A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata. Alapítva: 1840
 

KEZDŐLAP    ARCHÍVUM    IMPRESSZUM    KERESÉS


 FILOZÓFIAI ÉS TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK OSZTÁLYA

X

 

 

RENDES TAGSÁGRA AJÁNLOTTAK


Fehér M. István
Budapesten született 1950-ben. 2007 óta az MTA levelező tagja. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Filozófia Intézetének egyetemi tanára. Szűkebb szakterülete a 19–20. századi filozófia története, az életfilozófiai és a fenomenológiai-hermeneutikai áramlatok, Heidegger és Gadamer életműve.

Levelező taggá történt megválasztása óta hozzávetőleg ötven publikációja jelent meg, húsz külföldön, rangos idegen nyelvű folyóiratban, kötetben, többek között a Research in Phenomenologyban, a Heidegger Studiesban, a Wiener Jahrbuch für Philosophie-ban, az Internationales Jahrbuch für Hermeneutikban és az A Companion to Heidegger’s Phenomenology of Religious Life című kötetben. Ehhez járul negyven konferencia-előadás (köztük megnyitó előadás a The British Society for Phenomenology 2008-ban Oxfordban rendezett nemzetközi konferenciáján és plenáris előadás a 2011-ben Meßkirchben tartott nemzetközi Heidegger-konferencián), valamint tizenöt további meghívott vagy vendégelőadás. Megválasztása óta a munkáira további hétszáz hivatkozás született.

Ajánlók: Almási Miklós,

Kulcsár Szabó Ernő, Nyíri János Kristóf
 


Orosz István
Mádon született 1935-ben. 2004 óta az MTA levelező tagja. A Debreceni Egyetem professor emeritusa. Szűkebb szakterülete az agrártörténet, a magyar mezővárosok és a magyarországi reformkor és szabadságharc kutatása.

Levelező taggá választása óta csaknem 100 publikációja jelent meg. Tanítványaival együtt négy kötetet szerkesztett: Magyarság és Európa. Tegnap és Ma (2006); Európa az újkorban (2006); Szőlőtermelés és borkereskedelem (2009); A Debreceni Egyetem története 1912–2012. 2010-ben önálló tanulmánykötete jelent meg A jobbágyvilág megszűnése Magyarországon címmel. Számos tanítványa található a tudományos élet meghatározó területein. Az Akadémiai Kutatóintézetek Tanácsának és a Doktori Tanácsnak is a tagja volt. Elnöke a Magyar Történelmi Társulatnak, az Agrártörténeti és Faluszociológiai Osztályközi Állandó Bizottságnak, főszerkesztője az Agrártörténeti Szemlének, szerkesztőbizottsági tagja hat folyóiratnak. Debrecen díszpolgára, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének birtokosa.

Ajánlók: Marosi Ernő,

Ormos Mária, Paládi-Kovács Attila
 


R. Várkonyi Ágnes
Salgótarjánban született 1928-ban. 2007 óta az MTA levelező tagja. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékén professor emeritus. Szűkebb szakterülete Magyarország és Erdély a 16–18. századi Európában, művelődéstörténet és történeti ökológia.

Tudományos-közéleti munkásságára az akadémiai tagjelöltség, majd levelező taggá választása ritka ösztönző erővel hatott. A korábban sajtó alá rendezett nagyszabású Zrínyi-kötetet (Európa Zrínyije. Válogatott tanulmányok. Budapest, 2010) újabb Zrínyi-tanulmányok követték, és a Rákóczi-szabadságharc angol nyelvű összefoglalását – amely a Habsburg-ellenes mozgalmakat európai hatalmi összefüggésekbe ágyazta (A Rákóczi-szabadságharc Európában. Rákóczis war of independence in European content. Budapest, 2011) – újabb elemzések egészítették ki: a Rákóczi-emigrációról, Thököly politikájáról, Rákóczi államáról, a 17. századi erdélyi és kelet-magyarországi mozgalmairól, a kor politikai mozgalmainak, eszmei hátterének megvilágításáról.

Ajánlók: Glatz Ferenc, Ormos Mária, Szabad György, Szabó Miklós, Székely György (II. o.)
 



LEVELEZŐ TAGSÁGRA AJÁNLOTTAK


Bacsó Béla
Budapesten született 1952-ben. 2001 óta az MTA doktora. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Művészetelmélet és Médiatudományi Intézetének tanszékvezetője, egyetemi tanára. Szűkebb szakterülete a filozófiai esztétika, a hermeneutika, a fenomenológia.

