba. A javaslat Abu Dzsadzsától, az Európai Arab Liga elnökétől származik, aki… álláspontját nagyon logikus érvekkel támasztotta alá: Ebben az országban 70 ezren élnek németek, akiknek német az anyanyelvük, és 300 ezren, akiknek az arab az anyanyelvük. Azoknak, akik arra hivatkoznak, hogy a német hivatalos nyelvként való elismerésének történelmi okai vannak, azt üzenem, hogy a történelem még nem ért véget.”

(3) Többszintű kulturális-nyelvi verseny/harc • Antropológiai megállapítások szerint folyamatosan a változások és a „közöttiségek” hálójában élünk. A fő trendek: egységesülés – széttagolódás, globalizáció – regionalizáció, internacionalizmus – nacionalizmus, szupra-nacionalitás – nacionalitás, integráció – dezintegráció, föderáció – fundamentalizmus, világpolgár – nemzetpolgár, szekularizáció – vallási újjászületés (például: nemzetvallások, újpogányság). A modern világban szemben áll egymással a netizen (netokrata, proletár) és a digitális analfabéta.

A folyamatos változásban uralkodó lesz a „közöttiség”. A legfontosabb kulturális áthatások, amelyek nyelvi változásokhoz vezetnek:

enkulturáció = a kultúrába való belenevelődés, a kulturális tudás átadása

akulturáció = kulturális hasonulás, keveredés; akkor történik, amikor két kulturális hagyomány képviselői kapcsolatba lépnek egymással

inkulturáció = vallási áthatás

interkulturáció = kultúrák közötti kapcsolat

transzkulturáció = kultúrákat áthidaló (kultúraközi) jelenség, hatásegyüttes

multikulturáció = kulturális sokféleség

A nyelvi verseny/harc legfőbb jellemzői: a durva vagy kifinomult nyelvtörvények (államnyelv, elismert nyelv, oktatási nyelv, felirattörvény, névtörvény); nem tudomásul vétel („ilyen nyelv nincs”); a nyelvi fejlesztés tudatos elhanyagolása; az attitűdök megváltoztatása „ez haszontalan/sikertelen nyelv”.

A multikulturális világba való integrálódás gazdasági szempontból hasznos. Ám ez is folyamatos egyenlőtlenséget jelent. Általában a később érkezettek integrálódnak. Az integráció sikerességét rendszerint a nyelvismeret (nyelvváltás) mutatja. Részben ez sem mindig sikerült, ráadásul a multikulturális világban feltűnik az a jelenség, hogy a második-harmadik generáció nem feltétlenül akar integrálódni, hanem erősen különbözni akar.

A nyelvészet egyik ága, az ún. gazdasági nyelvészet megállapítja, hogy a nyelvtudás gazdasági értékké vált, az idegennyelvtudás áru. Ám ne feledjük, nyelvet lentről felfelé tanul az ember: kisebb nyelvet beszélő nagyobb nyelvet, alávetett helyzetben lévő hatalmi helyzetben lévőnek a nyelvét.

Hogy a világ nyelvi egyenlőtlenségét jobban megértsük, pillantsuk rá a világ nyelvi térképére (Nettle – Romaine, 2000). Európai szempontból ugyanis alig értelmezhető a probléma. A világ nyelveinek 60%-át az Egyenlítő mentén, a trópusokon beszélik. Magában Pápua Új-Guineában 1300 nyelvet használnak. A főbb statisztikai adatok:

33% Ázsia (2165)

30% Afrika (2011)

19% Csendes-ó. térsége (Ausztrália… 1302)

15% Amerika (1000)

3% Európa (225)

összesen 6703 nyelv

Ezzel szemben Európa vagy az Európai Unió nyelvi problémája elenyészően kicsinynek tűnik. Annak tűnik, de nem az! A 27 tagállam 21 hivatalos nyelvet használ (és számos további kisebbségi nyelvet). Az EU 21 hivatalos nyelvével számolva csak az EU-ban 420 fordítási irány van. Az EU-nak előbb-utóbb utat kell választania: vagy radikálisan csökkenti a hivatalos nyelvek számát, vagy marad a szuverenitás, de akkor a működésén kell változtatnia, hiszen ez a „kicsiny” európai nyelvi kavalkád is az együttműködést lassítja, vagy akár lehetetlenné is teszi (Vö. Gados, 2001.).

