A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Keleti
Gyűjteménye számos jeles magyar orientalista hagyatékát őrzi. Ezen
gyűjtemények közül is kiemelkedő fontosságú Kőrösi Csoma Sándor, Duka
Tivadar és Stein Aurél öröksége, akiknek tevékenysége több ponton is
találkozott. Mindhárman életük jelentős részét Indiában töltötték,
tevékenységüket az angolok szolgálatában, illetve támogatásával
végezték, s közös bennük az, hogy ha távol éltek is szülőföldjüktől, s
különböző területeken működtek is, a magyar tudomány érdekeinek
szolgálata fontos volt számukra, s tagjai voltak a Magyar Tudományos
Akadémiának.
A világ Kőrösi Csoma Sándor munkássága révén
ismerhette meg Tibet nyelvét és kultúráját, s Stein Aurél volt az, aki
ennek a nyelvnek legkorábbi emlékeit feltárta a Selyemút homokba
temetett romjai közül. Tibeti tanulmányainak lezárása után Csoma
érdeklődése az indiai nyelvek, elsősorban a szanszkrit felé fordult. S
ha tanulmányozzuk Archibald Campbell listáját, amelyet Csoma
könyveiről állított össze, ott találjuk azt a 12. századi kasmíri
királykrónikát, Kalhana Rádzsatarangíni című művét, amelynek
kritikai kiadását, majd angol fordítását Stein Aurél tette közzé.

Stein Aurél (1862–1943)
Lahor, Kasmír, Kalkutta – csak néhány hely azok
közül, amelyek hosszabb-rövidebb ideig mind Csoma, mind Stein életében
szerepet játszottak: előbbi 1822-ben járt Pandzsáb fővárosában,
Lahorban, utóbbi indiai pályafutásának első évtizedét töltötte itt
1888–1898 között. Kasmírban többször járt, és hónapokat töltött Csoma,
Steinnek pedig indiai otthona volt Srínagar, s a tőle néhány mérföldre
3300 méter magasságban fekvő tábora, a Mohand Marg. Kalkuttában csak
egy évet töltött Stein, amikor 1899-ben a helyi Madrasza élén állt,
míg Csoma a Bengáli Ázsiai Társaság székházában élt és dolgozott közel
tíz évig, leszámítva észak-bengáli útját, 1831 és 1842 között.
Kőrösi Csoma első életrajzíróját, Duka Tivadart, Stein Aurél atyai
barátai között tarthatta számon. Amikor tübingeni doktorátusát
követően magyar állami ösztöndíjak segítségével kutatásokat folytatott
Londonban, Oxfordban és Cambridge-ben, nagybátyja, az akadémikus
Hirschler Ignác ajánlólevelével felkereste Dukát londoni otthonában.
Duka, aki ekkor épp Csoma biográfiáján dolgozott, támogatta a fiatal
orientalista törekvéseit, s az ő révén ismerhette meg azokat a tudós
férfiakat, az India Council tagjait, akik támogatásával indiai állását
elnyerte.
Szinte természetes, hogy Stein, aki már ifjúkora
óta érdeklődött Csoma iránt, szövetségesévé vált Dukának azokban az
erőfeszítésekben, amelyek arra irányultak, hogy Csoma tudományos
munkásságának jelentőségét mind szélesebb körben megismertessék,
emlékének fennmaradását biztosítsák. Duka halála után pedig maga
folytatta a közösen megkezdett munkát.
Stein Csomáról
Stein Csoma munkásságával legrészletesebben a Duka Tivadarról az
Akadémia felkérésére készített emlékbeszédében foglalkozott, amelyet
távollétében Szily Kálmán olvasott fel 1913. október 27-én az
Akadémián, majd megjelent ugyanabban az évben az Akadémia
Emlékbeszédek sorozatában. Stein 1914-ben Oxfordban a saját költségén
angolul is publikálta.
Amikor az emlékbeszédben Stein arról ír, hogy Csoma
a Jarkandba való utazásról letett, mert az nehéz, költséges és
keresztény emberre nézve veszélyes, így folytatja: „Így hiúsította meg
a sors egy terv megvalósulását, a mely, úgy látszik, hivatva lett
volna, hogy száz esztendővel megelőzze az én régészeti munkásságomat.”
