Motivációk

Több évtizede foglalkoztatnak bennünket a három centrum versenyképességi küzdelmeinek kérdései. A társadalombiztosítási (TB) rendszerek versenyképességet befolyásoló szerepére a rendszerváltozás körül irányult rá az érdeklődésünk. (Botos J. 1997, 1999)

A közpénzügyekbe és a társadalombiztosítási rendszerekbe való alaposabb gyakorlati elmélyedés arra döbbentett rá bennünket, hogy a TB mind a két változata, a tőkefedezeti és a felosztó-kirovó rendszer is inkább gátolja, mint segíti a humántőke újratermelődését. Amennyi jót hozott a társadalombiztosítás az aktív generációknak a személyes időskori létbiztonság megteremtésével, annyi távlati kárt okozott a gyermekvállalás fontosságának csökkentésével. A fertilitási ráták alakulásába természetesen számos más fontos tényező is belejátszott, így mindenekelőtt a születésszabályozási lehetőségek elterjedése. Bizonyos azonban, hogy a TB-nek is szerepe van a gyermekvállalás csökkenésében. Megfogalmazódott bennünk egy ezt feloldó komplex reform szükségessége, amely tizenhét-tizennyolc évvel ezelőtt még koraszülöttnek hatott, legalábbis a magyar közéletben. Ma már tudjuk, hogy több mint ötven éve hasonló gondolatot vetett fel Adenauer kancellár tanácsadója, Wilfrid Schreiber is, de akkor még Németországban sem volt hozzá politikai támogatás. (Althammer et al., 2004)

Úgy tűnik, hogy most már a külföldi szaktudomány ismét hasonló gondolatokat vet fel, s a hazai szakirodalomban is megjelentek ilyen tanulmányok. Munkánknak tehát esetleg lehet némi érdemi eredménye is.

Ugyanakkor a globalizáció tőkeáramlási tendenciái is számtalan újdonságot hoztak. A terv és piac dilemma 1990-ben eldőlt az utóbbi javára, de azonnal megindult a szociális piacgazdaság és a fundamentális piacgazdaság vetélkedése a Washingtoni Konszenzussal. Utóbbi a liberalizáció, dereguláció és privatizáció világméretű elterjedésével járt. Megkíséreltük tehát a nemzetközi gazdasági egyensúlyhiányokat a társadalombiztosítási modellekkel összekapcsolni és ezáltal a régiók és egyben a társadalmi modellek versengésének magyarázatához némi hozzájárulást adni. A három centrum versenyének legújabb szakaszát – melyben a harmadik centrum immár nem csupán Japánt, de a hatalmas népességű Kínát is jelenti –, megpróbáljuk úgy értékelni, hogy abból az európai és hazai reformokra érvényes következtetések levonhatóak legyenek.

A kutatás előzményei

A téma gyökerei az időben messzire nyúlnak. 1988 óta találkoztunk a TB konszolidálásának, vagyonnal való ellátásának kérdésével. Már akkor látható volt a társadalombiztosítás rejtett adóssága, amit csak egy később felhasználható vagyon juttatása enyhített volna. Az elmúlt évtizedben pedig az került figyelmünk középpontjába, hogy a nemzetközi versenyképességnek milyen kapcsolata van a társadalombiztosítás rendszerével. Természetesen igyekeztünk feldolgozni a téma csaknem teljes hazai, és jelentős mértékben a releváns külföldi szakirodalmát is. (Amely óriási, így csak szemelvényekre szorítkozhattunk.) Néhány cikkben, tanulmányban foglalkoztunk ezzel a kérdéssel. (Botos K., 2006a, 2007e; Botos J., 2007)

