„Csak egyetlen olyan érzéket ismerek,
amelyhez nem vegyül semmi erkölcsiség:
ez pedig az ízlelés.”
(Rousseau, 2007, 51.)

1757 és 1762 között Jean-Jacques Rousseau a Párizstól északnyugati irányban mintegy három mérföldre fekvő Montmorencyban élt.

1757 decemberének közepén jóakarója, Charles-François-Frédéric II. de Luxembourg, Franciaország marsallja, Normandia volt kormányzója meghívásának engedve költözött az akkoriban mintegy másfélezres város Mont Louis (Lajoshegy) nevű részébe, egy szerény bérelt házba. Rendszeres életet élt itt, barangolásokkal a környéken és a városban (ilyenkor útba ejtette a település piacán a Fehér lóhoz címzett fogadót is). Látogatókat is fogadott, például Conti herceget (két parti sakk Rousseau-val…). Az alkotás valóságos feltételeit nyújtotta neki a hely, a kettős otthon: a szerény lak az íróbástyával a hegyen és közelében, a második szálláshelyen, Petit- Château-ban (a kicsi várban), amelyet számára a marsall 1759 májusától tartott fenn; e periódusban keletkezett az Emil vagy a nevelésről, a Társadalmi szerződés, az Új Heloïse, a Levél d’Alembert-hez (1758), a Levél a gondviselésről, itt alakult az Esszé a nyelvek eredetéről.

Az író a kastély urain kívül az oratoriánus szerzeteseket is látogatta – közeli rendházukban. Használta könyvtárukat. A teológiai osztályok tanítói közül Alamanni és Mandard atyák nem egy sétáján szegődtek társaivá. Az Emil betiltásával (és Rousseau személyével) kapcsolatos, hogy a rendház számos tagját 1762–63-ban hirtelen máshová helyezték.

A mai párizsiak nem sokat koptatják Rousseau egykori háza küszöbét, a kisváros és a nagy életmű a háromhelyiséges, kis lakásban és a köréje rendezett múzeumi térben elcsöndesedést kér… A Rousseau-kutatások színhelyei sorában a svájci Genf és Neuchâtel mellett előkelő hely illeti meg e múzeumot és az 1978 óta a Rousseau-házzal szomszédos ingatlanban működő szakkönyvtárat kutatóintézetével; itt jelenik meg az Études Jean-Jacques Rousseau című könyvsorozat is.

A település neve a magyar Rousseau-kutatásba Teleki József gróf európai naplója révén került be. A naplót Tolnai Gábor közölte (1940-es erdélyi kiadásának elmaradása után) 1987-ben Budapesten. Korábbi tanulmányához hozzáilleszthette észrevételeit F. Csanak Dóra 1983-as könyvéről, amely a felvilágosodás híveként mutatta be a grófot.

Rousseau Vallomásai – Benedek Elek unokája, illetőleg fia fordításában – 1962-ben jelentek meg 8800 példányban, de a mű tényleges magyar recepciójáról aligha beszélhetünk. Széki gróf Teleki József magyar nyelvű naplójának közlésével került a magyar olvasó számára emberközelbe a Mont-Louis-n lakó tudós szerző. Európai tanulmányútja során Teleki gróf egy tanévnyi ideig Párizsban tartózkodott (1760 őszétől 1761 tavaszáig.) Kezdettől kereste a módját a Rousseau-val való személyes találkozásnak. Ez röviddel hazaindulása előtt sikerült is Duvoisin (Du Voissin) holland protestáns lelkész közbenjárására. A találkozás a római szent birodalmi gróf számára emlékezetes volt, és nemcsak Rousseau által figyelemre méltatott francia nyelvű könyve miatt (Essai sur la foiblesse des esprits-forts. 1760, Leiden, 1761 Amsterdam). Három nyomtatott lapot sem tesz ki Teleki József beszámolója montmorencyi útjáról, de későbbi életvitele, értékrendjének alakulása egyértelműen e nap, e találkozás meghatározó jelentőségét mutatja.

