RENDES TAGSÁGRA AJÁNLOTTAK

Lovas Rezső György
Debrecenben született 1946-ban. 2004 óta az MTA levelező tagja. Az MTA Atommagkutató Intézet kutatóprofesszora, fizikus. Fő kutatási területe az elméleti magfizika.

Tudományos munkásságának legsúlyosabb része az atommagok nukleoncsomókba rendeződésének értelmezéséhez kapcsolódik. Főként bomló állapotok és könnyű egzotikus magok leírásában alkotott jelentőset. A szórási mátrix különleges pólusait eredményesen használta többféle jelenség magyarázatára. Alfa-bomló magok abszolút élettartamának megértéséhez vezető számításai komoly hatással vannak arra, hogy az ilyen bomlások vizsgálata századunkban világszerte újjáéledt. Az utóbbi években részt vett a hatkötetes Handbook of Nuclear Chemistry (Springer) szerkesztésében és az MTA energiastartégiai köztestületi programjának kidolgozásában.

Ajánlók: Csikai Gyula, Keszthelyi Lajos,

Lovas István, Nagy Károly

•

Trócsányi Zoltán
Miskolcon született 1961-ben. 2007 óta az MTA levelező tagja. A Debreceni Egyetem Kísérleti Fizikai Tanszékének egyetemi tanára. Szűkebb szakterülete a részecskefizika.

Levelező taggá választása óta a nagyenergiás részecskeütközésekben keletkező végállapotok valószínűségei nagy pontosságú elméleti leírásának két területén volt munkatársaival eredményes. Folytatta a második kvantum-színdinamikai sugárzási korrekciók számítását célzó általános elmélet kidolgozását (15 közlemény, több mint 500 hivatkozás). Ötvözte az első sugárzási korrekciókat tartalmazó elméletet a partonzápormodellek leírásával a t-kvarkpárt és skalár-, illetve vektorbozont tartalmazó végállapotok szimulációjához (hét közlemény, több mint 120 hivatkozás). Létrehozta az MTA–DE Részecskefizika Kutatócsoportot és a debreceni T3-as LHC Grid Központot.

Ajánlók Csikai Gyula, Keszthelyi Lajos,

Lovas István, Mihály György, Patkós András
 

LEVELEZŐ TAGSÁGRA AJÁNLOTTAK

Biró László Péter
Kolozsváron született 1955-ben. 2005 óta az MTA doktora. Az MTA Természettudományi Kutatóközpont osztályvezetője. Szűkebb szakterülete a nanotudomány, a nanotechnológia, a félvezetők tudománya, az ionsugaras eljárások.

Kutatási területe a nanoszerkezetek és a nanoarchitektúrák kísérleti vizsgálata, ezen belül szénalapú és bioinspirált nanoszerkezetek kutatása. Jelentős eredményeket ért el szén nanocsövek, illetve újabban atomi rétegvastagságú grafén előállításában, minősítésében és jelenségorientált kutatásában, a kísérletes grafénkutatások magyarországi meghonosításában. Példamutatóan sikeres iskolát épített fel fiatal kutatókból. Korábban az anyagtudomány és a szilárdtestfizika több területén is dolgozott. Foglalkozott egykristálynövesztéssel, fotovezető vékonyrétegek növesztésével és jellemzésével, ionimplantációval, a kialakuló hibaszerkezetekkel, nagy energiájú ionbesugárzással és az így kialakítható nanoszerkezetekkel, ezek pásztázószondás módszerekkel (STM, AFM) történő jellemzésével. Több mint 220 referált cikket publikált, társszerzője 3 könyvnek és 10 könyvfejezetnek, független hivatkozásainak száma meghaladja a 2000-et, h-indexe: 29. Számos hazai (OTKA, Gazdasági Versenyképesség Operatív Program, Kutatási és Technológiai Innovációs Alap) és nemzetközi projekt (EU5, EU6) vezetője és résztvevője. Rendszeres bírálója rangos nemzetközi folyóiratoknak, illetve OTKA, TÉT, az Európai Bizottság, az European Research Council, a Nanoscience-European Research Area, a Piedmont Region (Olaszország) és az FWF Wissenschaftsfonds (Ausztria) projektjeinek. Konferenciákon rendszeresen tart meghívott előadásokat, elnöke/társelnöke, illetve igazgatója volt több nemzetközi konferenciának, több mint 180 konferencia-előadásnak szerzője, illetve társzerzője.