A magyar közgazdászok – hagyományaikhoz méltóan – élen jártak a fontos folyamatok felismerésében. Így a nyugdíjreform szükségességének megfogalmazásában és megvalósításában is az elsők között voltak, s nem csupán a régióban. Már 1993-ban megszületett az önkéntes biztosító pénztárakról szóló törvény, majd – éppen tíz esztendeje –, a magyar parlament létrehozta a kötelező magánnyugdíjpénztár pillérét. Maga a változtatás abból a felismerésből indult ki, hogy nem kis mértékben a demográfiai tényezők következtében a társadalombiztosítás rendszere sürgős reformra szorul, mert hosszabb-rövidebb távon fenntarthatatlanná válik. (Volt olyan érvelés is, hogy az implicit adósságok explicitté tétele segíteni fogja a gazdaságpolitikát a helyes igazodás szükségességének felismerésében. Kár, hogy ez nem vált valóra. Így a változás nem kevés nehézséget okozott – de ezért nem a reformerek a felelősek.) A nyugdíjrendszer változtatásával kapcsolatos szakmai vita napjainkban is folytatódik. Eredetileg azzal indult, hogy át kell térni a tőkefedezeti nyugdíjrendszerre, s az megoldja a fenntarthatóság problémáját. Igaz, meglehetősen lecsökkenti a rendszer szolidaritási elemeit. Tíz év elteltével már itthon is belátják – ami a nemzetközi szakirodalomban már elismert –, hogy korántsem feltétlenül igaz ez az állítás. Tagadhatatlan, hogy a tőkefedezeti rendszer növelheti a megtakarítási kedvet. A magunk részéről (Botos J. – Botos K., 2006a, 2006b) hangsúlyoztuk, hogy ez csak pénzügytechnikai változás, mert előbb-utóbb felosztó-kirovóvá válik minden tőkefedezeti rendszer, ha éretté válik. Ez akkor következik be, amikor a demográfiai folyamatok hatására a megtakarítások túlsúlya átvált a kifizetésekre. Ezt most már széleskörű nemzetközi szakirodalom támasztja alá. A tőkefedezeti rendszer – másként fogalmazva – azt jelenti, hogy a kötelező újraelosztási rendszerből, az államháztartásból – melynek a TB részét képezi –, áttoltuk a problémát az önkéntes újraelosztás, a bank és biztosítás körébe. De az alapvető gondokat ezzel még messze nem oldottuk meg!

„Igazi”, tényleges reformot azon paraméterek megváltoztatása jelenti, amelyek a rendszer egyensúlyát – formától függetlenül – biztosíthatják: a nyugdíjkorhatár s a járulékok, befizetések emelése, a szolgáltatások csökkentése, a kibúvók, korai nyugdíjba menetelek megszüntetése. A hazai kutatások ma arra irányulnak, hogy milyen portfólióval biztosítható a megfelelő hozam. A jelen számítások szerint a most „kihozható” nyugdíj a tőkefedezeti rendszert választóknál kisebb, mint azoknál, akik, bár választhattak, de benne maradtak a felosztó-kirovó rendszer szabályaiban. A magánnyugdíjpénztárak fel is ajánlják a választást a befektetési csomagok között a tagjaiknak, olyan pénzügyi kultúrát tételezve fel, amely gyakorlatilag a lakosság széles körében meg sincs.

A jelen kutatási szakasz célkitűzései

A nyugdíjreform magyar szakértői nemzetközi színtéren is elismert szakemberek mind a mai napig. Kapcsolódunk hozzájuk a kiegészítés szándékával. Mi azonban nem a most folyó nyugdíjvita középtávú részkérdéseit vesszük célba. A napi politikát a menedzselhetőség, a költségvetés terhelésének elkerülése, a magánosítás és az alacsonyabb járulékterhek révén a versenyképesség emelésének kérdései érdeklik. Ezeket mi is rendkívül fontosnak tartjuk. Jelen kutatásunk azonban kimondottan a hosszú távú hatásokra van figyelemmel, amelyek nem egy választási ciklus vagy egy évtized alatt, hanem emberöltőnyi idő alatt jelentkeznek. Ez meghatározza munkánk alapkutatás jellegét. Azokat a társadalompolitikai összefüggéseket keressük, amelyek a hosszú távú közösségi politika (ha tetszik, nemzetpolitika) megalapozását szolgálhatják.

Nem elsősorban a befektetések oldalán keressük a megoldásokat – bár végeztünk bizonyos elemzéseket a pénzügyi kultúra hazai felmérésére is. A globális pénzügyi piacok kapcsán ezt a kérdést mindenképpen érinteni fogjuk. Látni való, hogy a nyugati megtakarításokból képzett befektetések mobilizálásakor – az idősödés miatt – gyakorlatilag a gyorsan fejlődő és fiatalabb korösszetételű ázsiai vásárlókra számíthat Európa nagyobb mértékben.