Az Essai egyik példányának belső borítója

Eckhardt Sándor, Zolnai Béla, Aurélien Sauvageot a XX. század elején vagy első felében végzett francia–magyar kutatásai után a század hetvenes éveiben ismét eredmények megjelenítéséről beszélhetünk: bibliográfiák és tanulmánykötetek jelennek meg a kelet-nyugat közeledés jegyében; a Magyar Helikon kiadásában Ludassy Mária sajtó alá rendezésében, Kis János fordításában megjelenik az Értekezések és filozófiai levelek. Történelemben a Rákóczi-kutatások jelentik a leghangsúlyosabb francia–magyar témát (R. Várkonyi Ágnes, Köpeczi Béla, Benda Kálmán), filozófiában a francia felvilágosodás gondolkodóira, az Enciklopédiá-ra vonatkozó kutatások jelentősek, de a sort folytathatnók.

Ilyen szakmai előzmények után nyílt lehetőség egy franciaországi közös rendezvényre, középpontban a francia–magyar kapcsolatokkal 1986 őszén. A Népszabadság röviden utalt az eseményre 1986. november 11-én (Magyar hónap Montmorencyben – Un mois hongrois a Montmorency). A cikk felsorolta a megvalósult kiállításokat, a tudományos rendezvényeket, sőt egy nemzetközi adományozási akciót is megemlített. E híreit párizsi tudósítójától, egy bizonyos K. L.-től szerezte. A Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet a MTI négy–öt mondatból álló kishírét vette át.

Az Études Jean-Jacques Rousseau első számában visszapillantás olvasható a montmorencyi Múzeumban szervezett kiállításokra, Rousseau munkásságának recepciós tényeire koncentrálva ír a főszervező a francia–magyar kiállításról: „1986 novemberétől 1987 márciusáig a Jean-Jacques Rousseau múzeum a magyar kulturális minisztériummal együttműködésben Jean-Jacques Rousseau és Magyarország viszonyának szentelt, eredeti kiállítást szervezett. Felidézték Téléki József (sic!) erdélyi főnemesnek a felvilágosodás Franciaországában tett utazását és találkozását a genevai polgárral; a filozófus hatását a magyar irodalom és a jakobinus mozgalom alakulására Franciaországban most először bemutatott dokumentumok révén elevenítették fel. A kiállítás védnökei: a Francia Kulturális Minisztérium és Köpeczy Bély(sic!) magyar kulturális és nevelési miniszter, a magyar Tudományos Akadémia tagja és a Mátrafüredi Konferenciák szervezője.” (Thiéry, 1987, 229.)

Mi is történt e francia kisvárosban (vagy a diplomáciai kapcsolatokban), ami ilyen méretű vállalkozást tett lehetővé három esztendővel a berlini fal leomlása előtt? A sorok között kell olvasnunk.

A koncepció újraírása

Párizsban létezett Magyar Kulturális központ, voltak Magyarország Barátai nevű társaságok, szimbolikus találkozásokra alkalmat teremtő, virtuális helyek. Miért esett akkor a választás éppen a félreeső Montmorencyra? A katalógus bevezetőjében Robert Thiéry múzeumigazgató egybeeséseket emleget, a magyarok megrázó jelenlétét idézi fel a városban. Utal széki Teleki József gróf Rousseau-nál tett látogatására, és arra a tényre, hogy ez a város adott menedéket a magyar függetlenségi háború menekültjeinek, Teleki Lászlónak, Horváth Mihálynak, Vukovics Sebőnek, rövid időre le is telepedhettek a városban (1850–1855). Később ugyancsak Telekieknek, Teleki de Gérando Emmának és gyermekeinek adott otthont a város – éppen abban a házban, amelyben valaha Rousseau lakott élettársával, Thérèse Levasseur-rel. (Ezek okán vélte Thiéry szerencsésnek, hogy a Teleki–de Gérando család jelentős szerepet kapjon a francia–magyar kapcsolatok történetét felelevenítő kiállítás anyagaiban.)

Az ötlet gazdájának szerepét Lázár Endre is magának vindikálja a Budapesten, 1978-ban, a Corvinánál megjelent kis könyvében (Relations franco-hongroises. Le passé. Emma Teleki, un anneau brillant entre la France et la Hongrie. La comtesse et le communard).

A Pierre Nora által vezetett munkacsoport az új kontinentális kultúra („nouveau continent culture”) meghatározó jegyeit a következőkben jelöli meg: identitás, emlékezet, kulturális örökség. A következőkben e jegyek szerint vizsgálom a Montmorencyban megvalósult „lakomát”.