Ajánlók: Jánossy András, Kamarás Katalin, Mihály György, Nagy Károly

•

Csörgő Tamás
Gyöngyösön született 1963-ban. 2000 óta az MTA doktora. Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Részecske- és Magfizikai Intézetének tudományos tanácsadója, az Eötvös Loránd Tudomnyegyetem címzetes egyetemi tanára, magfizikus és részecskefizikus. Szűkebb szakterülete a femtoszkópia elméleti és kísérleti módszerei.

Kimagasló eredményeket ért el a nehézion-ütközések és a részecskefizikai reakciók tér-időbeli leírásában, új tudományos módszerei szakterületén elterjedtekké váltak. 1990-ben bevezette az LCMS-koordinátarendszert, amely a Bose–Einstein-korrelációk nehézion-fizikai és részecskefizikai elméleti és kísérleti kutatásának általánosan alkalmazott eszközévé vált. A relativisztikus nehézion-ütközéseket 1994-től hidrodinamikai képben értelmezte, ez a kép a RHIC-gyorsító kísérleti eredményeit sikeresen értelmezte: 2005-ben a PHENIX kísérlettel írt cikke a RHIC Au+Au ütközéseiben megfigyelt tökéletes folyadékról az American Institute of Physics „Top Physics Story” eredménye lett, mára 1299 független hivatkozással. Lényeges hozzájárulást adott a forró és sűrű kvarkanyag kezdeti hőmérsékletének és energiasűrűségének meghatározásához, először bizonyítva, hogy a tökéletes kvarkfolyadék kezdeti hőmérséklete meghaladja a hadronok létezésének felső határhőmérsékletét. Az elméleti femtoszkópia, a PHENIX- és a TOTEM- kísérletek magyar csoportjainak tudományos témavezetője. 320 tudományos közleménye jelent meg, amelyre 6901 független hivatkozást kapott, h-indexe 47. Legmagasabb kitüntetései: Fulbright Advanced Research Award (1996), Alumni Initiatives Award, USA Külügyminisztérium és Fulbright Legacy Fund (2001), Akadémiai Díj (2006), Senior Leaders and Scholars Award, Hungarian-American Enterprise Scholarship Fund (2008), Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2011). 2011 óta az Academia Europaea tagja.

Ajánlók: Kroó Norbert, Lovas István,

Pál Lénárd, Szalay A. Sándor

•

Domokos Péter
Budapesten született 1970-ben. 2007 óta az MTA doktora. Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Szilárdtest-fizikai és Optikai Intézetének tudományos tanácsadója. Szűkebb szakterülete a kvantumoptika.

Nemzetközi szinten elismert kutatócsoportot hozott létre a rezonátoros kvantumelektrodinamika területén, amelyből számos fiatal munkatársa indult el sikeres kutatói pályáján. Referált nemzetközi folyóiratban 62 cikke jelent meg, ezekre összesen 1152 független hivatkozás érkezett. Megalkotta egy kvantum-logikaikapu működési sémáját, amelyet közvetlenül a kvantuminformatika robbanásszerű kibontakozása előtt publikált (Phys. Rev. A, 1995). Optikai rezonátorba helyezett, lézerrel megvilágított semleges atomok gázának térbeli önszerveződését fedezte fel (Phys. Rev. Lett., 2002), ez a jelenség a hosszú hatótávolságú kölcsönhatáson alapuló, nem egyensúlyi fázisátalakulások kutatását indította el számos laboratóriumban világszerte. A rendszer kvantummechanikai kritikus viselkedésével kapcsolatban munkatársaival felismerte az ún. „excess” kvantumzaj megjelenését (Phys. Rev. Lett., 2009), illetve analógiát találtak a Dicke-modellel (Phys. Rev. Lett., 2010). Ez utóbbi cikkre két év alatt már több mint 50 hivatkozás érkezett. A kiemelkedő visszhang annak is köszönhető, hogy a rendszer elméletileg meghatározott fázisdiagramját a zürichi ETH-n kimérték, és Nature-cikkben publikálták. Legújabb kutatási témája az ultrahideg atomokhoz mágnesesen csatolt szén nanocsőből álló hibrid rendszer, amellyel kapcsolatosan úttörő jelentőségű eredményüket, a kvantumos áramkorrelációs függvény mérésére megalkotott konstrukciót, az igen rangos NanoLetters közölte 2012-ben.