Stein e mondattal is megerősíti, hogy mintegy
elődjének tartotta a nagy székely vándort. Kétségtelen, hogy a maga
idejében ő volt az a magyar, aki a legjobban ismerte Ázsia azon
területeit, ahol Csoma járt, vagy ahova eljutni szándékozott,
mindenkinél jobban tudta értékelni azokat a nehézségeket, amelyekkel
megküzdött, hisz a maga területén Stein is hasonlóan működött,
elfogadva azt, hogy sokszor magányosan, emberfeletti kitartással érje
el a maga elé tűzött célt.
Az emlékbeszéd sorai tanúsítják azt is, hogy Kőrösi Csoma személye
megragadta képzeletét, s mint írta, „Kasmíri kedves alpesi tanyámról
letekintve a másfélezer méterrel lejebb kanyargó Szind folyó zöldelő
völgyére, mily gyakran ráterelődtek gondolataim a szegény magyar
vándorra, a ki 1822-ben és a rákövetkező évben itt haladt el a
Nyugati-Tibet főhelyére, Leh városába vivő útjában!”
Stein Csomával kapcsolatos legkorábbi feljegyzését
Jeanette Mirsky, Stein első életrajzírója idézi 1896. szeptember
27-én kelt, bátyjához, Ernőhöz írt leveléből (Mirsky, 1977):
„Csoma jelleméről véleményem megegyezik a tiéddel.
Ő lett a tibeti irodalom felfedezője azáltal, hogy véletlenül
találkozott Moorcrofttal. Ki tudja, hogy az utazás iránti vágya hova
nem vitte volna! Aszkéta élete és vasakarata Anquetil-Duperronra, a
párszi irodalom felfedezőjére emlékeztet. Etimologizálása, amelyet
gyakran neveznek gyerekesnek, valószínűleg hiányos metodológiai
képzésének eredménye. Bizonyos, hogy Calcuttában nem volt hiány
lehetőségekben, hogy megismerkedjen a modern összehasonlító
nyelvészettel, de Csoma talán már túl öreg volt ahhoz, hogy
fellelkesüljön új módszerektől.”
Közel két évtizeddel később az emlékbeszédben még
ugyanolyan fontosnak tartja Csoma pályafutásának alakulásában a
William Moorcrofttal történt találkozást, ami „[…] a magyarság
őshazáinak álmodozó kutatóját átalakította azzá az igazi tibeti
tudóssá, a ki kitartással és a philologiai mélyrehatolás ritka
adományával két évnél rövidebb idő alatt úrrá lett egy nehéz nyelv
minden bonyolultsága és egy titokzatos, idáig teljesen ismeretlen
irodalom rejtélyei fölött.”
Moorcroftnak tulajdonítja azt is, hogy ösztönösen
megérezte Csoma kivételes tehetségét és sajátságos lelki alkatát: „a
melynek elsősorban tulajdonítják azt, hogy ugyanaz a vándorló tudós, a
ki megelőzőleg beérte vele, hogy átutazzék Közép-Ázsiának legbüvölöbb
s akkor még valósággal ki nem kutatott részein a nélkül, hogy
valamivel is járuljon e területek népeiről, földrajzáról és
archaeologiájáról való tudásunkhoz, végül hozzáfogott ahhoz a
munkához, a mely örök időkre emlékezetessé teendi nevét a keleti
kutatások történetében.”
Stein Aurél – aki minden útjáról részletes
feljegyzéseket készített, s a helyi megfigyeléseket később
kiegészítette az írásos dokumentumok alapján hozzáférhető
legváltozatosabb adatokkal – nem hagyhatta említés nélkül azt, hogy a
Moorcrofttal való találkozásig Csoma vándorlásai a tudomány számára
semmi eredményt nem hoztak.
Ami pedig az 1896-os levél második részét illeti, az emlékbeszéd már
sokkal árnyaltabban fogalmaz:
„Duka életrajzírói buzgósága megőrizte számunkra
tanúságát azoknak a furcsa etymologiai ábrándoknak, a melyeknek Csoma
a tibeti tanulmányok komoly munkája mellett is oly szívesen adta át
magát és a melyekkel, úgy hitte, kimutathatja a magyar és a szanszkrit
nyelv valami specziális rokonságát. Nem szabad túlszigorúan itélnünk
ezekről a testetlen képzelgésekről. Az összehasonlító philologia, mint
exact tudomány még meg sem született, a mikor Csoma útjára indult és
elmerülve tibeti tanulmányaiba, aligha szerezhetett tudomást az
egészséges nyelvészeti kutatás ama módszereiről, a melyek ekkoriban
indultak lassú fejlődésnek Európában.”
