Egy újabb Dante-könyvről
Eredeti és kiérlelt Dante-interpretációval állt elő újabb könyvében
Pál József, az ismert italianista és komparatista.
Előző, Silány időből az örökkévalóba. Az Isteni
Színjáték nyelvi és tipológiai szimbolizmusa (1997) című könyvében már
láthatóan átgondolta a dantei főmű ikonológiáját, szimbólumainak
hermeneutikáját, és kialakította alapkoncepcióját Dante egész
életművével kapcsolatosan. Mostani könyve azonban ennél is tovább
megy, némileg módosítja az általa korábban adott Dante-értelmezést is.
Ezzel is jelentősen gazdagította az utóbbi időkben megélénkült hazai
Dante-szakirodalmat.
A firenzei költő megítélését évszázadokon át az a
komplexitás bonyolította és bonyolítja ma is, amely rá teljes
mértékben jellemző. Az életmű interpretációja elején ugyanis minden
értelmezésnek azt kell tisztáznia, hogy a költőként ismert esszéista,
teológus és filozófus Dante egész opusában hogyan jelenik meg a 13–14.
században élt ember összetett koncepciója és a korszellem. Pál József
erre tesz kísérletet könyvében és ezért nevezi művét maga is
monográfiának. Előrebocsátjuk, hogy ennek a kitételnek a könyv sok
vonatkozásban meg is felel. Mindjárt jeleznénk is, hogy más
vonatkozásban további elmélyült munka vár még a szerzőre, de a magyar
dantisztika más képviselőire is. Arról a formai, de egyúttal tartalmi
kérdésről van ugyanis szó, hogy milyen arányban kell szerepelnie a
legközismertebb Dante-műnek, az Isteni Színjátéknak az értelmezésben
(azon belül a Paradicsomnak) és milyenben a többi – talán nem kevésbé
fontos – műnek, hogy csak Az új életre, a Vendégségre vagy az
Egyeduralomra utaljak. Maga a főmű a világirodalom egyik
legenigmatikusabb alkotása, tehát csak annak hermeneutikai elemzése is
több lehetőséget tartogat nem is egy kutató számára.
Pál József kitűnő ismerője az Isteni Színjátéknak,
értelmezése rendkívül figyelemreméltó. Ez annak a hihetetlen
széleskörű erudíciónak köszönhető, ami a szerzőt jellemzi. Különösen
járatos a középkori teológiai, vallási, bibliai és irodalmi
témakörökben, ami megkülönbözteti őt szinte minden magyar
dantológustól. Könyvének is ez adja egyedi, különleges jellegét. A
költő Ravennában található sírfeliratának megfelelően Dantét
„középkori teológusnak” nevezi. Ez a vitatható és a szakirodalomban is
vitatott megnevezés csak akkor jogos, ha a középkor egyetemes
ismereteivel rendelkező tudóst, művészt jelöl. Annak bizonyítása
azonban, amely felé Pál József hajlik, hogy kizárólag csak a
keresztény teológia képviselője lenne Dante, számos mellette szóló érv
ellenére kiváltja a dantológusok némelyikének (az olaszok közül
például Enrico Malatónak, a magyarok közül Kelemen Jánosnak és jelen
sorok írójának is) az ellenvéleményét.
Viszont eldőlni látszik (éppen Pál József alapos
műve alapján is) az a vita, ami az utóbbi száz évben különböző
álláspontokra osztotta a Dante művével tudományos alapon foglalkozó
tudósokat. Ez pedig Dante kollokációjának, korszakban történő
elhelyezésének kérdése, azaz, hogy Dante mennyire tekinthető
középkori, illetve humanista művésznek és gondolkodónak. E monográfia
megjelenésével egy időben adta ki magyarul Mátyus Norbert azt a
külföldi szerzők által írt tanulmánykötetet, amelynek már a címe is
irányadó ebben a kérdésben. A Dante a középkorban címmel megjelent
kötet olyan prominens szerzőket vonultat fel, mint Eric Auerbach,
Étienne Gilson, Bruno Nardi vagy Charles S. Singleton. Eszmetörténeti
korszakolás tekintetében mérvadó szerzőkről van szó, akik szerint nem
lehet vitatni Dante gondolkodásának középkori jellegét. Pál József,
aki jól ismeri a nemzetközi dantisztika eredményeit, tulajdonképpen
ehhez a fő irányhoz kapcsolódik monográfiájával. De filozófiai és
társadalomfilozófiai szempontból ez azt jelenti-e, hogy Dante
premodern szerző, akinek az életművében nincs semmi modern? Akkor mi
magyarázza rettentő népszerűségét? Számos olyan probléma marad még a
tudósok számára, ami a már eldőlt kérdés továbbgondolására ösztönöz.
