
2009. november 21-én, uppsalai otthonában elhunyt
Torvard C. Laurent, az Uppsalai Egyetem professor emeritusa, a Magyar
Tudományos Akadémia tiszteleti tagja. Halálával a nemzetközi
tudományos élet kiemelkedő alakját, a svéd tudományos közélet ismert
vezetőjét, a magyar tudományosság elkötelezett barátját vesztettük el.
Ezerkilencszázharmincban született Stockholmban,
olyan családba, amelynek tagjai között számos professzor volt.
Tizenhét éves korában kezdte el orvosegyetemi tanulmányait a
Karolinska Intézetben. Már elsőévesként meghívta a hisztológia
professzora, hogy vegyen részt tanszéke munkájában. Tizennyolc évesan
lett Balázs Endre tanítványa. Balázs Endre akkor nemrég érkezett
Stockholmba, és kezdett dolgozni budapesti munkája folytatásaként a
Karolinska Intézetben. Balázs Huzella Tivadar professzor
tanítványaként lett a sejtközötti állomány és azon belül a
poliszaharidok, nevezetesen a hialuronsav (újabb nevén, hialuronan)
kutatója, és Laurent is egy életre ezzel a területtel jegyezte el
magát. Amikor évtizedekkel később megkérdeztem tőle, hogy
szakterületének kiválasztásában a téma érdekessége vagy a mentor
személyisége játszott-e nagyobb szerepet, válasza egyértelmű volt:
Balázs Endre kutatói habitusa és karizmája jelentette a döntő hatást.
Kapcsolatuk Torvard Laurent haláláig megmaradt.
Balázs hamarosan kivándorolt Amerikába, Laurent
pedig átkerült a Karolinska Intézet kémiai intézetébe. Orvosi
alapfokozatát (Bachelor of Medicine) 1950-ben szerezte meg. Amikor
Balázs Bostonban korszerű kutatólaboratóriumot alakított ki a részben
a Harvard Egyetemhez is tartozó Retina Intézetben, meghívta Laurentet,
hogy ott folytassa tanulmányait. Laurent és menyasszonya, majd
hamarosan felesége, Ulla, Bostonban töltötte az 1953/54-es tanévet,
majd visszatértek Svédországba. Laurent orvosi diplomáját és PhD
fokozatát 1958-ban szerezte meg, mindkettőt a Karolinska Intézetben.
PhD dolgozatának címe A hialuronsav fizikai-kémiai vizsgálata volt.
Végzés után kutatómunkáját a Karolinska Intézetben Einar Hammarsten
laboratóriumában kezdte el. Bár Hammarsten fő érdeklődése a
nukleinsavakra irányult, Laurent folytathatta a hialuronsav kutatását.
Feleségével együtt hamarosan visszatért Balázs Endréhez Bostonba, és
ezúttal két és fél évig maradtak, 1959 és 1961 között. Balázs
laboratóriumában egyaránt dolgoztak amerikai, magyar és svéd kutatók,
pezsgő élet folyt a nemzetközi kutatóközösségben. Laurent munkája
nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az addig alig ismert hialuronsav
szerkezetét és fizikai-kémiai tulajdonságait egyre jobban megismerjék.
Ez elősegítette az azóta is egyre bővülő orvosi alkalmazásokat, amiben
Balázsnak úttörő szerepe volt. Laurent számára annyira sokat jelentett
a Balázzsal való együttműködés, hogy felmerült az a gondolat, hogy
örökre Amerikában maradjanak. Ugyanakkor azt is érezte, ahhoz, hogy
önálló kutatóvá váljék, el kell szakadnia Balázstól, és 1961-ben
valóban visszatértek Svédországba, ezúttal véglegesen.
|
|
Laurent 1961-ben docensi kinevezést kapott az
Uppsalai Egyetemre, majd 1966-ban ő lett az orvosi és fiziológiai
kémia professzora. Ebből a beosztásból lett emeritusz 1996-ban.
Kutatásai a hialuronsav legváltozatosabb vonatkozásaira terjedtek ki.