Ezeknek a mondatoknak lényeges eleme, hogy
tisztázza: nem Csoma által publikált szövegekből tudunk e kis
összehasonlításokról, hanem Duka tette azokat közzé, másrészt
hangsúlyozza, hogy Csoma tanulmányai befejezése után hosszú időre el
volt zárva attól a lehetőségtől, hogy figyelemmel kísérhesse a
nyelvészet új eredményeit.
Stein Aurél és Duka Tivadar, az utóbbi 1908-ban
bekövetkezett haláláig rendszeres levelezésben álltak. Duka
érdeklődéssel követte Stein pályájának alakulását, örült sikereinek, s
kötelességének érezte, hogy a hazai közönséget megismertesse
tudományos munkásságának, expedícióinak eredményeivel. Ő is azok közé
tartozott, akik igyekeztek segíteni abban, hogy Stein Aurél magyar
egyetemen folytathassa pályafutását, s tudását a hazai tudomány
szolgálatába állítsa. Csoma-alapítványáról rendelkezve ezt a
törekvését is leírta, mint ahogy az alábbi, Stein Aurélnak írt
levélből kitűnik:
„Hogy Csoma emléke a feledéstől megmentessék, én a
múlt hó 6n két ezer koronából álló alapítványt ajánlottam az
Akadémiának, hogy Csoma születése v. halála évfordulóján minden
második v. 3. évben a Keleti Ázsia tudományosságáról s ide értve
Buddha vallását előadás tartassék az Akadémia ülésében, s az
alapítvány kamatai az értekezőnek rendelkezésére bocsátassanak.
Hozzáadván levelemben, hogy sanskrit, pali és tibeti tárgyakról
értekezni nem lesz nehéz, ha Stein Aurélnak egy méltó állás lesz
ajánlva s így Magyarországon, Csoma hazájában egy orientativ oskola
jön létre, mely bármely külföldivel lesz egyvonalban álló (Duka,
1898).
A Csoma-szobor
Ismert tény, hogy Kőrösi Csoma márvány mellszobrát, amelyet Rust
József adományából Holló Barnabás készített az Akadémia ülésterme
számára, s amelynek bronz másolata a Bengáli Ázsiai Társaság
székházában található, 1910-ben állították fel.

Holló Barnabás: Kőrösi Csoma Sándor, 1909
Az azonban valószínűleg kevéssé ismert, hogy milyen
hosszú idő és erőfeszítés kellett ahhoz, hogy Csoma emlékét szobor
örökítse meg. A gondolat Duka Tivadaré volt, s ebben lelkes
segítőtársra lelt Stein Aurél személyében.
Szily Kálmán, az Akadémia főtitkára 1903
decemberében az alábbiakról tájékoztatta Dukát: „Stein Auréllal
kinéztük a csarnokban és a corridoron a helyet, a hová a Kőrösiemlék
jöhet, s ő fel fogja kérni az id. Kiplinget, készítsen mintát, indiai
motívumokkal. Kipling téged és engem is értesíteni fog: vállalkozik-e
a feladatra.” (Szily, 1903)
Stein Aurél Lahorba érkezése után ismerkedett meg
Lockwood Kiplinggel (1837–1911) a Nobel-díjas író, Rudyard Kipling
édesapjával. Az idősebb Kipling 1875-től élt a városban és a Mayo
School of Art igazgatója, valamint a Lahori Múzeum, vagy ahogy azt fia
Kim című regényében nevezte: „a csodák háza”, kurátora volt.
Stein nagyon sokat köszönhetett neki, mivel ott és az ő vezetésével
mélyedhetett el az ind ikonográfiában, és alapozta meg ismereteit a
gandhárai görög-buddhista művészetben.