I. Identitásról beszélni

olyan nép esetében, amely több évtizede a Szovjetunió ideológiai táborának volt kényszerűen eleme, a remény felvillantásával lehet azonos. Ebben az esetben azonban a cél, ha nem lehetett is valamiféle (francia–magyar) kettősportré megrajzolása, legalábbis emlékezetes találkozások körvonalazását ígérte az időben. Bonyolult értelmiségi konstruktum lett belőle, amelynek jelentős mennyiségű dokumentumát őrzi a Jean-Jacques Rousseau Múzeum könyvtára. Lehetőség nyílt arra, hogy a csoportidentitás összetett természetére irányuljon a figyelem. A nemzetközi jogszabályok ilyen terv létrehozásához már rendelkeztek támpontokkal. A Magyar Népköztársaság és a Francia Köztársaság 1961-ben kötött kulturális együttműködési szerződést, ez attól kezdve lépett érvénybe, hogy a két ország 1966. július 28-án aláírta az együttműködés protokollumát. Másfelől ez az a korszak, amikor Magyarország lehetővé tette kulturális elitjének a Nyugatra való utazást, Magyarországot is meglátogatták a nyugati blokk jeles személyiségei.
Ami Montmorency magyar kulturális hónapját illeti, a tervet a város kulturális bizottsága mutatta be és módosította szükség esetén; ugyanerre a bizottságra hárult az anyagi fedezet megszerzése is. A terv előkészítése éveiben (1984–1986) a nemzetközi kapcsolatok alakulása alkalmas időt jelzett. Az V. Köztársaság idejének francia kulturális tervezeteit és gyakorlatát áttekintve Jacques Rigaud a kulturális akció egy új koncepciójára emlékeztet. A francia kormány terve ekkor az volt, hogy interdiszciplináris eseményeket hozzon létre: „alkalmassá tett helyeken megfelelő kulturális kínálatot egy új közönség számára.” A nagy átalakítás kormányszintű terve kudarcba fulladt. Maga a struktúra 1986-ban tűnt el. Sikereket könyvelhettek el azonban a kulturális ügyek regionális igazgatóságai. Jacques Rigaud ebben a területi szervezeti formában (DRAC) a kultúra interdiszciplináris szintézisének egy lehetséges szervezeti formáját ismeri fel (Rigaud, 1995, 205.).

Megvolt tehát az ötlet és a politikum egyetértése, rátérhettek a megvalósításra.

Maga a múzeumigazgató, a városvezetés kulturális igazgatósága tagjaként komoly erőfeszítéseket tett a cél érdekében. Először is megnyerte az ügynek a polgármestert, Albert Magariant. Ötletet és anyagot a Victor Hugo Múzeumtól is kaptak, de a cselekvési mintát a draguignan-i Kisfaludy Sándor-ünnepély szolgáltatta. A draguignan-i Kisfaludy Sándor-napok (1960. szeptember 7–18.) programja a következő volt: vízi ünnepély, népművészeti gálaműsor, tudományos értekezlet – a helybeli Rotary Klubban Sándor és Carolina címmel francia nyelvű előadás hangzott el –, illetőleg irodalmi és zenei est, egy emléktábla avatása. A párizsi magyar nagykövet fogadást adott a helybeli notabilitások tiszteletére.

1986 febuárjában még a francia miniszter megjelenésére számítottak a tervezett eseményen. A polgármester erről tájékoztatta az Île de France területi igazgatóságát, és abban bízott, hogy a helybelieket ingyenes tárlatvezetés vonzza majd a rendezvényre. Úgy alakították a tervet, hogy az elfogadhatónak tűnt a magyarországi illetékes szervek számára. Mi több: a francia szervezők meghívást kaptak Budapestre a szükséges intézményi egyeztetések céljából. Májusban egy hosszú hétvégére el is utaztak a magyar fővárosba, választhattak egy munkamatiné és kísérővel szervezett városnézés között, sőt a Dunakanyarba szervezett kiránduláson is részt vettek. Robert Thiéry visszaemlékezése szerint nem sikerült szót érteni a Néprajzi Múzeum és az Irodalmi Múzeum vezetőivel; a felelősök úgy vélték, azidőtájt egy magyar kiállítás Franciaországban megvalósíthatatlan. A Magyar Nemzeti Múzeumban és a Nemzeti Galériában viszont ígéretet kaptak a megfelelő támogatásra tervezett kiállításaik létrehozásához.