Kutatásai nagyban hozzájárultak a korszerű művészetfilozófia megalapozásához. Hermeneutikai kutatásait összefoglaló könyvei (Die Unvermeidbarkeit des Irrtums. Essays zur Hermeneutik. Cuxhaven, 1997; Az eleven szép. Filozófiai és művészetelméleti írások. Kijárat Kiadó, 2006) jelentős módon újrarajzolták a modern hermeneutika előtörténetét, és lényeges belátásokhoz vezettek a műértelmezés elméletében. Munkássága az irodalmi mű esztétikáján túl (A szó árnyéka, Paul Celan költészetéről. 1996) kiterjedt a képelmélet és vele a művészettörténet fenomenológiai alapjainak a kutatására. Heideggert és Gadamert érintő vizsgálódásai, e tárgyú előadásai nemzetközi fórumokon is jelentős visszhangot keltettek, legutóbb a Husserl Archívum által szervezett konferencián tartott a fenomenológia és a hermeneutika tárgyában előadást (Freiburg, 2009). Legújabb vizsgálódásait Az elmélet elmélete című kötete (Kijárat Kiadó, 2009), valamint a képelméleti kutatásait továbbépítő könyve (Ön-Arc-Kép, 2012) foglalja össze. Az MTA nem akadémikus közgyűlési képviselője volt, a Filozófiai Tudományos Bizottság, valamint számos nemzetközi esztétikai társaság tagja. Alapítója a kelet-európai egyetemi összefogással született, Prágában megjelenő Estetika. The Central European Journal of Aesthetics című folyóiratnak. Munkásságát 2006-ban Széchenyi-díjjal ismerték el.

Ajánlók: Almási Miklós, Fehér M. István, Vajda Mihály András



 

Benkő Elek
Kolozsváron született 1954-ben. 2003 óta az MTA doktora. Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének tudományos tanácsadója. Szűkebb szakterülete a középkori Magyarország régészete és története.

A magyar középkori régészet vezető kutatója. A nevével jelzett 6 önálló és további 3, társszerzőségben megjelent könyv monografikus jellegű, ezekhez sorolható még a 2012-ben megjelenő A középkori Székelyföld című monográfia. Kismonográfiát jelentetett meg a székelyföldi középkori mezővárosokról, a székelyföldi középkori udvarház és nemesség problémájáról, az erdélyi középkori bronzművességről. Nemzetközileg is jelentősek a középkori harangöntésről és a zarándokjelvényekről írt könyve és tanulmányai. E művek mellett 66 cikknek és 81 lexikonszócikknek a szerzője. Egyetemi doktori értekezése a Magyarország régészeti topográfiája című sorozatba illeszkedően, annak valamennyi részletével megegyezően dolgozta fel a középkori Keresztúr-szék területét. Kiemelkedő jelentőségű A középkor és a kora újkor régészete Magyarországon (Budapest, 2010) című kétkötetes munka megírásában és szerkesztésében nyújtott teljesítménye – ez a könyv lényegében az adott korszak régészeti kézikönyvét jelenti. Külső alapító tagja az Eötvös Loránd Tudományegyetem régész-doktoriiskolájának, előadásokat tart a Babeş-Bolyai Egyetem magyar nyelvű tagozatán. 2012 óta önálló doktorátusvezetői joga van a romániai egyetemeken, történelem témakörben. Kuzsinszky Bálint-emlékéremmel, Ipolyi Arnold-díjjal tüntették ki, és Székelykeresztúr város díszpolgára.

Ajánlók: Bálint Csanád,

Solymosi László, Török László, Zsoldos Attila



Borhy László
Szombathelyen született 1963-ban. 2004 óta az MTA doktora. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Ókori Régészeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Régészeti Doktori Program vezetője, régész, ókortörténész. Szűkebb szakterülete a római provinciák régészete, Pannonia régészete és története, a római történelem, az ókori művészettörténet, az ókori falfestészet, a latin epigráfia, a római hadtörténet, a késő római határvédelem.