Kipling azonban, hosszú idő eltelte után, végül
visszautasította a megbízást. Indokait nem ismerjük, talán művészi
szabadságát érezte korlátozni azzal, hogy Stein meghatározta, milyen
formában szeretnék az emlék megvalósítását. Erről a tényről Duka
Tivadar 1906 júniusában értesítette az akkor már II. belső-ázsiai
expedícióján járó barátját:
„Valószínű kap alkalmilag híreket otthonról. Szily
barátunk többé nincs a titkárságon, hanem elfogadta a könyvtárosi
hivatalt és megígérte, hogy törődni fog Csoma ügyével. Április utolsó
hetében meg lett tartva a harmadik Csoma ünnepély. Thúry József
tartott előadást a közép-ázsiai török nyelvről…
Kipling írt nekem és visszaküldte az adatokat,
amiket szíves tanácsa szerint neki megküldtem, kijelentve, hogy nem
tudja megvalósítani a medál gondolatot, azt írta, hogy szándékozik
Kegyednek is levelet írni, tehát bizonyára értesülni fog tőle is a
dologról. Lehetséges, hogy a későbbiekben folytatja
|
|
Barthélemy St. Hilaire javaslata szerint, de ami
Csoma emlékének megőrzését illeti, a jelen állás szerint nem volt
haszontalan a felvetés, mert eredményeképp Csoma emléke most már
megőrződik, egészen addig, amíg a Magyar Akadémia fennáll.”
1906-ban megoldódni látszik a szoborkérdés, s ez a
Stein Aurélnak írt levél azért is fontos, mert Duka itt határozottan
kifejti, mi is volt a célja a Csoma-életrajzzal: felhívni a magyar
közvélemény figyelmét arra, hogy az ember, akit álmodozónak tartanak,
mert nem sikerült a célját elérnie, vagyis megtalálni az őshazát, a
világ szemében egy új tudományág becsben tartott megalapítója:
„Nem válaszoltam Khotanból küldött szeptember 19-i
levelére, mert úgy gondoltam, hogy annak tartalmát mindenekelőtt meg
kellene ismertetni az Akadémiával, ezért lefordítottam és elküldtem
közös barátunknak, Szily Kálmánnak, itt következik válaszából egy
rész:
»Az Akadémia éppen a tegnapi ülésén határozta el,
hogy indítványod értelmében Kőrösi Csoma mellszobrát megcsináltatja
ülésterme számára…«
Ez egy érdekes hír, ezért sietek informálni Kegyedet, akinek szintén
régóta szívügye Csoma emléke és tudja értékelni küzdelmeit és
szenvedéseit abban az úttörő munkában, amely először csak nevetség
tárgya volt, utána pedig majdnem feledésbe merült csak azért, mert nem
fedezett fel egy magyar nyelvű népet valahol Mandzsúriában vagy
Tibetben.
[…] Egy új mánia van terjedő félben Magyarországon,
szobrokat állítanak fel mindenütt az országban, elsősorban Kossuth
szobrokat, ezért talán hálásnak is kell lennünk, hogy az akadémiai
emberek inkább Csomára gondoltak.” (Duka, 1906)
1906–1908 között Stein Aurél II. nagy expedícióján a Tarim-medence
romhelyeit kutatta, Duka 1908-ban meghalt, s a szoborügy az I. Osztály
1909. május 3-i zárt ülésének jegyzőkönyvében tűnik fel ismét, amikor
Goldziher Ignác osztályelnök megújítja azon régebben tett indítványát,
hogy az Akadémia az osztályülésteremben állítsa fel Kőrösi Csoma
Sándor mellszobrát. (RAL, 1909)
A Csoma-gyűjtemény gyarapítása
Stein Aurél a Duka által megkezdett módon folytatta az MTA
Csoma-gyűjteményének gyarapítását. Ennek egy példája az a Kőrösi Csoma
levél, amely az ő közreműködésével gazdagította a gyűjteményt. Erről
Szily Kálmán számolt be Kőrösi Csoma Sándor egy leveléről című
közleményében az Akadémiai Értesítő 21/1910-es számában. Ebben Szily
leírja, hogy Pest-Pilis- és Solt-vármegye Karai és Rendei 1830-ban
gyűjtést indítottak Kőrösi Csoma Sándor ázsiai utazásának
támogatására, s a befolyt háromszáz aranyat megküldték herceg
Eszterházy Pál londoni nagykövetnek, aki azt továbbította Kalkuttába.
A küldeményt 1832. április 30-án Csoma megkapta, s még aznap egy
köszönőlevelet küldött báró Neumann követségi tanácsoshoz Londonba.
Ennek a levélnek egy saját kezűleg írt duplikátumát átadta Horace
Hayman Wilsonnak, a híres orientalistának, aki épp akkor utazott
vissza Európába, hogy Oxfordban elfoglalja a szanszkrit tanszék
vezetői posztját. Csoma óvatossága nem volt indokolt, hisz az eredeti
levél eljutott a címzetthez, aki azt továbbította József nádorhoz, a
nádor pedig megküldte a gyűjtést kezdeményező Pest-vármegyének.