Visszatérve a (3) tételhez: a többszintű kulturális-nyelvi harcnak már vannak és a következőkben még nagyobb számban lesznek nyertesei és vesztesei.

(4) Kitűzhető-e célul a nyelvi tolerancia, béke? • A kérdés meglehetősen retorikai. Szemben állnak egymással globális tendenciák, például a nemzetek fölötti kommunikáció igénye (interlingvisztika), valamint a regionális tendenciák, a helyi kultúrák, nyelvek védelme. A történelmi kulturális-nyelvi mozgások ma is hatnak. Korunkban csak a kommunikációs zavarok állandóak. A zavarok szélsőséges esetben nyelvi agresszióhoz vezetnek. Számíthatunk a folyamatos nyelvi egyenlőtlenség fennmaradására, az egyre szaporodó kihaló nyelvekre, identitásokra. Tisztességes, retorikai szempontból talán hasznos, ám gyakorlatilag fölösleges törekvések történtek a nyelvi jogok szabályozására az 1990-es években. A nyelvek fennmaradása ugyanis nem jogi kérdés.

Jó szándékú, ám főként propagandisztikus törekvések a különféle felhívások, programok, emlékezések. Például az UNESCO veszélyeztetett nyelvek programja, az anyanyelvek napjának (február 21.), vagy éppen a nyelvek európai napjának (szeptember 26.) kikiáltása. Vannak helyi kezdeményezések is. Észtországban Kristjan Jaak Peterson költő születésnapja az anyanyelvek napja (március 14.), és 2011-ben Magyarországon is törvénybe került a magyar nyelv napja (november 13.). Az eddig értelmezett nyelvi szuverenitások módosulnak. Ami biztos: sok minden változni fog.

Bennünket magyarokat némi optimizmussal tölthet el, hogy a magyar nyelv minden szempontból fejlett nyelv – de tegyük hozzá, ez nemcsak „magától” van így, hanem azért is, mert sokan tettek érte. Például a nyelvújításban egyetértő értelmiségiek. A magyar ma azon néhány tucat (!) nyelv közé sorolható, amelyen minden kifejezhető. Fontos kérdés a tudatos nyelvpolitika, nyelvstratégia és nyelvművelés. Végső soron a legfontosabb: a nyelvi öntudat erősítése.
 

Kulcsszavak: nyelvi szuverenitás, nyelvpolitika, nyelvstratégia, nyelvi verseny, nyelvi béke, nyelvi öntudat
 

IRODALOM

Balázs Géza (2001): Magyar nyelvstratégia. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest

Bańczerowski, Janusz (2001): Nyelvi helyzetkép – 2001. A Magyar Filológiai Társaság Értesítője (2001. szeptember)

de Swaan, Abram (2004): A nyelvek társadalma. A globális nyelvrendszer. Typotex, Budapest

Gados László (2001): Virágozzék minden nyelv! Soknyel-vűségért és egyenjogú nyelvi érintkezésért Európában. Magyar Eszperantó Szövetség, h. n. • WEBCÍM

Kłodkowski, Piotr (2008): A Kelet csodálatos zamata. (ford. Kertész Noémi) Typotex, Budapest

Nettle, Daniel – Romaine, Suzanne (2000): Vanishing Voices. The Extincion of the World’s Languages. Oxford University Press.

Pomozi Péter (szerk.) (2011): Kis nyelv – nagy stratégia. Az észt nyelvpolitikai modell. (Az észt kultúra kiskönyvtára 1) Budapest

Pusztay János (szerk.) (2010): Esélyek és veszélyek – a magyar nyelv helyzete és jövője az egységesülő Európában. NH – Collegium Fenno-Ugricum

Tóth Szergej (szerk.) (2006): Hatalom interdiszciplináris megközelítésben. Szegedi Egyetemi Kiadó–Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó, Szeged