Az MTA doktora címet Par domus est caelo. A tér- és időszimbolika elemei a római császárkori boltozat és kupoladíszítő művészetben (Budapest, 2007) című művével nyerte el. 1992 óta vezet feltárásokat az ókori Brigetio (Komárom/Szőny) területén tanítványai részvételével, akiknek lehetőséget biztosít az ott feltárt leletanyagból szakdolgozatok, disszertációk elkészítésére. Kutatási módszerét a régészeti leleteknek az írott – feliratos, történeti és irodalmi – ókori forrásokra támaszkodva, történeti kérdésfelvetéssel történő, széles körű, a görög–római ókor egészébe beillesztő értelmezése jellemzi. Fontos feladatának tartja elsődleges források, így feliratos emlékek (Vezető Komárom város római kori kőemlékeihez. Komárom, 2006) és történeti művek (Notitia utraque cum Orientis tum Occidentis ultra Arcadii Honoriique Caesarum tempora. Budapest, 2003) szövegeinek a kiadását is. Utóbbi munkájáért 2007-ben Akadémiai Díjban részesült. Évekig dolgozott a Heidelbergi Egyetemen, és számos neves egyetemen oktatott, vagy tartott világszerte vendégelőadásokat. Rendszeres előadója hazai és nemzetközi konferenciáknak, tagja és tisztségviselője számos magyar és külföldi tudományos szervezetnek, akadémiai bizottságnak (az Ókortörténeti Bizottság, valamint a Vallástudományi Elnöki Bizottság titkára volt, a Régészeti Tudományos Bizottság tagja), továbbá tagja több szakfolyóirat szerkesztőbizottságának is. Évtizedes kutatómunkáját Pro Urbe Komárom, illetve Kuzsinszky-díjjal ismerték el.

Ajánlók: R. Várkonyi Ágnes,

Szabó Miklós, Török László



Boros Gábor
Tatán született 1959-ben. 2003 óta az MTA doktora. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Újkori és Jelenkori Filozófia Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, az ELTE BTK Filozófiai Doktori Iskolájában az Újkori Filozófiai Program vezetője. Szűkebb szakterülete a 17–18. századi filozófia története, az etika, az érzelmek filozófiája.

1984-ben filozófia–magyar szakos diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Az egyik legjelentősebb magyar filozófus és filozófiatörténész. A kora újkor metafizikai és etikai rendszereinek nemzetközileg elismert kutatója, itthon legnagyobb szaktekintélye. Munkásságának centrumában Spinoza, Descartes és Leibniz áll. A három nagy gondolkodónak szentelt magyar és német nyelvű monográfiái, műveikből készült fordításai a korszak kutatói számára alapműnek számítanak. Az Akadémiai Kiadónál megjelent Filozófia című kézikönyv főszerkesztője.

Ajánlók: Almási Miklós,

Kelemen János, Poszler György



Czigler István
Budapesten született 1946-ban. 1994 óta a pszichológiai tudományok doktora. Az MTA Természettudományi Kutatóközpont Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetének igazgatója. Szűkebb szakterülete a kísérleti pszichológia.

A kognitív pszichofiziológia nemzetközi rangú vezető képviselője, az akadémiai közélet tevékeny egyénisége. A kognitív jelenségek tanulmányozásában az agyi kiváltott potenciál eszköztárából adekvát módszertani megoldásokat alkalmazott originális témákban. Az időskori mentális teljesítmények és ezek pszichofiziológiai hátterének felderítésében fontos kezdeményező lépéseket tett. Szakmai elmélyedésének újabb iránya az emlékezeti folyamatok észlelésben betöltött szerepe. Közleményeinek nagyobb hányada nagy tekintélyű külföldi orgánumokban jelent és jelenik meg.

Ajánlás: Ádám György, Hunyady György,

Nyíri János Kristóf, Pataki Ferenc



Fodor Pál
Aszófőn született, 1955-ben. 2006 óta az MTA doktora. Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, a Történettudományi Intézet igazgatója. Szűkebb szakterülete a 14–17. századi Oszmán Birodalom története.