Az elöregedő fejlett ipari – ipar utáni – országokban, az európai társadalmakban általános annak felismerése, hogy a jelen nyugdíjrendszerek „igazi reformja” elkerülhetetlen. Ma már a hazai és nemzetközi szakirodalomban is megtalálhatók azok az érvek, amelyeket a magunk részéről az 1990-es évek elejétől hangsúlyozunk, miszerint a társadalombiztosítási rendszerek vissza is hatnak a demográfiai helyzetre, a gyermekvállalásra, ami a problémák egyik fő okozója. (Cigno–Werding, 2007; Mészáros, 2005) Egyrészt ezt a visszahatást szeretnénk kiemelten a vizsgálat fókuszába állítani, másrészt a reformviták legfrissebb nemzetközi eredményeit is szeretnénk feldolgozni.

A szakirodalom vitatja, hogy demográfiai kérdések determinálják-e a folyamatokat vagy egyéb tényezők. Jeles képviselőik (nálunk például Augusztinovics Mária) kiemelik, hogy a magasabb aktivitási és foglalkoztatottsági szint a jelen paraméterek mellett is hosszabb időre egyensúlyba hozná a nyugdíjalapokat, s általában a TB költségvetését. Vagyis, a technológiai haladás, a termelékenység emelkedése és a megfelelő, munkahelyteremtő gazdaságpolitika az elsődleges fontosságú. Ezzel teljes mértékben egyetértve utalunk azokra a nyugati szakirodalomban megjelent nézetekre, amelyek rámutatnak: a demográfiai problémák előbb-utóbb ebben az esetben is jelentkeznek. (Barr, 2004)

Ha a kohorszok mérete jelentősen különbözik, s azt a termelékenység emelkedésével járó bérnövekedés nem képes ellensúlyozni, maximális aktivitás és foglalkoztatottság mellett is lesznek problémák a fenntarthatósággal, hiszen a foglalkoztatottság és aktivitás nem növelhető 100% fölé. Természetesen, a termelékenység emelkedésével még ez is részben orvosolható. Az elemzések szerint azonban nem várható a termelékenység emelkedésének olyan mértéke, hogy az teljes egészében kompenzálhatóvá tegye az aktív népesség fokozatos számbeli csökkenését.
Azt a véleményt azonban magunk is osztjuk, hogy a fenntartható nyugdíjrendszer valójában a fenntartható társadalom kérdését jelenti. Ez pedig komplex gazdaságpolitikát követel meg a lakáspolitikától a rugalmas részfoglalkoztatás elterjesztéséig, az infrastruktúra fejlesztéséig, bölcsődék, óvodák biztosításától az adórendszerig.

A legfontosabb kérdés értelemszerűen továbbra is a társadalombiztosítási rendszerek működőképességének, fenntarthatóságának biztosítása, amit – mint utaltunk rá –, a kisebb kohorszok megjelenése (még ha átlagjövedelmük nagyobb is) veszélyeztet. Túl nagy a társadalom azon hányada, amelynek számára biztosítani kell a megígért időskori jövedelmi – így fogyasztási – szintet, s a kevés számú aktív munkavállaló jövedelme nem lesz elegendő (a járulékok révén) e kiadások biztosítására. Ebben magának a társadalombiztosításnak is szerepe van. Ez kutatásunk egyik sajátos nézőpontja, hisz a mai rendszer szinte ellene hat a gyermekvállalásnak, mivel azt abszolút magánüggyé degra­dálja, és nem veszi számításba a járulékfizetésnél a humántőkébe történő beruházások értékét. Így az, aki gyermeket nevel, kettős módon járul hozzá a majdani jövedelemtermeléshez: a pénztőke- és a humántőke-képződés biztosításával. Az egyiket a befizetett járulékösszegek képezik, a másikat a gyermeknevelésre költött összegek.

Amellett kívánunk érvelni, hogy a reformoknak erre a szempontra is ki kellene terjedniük, méghozzá nemcsak egy-egy országban, de európai méretekben is. Szaktudományi szinten a gyermekvállalás fontossága már eléggé hangsúlyosan megjelent, de a nemzetközi irodalom tanúsága szerint a politikai döntéshozók még nem érzékelik kellően a fontosságát.