Pál József, azon túl, hogy rendkívül járatos a
Dante-szakirodalomban, kiváló ismerője a modern irodalomtudományi
módszereknek. Művében ezeket juttatja érvényre: a hermeneutikát, a
jelelméletet, amelyek segítségével értelmezni tudja a középkori
szimbolizmus tartalmát. S ebben jelenik meg Pál József könyvének egyik
legfontosabb módszertani előfeltevése és megoldási módja. Szerinte
ugyanis külön kell választani a jelet és a dolgot, amit a jel
ábrázolni kíván. S ez Dante esetében rendkívül fontos elvnek bizonyul,
hiszen a dantei szöveg jelentéstartalma igen sokrétű és sokrétegű. A
szövegtestben „ami lényeg volt, a teremtett világon túlra mutatott, a
láthatatlan valóság viszont főleg másként, szimbólumokon keresztül,
allegorikus módon jelenhetett meg.” A szavak Dante főművében – Pál
József szerint – elrejtették, majd az értő olvasó számára feltárták,
és feltárják „isteni tartalmukat”.
Pál József monográfiájának – véleményünk szerint –
ideológiai tartalma is van: osztani látszik azokat a középkori
felfogásokat, hogy a világ duális, egy földi és egy égi világra
oszlik. A művész, jelen esetben Dante ezt ábrázolja, és a helyes
irodalomtudományi módszer, jelen esetben a
|
|
szerzőé, feladata ezt a kettősséget felszínre
hozni. Dante esetében ez jól működik, mert a középkori világot jól
ismerő Pál József képes feltalálni azokat a rejtett üzeneteket,
amelyek a szavak, a fogalmak és az utalások mögött vannak. „A
tapasztalati világ teremtményei […] jelzik Isten láthatatlan dolgait”,
és mi a jelben ráeszmélünk az isteni „igazságra, a dolgok
mibenlétére”. A Danténál található sok szimbólum pedig a „hármas
struktúra szerint elképzelt mindenséget zárja magába és tükrözi: a
láthatatlan Teremtőt, a teremtett világot és a »tanút«, a kapcsolatot
felismerő és (mint Isten analogonja, részben) építő embert” (74.). A
természet, a realitás – szerinte – legfeljebb csak kiindulási pontként
van jelen az Isteni Színjátékban. A főmű leglényegesebb üzenete (ez
már korábbi könyvében is szerepelt), hogy a látomásos utazás célja és
Dante célja az „istenlátás leírása”. A szépség pedig „a teológiai
igazság ábrázolásának szükségszerű velejárója” (13.). A szerzőnek ezek
a megállapításai vitathatóak és vitatottak is a szakirodalomban, de
egyben ezek Pál József könyvének eredeti aspektusai is.
Pál József könyvében állást foglal abban az
irodalomtudományi vitában, hogy vajon kell-e az elemzésnek figyelembe
venni az elemzett művek történelmi hátterét, korának
társadalmi-tartalmi összefüggéseit vagy sem. A strukturalista és
posztstrukturalista elméletek ezeket a szempontokat másodlagosnak vagy
éppen elhanyagolhatónak tartották. Pál József könyvének kifejezett
érdeme, hogy felvállalja a dantei életmű történeti és eszmetörténeti
hátterének bemutatását. Sőt, éppen ebből vezeti le a világirodalom
legolvasottabb szerzője művének értelmezését, és von le belőlük
érvényes következtetéseket.
