vallás- és közoktatási miniszter, a
tudományegyetem rektora és dékánjai, a Magyar Tudományos Akadémia
vezető képviselője és a tudományos élet más szereplői (Hajós,
2004, 60.).
A mérnökdoktorátus megszerzésének lehetősége a műegyetemi oktatói
követelmények tekintetében is következményekkel járt. Az oktatói
karral szembeni elvárások megnőttek. „Tekintettel arra, hogy a
tudományos tevékenységre pályázó a műszaki tudományokból a
legmagasabb fokozatot is megszerezheti, a vallás- és közoktatási
miniszter 1902. április 8-án jóváhagyta a Műegyetem »Magántanári
Szabályzat« 5-ik szakaszának olyan értelmű módosítását, hogy
magántanári képesítést csak olyan kaphat, akinek műegyetemi, vagy
egyetemi doktori oklevele van.” (Hajós, 2004, 61.)

Zielinski Szilárd aláírása a műszaki doktori fogadalom szövegén (BME
Levélt. 100/a. 1.)
A második mérnökdoktori fokozatot egy év múlva, 1902-ben nyerte el a
következő pályázó, illetve jelölt. 1910-ig bezárólag harminchatan
szereztek a budapesti Műegyetemen mérnökdoktori fokozatot. Volt
közöttük mérnök, gépészmérnök, vegyész, építész.

Dr. Zielinski Szilárd fényképe egy 1925-ben megjelent könyvben
(Schimanek, 1925, 44.)
A trianoni döntés után Dr. Zielinski Szilárd megsokszorozott erővel
lát hozzá, hogy kivegye a részét Magyarország talpraállításából. A
Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönyé-ben (a Budapesti Mérnöki
Kamara hivatalos lapjában) a halálát követően ezt írták róla. „A
nagy összeomlás után mintha derengeni látnánk a jövő új kialakulását
abban, hogy fontos technikai és közgazdasági intézmények élére nem
politikusok, hanem rátermett mérnökök kerülnek. Ennek a felfogásnak
megnyilvánulását örömmel látjuk abban, hogy 1920-ban az Országos
Középítési Tanács és 1921-ben a közmunkák tanácsának elnöki székébe
dr. Zielinski Szilárdot nevezik ki. Minden elfoglalt újabb pozíciót
a mérnökség térfoglalásának, a mérnöki tekintély erősbödésének és
elismerésének tekinti és minden erejével arra törekszik, hogy
munkásságával a technikai nevelés, a technikai tudás rátermettségét
dokumentálja. Neki nem díszt, nem nyugalmat jelent egy-egy
kitüntetés vagy díszes állás, hanem újabb és újabb súlyos
megterhelést, újabb és újabb kötelességet, aminek ő mindig
alapossággal és lelkiismeretes hozzáértéssel felelt meg.” (Sármezey,
1924, 73.; Schimanek, 1925, 16.)
Nem volt a szakmájába bezárkózó egyéniség. Értett a zenéhez, a
művészetekhez, az irodalomhoz, és 1921-ben a Magyar Történelmi
Társulat is tiszteletbeli tagjává választotta.
Kulcsszavak: Zielinski Szilárd, mérnökdoktorátus, műszaki tudomány,
m. kir. József-műegyetem, út- és vasútépítés, vasbetonszerkezetek,
víztornyok, tudománytörténet, technikatörténet
IRODALOM
BME Levéltára. 103/f.: Mérnöki Kar. Nappali tagozatos hallgatói
törzskönyvek. 103/f. I. kötet. 1882/83. 338. oldal. Zielinski
Szilárd beiratkozása. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Levéltára.
BME Levéltára. 100/a.: Oklevél törzskönyvei. 1-től 1972-ig. 158.
sorszám. Zielinski Szilárd mérnöki oklevelének iratai. 100/a. Vegyes
gyűjtemény. Vegyes oklevelek és egyedi iratok. Budapesti Műszaki és
Gazdaságtudományi Egyetem Levéltára.
BME Levéltára. 100/a.: Mérnöki doktori szigorlatok jegyzőkönyvei. 1.
sorszámú doktori oklevél. Zielinski Szilárd doktori iratai. 100/a.
Vegyes gyűjtemény. Vegyes oklevelek és egyedi iratok. Budapesti
Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Levéltára.
BME Levéltára. 3/c. 26. 1906. 3/c.: M. Kir. József-Műegyetem. A
Rektori Hivatal iktatott iratai. 26. doboz. 1906. 7. tétel.
671/1906. számú irat. Zielinski Szilárd műegyetemi nyilvános rendes
tanári hivatalos esküje. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi
Egyetem Levéltára.
Hajós György (2004): Zielinski Szilárd a Magyar Mérnöki Kamara első
elnökének élete és művei. Megjelent az első Mérnöki Kamara
megalakulásának 80. évfordulóján. LOGOD Bt., Budapest
Méhes Zoltán (1927): Dr. Zielinski Szilárd emlékezete. A M. Kir.
József-Műegyetem 1926/27. tanévének megnyitásakor 1926. évi október
hó 3-án tartott beszédek. „Pátria” Irodalmi Vállalat és Nyomdai
Részvény Társaság, Budapest
Sármezey Endre (1924): Dr. Zielinski Szilárd. A Magyar Mérnök- és
Építész-Egylet Közlönye. A Budapesti Mérnöki Kamara hivatalos lapja.
LVIII. 21–2, 71–4.
Schimanek Emil (1925): A M. Kir. József-Műegyetem 1924/25. tanévének
megnyitásakor 1924. évi október hó 12-én tartott beszéd. „Pátria”
Irodalmi Vállalat és Nyomdai Részvény Társaság, Budapest (Az
1923/24. tanévről szóló beszámoló beszédet Schimanek Emil Rector
Magnificus tartotta.)
Magyar Mérnök- és Építész-Egylet (1929): Technikai fejlődésünk
története 1867–1927. Kiadja a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet.
Második kiadás. Budapest
Zelovich Kornél (1922): A M. Kir. József Műegyetem és a hazai
technikai felsőoktatás története. „Pátria” Irodalmi Vállalat és
Nyomdai Részvénytársaság. Budapest
|