Áttekintve a szakirodalmat, látszik, hogy az eddig körvonalazódó reformok törekvése – ha kimondják, ha nem – minden országban a garantált állami nyugdíjak szintjének csökkentése lesz. Ezt ki lehet – sőt kell – majd pótolni tőkefedezeti rendszerű megoldásokkal, magánmegtakarításokkal. Lehet önkéntes megtakarítás a tőkefedezeti rész, de lehet – mint hazánkban – a felosztó-kirovó rendszerrel kombinált kötelező rendszer is. Az angolszász országokban pedig a változás lényegét úgy fogalmazzák meg, hogy a garantált járadékok kifizetése helyett a garantált járulékok befizetésén alapuló rendszerre kell áttérni.

A széleskörű nemzetközi kutatásokból kiemelhetjük a Gordon Clark vezette londoni kutatócsoport munkáját, amelyet részletesebben fel kívánunk dolgozni. (Clark – Monk, 2007)

E nemzetközi kutatások komplexitásával nem kívánjuk felvenni a versenyt, mi csupán a kapcsolati lánc determinációit keressük, a szűkebben vett témánkhoz való hozzájárulást. Külön figyelemmel hasznosítanánk az európai és ázsiai rendszereket összehasonlító elemzéseket. (Monk, 2008) E megközelítésnek az a magyarázata, hogy a társadalombiztosítás költségeire mint nemzetközi versenyképességi tényezőre tekintünk.

Közpénzügyek és versenyképesség

A járulékemeléssel mint egyensúlyba hozó tényezővel – ami évtizedeken át követett gya­korlat volt Európában – semmiképp nem lehet a továbbiakban számolni, mert az éles globális versenyben rontaná a vállalatok, vállalkozások pozícióit. (Botos K., 2006b)

Európa különösképpen nem engedheti meg magának, hogy olyan további szociális közkiadásokat vállaljon magára, amelyek forrásait a vállalkozói szektor egyszerűen nem képes előteremteni. Ezért megvizsgáljuk, hogy a jelenlegi modellek szerint milyen hatása lesz Európában az idősödésnek a kötelező újraelosztási rendszerekre, azaz a közpénzügyekre. Ezek a kiadások, ha a feltételek nem változnak, növekedni fognak, amit aligha lehet a közpénzügyekre terhelni, mert így is passzívumban van a legtöbb ország költségvetése. Valójában nem is feltétlenül indokolt, hiszen az Európai Uniót a szegény állam – gazdag polgárok kettőssége jellemzi. Az önkéntes újraelosztási rendszerekben viszonylag magas a lakossági megtakarítás; az államháztartás az EU-országok többségében mínuszban van.

A közpénzügyek szempontjából összefoglaljuk, hogy tágabban szemlélve, milyen hatással van illetve lesz a demográfiai helyzet az európai gazdaságra, munkaerőpiacokra, a várható fogyasztásra, gazdasági növekedésre. A témának gazdag irodalma van. A várható költségalakulást a demográfiai szcenáriók függvényében az ECB, az IMF, illetve WB s az OECD is modellezte. (Maddaloni et al., 2006) Nemcsak a nyugdíjkiadások növekedését nézzük a továbbiakban, de azt is, hogyan alakulnak várhatóan az egészségügyi, oktatási kiadások, a szociális gondozási költségek, azaz a jóléti kiadások döntő tételei. Az áttanulmányozott, széleskörű szakirodalom alapján látható, hogy a közkiadások e jogcímek többségén néhány százalékkal növekedni fognak, ami – figyelembe véve az adó- és járulékterhek már most is magas szintjét –, az egyensúly felborításával járhatnak Európaszerte. Ez pedig ellene mondana a maastrichti kritériumoknak – éppen ezért terjedt ki rá a Központi Bank figyelme is. A maga részéről, monetáris politikai kompetenciája alapján sürgeti az Unió tagjait a megfelelő fiskális és gazdaságpolitikai kiigazításokra.

Ezt követően arra is vetünk egy pillantást, hogy az önkéntes újraelosztási rendszerekre, azaz a pénz- és tőkepiac intézményrendszerére miként hat az idősödés.

Külön kitérünk a közép-kelet-európai országok helyzetére, hiszen minden elvontsága ellenére a kutatás a magyar gazdaságpolitika számára hasznos tanulságokat szeretne levonni, s hazánk beékelődése az átalakuló országok régiójába egyértelmű.