Horváth István, aki abban az időben a Tudományos Gyűjteményt
szerkesztette, ezt a levelet lapjának 1833. évi I. kötetében közzé is
tette. Innen elevenítette aztán fel az előzőekben idézett
Duka-levélben is említett 1906-os Kőrösi-emlékünnepélyen Thúry József.
E levélnek az ad rendkívüli jelentőséget, hogy Kőrösi Csoma itt
jelenti ki: „Ázsiai utazásom tárgya: kikutatni a magyarok első
települési helyeit. Összegyűjteni történelmi tetteiket, megfigyelni a
hasonlóságot, ami több keleti nyelv és a mi anyanyelvünk között van.”
Az eredeti levelet azonban már Thúry és Szily is hiába kereste a
levéltárban: vagy lappang, vagy nem került vissza Horváth Istvántól.
A levélmásolat Szily Kálmán beszámolója szerint
Stein Aurél jóvoltából az alábbi előzmények után került az Akadémiára:
„Tegnapelőtt kaptam Stein Auréltól, Akadémiánk
külső tagjától levelet Oxfordból, melyben írja, hogy Alexandre Hayman
Wilson, az Asiatic Society ügyésze, nagyatyjának, a híres
orientalistának levelei között rátalált Kőrösi Csomának egy levelére,
melyet 1832. április 30-án báró Neumann osztrák nagykövetségi
tanácsoshoz intézett Londonba. E levél nem egyéb, mint az 1832-ben
Horace Hayman Wilsonnak átadott duplicatum, amelyről föntebb
szólottam. Alexandre H. Wilson megtudván Stein Auréltól, hogy a M.
Tud. Akadémia könyvtárában külön szekrényben őrzik a Kőrösi Csomára
vonatkozó ereklyéket, átadta Kőrösi e levelét Stein Aurélnak, hogy
ajánlaná fel ajándékképen a M. Tud Akadémia ereklyetára számára.”
Később az eredeti levél is megkerült. Kárffy Ödön –
Szily felkérésére – először Pest vármegye közgyűlési jegyzőkönyveit
nézte át, majd az Országos Levéltárban kutatott, s ott lelt rá arra a
levélre, melynek másodpéldánya jelenleg az MTAK Keleti Gyűjteménye
Csoma 58/03 tétele. (Kárffy, 1914)
Stein Aurél még egy adománnyal gazdagította a
Csoma–Duka-ereklyék számát. Amikor az Akadémia felkérésére a
Duka-emlékbeszéden dolgozott, az elhunyt fiától, Frank Dukától
megkapta édesapja önéletrajzi feljegyzéseit. Ennek egy másolatát
ajánlotta fel az Akadémiának 1921. június 2-án Srínagarban (Kasmír)
kelt levelében az alábbi indoklással:
„Azt hiszem, e följegyzésekben van elég olyan adat,
mely megérdemli, hogy az utókor számára fennmaradjon. E végből több
másolatot készíttettem róluk. Az első példányt ide zárom azon
kéréssel, hogy azt az Akadémia könyvtára őrizze meg. Két másik példány
a Bodleyan Library és a British Museumban fog biztos elhelyezést
találni.”
Az Akadémia e becses küldeményt köszönettel fogadta
és a könyvtár olvasótermében levő Kőrösi Csoma-szekrényben helyezte
el. (Adományok Akadémiánk…, 1921)
Stein megemlékezései Csomáról
Stein, ha tehette – bárhol is járt –, ha Csoma-megemlékezésről volt
szó, igyekezett azon részt venni, s ha lehetősége volt, hozzászólni.
1909-ben például épp Magyarországon tartózkodott, s
ellátogatott az előző év májusában elhunyt Duka által indított
Kőrösi-emlékülésre. Berzeviczy Albert megnyitó beszédében külön
üdvözölte a körükben megjelent Stein Aurélt: „A midőn így mai
emlékünnepélyünkön rég elhunyt jelesünknek az őt megillető kegyeletet
immár az ő emlékét megörökítő újabb halottunkkal kell megosztania, a
halandóság e kétszeres emlékeztetésével szemben, lelkünk bizalmat
merít a tudományos törekvések folytonosságába, halhatatlanságába
vetett hitéből, melynek éppen e napok nyújtanak új tápot. Annak a
rejtélyes földnek, a melyet kikutatni Csomának nem sikerült,
föltárásában világraszóló érdemeket szerzett egy épp most körünkben
időző tudós hazánkfia, kinek nagyarányú tudományos munkásságát,
fájdalom, elhódította tőlünk Anglia, de ki szívében megmaradt
magyarnak” (Berzeviczy, 1909).