Több mint kétszáz publikációjának (köztük 8 önálló kötet) többségét az oszmán állam kialakulása, társadalmi és katonai szervezete, az oszmán politikai gondolkodás és államideológia, a magyarországi török hódítás és berendezkedés témakörében tette közzé. A hazai és nemzetközi oszmanisztika és kora újkortörténet egyik megkerülhetetlen képviselője, akinek munkásságára éppúgy jellemző az interdiszciplinaritás, mint a magyar és egyetemes történeti kérdések szerves egészként történő bemutatása a forrásanyag és a szakirodalom teljes körű ismeretének a birtokában. Tudományos eredményei ily módon mind a magyar, mind a nemzetközi kutatás számára nélkülözhetetlenek. Munkái sorából kiemelkedik a magyarországi török hódítás kérdéseit új megvilágításba helyező monográfiája (Magyarország és a török hódítás. Budapest, 1991), a korai oszmán-török hadszervezet új szempontú bemutatása (Ottoman Warfare, 1300–1453. In: The Cambridge History of Turkey. Cambridge, 2009, 192–226), valamint az Oszmán Birodalom pénzügyi és igazgatási rendszerének átalakítását célzó reformsorozat elemzése (Vállalkozásra kényszerítve. Az oszmán pénzügyigazgatás és hatalmi elit változásai a 16–17. század fordulóján. Budapest, 2006). Számos rangos honi és külföldi folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. A tudományos munka mellett aktívan szerepet vállal a szakmai közélet különböző testületeiben. Munkásságát több szakmai és állami díjjal, kitüntetéssel ismerték el.

Ajánlók: Glatz Ferenc,

Hazai György, R. Várkonyi Ágnes,

Székely György (II. o.), Zsoldos Attila



Frank Tibor

Budapesten született 1948-ban. 1998 óta az MTA doktora. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Angol–Amerikai Intézetének intézetigazgató egyetemi tanára. Szűkebb szakterülete az új- és jelenkori egyetemes történet, az amerikanisztika.

Kutatásai korábban a nemzetképalkotás, a külpropaganda módszereire vonatkoztak. A kiegyezés brit visszhangja alapján feltárta a magyarságkép, a nemzetközi közvélemény befolyásolásának technikáit (Picturing Austria-Hungary). Angolul és japánul is megjelent tanulmányciklusa az angolszász irányú magyar külpolitikát vizsgálta (1936–1944). Kiadta Montgomery amerikai követ bizalmas beszélgetéseit (Roosevelt követe Budapesten; angolul, németül is). Nagy nemzetközi levéltári anyagon kutatta a magyar emigráció történetét. Vizsgálta a Habsburg-titkosszolgálat szerepét Kossuth körül: az ügynökök nemcsak megfigyelték, de bomlasztották is az emigrációt (Egy emigráns alakváltásai; japánul, angolul, németül is). Kettős kivándorlás című monográfiájában (angolul is) az értelmiségi emigráció történetét dolgozta fel 1919 után. Kimutatta, hogy a kivándorlókat főként az 1919–20-as sokkhatás németországi, 1933-as ismétlődése késztette amerikai háborús tevékenységre. Honszeretet és felekezeti hűség című szerkesztett műve az első könyv Wahrmann Mórról, az MTA díjának alapítójáról. Szerkeszti a Gondolat Kiadó egyetemes történeti sorozatát és annak köteteit. Meghonosította az angol–amerikai történelem oktatását az ELTE angol–amerikai szakjain, 2000 óta iskolateremtő vezetője az ELTE amerikanisztikai PhD-programjának. 25 éve amerikai egyetemek (California, Columbia) rendszeres vendégprofesszora. Széchenyi-professzor, Humboldt-, Szent-Györgyi- és Országh-díjas, a Royal Historical Society levelező tagja. Hivatkozásainak száma: 1417.

Ajánlói: Hargittai István,

Orosz István, Székely György (II. o.)



Gergely György
Budapesten született 1953-ban. 2002 óta az MTA doktora. A Közép-Európa Egyetem Kognitív Tudományi Tanszékének kutatója, ugyanott a Gyermekfejlődési Kutatóközpont társigazgatója. Szűkebb szakterülete a fejlődéslélektan és a kognitív pszichológia.

Eredményei nemzetközileg kiemelkedőek az emberi cselekvésészlelés értelmezésében és ennek csecsemőkori megjelenésében, valamint a kötődési működések és az érzelemszabályozás klinikailag is fontos területén. Az 1990-es évektől a csecsemőkutatás egyik nemzetközi vezéralakjává vált. Pontos hozzászokási és szemmozgáskövető eljárásokkal feltárta, hogy az emberi szándékos cselekvésértelmezés sémái már 7–14 hónap között kibontakoznak, ennek egyik jele a racionális utánzás

 