Ajánlók: Janszky József, Kroó Norbert,

Sólyom Jenő, Zawadowski Alfréd

•

Fülöp Zsolt
Debrecenben született 1964-ben. 2006 óta az MTA doktora. Az MTA Atommagkutató Intézet igazgatója, fizikus. Szűkebb szakterülete a nukleáris asztrofizika.

Olyan atommag-fizikai folyamatokat vizsgál kísérletekkel, amelyek az elemek világegyetembeli keletkezésének lépéseit másolják, és az ennek során létrejövő instabil atommagokat tanulmányozza. Az Atomki nukleáris asztrofizikai kutatásainak vezéralakja, és számos fiatal kutató pályájának az elindítója. Kísérleteit főként az olaszországi LUNA laboratórium gyorsítóján végzi, amely a kozmikus sugárzási háttér lecsökkentése érdekében föld alatt épült meg, és a japán RIKEN-ben, ahol az egyik gyorsítón előállított instabil magot egy másik gyorsítóban ütközteti. Az Atomki gyorsítóit a protongazdag magok keletkezéséért felelős folyamatok vizsgálatára használja. E kutatásokban az Atomki úttörő volt, és nyomában több más laboratórium is hasonló mérésekbe kezdett. Kiemelkedő eredményei közé sorolandó a szén-nitrogén-oxigén ciklusban lejátszódó reakciók vizsgálata, ezek az eredmények többek között határt szabtak a gömbhalmazok korára is. A sugárzási háttérre végzett mérései megmutatták, hogy kisebb mélységű helyszíneken is van értelme nukleáris asztrofizikai méréseknek. Német és japán szerzőtársával összefoglaló cikkben elemezte a nukleoszintézis fénykvantumokkal előidézett reakcióit. Az Atomki ciklotronját használva kísérletsorozatot indított el az alfa-részecske egyéb magokkal való rugalmas ütközéseinek pontos leírása érdekében.

Ajánlók: Csikai Gyula, Keszthelyi Lajos,

Lovas István, Lovas Rezső György,

Trócsányi Zoltán

•

Gránásy László
Budapesten született 1955-ben. 2004 óta az MTA doktora. Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Szilárdtest-fizikai és Optikai Intézetének tudományos tanácsadója, fizikus. Szűkebb szakterülete a szilárdtestfizika, ezen belül a kristályosodás modellezése.

Fő tudományos eredményei: 1) Üvegfémek termikus stabilitásának vizsgálata, a nem izoterm átalakuláskinetika egyes kérdéseinek a tisztázása. 2) Fullerénszármazékokban zajló fázisátmenetek kísérleti vizsgálata. 3) Elsőrendű fázisátmenetek elméleti problémáinak tanulmányozása, e területen kidolgozta a nukleációs folyamatok diffúz határfelületi modelljét, amelyet sikerrel alkalmazott kondenzációs, kristályosodási és fázisszeparációs folyamatok leírására. 4) Polikristályos megszilárdulás-fázismező elméleti leírásának a kidolgozása, amelynek segítségével először vált lehetővé olyan komplex megszilárdulási mintázatok modellezése, mint a rendezetlen dendriteké, a kristálykévéké, a szferolitoké és a fraktálszerű polikristályos aggregátumoké. E munkája a Nature Materials folyóirat címlapjára került, és a Science News (USA) folyóirat szerkesztősége a fizika minden ágát tekintve a 2004. év 15. legfontosabb eredményének választotta. Eredményei hét alkalommal kerültek nemzetközi publikációk címlapjára. Aktívan vesz részt a magyar és a nemzetközi tudományos közéletben, 52 alkalommal kérték fel meghívott előadás megtartására. Kiemelkedő gondot fordít az utánpótlás nevelésre. Nyolc éven át vett részt az oktatásban a BME-n. 2000-ben elnyerte a Széchenyi professzori ösztöndíjat. 2007 és 2009 között a Brunel University (West London, UK) professzora. Vezető előadója a Cambridge-i Egyetemen a Rolls-Royce Doctoral Training Centre felkérésére tartott, „Phase field modelling of solidification” című kurzusnak.