II. Emlékezet. Az eredet mítosza

A montmorencyi francia–magyar kiállítás ötletéről tehát többféle narratívum született. Robert Thiéry mint a múzeum akkori igazgatója „örökölte” a francia–magyar kiállítás ötletét. Pályája kezdetén álló történészként, intézményvezetőként lendülettel vetette magát a találkozásokba, írta a leveleket, fogalmazta a beadványokat a polgármesteri hivatalba, sőt bevallása szerint tanulni kezdte Magyarország történelmét. 1984 decemberében már levelet fogalmaz Köpeczi Béla kulturális és oktatásügyi miniszternek, amelyben a megígért magyar politikai támogatást köszöni meg: „Köszönöm, Miniszter Úr, az Ön személyében Magyarország felől jövő támogatás szándékát, amely kiállításuk megvalósításával a két ország kultúrájának és történelmének bizonyos vonatkozásai jobb megismertetését szolgálja.” Később a montmorencyi polgármester tájékoztatta a rendezőket a diplomáciai szintváltásról: a rendezvényre „a magyar kulturális miniszter nem fog eljönni, emiatt Léotard úr, a kulturális miniszter távolmaradását közölte, és képviseltetni fogja magát. Magyarország franciaországi képviselője azonban minden bizonnyal jelen lesz.” Magyarország nagykövete, Palotás Rezső, és Pataki Pál, a Magyar Intézet igazgatója vett végül részt a megnyitón.

A franciabarát, franciául kiválóan beszélő és a francia kultúrában szakmailag is érdekelt miniszternek, Köpeczi Bélának igazán helye lett volna az eseményen. Támogatta a francia szakmai nyelvű rendezvényeket, számos tudományos művet szentelt a francia–magyar kapcsolatok kérdésének; ekkoriban jelent meg Budapesten Magyarok és franciák XIV. Lajostól a francia forradalomig c. tanulmánykötete (Budapest, 1985). Mivel magyarázható, hogy lemondta utazását, és szöveget sem küldött a rendezvényre? A francia politika alakulásával? A korábban ellenzékben politizáló jobboldal ismét hatalomra került, az ekkor Franciaországban kialakult kormányzati formát „közöslakásnak” (gouvernement de cohabitation) nevezték a franciák. Vagy a miniszter saját helyzetére gondoljunk egy olyan kormányzatban, amely egyáltalán nem volt Moszkvától független?

Az 1986. március 28-i rendelet értelmében a Magyar Tudományos Akadémiának részt kellett vennie a tudományos életben. A Montmorencyban kiállítandókkal kapcsolatos kutatás és az anyag előkészítése Benda Kálmán professzorra hárult, aki a MTA Történettudományi Intézete munkatársa volt ekkor. Ő írta a kiállítás katalógusának szakmai bevezetőjét. Ő is méltatta a város szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Új elemmel gazdagította a programot azzal, hogy javasolta Elek Judit filmrendező meghívását, és két filmje, köztük a Szendrey Júlia életével kapcsolatos Mária napja vetítését.

A magyar Kulturális Minisztérium újságírója más változatát forgalmazta a kiállítás történetének. A Jean-Jacques Rousseau Múzeum állandó kiállítását 1951-ben alakították ki. Létezett ott egy „lengyel tárló” is (a lengyeleknek Rousseau személye és műve iránti érdeklődése történetének bemutatására). Érthető, már csak a Gondolatok Lengyelország kormányzatáról okán is… Lázár Endrében ekkor (1977-ben) fogalmazódott meg egy magyar tárló létrehozásának terve. (Lazar urat – M. Lazar – valóban meg kellett hívni. Nem Lázár György miniszterelnököt, hanem André Lazar újságírót, aki Magyarországon Bajomi Lázár Endre, Franciaországban André Lazar, illetőleg Dávid Ferenc néven publikált. Régi állami alkalmazott volt, szerkesztői tapasztalattal. Montmorencyban francia nyelven értekezett; a kulturális bizottság jegyzőkönyvéből derül ki, hogy Wiallek-Wiallaneix asszony előadása elmarad, helyette a Lázár úr nevű előadó szólal fel Montmorency és Magyarország a XIX. században címmel.)

A De Gérando család ekkori története a családegyesítés vágyára épül. A család a tőle Magyarországon és Erdélyben a rendszerváltás jogán elkobozott javak helyett legalább a személyes kapcsolatok újraépítésére törekedett. A Teleki–de Gérando család franciaországi tagjai a szervezőknek segítséget ajánlottak fel, és hivatalos protokollumot készítettek elő egy festmény Magyarországnak, pontosabban a martonvásári Beethoven-múzeumnak való adományozására (a pasztellkép a Brunswick testvéreket, Terézt és Charlotte-ot ábrázolja). Az ajándékozási protokollumot Magyarország részéről Ujfalussy József, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke szignálta.