A Világbank egyik legutóbbi tanulmánya (Chawla et al., 2007) behatóan elemezi a térség elöregedésével kapcsolatos hatásokat. Ebből leszűrhető, hogy a térség országai nem elsődlegesen a hazai megtakarításokra, hanem a bevont külső forrásokra alapozták növekedésüket, s ezért – bár elöregedési mutatóik súlyos képet festenek – nem a demográfiai hatások lesznek elsődlegesek a növekedési lehetőségek meghatározása terén. A reformok és a társadalombiztosítás konszolidálása itt is szükséges, de ugyancsak sok még a tennivaló a pénz- és tőkepiaci intézményrendszer fejlesztése terén is. Megjegyezzük, ez a következtetés – bár igaz –, elmulasztja annak megemlítését, hogy ez a térség – különösen Közép-Európa – nem véletlenül maradt le a piaci intézményrendszer fejlesztésében, hanem ez a jaltai döntések egyenes következménye. A Nyugat saját fejlődését, békéjét többek között ezen világfelosztás árán vásárolta meg, amely Kelet-Közép-Európát a szocialista bürokratikus tervgazdálkodás – megbukott – kísérletének vetette alá. E régióban mindenesetre még nem villognak vészjelek a demográfiai hatások terén, mert igen nagyok a lehetőségek a termelékenység emelésére és a növekedés élénkítésére. Ezek ellensúlyozhatják a negatív demográfiai hatásokat. Legalábbis így látja a Világbank. Ez a szemlélet azonban, éppúgy, mint Ázsia esetében, erőteljes exportorientáció mellett valósulhat csak meg, amit nagyon nehéz lesz a szoros versenyben megvalósítani, az ázsiai kihívásokat figyelembe véve a bérek fölzárkózása a nyugati színvonalhoz igen valószerűtlen. Úgyhogy a radikális – és lakossági kihatásukban kedvezőtlen, sok feszültséggel járó – reformok a közpénzügyek terén elkerülhetetlennek látszanak.

Megtakarítások és pénzáramlások a világban

A világgazdaságban kialakuló nemzetközi pénzügyi egyensúlytalanságoknak egyik lehetséges tényezője a megtakarítások eltérő ala­kulása az egyes régiókban. Ez nyilvánvalóan összefügg a demográfiai helyzetképpel is. Külön vizsgáljuk a megtakarítások régiónkénti alakulását, összefüggésbe hozva – egyebek mellett – a népesség elöregedésével. Természetesen, az egyensúlyhiányoknak más fontos okai is vannak, a kereskedelmi versenyképességben, illetve a nemzetközi pénzügyi rendszer működésében rejlő tényezők. A téma bonyolultságát jelzi, hogy ezek sem függetlenek a társadalombiztosítás terheitől, amelyek a nemzetközi versenyképességet befolyásoló tényezők. A másik fontos oka az egyensúlyhiányoknak az, hogy az egyes gazdaságokban – mindenekelőtt az USA-ban – tapasztalható reál túlköltekezést a nemzetközi pénzügyek megfinanszírozták. Ebben nem csupán a megtakarítások egyenlőtlen eloszlásából ere­dő tőkemozgások játszottak szerepet, hanem az ár- és árfolyamtorzulások következtében kialakuló dollártöbbletek az egyes régiókban. Ezek befektetést kerestek, s visszaáramlottak az USA-ba, ahol az alacsony megtakarítások miatt erre nagy szükség is volt. A dollártöbbleteknek alapvetően két okuk van: az energiaár-emelések, amelyek bizonyos országcsoportokat juttattak viszonylag tartós árelőnyökhöz (az arab országok, Oroszország és az olajban gazdag szovjet utódállamok), valamint az erőteljes exportoffenzívát folytató ázsiai országok, mindenekelőtt Kína, amelynek hatalmas dollártartalékai halmozódtak fel.

Itt nem pusztán arról van szó, hogy az exportbevételek meghaladták az importot, hanem arról is, hogy az árfolyam-befolyásolásból a jegybank hatalmas tartalékokat halmozott fel. (Botos K., 2007b, 2007a)

Ezek a jegybanki tartalékok olyan szuverén befektetési alapok működéséhez vezettek, amelyek markánsan befolyásolják a nemzetközi tőkepiacokat, beleértve az itt tevékenykedő nyugdíjalapokat is. Befektetési termékek iránti keresletükkel hatással lehettek az értékpapírok árára, s így közvetve a nyugdíjalapok hozamára is. Kutatásunk ezt az összefüggésrendszert próbálja nyomon követni.