Ajánlók: Faigel Gyula,

Lévai Péter, Rácz Zoltán, Vincze Imre

•

Groma István
Budapesten született 1956-ban. 2004 óta az MTA doktora. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Anyagfizikai Tanszékének vezetője, a Fizikai Intézet igazgatója. Szűkebb szakterülete a szilárdtestfizika.

A kristályos anyagok plasztikus deformációjáért az anyagban megjelenő vonalszerű kristályhibák, a diszlokációk a felelősek, amelyek viselkedésének leírása döntő fontosságú elméleti és alkalmazási szempontból. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a mikronos mérettartományba eső objektumok (kis méretű szemcse, multiréteg, mikrooszlop, MEMS) megértése egyedi diszlokációs mechanizmusokkal nem lehetséges, statisztikus módszereket kell alkalmazni. A jelölt munkásságának legfontosabb eredményei a diszlokációk kollektív tulajdonságainak modellezése. A statisztikus tulajdonságok kísérleti vizsgálatának egyik fontos eszköze a röntgenvonalprofil-mérés. Egy új matematikai eljárás segítségével megmutatta, hogy

a röntgenvonalprofil alakja hogyan függ a diszlokáció-rendszer statisztikus paramétereitől, és erre alapozva modellfüggetlen kiértékelési eljárást dolgozott ki, amelyet számos helyen alkalmaznak. Elsőként egy szisztematikus eljárást valósított meg a diszlokáció kontinuumelméleti származtatására az egyedi diszlokációk mozgásegyenletéből. Ezzel egy új kutatási irányt indított el, a diszlokációk statisztikus térelméletét. Tudományos eredményeit rangos nemzetközi folyóiratokban publikálta, 63 cikkére – ezekből közel 50 egy-három szerzős -- eddig több mint 1100 független hivatkozás ismert.

Ajánlók: Keszthelyi Lajos, Nagy Károly,

Rácz Zoltán, Vincze Imre

•

Hebling János
Zircen született 1954-ben. 2003 óta az MTA doktora. A Pécsi Tudományegyetem Fizikai Intézete Kísérleti Fizikai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, intézetigazgató. Szűkebb szakterülete a lézerfizika.

Kimagasló eredményeket ért el a nagy energiájú terahertzes (THz-es) impulzusok előállítása és

alkalmazása területén. Részt vett a hazai excimer lézer kifejlesztésében. A szegedi kutatók által bevezetett haladó hullámú gerjesztést a stuttgarti Max-Planck Intézetben kiterjesztette a femtoszekundumos tartományra (Selényi Pál-díj, 1992). Megadta a spektroszkópiai eszközök működésének, valamint az impulzusfrontdőlés és a szögdiszperzió közötti összefüggésnek az általános, eszközfüggetlen leírását. Ezen eredmények alapján javasolta döntött impulzusok alkalmazását nagy energiájú THz-es impulzusok előállítására. E módszert alkalmazva, az elmúlt tíz évben hat nagyságrenddel növelte az egyciklusú THz-es impulzusok energiáját. Meghonosította ezt az eljárást a Massachusetts Institute of Technologyn, ahol világviszonylatban elsőként végzett THz-pumpa – THz-próba méréseket (MTA Fizikai Fődíj, 2011). 2003-tól kezdve tanítványaival állítják elő a legnagyobb energiájú, optikai egyenirányítással keltett THz-es impulzusokat. 2006-ban munkatársaival kimérte a bakteriorodopszin-proton-pumpa leggyorsabb fázisa során kibocsátott THz-es sugárzást. Nemzetközi folyóiratokban megjelent publikációinak száma 77. Független hivatkozásainak száma 1310, amelyből közel 900 az utolsó tíz évben publikált cikkeit hivatkozza. Négy beadott szabadalma közül kettő olyan megoldásokat nyújt, amelyek nagy kutató infrastruktúrák jelentős költségcsökkentését eredményezi. 2012-ben megalakította az MTA–PTE Nagy Intenzitású Terahertzes Kutatócsoportot.

Ajánlók: Bor Zsolt, Janszky József,

Ormos Pál, Szabó Gábor

•

Horváth Dezső
Budapesten született 1946-ban. 1987 óta a fizikai tudományok doktora. Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Részecske- és Magfizikai Intézete Nagyenergiás Fizikai Osztályának vezetője, az MTA Atommagkutató Intézet tudományos tanácsadója, a Debreceni Egyetem magántanára. Szűkebb szakterülete a kísérleti részecskefizika.