 

is (Nature, 2002). Ez a korai rendszer a társas értelmezés és összehangolás alapja. Ezeket a felismeréseket bontakoztatta ki Csibra Gergellyel a „természetes pedagógia” elméletévé. A kisgyermek tanuló-tanító rendszert alkot a gondozóval, ahol a környezet szándékainak értelmezése mellett a kulturális önkények és általánosítások tanulása jelenik meg a gondozó által jelölt tanítási helyzetekben. Ezek a felismerések kulcsfontosságúak, rámutatnak arra, hogy sajátos kultúraelsajátító képességünk biológiailag előprogramozott. Ezt támasztják alá fajközi összehasonlító kutatásai is (Science, 2009). Az önkép (self) fejlődésével kapcsolatos vizsgálódásai a kötődési rendszer fejlődési zavarainak, az érzelemszabályozás korai gondjainak feltárásával számos klinikai zavar értelmezését segítik (Affect-regulation and mentalization. 2002).) Levelező tagságát a csecsemők korai társas fejlődésével kapcsolatos kutatásainak szemléletformáló hatása mellett egy egész világszerte elismert magyar csecsemőkutató nemzedéket alakító tanári szerepvállalása és sikerei alapján javasoljuk.

Ajánlók: Ádám György,

Csányi Vilmos, Pléh Csaba



Kovács Ilona
Budapesten született 1960-ban. 2004 óta az MTA doktora. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kognitív Tudományi Tanszékének egyetemi tanára. Szűkebb szakterülete a kognitív pszichológia.

Új vizsgálati paradigmával (vizuális kontúrintegráció) és a hozzákapcsolódó elmélettel tárta fel az elsődleges kérgi látás (V1) funkcionális architektúráját embernél, lehetővé téve a laterális látókérgi kapcsolatok segítségével történő Gestalt-értelmezést (PNAS, 1993, Nature, 1994). A biológiai mozgás érzékelésével kapcsolatban a viselkedéses vizsgálatok mellett olyan algoritmust dolgozott ki, amely a vizuális információ téri és időbeli felbontását optimalizálja. Elsőként mutatott rá arra, hogy a látásszerveződés fejlődése még alapvetőnek tekintett funkciók terén is egészen a serdülőkorig tart (PNAS, 1999). Különböző betegpopulációknál (amblyopia, Williams-szindróma, skizofrénia) kimutatta a látás alacsony szintű agykérgi reprezentációinak ingerlés általi és genetikai meghatározottságát, és kapcsolatokat talált gének és a viselkedés között. Feltárta, hogy az alvásnak kitüntetett szerepe van a perceptuális tanulásban, továbbá számos fejlődési zavarban ez a szerep sérül. Koraszülötteknél kimutatta, hogy a két szemből érkező információk integrálásának kialakulásához néhány hónap észlelési tapasztalat elégséges, és már a 7 hónapos agykéreg is képes erre a tanulásra (PNAS, 2012). Levelező tagságát a látáskutatásban elért nagy nemzetközi elismertséget hozó sikerei mellett szemléletformáló nevelő és tudományszervező szerepe alapján is javasoljuk.

Ajánlók: Pataki Ferenc,

Pléh Csaba, Somogyi Péter



Kövér György
Hajdúböszörményben született 1949-ben. 2010 óta az MTA doktora. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának oktatója, az ELTE BTK Társadalom- és Gazdaságtörténeti Doktori Programjának vezetője. Szűkebb szakterülete a 19–20. századi magyar gazdaságtörténet (külön a banktörténet) és társadalomtörténet, továbbá az 1945 utáni biografikus politikatörténet és a történetírás elmélete.

1974 és 1991 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Gazdaságtörté-neti Tanszékén, közben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karán tanított. A magyar gazdaságtörténetről (Iparosodás agrárországban. 1982; Egy krach anatómiája. 1986) és társadalomtörténetről (Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig – Gyáni Gáborral) írt összefoglaló monográfiákat. Az utóbbi, itthon hat kiadást megért könyv (1998) angolul az Egyesült Államokban is megjelent (2004). Úttörő a Losonczy Géza 1917–1957 című biográfiája és mindenekelőtt a 2011-ben megjelent, A tiszaeszlári dráma. Társadalomtörté-neti látószögek című mikrotörténeti monográfiája; ez a munka 2012-ben Akadémiai Díjban részesült. Hét éven át volt elnöke a Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesületnek, jelenleg az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya Történettudományi Bizottsága Gazdaságtörténeti Albizottságának elnöke. Publikációinak a száma 170, a műveire kapott független hivatkozások száma 326. A számottevő nemzetközi elismertségnek örvendő iskolateremtő tudós szokatlanul tág témakörben folytatott kutatásaival érte el eddigi kimagasló tudományos eredményeit.