Ezek közé tartozott az anyag előállítása, tulajdonságai, más
biológiailag fontos polimerekkel való kölcsönhatásai, különféle
alkalmazások szempontjából hasznosítható hialuronsav-származékok
előállítása, hálózatos polimerrendszerek előállítása, a hialuronsav
élettani szerepének tisztázása, a hialuronsav részvételének
felderítése az egészséges és a patológiás szervezetben, a hialuronsav
bioszintézissel történő előállítása, hogy csak néhányat említsünk.
Eközben a hialuronsav Laurent kutatásaiban olyan modellanyagként
szolgált, amely kiindulást jelentett sokkal szélesebb körben
alkalmazható eredmények elérésére. Kutatásainak sok általános
jelentőségű következtetése volt és a legkülönbözőbb orvostani
munkákban hasznosították eredményeit egészen a klinikai
alkalmazásokig.
Kiváló tudományszervező és tudománypolitikus is
volt kutatómunkája mellett. A Királyi Svéd Tudományos Akadémia (KSTA)
tagjául 1982-ben választották meg, és az akadémia elnökeként szolgált
1991 és 1994 között (a KSTA elnökét mindig csak egyetlen ciklusra
választják meg). Tagja volt a Kémiai Nobel-díj Bizottságnak 1992 és
2000 között, és a Nobel Alapítvány kuratóriumának elnöke volt 1994-től
2001-ig. Az aktív egyetemi életből való visszavonulása után a
Wenner-Gren Alapítvány tudományos vezetője lett, ebben a tisztségében
és más felelős megbízatásokban sokat tett azért, hogy a svéd
alapkutatások a lehető legnagyobb anyagi támogatásban részesüljenek.
Ugyanebben az időben aktív szerepet vállalt biotechnológiai kis- és
középvállalatok igazgatásában és felvirágoztatásában.
Tagja volt az Academia Europaeának (London) és
tiszteleti tagja más tudományos akadémiáknak. Sok svéd és nemzetközi
kitüntetést kapott, amelyek között megtalálható a II. Oszkár-díj, a
Pharmacia Díj, a Károly XI. Gusztáv Aranyérem (valószínűleg a
legmagasabb kitüntetése), a francia „l’Ordre National du Merite au
Grade de Commandeur” és sok más elismerés.
A Magyar Tudományos Akadémia (a Kémiai Tudományok
Osztálya javaslatára) 1998-ban választotta tiszteleti tagjául. Nagy
érdeklődéssel fogadott székfoglaló előadásának címe a következő volt:
Hyaluronan – A Polysaccharide with Hungarian and Swedish Ties.
Az előadás szövege megjelent a Magyar Tudományban. Amikor Laurent
Hevesy György hamvainak hazahozatala alkalmából a svéd tudományosság
képviseletében beszédet mondott Budapesten, megemlítette, hogy már
gyerekkora óta hatással voltak rá magyar tudósok, Balázs Endrén kívül
is. Még iskolásfiúként édesapja megismertette Békésy Györggyel. Az
első külföldi tudós, akinek az előadását meghallgatta, Szent-Györgyi
Albert volt, végzős hallgatóként ismerkedett meg Hevesy Györggyel, és
legjobb barátai közé tartozott Robert Bárány fia és unokája.
Laurent magyar kapcsolatai a mai magyar tudományos
életre is kiterjedtek. Személye szimbóluma volt a magyar–svéd
tudományos együttműködésnek. Saját tapasztalatomból megemlítem, hogy
közösen szerveztünk nagyon jól fogadott multidiszciplináris szimmetria
konferenciát Stockholmban 2000-ben, amelyből kétkötetes könyv
született Symmetry 2000 címmel (London: Portland Press, 2002). A
Candid Science könyvsorozat második kötetében jelent meg
beszélgetésünk életéről, munkásságáról és tudományos közéleti
tevékenységéről (London: Imperial College Press, 2002). Népszerű volt
barátai és kollégái körében, minden iránt érdeklődött, és nem tudott
meglenni munka nélkül. Mindig derűs volt, életvidám és
visszaemlékezéseinek is ezt a címet adta, A Privileged Life
(Selected Topics in the History of Biochemistry: Personal
Recollections VII. Amsterdam: Elsevier, 2003).
Emlékét tisztelettel és szeretettel megőrizzük.
(Torvard C. Laurent portréját Hargittai Magdolna készítette
2007-ben, Saint Tropezben)
|
|