A nemzetközi egyensúlytalanságoknak csak egy vetülete a demográfiai. Távolról sem gondoljuk, hogy mindent megmagyarázna. A lehetőségek mértékéig belemélyedünk az egyéb okok vizsgálatába is. Az azonban biztos, hogy a tőkeáramlások tankönyvtételeit a jelen nemzetközi helyzet radikálisan cáfolja. Nem a fejlettből a fejlődőbe, de még csak nem is a Lucas-paradoxon szerint a fejlett országokból a fejlett országokba áramlik a tőke: a legújabbkori tőkeáramlási tendenciák jellemzője, hogy a fejlődő országokból a fejlettekbe irányul a tőkemozgás nagyobb része. Az is rendkívül izgalmas, hogy e folyamatban az USA a fordítókorong szerepét játssza, hiszen sok portfolió beruházást fogad be, de jelentős FDI-t eszközöl a dinamikusan fejlődő régiókban. Nemzetközi jövedelemmérlege viszont annak ellenére pozitív, hogy a kivitt tőke volumene valamivel elmarad a behozottétól. A hozamok ugyanis ellensúlyoznak: akkora a külföldi befektetések jövedelmezősége, hogy az felülmúlta a viszonylag olcsó külföldi kölcsönök költségét. Vizsgálódásaink arra irányulnak, hogy e tendencia milyen tartós lehet, s melyek a változásokra figyelmeztető jelek.

A pénzközvetítő szektor és az idősödés

Az idősödés hat a pénzközvetítő szektorra is, túl azon, amit már a tőkefedezeti nyugdíjalapok tárgyalásakor erről említettünk. A megtakarítások ugyanis e közvetítőkön keresztül kerülnek vissza a reálgazdaságba, s végső soron ezen áll vagy bukik a gazdasági növekedés. Megvizsgáljuk, hogyan van felkészülve a bankbiztosítási és alapkezelő intézményrendszer a longevity-risk kezelésére. Kisebb publikációnk nemzetközi konferenciakötetben már jelent meg a tárgyban. (Botos K. – Halmosi, 2007) Elemezzük az idevágó szakirodalmat, s értékeljük, milyen következményei lehetnek annak, ha egy nagyobb idősödő korosztály a megtakarításaiból képzett befektetéseit egy időben kívánja pénzzé tenni: hogyan hat ez az ingatlan- és értékpapír árakra, s mi közük lehet mindezeknek a monetáris politikához. Ez az elemzési szegmens is kapcsolódik a nemzetközi gazdasághoz, hiszen minél globalizáltabbak a tőkepiacok, annál nagyobb lehetőség van arra, hogy a befektetést értékesítők vevőre találjanak. Kutatásunk azonban kitér továbbá arra, hogy milyen következményei lehetnek a nyugdíjalapok által értékesített papírok nagyarányú külföldi felvásárlásának. Ezáltal a tulajdonosi szerkezet jelentősen átalakulhat a fejlett országokban. Ahogy Peter Drucker megállapította, Amerika a nyugdíjas lakosság tulajdonába megy át a nyugdíjalapokon keresztül. Megjósolhatjuk, hogy ez valóban bekövetkezhet – de jelentős részben nem az amerikai polgárok, hanem az ázsiai megtakarítók javára. Egy ilyen folyamatnak nyilván lesz kihatása a fejlett országok társadalmára is.

Az ingatlanok formájában lévő megtakarítások, illetve befektetések értékesítése külön kérdés, hiszen csak nagyobb migráció – pontosabban: bevándorlási többlet – esetén nem okoz problémát. A helyben lakó, csökkenő lélekszámú lakosság feltehetően kisebb vevőpotenciált jelentene, ami nyilvánvalóan lefelé szorítaná az árakat, s ezáltal leolvasztaná a megtakarítások, különösképpen a nyugdíjcélú megtakarítások értékét.(Azzal eredetileg nem kívántunk foglalkozni, hogy az ingatlan­árak buborékszerű feltornászása milyen veszélyekkel járhat. A 2008-as válság fényében ez is vizsgálandóvá válik.)