Ajánlók: Gyáni Gábor, Ormos Mária,

Orosz István, Romsics Ignác



Radnóti Sándor
Budapesten született 1946-ban. 1991 óta a filozófiai tudományok doktora. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Esztétika Tanszékének egyetemi tanára. Szűkebb szakterülete a művészetelmélet, a művészettörténet filozófiai rekonstrukciója, a műkritika-elmélet, a modernitáselméletek és a kultúratudomány.

A művészetfilozófia területén alkotott maradandót. Pályakezdő Walter Benjamin-kutatásaival a hermeneutikai hatás- és befogadásesztétikához kapcsolódott, amelyet a fiatal Lukács történetfilozófiai esztétikájával ötvözött. A 70-es években könyvet írt Benjaminról, majd a misztika és a líra összefüggéseiről. Ezután egy nagyobb projekt keretében rekonstruálta számos jelentős 20. századi művészettörténész (Riegl, Dvořák, Worringer, Panofsky, Kubler stb.) művészetfilozófiáját. Ezeknek a szerzőknek a magyar publikálása – mint ahogyan Benjamin legterjedelmesebb magyar gyűjteménye is – az ő nevéhez fűződik, stíluselméleti kutatásainak eredményeit pedig önálló tanulmányok mellett 1990-ben egy nagy német nyelvű antológiában összegezte. A művészethamisításról szóló filozófiai monográfiája 1995-ben jelent meg magyarul, 1999-ben angolul, és a téma egyik fontos hivatkozási pontjává vált. Ezután a művészetkritika elméletével, illetve múzeumfilozófiával foglalkozott; ezekkel kapcsolatos tanulmányai sorra jelentek meg magyarul és idegen nyelveken. Az ezredforduló utáni évtized második felében Winckelmannról és a modern művészetfogalom keletkezéséről írt könyvet. Eddig tizenhárom könyve jelent meg. Számos filozófiai művet szerkesztett és válogatott. Jelentős irodalomkritikusi munkássága is. Az ELTE professzoraként ő szervezte meg és vezeti az egyetem esztétikai doktori iskoláját. A rendszerváltás utáni legjelentősebb irodalmi, kritikai és elméleti folyóiratnak, a Holminak a szerkesztője.

Ajánlók: Heller Ágnes,

Marosi Ernő, Vajda Mihály András



Rainer M. János
Budapesten született 1957-ben. 2002 óta az MTA doktora. Az Országos Széchényi Könyvtár 1956-os Intézet – Oral History Archívum csoportvezetője, az egri Eszterházy Károly Főiskola professzora. Szűkebb szakterülete az 1945 utáni magyar történelem.

1991-től az 1956-os Intézet munkatársa, 1997-től 2012-ig igazgatója. Szakterületének itthon és külföldön egyaránt jól ismert és megbecsült kutatója. Munkái közül kiemelkedik Nagy Imréről írott kétkötetes élet- és korrajza (1996, 1999), amellyel az MTA doktora lett, és amely angolul, németül, oroszul és lengyelül is megjelent. Az elmúlt 10 évben elsősorban a Kádár-korszak kutatásával foglalkozott. E tárgyban 2004-ben 500 oldalas tanulmánykötetet szerkesztett („Hatvanas évek” Magyarországon). Antall József és az állambiztonsági szervek 1957 és 1989 közötti „kapcsolatáról” írott remek mikroelemzése (Jelentések hálójában. Antall József és az állambiztonság emberei 1957–1989) 2008-ban, az egész korszak alapkérdéseit teoretikus igénnyel tárgyaló kötete (Bevezetés a kádárizmusba) pedig 2011-ben jelent meg. Mintegy negyedszázados kutatói pályája során összesen 14 önálló kötetet jelentetett meg, és 34-et szerkesztett. Ezek közül 10 idegen nyelveken jelent meg külföldi kiadóknál. Emellett több mint 200 tanulmányt és cikket írt. Szerepe az 1945 utáni magyar történelem feltárásában és szakszerű bemutatásában páratlan. Nincs még egy olyan történészünk, aki annyit tett volna az államszocializmus korának megismertetése érdekében, mint ő. A műveire kapott független hivatkozások száma: 715.