Angliai tartózkodása során is, ha lehetősége nyílt
rá, képviselte Magyarországot, ha Csomáról emlékeztek meg.
1934-ben ünnepelték Kőrösi Csoma Sándor
születésének 150. évfordulóját. 1934. november 14-i levelében Balogh
Jenő, az Akadémia főtitkára az alábbiakról értesítette Stein Aurélt:
„Tegnap keresett fel Somogyi József bp-i tanár úr,
aki a Journal of the Asiatic Society munkatársa. Felmutatta Mr.
Hoysted titkár úr levelét, amelyben Somogyi úrtól 4 oldalas cikket kér
Kőrösi Csoma születésének 150.-ik évfordulója alkalmából.
Erről az évfordulóról – amint az Akad. Ért. 450. f.
8 és a következő lapjain olvasható – a f. évi március 26-án tartott
ülésen tisztelt elnökünk megemlékezett s ugyan akkor a Kőrösi Csoma
emlékezetére 3 évenként megújuló hagyományos szokásunkhoz képest
Németh Gyula olvasott fel. Somogyi úr közléséből arra a
következtetésre jutottam, hogy az Asiatic Society-ben Sir Denison Ross
fog Kőrösiről megemlékezni” (Balogh, 1934).
Stein Aurél, mivel épp Angliában volt, még el
tudott menni a megemlékezésre, s mint írta, mivel csak egy nappal
korábban kapta az értesítést, ezért ideje nagyon szűkre szabott volt,
s így csak „az ülés végén és röviden szólhatott, hogy mivel tartozik a
magyar nemzet Csoma emlékének.” (Stein, 1934)
Sir Denison Ross (1871–1940), aki a londoni egyetemen volt a perzsa
nyelv professzora és a School of Oriental Studies igazgatója, 1901-ben
Stein Aurélt követte a kalkuttai Madrasza igazgatói székében. Több
mint egy évtizedet töltött Brit-India fővárosában, s mint a Bengáli
Ázsiai Társaság titkára fedezte fel a Mahávjutpatti Csoma által angol
megfelelőkkel kiegészített kéziratát, amely aztán három részben jelent
meg, részben az ő szerkesztésében. 1910. január 5-én a Bengáli Ázsiai
Társaság Csoma emlékünnepélyén tartott előadása, valamint az a rövid
idő alatt megvalósított szándéka, hogy kiadja egy kötetbe gyűjtve
Csomának a kalkuttai társaság folyóiratának I–XXV. köteteiben
megjelent írásait, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 1910-ben Goldziher
Ignác ajánlására az MTA külső tagjai közé választatott. Stein Auréllal
már ekkor is igen szoros kapcsolatban állt, hisz ő kapta meg a
lehetőséget, hogy tanulmányozhatta a dunhuangi ujgur és türk
szövegeket, s később a British Museum Stein-gyűjteményének őre volt
1914–1916 között.
Stein és Ross levelezésében gyakori téma volt a
mindkettejük által tisztelt Csoma. Ross rendszeresen beszámolt a
hátrahagyott kézirat kiadásának fejleményeiről. 1928-ban, az Akadémián
tartott Csoma-megemlékezésében még azt is elmondta, hogy két magyar
tudós irányította érdeklődését, s térítette el bizonyos időre az
iszlám tanulmányozásától: Csoma a kéziratával, amely miatt a
buddhizmussal kezdett foglakozni, sőt még a tibeti nyelvvel is
megismerkedett, és Stein, akinek nagy jelentőségű, egy tudós számára
hatalmas kihívást jelentő leletei indították arra, hogy az Abhidharma
török kommentárjának megértéséhez tanulmányozza a kínai buddhizmust,
mivel a fordító gyakran hivatkozott az eredeti kínai szövegre. (Ross,
1926–1932)
Stein Aurél számos magyar tudományos társaságnak
volt tagja, s rövid magyarországi látogatásait arra is felhasználta,
hogy eleget téve a felkéréseknek, az Akadémia vagy a Magyar Földrajzi
Társaság szervezésében, előadásokon számoljon be kutatóútjairól.