A TB és a versenyképesség: esettanulmányok

Kutatásunk másik ága esettanulmányok segítségével próbál majd elmélyedni más országok társadalombiztosítási rendszerének megismerésében. A kutatás célja a társadalombiztosítási rendszerek versenyképességet befolyásoló szerepére irányul. Ennek érdekében a Szegedi Egyetem Közgazdasági Doktori Iskolájának hallgatóival már 2007/8-ban elkezdtük néhány, a világgazdaságban jelentős gazdasági súlyú ország társadalombiztosítási rendszerének tanulmányozását, s eredményeinket egy konferencián mutattuk be 2008 őszén. Ezt a munkát folytatni kívánjuk. Hosszabb ideje felfigyeltünk ugyanis arra, hogy jelentősen eltérnek a társadalombiztosítási terhek a világ három centrumában. (Botos K., 2005, 2007a, 2007c, 2008)

Értelemszerűen Európában, (pontosabban, az EU-ban) a legmagasabbak a TB- járulékok. Jóval alatta maradnak az USA és Japán terhei. Sőt, az egyéb közterhek – adók – mértéke is magasabb Európában, ami visszafogó hatású a nemzetközi versenyben. Mindehhez jön még, hogy a közelmúltban további, nagy súlyú ázsiai versenytársak jelentek meg a világpiacon: India, Kína, akik hasonlóan a kistigrisekhez, erőteljes exportorientált politikát folytatnak, s lényegesen alacsonyabb bérköltségekkel és közterhekkel, mint nyugati versenytársaik. Ezt – különösen Kína tekintetében – a piacgazdaságra való áttérés, s a jelentős FDI beáramlása tette lehetővé. Amerikai és európai cégek versengve telepítettek ki iparokat az olcsó bérű, jó tömegszállítási lehetőségekkel bíró ázsiai (kínai) tengerparti övezetekbe, s ezek termékeinek nagy része visszaáramlik a fejlett országok piacára. India pedig – roppant érdekes módon – nem a feldolgozóipar tengerpartra telepítésével, hanem a szolgáltatási üzletágnak a tudáscentrumokban való kifejlesztésével lett igen jelentős szolgáltatás-exportőr a nemzetközi piacokon. A hatalmas külkereskedelmi robbanásban szerepet játszó olcsó bérek és az alacsonyan fejlett társadalombiztosítás – melynek költségei is alacsonyak – vajon meddig tarthatók fenn? Ezekre a kérdésekre is keressük a választ az esettanulmányok sorozatában. Részletesebben megvizsgáljuk India és Kína mellett néhány fejlett ország – USA, egyes EU-országok – és Oroszország társadalombiztosítási helyzetét is. Túl azon a már említett összefüggésen, hogy a fenntarthatóság érdekében kivétel nélkül reformra szorulnak, elemzés tárgyát képezi, hol tapasztalható a gyökeres társadalompolitikai fordulat megjelenése: a gyermekvállalás ösztönzése, a humántőke-beruházás elismerésével. Oroszország esetében vizsgáljuk, hogy az olajbevételeknek a társadalombiztosítás konszolidálására fordítása –, amit terveztek – megvalósul-e.

Összefoglaló

A jelen tanulmány egy átfogó kutatás indító hipotézise. Elvi-általános megközelítésben vizsgálja az idősödés gazdasági hatásait, miközben azt is elemzi, mennyiben oka magának az idősödésnek a TB-rendszer. A jelen szakaszban bemutatjuk, milyen témákat vizsgáltunk, és melyeket tervezünk tovább kutatni, így azt, hogy a társadalom elöregedése hogyan hat ki a munkaerőhelyzetre, a megtakarításokra, a gazdasági növekedésre, a közpénzügyi egyensúlyra és a pénzügyi közvetítő szektor helyzetére. Eddig elért fő megállapításainkat röviden már most megfogalmazzuk.

Kitérünk a jelenség (az elöregedés) sajátosságaira az egyes régiókban, és megvizsgáljuk, hogyan befolyásolja az egyes régiók eltérő demográfiai helyzete a nemzetközi pénzügyi egyensúlyhiányokat. A teljeskörűség igénye nélkül, megvizsgálni tervezzük néhány nagy gazdasági súlyú ország, illetve régió demográfiai és társadalombiztosítási helyzetét, megtakarításainak alakulását, s ennek hatását a nemzetközi tőkeáramlásokra, ami hipotézisünk szerint jelentős lesz.