Ajánlók: Gyáni Gábor,

Ormos Mária, Romsics Ignác



Rózsa Erzsébet
Nádudvaron született 1945-ben. 2000 óta az MTA doktora. A Debreceni Egyetem Filozófia Intézetének egyetemi tanára, a Bioetika Kutatócsoport és a Humán Tudományok Doktori Iskola vezetője. Szűkebb szakterülete a filozófiatörténet, a német idealizmus, Hegel filozófiája.

A paternalizmus és az autonómia viszonyára irányuló interdiszciplináris kutatásait hazai és nemzetközi kapcsolati hálóban végzi: a cél olyan magatartási minták kidolgozása/közvetítése, amelyek támogatják az európai értékek korszerű érvényesülését. A Westfälische Wilhelms-Universität Münster Kollegforschergruppe für Normenbegründung in Medizinethik und Biopolitik fellow-ja. 2007 és 2009 között a Berlin-Brandenburgi Tudományos Akadémia humán projektjének külső szakértője volt. A Meditor magyar bioetikai folyóirat társkiadója. Kiemelt szakterülete a fentiek közül Hegel filozófiája. Az Internationale Hegel-Gesellschaft vezetőségi tagja. Rendszeresen publikál rangos nemzetközi kiadványokban, konferenciák vendége és szervezője. A hegeli rendszer kérdéseit új megvilágításba helyező fontosabb munkái: Versöhnung und System (2005); Hegels Konzeption der praktischen Individualität (2007). 2012-ben 3 könyve jelenik meg, köztük a Modern Individuality in Hegel’s Practical Philosophy című monográfia. A Hegel-Forum (Fink, München), a Critical Studies in German Idealism (Brill, Leiden/Boston) könyvsorozatok tanácsadója. 1990 és 2012 között tagja az MTA Filozófiai Tudományos Bizottságának, 2004 és 2007 között közgyűlési képviselő. 1991 óta a Magyar Filozófiai Szemle szerkesztőbizottságának a tagja. 10 éven át dolgozott a Magyar Akkreditációs Bizottság Filozófiai Bizottságában is. A Debreceni Egyetemen és a Debreceni Területi Bizottságban több tisztséget tölt be. Számos hazai tanítványa futott be karriert felsőoktatási, kulturális, tudományos és politikai intézményekben. Több német tanítványa professzor.

Ajánlók: Fehér M. István,

Kertész András, Nyíri János Kristóf
 



KÜLSŐ TAGSÁGRA AJÁNLOTTAK


Fónagy Péter
Budapesten született 1952-ben. 1980-ban szerzett PhD-fokozatot a University College Londonban. A University College London tanszékvezetője, klinikai pszichológus és pszichoanalitikus. Szűkebb szakterülete a pszichoanalízis, a klinikai pszichológia.

600 közleményével, 28 000 hivatkozással, 77-es h-indexszel a mai klinikai pszichológia legnagyobb hatású kutatója. A mentális zavarok fejlődésére kimutatta, hogy a gondolati és az érzelmi beleélést mutató mentalizációs fejlődés és az érzelemszabályozás zavara kötődési problémákhoz vezet. A borderline személyiségzavarokra igazolt egy pszichoterápiás eljárást, amely a mentalizációhoz szükséges tükrözési működést, továbbá valósabb kapcsolatok kialakítását erősíti. Sok kutatási és képzési kapcsolatot tart a magyar kutatói és klinikai közösséggel. Külső tagságát mind kiterjedt hazai kapcsolatai, mind a modern klinikai pszichológiai gondolkodásban játszott kiemelkedő szerepe alátámasztják.

Ajánlók: Kiefer Ferenc,

Pataki Ferenc, Pléh Csaba



Gánóczy Sándor
Budapesten született 1928-ban. 1963-ban teológiai PhD és 1969-ben PhD fokozatot szerzett. A Würzburgi Egyetem Hittudományi Karának volt tanszékvezető egyetemi tanára, professor emeritus. Szűkebb szakterülete a Kálvin-kutatás, a filozófia és a keresztény teológia közötti határterületek.

A teológia és a filozófia terén 32 monográfia szerzője, amelyek közül a legtöbb német vagy francia nyelven íródott. Ezek jelentős része megjelent angol, olasz, spanyol, magyar és más nyelveken is. Nemzetközi lexikonokban 50 szócikket közölt. A Kálvin-kutatás egyik legnagyobb nemzetközi szaktekintélye. Jelentős eredményeket ért el a teológia és a szaktudományok, főleg a fizika, a biológia és az agykutatás közötti párbeszéd területén.