A montmorencyi Rousseau-könyvtár levéltárában szövegfogalmazványok jelzik a program alakulása történetét. Kezdetben májustól októberig látogatható kiállításra gondoltak. Végül egy hónapon belüli kiállítás-sorozatban állapodtak meg: köztük egy Liszt Ferenccel és egy a magyar kulturális örökséggel volt kapcsolatos, ezek a városi könyvtárban kaptak helyet, és két hétig tartottak (a bridzsklubot ugyanis egy helyi dzsesszkiállítás céljából sürgősen vissza kellett rendezni). A történelmi kiállítás nyitva tartását 1987. március végéig meghosszabbították.

Kevesebb ember, több tárgy képviselte a kapcsolatok jelenét: a kezdetben tervezett folklór animáció és kabaréest programpontokról lemondtak, jelesül a magyar Délibáb együttes (tizenöt személy) és a cigányzenész csoport (öt hangszeres és egy énekesnő) szerepeltetéséről, hasonlóképpen J. F. Morel komikus színész Petőfi-estjéről, továbbá a helyi és kézműves portékák vásáráról, melyekre az ünnepélybizottságok és az Association France–Hongrie (Franciaország–Magyarország Egyesület) szervezésében került volna sor. Egy kezdeti terv szerint a zárókoncert 1986 júniusában lett volna, Liszt Krisztus-miséjére gondoltak, hetven személy köztük, négy szólista és egy karmester részvételével (ez az alkalmi zenekar magyarországi és groslay-i, illetőleg conflans-i zenészekből állt volna össze). Liszt maradt, de szerényebb előadásban.

A kiállítás franciaországi előzményeihez tartozik egy politikai elemzés is. Magyarország mint Nyugat és Kelet közötti régió képét Szűcs Jenő rajzolta meg a három, Európáról szóló könyvében (Les trois Europes, L’Harmattan kiadó, Domaines Danubiens sorozat, 1985). A könyv e francia nyelvű változatához maga Fernand Braudel írt előszót, és a Libération című hetilap Alain Garric tollából 1985 karácsonyán közölt róla ismertetést.

A múlt kapcsolatok és viszonyok története • A kulturális hónap idején a Jacques út 7. szám alatt márványtáblát lepleztek le az 1848–49-es forradalom után Montmorencyba menekült magyar politikusok emlékére. A táblát a környékbeli temetkezési vállalat kőfaragó műhelyében készítették, tervezett feliratát a költségek miatt meg kellett rövidíteni.

A tábla megvalósításában Robert Thiéryé volt a fő szerep, akárcsak a programnak a közös történelemre vonatkozó tartalmait illetően. Könyveket kért ugyanis a tervezett kiállításra. Amikor a Sorbonne Nouvelle Université Keleti Nyelvek Intézetében működő, a magyar tanszék melletti könyvtár vezetőjéhez fordult, a válasz kioktató jellegű volt; a magyar nyelv nem keleti eredetű, adminisztratív okok miatt kapott helyet a keleti nyelvek intézetében, így Rousseau magyar recepciója a könyvtárban található fordításokkal egyáltalán nem bizonyítható. Megtudhatta a szervező, hogy a könyvtár rendelkezik keleti nyelvekre lefordított Rousseau-művekkel: a Társadalmi szerződés perzsa, görög, hindi, oszmántörök, az Értekezés a tudományokról és a művészetekről oszmántörök, Az Új Héloïse oszmántörök, az Értekezés az egyenlőtlenség eredetéről orosz, görög, A magányos sétáló álmodozásai oszmántörök nyelven leltárban vannak. Teleki-monográfiákkal nem, az 1848-as forradalomra vonatkozóan Magyarország-történetekkel tudtak szolgálni.