Kulcsszavak: humántőke, demográfia, globalizáció, egyensúlyhiány, fenntartható társadalombiztosítás, világméretű megtakarítások, pénzközvetítő szektor, tőkeáramlások
 

IRODALOM

Althammer, Jörg – Habisch, A. – Roos, Lothar (2004): Grundwahrheiten des Schreiben-Plans. Bedingungen für eine ehrliche Socialpolitik. Diskussionsbeiträge 30. BKU, Köln WEBCÍM >

Barr, Nicholas (2004): Reforming Pensions: Myths, Truths and Policy Choices. In: Whiteford, Peter (ed.): Reforming Public Pensions: Sharing the Experiences of Transition and OECD Countries. OECD, Paris, 99–105.

Botos József – Botos Katalin (2006a): A mellényt újra kell gombolni. Polgári Szemle. 4,

Botos József – Botos Katalin (2006b): Nyugdíjkilátásaink. Élet és Tudomány. 13,

Botos József (1997): A társadalombiztosítás története. In: Botos Katalin (szerk.): Államháztartástan. PPKE JAK–Osiris, Budapest

Botos József (1999): A magyar társadalombiztosítás kialakulása és gazdasági kérdései. PPKE JAK–Osiris, Budapest

Botos József (2007): A gyermek mint közjó. In: Botos Katalin – Katona Klára (szerk.): Verseny és versenyképesség. Szent István Társulat, Budapest

Botos Katalin – Halmosi Péter (2007): Ageing and Insurance. An International Comparison. Uniwersytet Ekonomiczny W Krakowie. Konferencia 2007. december 6–7.

Botos Katalin (2005): Az Édentől Keletre. In: Botos Katalin (szerk.): Pénzügyek és globalizáció. SZTE GTK Tudományos Közlemények

Botos Katalin (2006a): Public Economics and Inter­national Competitivness. In: PPKE JAK Conference Papers. Tarsoly, Budapest

Botos Katalin (2006b): Public Economics and Inter­national Competitiveness. Justum Aequum Salutare. II, 1–2, PPKE JAK, Budapest

Botos Katalin (2007a): A kínai „gazdasági csoda”. Valóság. 9,
Botos Katalin (2007b): Árfolyamok és egyensúlytalanság. Külgazdaság.

Botos Katalin (2007c): Európa kettős szorításban /b/. In: VI. Magyar (Jubileumi) Jövőkutatási Konferencia, Győr, 2006. október 6–7. II. kötet. Arisztotelész Studium BT, Budapest

Botos Katalin (2007d): Európa kettős szorításban /a/. In: Farkas Beáta (szerk.): A lisszaboni stratégia. SZTE GTK Közleményei, Szeged

Botos Katalin (2007e): Pénzügyek és nemzetközi versenyképesség. In: Lentner Csaba (szerk.): Pénzügypolitikai stratégiák a XIX század elején. Akadémiai, Budapest

Botos Katalin (2008): Europe under Double Pressure /c/. Pénzügyi Szemle. 1,

Chawla, M. – Betcherman, G. – Banerji, A. – Bakilana, A. M. – Feher, C. (2007): From Red to Gray: The ”Third Transition” of Aging Population in Eastern Europe and the Former Soviet Union. World Bank, Washington

Cigno, Alessandro – Werding, Martin (2007): Children and Pension. CES Info Book Series. Cambridge, MA.–London Google Books:  WEBCÍM >

Clark, Gordon – Monk, Ashby (2007): Conceptualizing the Defined Benefit Pension Promise Implications from a Survey of Expert Opinion.  WEBCÍM >

Die Kabinettsprotokolle der Bundesregierung. http://www.bundesarchiv.de/cocoon/barch/0000/index.html
Maddaloni, Angela – Musso, A. – Rother, P. et al. (2006): Macroeconomic Implications of Demographic Developments in the Euro Area. ECB Occasional Papers. 51. / August 2006. European Central Bank, Frankfurt am Main  WEBCÍM >

Mészáros József (2005): A társadalombiztosítási rendszerek mint közjószágok. Közgazdasági Szemle. 3,

Monk, Ashby H. B. (2008): Institutional Change in Era of Globalization: A Comparison of Corporate Policies in Japan and the US. Draft study version.  WEBCÍM >

The IMF on Policies Responding to Demographic Change. Population and Development Review. 2004 30, 4, 783–789. DOI: 10.1111/j.1728-4457.2004. 00044.x