A részecskefizika két területén teremtett iskolát: az anyag-antianyag szimmetria kísérleti vizsgálatában antiprotonos atomokon, valamint a nagy energiájú fizika szimmetriasértő Higgs-mechanizmusának megfigyelésében és a szuperszimmetria keresésében. Egzotikus atomokkal Dubnában, Szentpéterváron, Vancouverben és a CERN-ben foglalkozott, kandidátusi és MTA doktori dolgozatait is e témában védte meg. A CERN felkérésére, vezetése alatt született meg az a tanulmányterv, amely a CERN antiproton-lassítójának megalapításához vezetett. 1994-ben az OPAL, majd 2006-ban a CMS CERN-együttműködéseihez közös magyar csoportokat alakított budapesti és debreceni kutatókból, azokban a publikációk mellett számos magyar diplomamunka és PhD-dolgozat született. 2004-ben élére állt az RMKI grid-számítástechnikai fejlesztésének, és 2012-ben kezdeményezésére létrehoztak a CMS-adatokat minősítő központot a Wigner FK-ban. Az általa vezetett csoportnak komoly szerepe volt a Higgs-bozon 2012-es felfedezéséhez vezető detektorfejlesztésben, a Higgs-bomlásban keletkező leptonok kísérleti azonosításában. 2009-ben Akadémiai Díjat, 2012-ben Széchenyi-díjat kapott. Tagja a Magyar CERN-bizottságnak, az MTA Részecskefizikai Tudományos Bizottságnak és az Akadémiai Kutatóintézek Tanácsa Matematikai és Természettudományi Szakbizottságának, rendsze-res bíráló hazai és külföldi egyetemek védésein és folyóiratoknál. 690 nemzetközi tudományos publikációja van (impaktfaktor 2228), amelyekre 6400 független hivatkozás ismeretes, h-indexe 55.

Ajánlók: Lévai Péter,

Pál Lénárd, Trócsányi Zoltán

•

Kiss L. László
Szabadkán született 1972-ben. 2007 óta az MTA doktora. Az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetének tudományos tanácsadója, a Lendület kutatócsoport vezetője. Szűkebb szakterülete a csillagok és a kis égitestek asztrofizikája.

A pulzáló vörös óriáscsillagok elismert szakértője, a Kepler-űrtávcső asztroszeizmológiai konzorciumában a Mira és a félszabályos típusú csillagok csoportjának a vezetője. Elsőként értelmezte a csillagok kései fejlődésében jelentkező fluktuációkat, és magyarázta meg a hosszú másodperiódusokat. Kimutatta, hogy a konvekció döntő szerepet játszhat a szupernóvaként felrobbanó vörös szuperóriások rezgésre gerjesztésében. Megmutatta, hogy a héjukban hidrogént égető csillagok magasabb rendű felhangokban pulzálnak, és ez a csillagok összetételétől kevéssé függ. Elsőként térképezte fel közeli galaxisok szerkezetét pulzáló vörös óriásokkal. 2009-ben alapított Lendület csoportja kiemelkedően sikeres. Kutatásai középpontjában az extraszoláris bolygórendszerek szerkezete és fejlődése áll, az elméleti munkák mellett a Kepler-távcső adataira alapozva. Eredményeit rangos nemzetközi folyóiratokban publikálja, 118 referált cikkének összesített impaktfaktora 547, független hivatkozásainak száma 1600, h-indexe 23. 40 diáknak, köztük hat PhD-hallgatónak volt témavezetője. Díjak, kitüntetések: a Magyar Csillagászati Egyesület elismerő oklevele (2008), az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Detre László-díja (2011), University of Sydney Honorary Fellow (2009, 2012). A Magyar Csillagászati Egyesület (1989), az International Astronomical Union (2003), az Eötvös Loránd Fizikai Társulat (2009), az Astronomy & Astrophysics Board of Directors (2010) és az MTA Csillagászati és Űrfizikai Bizottság (2011) tagja, az Academia Europaea tagjelöltje (2012).

Ajánlók: Bor Zsolt, Lovas Rezső György,

Patkós András , Szabó Gábor

•

Kürti Jenő
Budapesten született 1954-ben. 1999 óta az MTA doktora. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Biológiai Fizika Tanszékének egyetemi tanára, tanszékvezető. Szűkebb szakterülete a molekulafizika és a szilárdtestfizika.