Magyar könyv ügyben az igazgató a párizsi Magyar Intézet segítségét is kérte. A válaszból meg kellett értenie, hogy Magyarországon minden politikai felügyelet alatt áll, és hogy nem ajánlják a magyaroknak a külföldiekkel való kapcsolatok teremtését, még a szakmai célúakat sem: „Ön a magyar könyvkiadók címére vonatkozó kéréssel keresett meg. Csak a Corvina Kiadó címét áll módomban kiszolgáltatni […] A Nouvelles Études Françaises, a Revue des Études Hongroises című folyóiratok már nem léteznek, a Corvinához forduljon valamennyi kérdésével…”

A program magyar tudományos szakértői, Köpeczi Béla miniszter, illetőleg Benda Kálmán professzor a tizennyolcadik század specialistái voltak, érthető, hogy a kiállítás anyagában e korszak kulturális találkozásait részesítették leginkább figyelemben. A kiállításon Teleki József gróf egyrészt Mont-Louis-beli látogatása emlékei révén volt jelen, másrészt erkölcsfilozófiai munkája és a himlőoltás-vitában való részvétele bizonylataival. (Ez utóbbi témakörrel volt magyarázható La Condamine-nak Daniel Bernoullihoz 1761. október 24-én kelt levele a kiállításon; a baseli egyetemi könyvtár kölcsönzése.)

A létrejött kiállítás tartalmilag változatos volt: az Anjou-kori Magyarország iskolai használatra szánt térképe – M. Mourre térképe nyomán készült színes fényképmásolat – a Rousseau-múzeum tulajdonát képezte, Werbőczi Opus Tripartitum-a 1568-ból és 1611-ből a budapesti Ráday Múzeumból származott. XIV. Lajos levele II. Rákóczi Ferenchez fényképmásolatban a külügyminisztérium levéltárából, II. Rákóczi Ferenc Vallomásainak eredeti kézirata a párizsi Nemzeti Könyvtárból.

Teleki gróf útinaplójában rögzíti tehát látogatását Rousseau-nál: „Voltam Rousseau uramnál Du Voissin urammal Montmorancyban” (Tolnai, 1987, 212.). A kiállításon Rousseau kedvenc íróbástyáját, a donjont ábrázoló Leloir-grafika magyarázatául éppen e napló egy részlete szolgált (francia fordításban, persze): „Megérkezvén igen jó szívvel látott s elvezetett a donjonba, mely a szobájától egy kis kerttel választatik el. Donjonnak neveznek a franciák minden efféle kis épületet, amely valami kitetsző helyen van. Ebben a donjonban meglehetősen csinosan van holmi, de csak igen parasztosan. Láttam nevezetesen itt a prussziai királynak egy nyomtatott képit, melynek az alján a rámájára volt ragasztva egy kis papíros, azon volt két francia vers, mely igen mérges volt a prussziai király ellen, de szemben meg nem tartottam. Ottan beszélgetni kezdvén, legelőször is a könyvemet hozta el, melyet du Voissin uram még minap néki megküldött, s nagyobbat megdicsérte, mint a könyv érdemlette volna.” (Tolnai 1987, 212–213)

A donjon – Launette Leloir illusztrációja

„A történelem az írott anyag tudománya, amelynek forrásait létrejöttük nyelvén kell megőrizni, de hozzá tartozik az egyetemes örökséghez is, ahol szellemi határőrök nincsenek és amely csakis a párbeszédben tud kibontakozni” – állítja Sirinelli (Sirinelli, 2010, 14.). A kulturális kapcsolatok jegyében magyar nyelvű szövegek is belátogattak Rousseau egykori otthonába… Benda Kálmánnak sikerült másolatokat szereznie az író műveinek magyarországi hatását jelző anyagokról: az Émile-nek Szentjóbi Szabó által készített fordítása részleteit eredetiben, ezek (a III. és IV. könyv) a Magyar Múzeum-ban jelentek meg, és Czindery Páltól a Társadalmi szerződés fordítását kéziratban az Országos Levéltár anyagából. A XIX. század történelméből a kiállítás az 1848–49-es szabadságharcot és következményeit hangsúlyozta, továbbá a Teleki–de Gérando család múltjából e család tagjainak szerepét a politikában, illetve a modern intézmények és az irodalom történetében.

