Czitrovszky Aladár: A LIRITA-sztori
Azok után, hogy hosszú ideig a kibernetika Magyarországon is tiltott
reakciós áltudománynak volt kikiáltva – „amely a mechanizmus egyik
formája, a gondolkodást elektromos gépekkel próbálja helyettesíteni –
ezzel az embert akarja kiiktatni az alkotás folyamatából” (Filozófiai
szótár, 1960), – a 70-es évek végén kormányzati döntés született a
mikroelektronika magyarországi fejlesztéséről (ebben az időben a
KFKI-ban az első számítógépek fejlesztése TPA – Tárolt Programú
Analizátor-program címszó alatt futott). A Mikroelektronikai
Fejlesztési Kormányprogramhoz tartozott a Mikroelektronikai Vállalat
(MEV) megalapítása. A berendezéseket, gyártósorokat és egyéb
eszközöket, az akkori embargót és COCOM-listát megkerülve, egy
harmadik partnertől sikerült (tisztes felárral) beszerezni. Amikor
felépültek az épületek és a vállalat indításához minden együtt volt –
az IC-gyártósor átadása előtt – egy viharos éjszakán (1986. május
26-án), egyszer csak az egész vállalat leégett, és minden, drága
pénzért, kerülő úton megvásárolt berendezés és eszköz végérvényesen
tönkrement.
Még a fejlesztési szakaszban ehhez a programhoz
kapcsolódott néhány olyan OMFB K+F-téma, amelyben a mi intézetünk is
részt vett. Ezek közül az egyik – a Lézer Ionizációs Repülési Idő
Tömeg Analizátor (LIRITA) kifejlesztése és megépítése volt, amelyben
akkor még fiatal kutatóként, magam is részt vettem. A témában
összedolgoztak gépészmérnökök, fizikusok, vegyészek. A csoport
vezetője egy kiváló kísérleti szakember – Matus Lajos volt (nemrégen
ment nyugdíjba, most is tartjuk vele a kapcsolatot), akitől mindnyájan
igen sokat tanultunk. Lajostól nem lehetett olyat kérdezni – legyen
szó kémiáról, tömegspektrometriáról vagy nukleáris technikáról, amire
ne tudta volna a helyes választ. A berendezés több részegységből állt,
és arra szolgált, hogy a vizsgált felületen – például
mikroelektronikai alkatrészhordozón – egy nagyteljesítményű rövid
lézerimpulzussal plazmát keltsünk, majd a felületből kilépő ionizált
atomokat felgyorsítsuk, és regisztráljuk a detektorba érkező különböző
ioncsomagok repülési idejét. A detektált spektrumból (illetve a
különböző ioncsomagok repülési idejéből és a keletkező csúcsok
magasságából) meg lehetett állapítani a felületből kiszakított atomok
tömegét és azok számát, vagyis a vizsgált minta összetételét. A
berendezés számos előnnyel rendelkezett. Nagyon kis felületről, néhány
négyzetmikronról (amelyre a lézersugár le volt fókuszálva) lehetett
mintát venni, így nagyon nagy volt a térbeli felbontása. Nem volt
szükség semmilyen vegyi előkészítésre vagy dúsításra, ezért az
eredmény pár lézerimpulzus után azonnal rendelkezésre állt, a mintát
nem kellet preparálni. Igen nagy volt az érzékenysége, mivel a
felületről kilökött különböző ionokból akár már néhány darabot
detektálni tudtunk, széles
|
|
dinamikatartománnyal és jó felbontással
rendelkezett. Több újdonságnak köszönhetően, amiket mi dolgoztunk ki
és valósítottunk meg, abban az időben a berendezés a világon
egyedülálló paraméterekkel rendelkezett. A kutatási eredményeket
számos publikációban és konferenciaelőadáson ismertettük. A berendezés
alkalmazás tekintetében is megállta a helyét, mivel jól lehetet
használni a felületi szennyeződések kimutatására, különböző
szubsztrátok elemzésére, ugyanakkor a fény–anyag kölcsönhatás során
különböző teljesítménysűrűség mellett képződő plazma kialakulásának és
dinamikájának tanulmányozására is. A kutatás és fejlesztés tehát
sikeres volt, de mire a berendezés elkészült (a terv szerint időben),
a MEV leégett, és a LIRITA rendeltetésszerű használatára nem került
sor. A kapott eredmények és publikációk alapján két kollégánkat
meghívták külföldre (azóta sem jöttek vissza – kint igen szép karriert
futottak be), a csoport itthon maradt része egy ideig még
kísérletezett a berendezéssel, de aztán a téma lezárult, és a csoport
átalakult, mivel újabb projekteket kellett teljesítenünk. Néhány év
után a berendezés átkerült egy másik intézetbe, ahol plazmafizikai
kísérleteket végeztek vele, aztán bizonyos részeit felhasználva
átépítették.
Visszagondolva a több mint harminc évre, amit a
KFKI-ban (a kutatóközpont átalakulása után az SZFKI-ban) töltöttem,
úgy látom, hogy a múltban sok olyan sikeres kutatás folyt, amit talán,
ha ügyesebbek vagyunk, jobban lehetett volna hasznosítani. Ugyanakkor
jó érzés, hogy ezen a téren újabban lényeges fejlődés történt. Ehhez a
fejlődéshez – a bővülő nemzetközi kapcsolatok és a nyitottabb
lehetőségek mellett – a jó értelemben vett „külföldre szakadt
hazánkfiai” is hozzájárultak. Közöttük sok olyan van, akivel jó
barátságban vagyunk. Sok más mellett (például a kutatóintézetünk az EU
5 Keretprogramban „Centre of Excellence” lett, sikeresek voltunk a 6.
és 7. Keretprogramban, eredményeink alapján számos nemzetközi
együttműködést építettünk ki, Nobel-díjasokkal publikáltunk, akik
többször meglátogattak minket) unikális, világviszonylatban is új
berendezéseket hoztunk létre. Talán ennek is köszönhető (itt első
sorban Krausz Ferencre – a garchingi Max-Planck-Institut für
Quantenoptik igazgatójára gondolok), hogy az egyik kiemelt európai
kutatási infrastrukturális nagyberuházás – az ELI (Extreme Light
Infrastructure), amely volumenében talán a nagy európai gyorsítókhoz
hasonlítható – Magyarországon épül majd meg. Ez egy olyan lehetőség
lesz, amit ha jól használunk ki, hosszú távon is biztosítani tudja
azt, hogy a magyar lézerfizika és az ezzel kapcsolatos számos
lézeralkalmazás a világ élvonalába tartozzék.
Kulcsszavak: MEV, COCOM-lista, LIRITA, tömegspektrometria,
ionizáció, repülési idő, lézer
|
|