Ez az értelmezés pedig filológiailag rendkívül
pontos. Mint italianista, vizsgálja Dante nyelvi megoldásait, például
hogy bizonyos kifejezések (forma, rosa stb.) hányszor szerepelnek és
milyen szövegösszefüggésben. A filológiai munka így kapcsolódik fontos
tartalmi kérdésekhez. Figyelemre méltó az is, ahogy Dante tudatos
rímszerkesztési módját elemzi. Kimutatja, hogy a költő kezdetektől,
már Az új élet verses részeitől kezdve, milyen átgondoltan választja
meg rímeit. A főműben a „tudós rímek”, a precíz verselési technika az
egész kompozíció szerves része, és a dolce stil nuovo időszakától
kezdve jellemzik őt, ám a „szent rímek” (Szent Bernát imájában) már a
főmű sajátosságai. Pál József kimutatja, hogy Beatrice nevével csak
hét rím hozható összefüggésbe, ami Beatrice rejtett lényegét adja
vissza (például dice és felice), amelyek sokszor ismétlődnek is a
szövegben (172.). Ebben is egyik fontos alapgondolatát látja szerző
igazolódni: „nemcsak a költészet teológia, de a teológia is költészet”
(46.).
Nem szokványos, de igen eredeti viszont a könyv
felépítése: előbb tárgyalja az irodalomelméleti kérdéseket, azokat a
poétikai problémákat, melyek alapján elemzését el fogja végezni, utána
kezdi a dantei életpálya és életút bemutatását. Közben hosszú
kitérőket tesz apróbbnak tűnő középkori teológiai kérdések
ismertetésére. Lenyűgöző az az ismeretanyag, amit könyvében a
középkori teológiával kapcsolatosan felhalmoz Szent Anzelmtől, Petrus
Lombardustól Szent Ágostonon és Szent Tamáson át Poitiers-i Petrusig,
például. Mindez nehezíti is a könyv olvasását, hiszen olykor olyan
részletproblémákra tér ki, aminek a megértése a mai átlagos
értelmiségi olvasó számára sem kis nehézséget okoz. Ezért úgy véljük,
hogy Pál József könyve, a benne felhalmozott hatalmas erudíció,
tudásmennyiség okán inkább csak a szűk szakma figyelmére tarthat
igényt. Ez ugyanakkor érdeme is, hiszen számos részkérdésre ad hiteles
és elfogadható magyarázatot.
Azért is fontos kiemelni Dante-könyvével
kapcsolatosan, hogy Pál József komparatista is egyben, mert – mint az
Akadémia Kiadónál korábban megjelent Világirodalom című kötet
főszerkesztője, – ebben a könyvében is utal azokra a vonatkozásokra,
amelyek Dantét a világirodalom és az európai művészet számos más
alakjához (például Lessinghez, Mozarthoz, Baudelaire-hez, Adyhoz,
József Attilához stb.) köti. Különösen fontos kiemelni azokat a
párhuzamokat, amelyeket Dante és Goethe között talál a szerző.
Mindketten ugyanis szimbólumokon és allegóriákon keresztül törekedtek
a „lét mélyebb érzéséhez és értéséhez” (62.). Érdekesek azok a
szempontok is, amelyek Dante és Michelangelo művészete között
felfejthetők. Ez utóbbival kapcsolatban Pál József felidézi, hogy
Michelangelo két szonettet is írt Dantéról, rabszolgái a terhet cipelő
pokolbéli gőgösöket idézik, és a Sixtus-kápolna mennyezetfreskójának
hármas tagozódása is dantei ihletésű lehetett.
A kötet tipográfiai megjelenése is különleges.
Lapjai a Codex Italicus 1 megsárgult, a 14. századból származó Isteni
Színjáték kódex lapjait kölcsönzik, ami kissé megnehezíti a szöveg
olvasását, de igen tetszetős. Ráadásul benne az eredeti kódex – amit
Pál József olasz kollégákkal közös kiadásban jelentetett meg
Veronában, 2006-ban – képi anyaga is jelen van. A nemzetközi hírű
szerző talán ezzel is valamilyen folytonosságot sugall a dantei életmű
és saját felfogása között. (Pál József: Dante. Szó, szimbólum,
realizmus a középkorban, Budapest: Akadémiai Kiadó, 2009.)
Szabó Tibor
egyetemi tanár
Szegedi Tudományegyetem
|
|