III. Kultúra. Kölcsönösség vagy közös örökség?

Rousseau zenei műveiről nem volt szó... A magyar zenét e hetek alatt főleg Liszt Ferenc muzsikája képviselte. Hutcher zenetörténész méltatta jelentőségét, alakját egyébként a városi könyvtárban megrendezett kiállítás is idézte (halála századik évfordulóján). „A könyvtár a maga módján járul hozzá azokhoz a rendezvényekhez, amelyek Franciaországban és szerte a világban az évfordulóval kapcsolatosak” – írta Martine Aucher a La Hongrie à la Bibliothèque c. katalógus bevezető szavaiban. A Liszt-kiállítást nem örökíti meg olyan külön katalógus, mint a népművészetre, a magyar festészetre és a (francia–) magyar történelemre vonatkozó tárlatokat. Azóta azonban Montmorencyban létrejött a Zenekonzervatórium – az egykori Orangerie, a Télikert helyén. A zenetudományi előadás és kiállítás mellett sor került zenei produkciókra is. Egy Franciaországban lakó fiatal művész, Sabine de Gérando hárfán játszott, a magyarországi illetőségű Kovács Júlia énekelt. Franciaország zeneművészetét a francia légvédelem zenekara és a francia hadsereg kórusai képviselték. Hogy az évfordulóknál maradjunk, a légvédelem zenekara 1983-ban ünnepelte fennállása 50. évfordulóját.

A magyar vizuális művészet képe? • Montmorencyban néprajzi (fénykép-) kiállítást is rendeztek, valamint egy látványművészeti kiállítást is. A könyvtár a magyar népi kultúrát megjelenítő fényképekből állított össze kiadványt. „A Magyar népi kultúra című kiállítás a parasztok hagyományos életét kívánja ábrázolni: a népet munkavégzés közben vagy a családi vagy a vallásos élet körülményeit ünnepelve (lakodalom, halál…)” – így összegezte Martine Aucher könyvtáros az egyaránt dekoratívnak ható tárgyak és személyek fényképeiből szervezett kiállítás célját. Budapesten kiválasztott tárgyak vagy képek helyett (amelyeket a Montmorencyi Néprajzi Múzeum állított volna ki) be kellett érniük a párizsi Musée de l’Homme gyűjteményéből származó néhány fényképpel (a magyar állam egy 1901-es ajándékából): Ifjú pár Mezőkövesdről, Porszaru… A Musée de l’Homme munkatársa, Kovács Marika közbenjárásának köszönhetően jutottak ennyire is.

A magyar festészeti kiállítás megvalósult, a XIX. századi festményeket annak ellenére sikerült Montmorencyba szállítani, hogy a Magyar Kulturális Minisztérium egyik ügyintézője a néprajzi kiállításról való lemondás tényét közölve a szervező francia féllel festménykiállítás helyett grafikait javasolt…) Tény, hogy a város közlönye 46 oldalas különkiadást szentelt a francia–magyar kapcsolatoknak és e Montmorencyban rendezett XVI. kiállításnak, amelynek díszvendége a magyar származású grafikusművész, Victor Vasarely volt.

Ha csak emberek voltak is egymás kultúrájára kíváncsiak, a másféleséget hangsúlyozták, ebben talán valóban a politikai gondolkodó Rousseau eszméi jegyében cselekedtek, aki „az európai egyesítésben semmi vonzót nem látott” (Vö. Ludassy, 2006, 13.). Hozzájárult-e a kulturális hónap és kiállítássorozata a Montmorency-béliek helyi identitása alakulásához? Érjük itt be annyival, hogy voltak kisiskolások, akik megtekintették a Magyarok és franciák című kiállítást, és beszámolókat írtak róla (címmel); ezekből tallózunk:

„A magyar élet: A magyarok kisebb csoportokban éltek, kirabolták és felégették a falvakat és elözönlötték Európát. Magyarországot a törökök és Ausztria özönlötte el, akkor nagy csata volt Törökország és Magyarország között, mert Magyarországnak belső gondjai voltak, ami azt jelenti hogy csaták voltak Magyarországon.” (Tanguy)

„Kiállítás Magyarországról: Elmentünk megnézni a képeket Magyarországról. Utána Thiery úr elmagyarázta Európa térképét. Közel van Ausztriához, azt mondta Thiery úr. Könyves vitrineket is láttunk, egy képet XIV. Lajosról. Más szép vitrineket is láttunk. Nem tudtuk, merre van Magyarország; akkor a néni, aki ott volt mielőtt Thiery úr meg érkezett, megmagyarázta mekkora Franciaországhoz képest. Magyarok által írt leveleket is láttunk: el lehetett őket olvasni.” (Sandra Aumaitre)

„Magyarország csatája: Thiérry úr elbeszélte, hogy zajlott le Magyarország történelme. Azt mondta, hogy Magyarországot a törökök lemészárolták. Ausztria megállította a törököket Bécsnél, aztán a törökök néhány napra visszatértek, hogy lemészárolják Ausztriát. Voltak régi könyvek is üvegszekrényekben. Volt egy térkép Magyarországról. Láttuk a magyar királyok egy arany díszruháját is, képek díszítették.” (David Montavélian)

A kiállítást nem hívták meg Párizsba, ám e kisvárosban megvalósított, interdiszciplináris kísérlet heroikus volta így is nyilvánvaló.