Ajánlók: Csányi Vilmos,

Kelemen János, Vető Miklós



Habsburg Géza
Budapesten született 1940-ben. 1965-ban a firenzei reneszánsz képzőművészetének témakörében szerzett PhD fokozatot a fribourgi egyetemen. A Faberge Co. igazgatója. Szűkebb szakterülete az újkori udvari művészet és kincstárak kutatása, különös tekintettel az orosz cári udvar által favorizált udvari művész, Carl Fabergé munkásságára.

1968-tól kezdve különböző nemzetközi aukciós házak szakértőjeként, majd vezetőjeként szerzett magának nagy nemzetközi tekintélyt. Munkássága a műértő-szakértő gyakorlati tapasztalatain és ismeretein alapul. Az 1990-es évek óta többször hazalátogatott, a Magyar Tudományos Akadémián, az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetében és az Iparművészeti Múzeumban számolt be Fabergé-kutatásairól, valamint családi felmenőinek, a Habsburgok nádori ágának művészeti kultúrájára vonatkozó kutatásairól. Előadásai mind tárgyi tartalmukban, mind metodikájukkal jól kapcsolódnak a hazai kutatásokhoz. A közelmúltban az Iparművészeti Múzeum kezdeményezésére a múzeum nemzetközi baráti körének alelnökségét vállalta el.

Ajánlók: Bálint Csanád,

Galavics Géza, Marosi Ernő



Oplatka Andreas
Budapesten született 1942-ben. 1968-ban szerezte PhD fokozatát a zürichi egyetemen nyelvtudományokból, 2004-ben habilitált a Bécsi Egyetemen a Kelet-Európa Történeti Intézetben magyar és kelet-európai történelemből. A budapesti Andrássy Egyetem óraadó professzora. Történész, újságíró, műfordító. Szűkebb szakterülete a 19. század, a reformkori magyar történelem, Széchenyi István és kora; a 20. század közép- és kelet-európai történelme; az irodalom- és történettudomány, mint egymást kiegészítő szakok; az oral history lehetőségei és korlátai.

1956-ban emigrált Svájcba. A zürichi és a Bécsi Egyetemen végzett történelmet és germanisztikát. A hidegháború időszakában külpolitikai újságíróként szerzett nemzetközi hírnevet. Történeti-politikai elemzéseket ír a szovjet zóna országairól, ezek közül is kiemelkedő 1987-ben Gorbacsov politikájáról írott monográfiája. Az egyik legigényesebb magyar–német műfordítóként is ismert. Történészi munkássága révén ismeri a nyugati világ Magyarország kiemelt szerepét a szovjet zóna felbomlásában. Német nyelvterületen minden, magyar történelem iránt érdeklődő ismeri Széchenyi István-monográfiáját („Ein Mann… Graf Stephan Szechenyi.” Bécs, 2004). Az MTA elnökének megbízásából 2008 óta dolgozik Széchenyi válogatott levelezésének magyar nyelvű kiadásán.

Ajánlók: Bayer József,

Glatz Ferenc, Orosz István



Tengelyi László
Budapesten született 1954-ben. 2000 óta az MTA doktora. A Bergische Universität Wuppertal professzora, filozófus. Szűkebb szakterülete a német és a francia eredetű fenomenológia.

A német és a francia eredetű fenomenológia nemzetközileg elismert kutatója, aki ezt a hagyományt egyszersmind önálló filozófia kidolgozására is felhasználja. Hét könyv, valamint több mint száz tanulmány szerzője magyar, német, angol és francia nyelven. A Német Fenomenológiai Társaság volt elnöke. Vendégprofesszor volt Poitiers-ben, Nizzában, a párizsi Sorbonne-on, az egyesült államokbeli Memphisben, a kanadai Laval Egyetemen, valamint a Hong Kong-i Kínai Egyetemen. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem egyik önálló doktori programjának megalapítója, a Wuppertali Egyetemen számos, különböző országokból (köztük Magyarországról is) érkezett doktorandusz vezetőtanára. Szakmai irányítása alatt húsz (nyolc magyar és tizenkét idegen nyelvű) megvédett és könyv alakban is megjelentetett doktori értekezés készült.

Ajánlók: Heller Ágnes,

Vajda Mihály András, Vető Miklós