Elsősorban a szén-nanoszerkezetek, nevezetesen a polimerek, a fullerének és a szén nanocsövek Raman-spektroszkópiája és kvantumkémiája terén ért el kiemelkedő eredményeket. Noha munkássága alapvetően elméleti, korábban maga is végzett spektroszkópiai méréseket polimereken, illetve fulleréneken. Számításai soha nem öncélúak, hanem azokat szoros együttműködésben végzi hazai és külföldi kísérleti csoportokkal. Legfontosabb eredményei: 1) Rezonancia-Raman-elmélet: a kis molekulák rezonancia-Raman-spektrumainak leírására alkalmazott Albrecht-elméletet kiterjesztette a nagyon hosszú (határesetben végtelen) lineáris láncra is. Ennek alapján analitikus számítások segítségével összehasonlító elemzést végzett a reális polimerek rezonancia-Raman-spektrumának értelmezésére használatos három modellre. 2) C60-dimerek: elsőként mutatott rá elméleti számításokkal, hogy a C60-oligomerekben a kötésviszonyok szerkezete minőségileg különböző lehet, attól függően, hogy semleges vagy elektromosan töltött oligomerről van-e szó. Elsőként határozta meg elméletileg a töltött C60-dimer szerkezetét. 3) elsőként számolta ki a sűrűségfunkcionál (DFT) módszerének segítségével az egyfalú szén nanocsövek legjellegzetesebb Raman-módusának, az ún. lélegző módusnak a frekvenciáját különböző nanocsövekre. Ezt az eredményét a mai napig sokan hivatkozzák. Referált, nemzetközi tudományos folyóiratokban megjelent publikációinak száma 90, független hivatkozásainak száma 1777, h-indexe 27.

Ajánlók: Patkós András, Szalay A. Sándor, Szépfalusy Péter, Vicsek Tamás

•

Tegze Miklós
Budapesten született 1954-ben. 2001 óta az MTA doktora. Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Szilárdtest-fizikai és Optikai Kutatóintézetének tudományos tanácsadója. Szűkebb szakterülete a kísérleti szilárdtestfizika.

Tudományos pályája során az anyag többféle megjelenési formájának belső szerkezetét kutatta elméleti és kísérleti módszerekkel. Kezdetben amorf anyagok szerkezetét vizsgálta a Mössbauer-effektus segítségével, majd amorf és kristályos anyagok atomi és elektronszerkezetének kölcsönhatását kutatta elméleti módszerekkel. Később a szén új megjelenési formáinak, a fulleréneknek a kutatásában vett részt. A kutatások jelentősebb eredményei között szerepel a fullerénmolekulák újfajta kötésformáinak (polimer, dimer) megfelelő szerkezetek meghatározása (Nature, 1994). Kollégájával, Faigel Gyulával együtt kifejlesztettek egy új szerkezetvizsgáló módszert, az atomi felbontású röntgenholográfiát. Az eredményekről a Nature folyóiratban megjelent cikkeknek (1996, 2000) nagy nemzetközi visszhangjuk volt. Az atomi felbontású röntgenholográfia alkalmazásán és továbbfejlesztésén azóta a világ több laboratóriumában (Amerikában, Japánban, Nyugat-Európában) dolgoznak kutatócsoportok. Az utóbbi években a röntgenholográfiával rokon módszerek fejlesztésén dolgozik. Részt vesz a standfordi LCLS már működő és a Hamburgban épülő röntgenszabadelektron-lézer egyik kísérletének – az egyedi molekulák szerkezetmeghatározásának – a kidolgozásában. Számos díjat és kitüntetést nyert, ezek közül a legjelentősebbek az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Schmid Rezső-díja, az Akadémiai Díj és a Széchenyi-díj. Eddig 101 tudományos közleménye jelent meg, amelyekre több mint 2100 független hivatkozás érkezett.

Ajánlók: Faigel Gyula,

Kamarás Katalin, Szépfalusy Péter

•

Zaránd Gergely Attila
Budapesten született 1969-ben. 2006 óta az MTA doktora. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Kara Fizikai Intézetének egyetemi tanára, igazgatóhelyettese, a BME Fizikai Intézet „Lendület” Egzotikus Kvantumfázis Kutatócsoportjának vezetője. Szűkebb szakterülete az elméleti szilárdtestfizika.