*

Az emberi méltóság kérdéseiben oly kérlelhetetlenül érzékeny Rousseau menekült e kedves helyről, amikor tudomására jutott, hogy letartóztatási parancsot adtak ki ellene (egyszersmind Emile című könyvét 1762. június 11-én a párizsi törvényszék ítéletvégrehajtója széttépte, és elégette a Palais de Justice lépcsője előtt). Az írót egyik főrangú jóakarója,Conti herceg tájékoztatta a rá leselkedő veszélyről, a másik pedig, a máskor oly szívélyes Luxembourg marsall nem biztatta maradásra. Így hirtelen és drámaian ért véget a genfi polgár montmorencyi alkotó periódusa. Egy szellemi lakoma… Ne feledkezzünk meg azonban az asztal konkrét javairól sem. Kísérője tanácsára Teleki József Párizsból érkezve 1761. március 6-án a montmorencyi piac sarkán álló Fehér lónál megszállt és evett is, mielőtt a filozófus utcájába kanyarodott volna. Pedig Rousseau a könyvszerző római szent birodalmi grófot ebéddel várta. Telekinek van följegyzése az együtt elköltött fogásokról is: „nem sokat, de jól ettem; volt egy leves, tehénhús, és egy lére csinált lapin (ez majd olyan mint a földi nyúl). Ezenkívül volt egy már régen megkezdett pástétom, s jó sajt, vaj, s jól állott szőlő, s egyszóval igen jó, de csak közönséges és minden ceremónia nélkül való ebéd, mely kétségkívül annál jobbízűn esett, minél parasztosabb volt” (Tolnai, 1987, 213.).
 

Kulcsszavak: Montmorency, látogatás, francia–magyar, Teleki József, Jean-Jacques Rousseau, kiállítás, 1986, Magyarország
 

IRODALOM

Garadnai Zoltán (2009): Iratok a magyar–francia diplomáciai kapcsolatok történetéhez. Magyarország és a világ. Diplomáciatörténet. Gondolat–MOL, Budapest

Hongrois et Français (1986): 9 novembre 1986–31 janvier 1987 Musée J.-J. Rousseau, Montmorency Val d’Oise, (Katalógus)

Ludassy Mária (2006): Deux idées de la Nation. In Gyimesi Timea et al. (red.): Prismes irisés. Textes recueillis sur les littératures classiques et modernes. Klebelsberg Kuno Egyetemi Kiadó, Szeged, 11–21.

Magyar Közlöny • WEBCÍM >

Rigaud, Jacques (1995): L’Exception culturelle. Culture et pouvoirs sous la Ve république. Grasset, Paris

Nora, Pierre et al. (1992): L’ere de la commémoration. Les lieux de mémoire. Sous la direction de Pierre Nora III. Gallimard, Paris

Rousseau, Jean-Jacques (1962): Vallomások (ford. Benedek István– Benedek Marcell) Magyar Helikon, Bp.

Rousseau, Jean-Jacques (2004): Discours sur les sciences et les arts. (Éd. présentée et annotée par Jacques Berchtold) Librairie Générale Francaise, Paris

Rousseau, Jean-Jacques (2007): Esszé a nyelvek eredetéről. (ford, utószó, jegyzetek: Bakcsi Botond) Attraktor, Máriabesnyő–Gödöllő
Sirinelli, Jean-Francois (2010): L’école historique francais en péril. Le débat. 158, janvier–février

Thiéry, Robert (1987): Chronique du Musée de Montmorency. Le musée J.-J. Rousseau de Montmorency et la Bibliotheque d’Études rousseauistes In: Études Jean-Jacques Rousseau. Reims Éd. „A l’écart”

Tolnai Gábor (s. a. rend.) (1987): Egy erdélyi gróf a felvilágosult Európában. Akadémiai, Budapest, 212–213.

Trousson, Raymond – Eigeldinger, Frédéric S. (eds.) (2006): Dictionnaire de Jean-Jacques Rousseau. Honoré Champion Paris