A Kőrösi Csoma Társaság első közgyűlése 1926-ban
választotta Steint tiszteleti tagjai sorába ezzel az indoklással:
„Stein kiváló munkásságát a magyar körök mindig élénk figyelemmel
kísérték, ennek eredményeit nagyrabecsülték, s kutatásaikban sikerrel
felhasználták.” (Kőrösi Csoma Társaság, 1926)
Halász Gyula, műveinek magyar fordítója, többször
felkérte Stein Aurélt, hogy a rádióban beszéljen életéről és
munkájáról. Ő ezt szerényen mindig visszautasította azzal, hogy
lehetséges mondanivalói (azon kívül, amit elmondott könyveiben) aligha
érdekelhetnék a magyar közönséget. Végül mégis vállalkozott egy
háromperces előadás megtartására, amelyet 1937 szilveszter napján
rögzítettek, és jelenleg is megtalálható a Magyar Rádió
hangarchívumában. Ezen, a hangját megörökítő egyetlen felvételen Stein
Aurél Kőrösi Csoma Sándorról beszél. Az akkor hetvenöt éves Stein
Aurél megragadva az alkalmat, hogy a legszélesebb közönséghez szólhat,
ismét visszatért az Emlékbeszédhez, s annak rövid részletét olvasta
fel, egy olyan összefoglalást adva, ahol a népe eredetét áldozatok
árán kereső Csoma alakja elevenedik meg. Ez volt Stein Aurél utolsó
magyarországi nyilvános szereplése.
Kőrösi Csoma Sándornak nem adatott meg, hogy
eljusson a földre, ahol a magyarok őseit vélte felfedezni. Stein álma
teljesült: eljutott Afganisztánba, ahol közel 81 évesen az ősi Baktria
emlékeit akarta kutatni. De neki is csak egy hét adatott még az
életből: végső nyughelyét találta meg Kabulban, ahol 1822 januárjában
Kőrösi Csoma Sándor még hihette, hogy felkutatja nemzete eredetét.
Kulcsszavak: keletkutatás, tudós, India, levelezés, MTA, Kőrösi
Csoma Sándor, Stein Aurél, Duka Tivadar
IRODALOM
Adományok Akadémiánk könyvtárának. (1921)
Akadémiai Értesítő. 32, 281.
Balogh Jenő (1934): Balogh Jenő levele
Stein Aurélhoz. Budapest,1934. november 14. és december 14. MTAKK
Magyar Irodalmi Levelezés
Berzeviczy Albert (1909): Elnöki megnyitó
beszéd. Akadémiai Értesítő. 20, 360.
Duka Tivadar (1898): Duka Tivadar levele
Stein Aurélhoz. Monte Carlo, 1898. január 7. Bodleian Library, MSS
Stein, 70, fol. 101
Duka Tivadar (1906): Duka Tivadar levele
Stein Aurélhoz. London, 1906. június 26. Cat. Stein LHAS 3 / fols.
154–155
Kárffy Ödön (1914): Levéltári kutatások
Kőrösi Csoma Sándor életéhez. Akadémiai Értesítő. 25, 157–168;
224–234; 438–454.
Kőrösi Csoma Társaság (1926): Értesítés
tiszteleti tagságról Teleki Pál elnök és Szinnyei József alelnök
aláírásával, 1926. január 10. Cat. Stein LHAS 6/ fols. 36-37
Mirsky, Jeanette (1977): Sir Aurel Stein –
Archaeological Explorer. University of Chicago Press, Chicago–London
RAL (1909): Zárt ülés jegyzőkönyve
Goldziher osztályelnök javaslatáról. MTAKK, RAL 1909/267
Ross, Denison (1926–1932): Kőrösi Csoma
Sándor. A Lecture Delivered in the Hungarian Academy on April 13th,
1928. Kőrösi Csoma Archívum II., 335-345
Stein Aurél (1934): Stein Aurél Balogh
Jenőhöz. Barton House, Lower Guiting, 1934. december 28. MTAKK, Magyar
Irodalmi Levelezés
Stein Aurél (1913): Duka Tivadar
emlékezete. MTA Emlékbeszédek. 16. köt. 9. sz.
Szily Kálmán (1903): Szily Kálmán levele
Duka Tivadarhoz. Budapest,1903. december 21. MTAK KGY Csoma 58/72
|
|