Kutatásaiban kvantum-térelméleti és statisztikus fizikai módszereket alkalmaz, illetve fejleszt szilárdtest-fizikai rendszerekre. A mezoszkopikus rendszerek területén a nevéhez fűződik a később kísérletileg is megfigyelt ún. SU(4) Kondo-állapot jóslata, a mágneses szennyezőkön való rugalmatlan szórás pontos elméleti leírása és a geometriai spinrelaxáció mechanizmusának gondolata. A rendezetlen mágneses rendszerek területén eredményei közül kiemelkedik a spinüvegek alapmodelljében, a Sherrington–Kirkpatrick-modellben az önszervező kritikusság felfedezése, a hiszteretikus optimalizációs eljárás gondolata, illetve a rendezetlen mágneses rendszerek vezetőképességének a skálaelmélete. Mindezeken a területeken jelentős nemzetközi visszhangot kiváltó eredményeket ért el, munkáira évi mintegy 160 független hivatkozást kap. A hideg atomi rendszerekben történő trionképződésről és színszupravezetésről szóló munkáját a Nobel-díjas Frank Wilczek külön cikkben méltatta a Nature Physics hasábjain. Kutatási eredményeit tekintélyes hazai és nemzetközi díjakkal ismerték el. A BME fizikusképzésén belül rendszeres előadója a statisztikus fizika, illetve soktest-probléma kurzusainak, amelyek mellett eddig négy új kurzust indított el és oktat rendszeresen. A BME Fizikai Intézetében elméleti fizikai műhelyt hozott létre, vezetésével eddig négyen szereztek PhD fokozatot. Személyében alkotóereje teljében lévő, nagy nemzetközi hatású, kiemelkedő képességű és teljesítményű kollégát javasolunk megválasztani.

Ajánlók: Jánossy András,

Kertész János, Mihály György,

Sólyom Jenő, Zawadowski Alfréd
 

KÜLSŐ TAGSÁGRA AJÁNLOTTAK

Kálmán J. Gábor
Budapesten született 1929-ben. 1961-ben szerzett PhD fokozatot a Technionban (Israel Institute of Technology). A Boston College Fizika Tanszékének kutatóprofesszora. Szűkebb szakterülete a plazmafizika és az erősen korrelált rendszerek.

Kidolgozott egy egyedülálló számítási módszert (Quasilocalized Charge Approximation, QLCA) a folyadékállapotú elektromosan töltött rendszerek leírására, amely áthidalja a két jól megértett fázis: a gyengén csatolt (perturbatív módszerekkel leírható) állapot és a (fononokkal jellemezhető) kristályos állapot közötti tartományt. A QLCA-elmélet segítségével megmutatta, hogy kettősrétegekben az ellentétes fázisú rezgések egy optikai módust hoznak létre. Nevéhez fűződik a sokrészecske-rendszerek kvadratikus válaszfüggvényeinek meghatározása, a nemlineáris fluktuáció-disszipáció elméletének megalapozása, a plazmabeli szennyező ionok árnyékolásának magyarázata, valamint több instabilitási folyamat analízise.

Ajánlók: Kamarás Katalin,

Lévai Péter, Pál Lénárd

•

Lépine-Szily Alinka
Budapesten született 1942-ben. 1972-ben szerezte PhD fokozatát a São Pauló-i Állami Egyetemen. A São Pauló-i Állami Egyetem Magfizikai Laboratóriumának nyugalmazott igazgatója. Szűkebb szakterülete a radioaktív nyalábos vizsgálatok.

Úgy találta, hogy az a-részecskékből felépíthető atommagok rugalmas ütközése során aránytalanul sok mag szóródik hátrafelé, és ezt a partnerek közötti a-átadással magyarázta. Egyebek közt e témán dolgozott együtt magyarországi kollégáival. Ismert energiájú nyalábot alkotó egzotikus magok – jelesül a duplán mágikus 100Sn – tömegét határozta meg repülési idejük mérésével. A neutronhiányos Ga-, Ge-, As-, Se- és Br-magok sugarának mérésével kimutatta, hogy a magfelületen protonbőr alakul ki. Azt találta ugyanis, hogy a magsugár a neutronszám csökkenésével nő, mert neutronok szűkében a protonbőr egyre vastagabb lesz.

Ajánlók: Csikai Gyula,

Keszthelyi Lajos, Lovas Rezső György,

Ormos Pál, Trócsányi Zoltán