
Ilyen az ember. Egyedüli példány. / Nem élt
belőle több és most sem él, / s mint fán se nő egyforma két levél, / a
nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Kosztolányi Dezső Halotti beszéd-ének mély értelmű sorait
tétette özvegye a gyászjelentésre – ennél szebb indításra egy
megemlékezésen sem lehet gondolni.
Mosonyi Emil évszázada – történelem, amely az
emberiség földi helykereséseként foglalható össze. Ez lett az az
időszak, amikor a XIX. század műszaki fejlődésének végtelen horizontja
szűkülni kezdett. Feltünedeztek, majd világosan feltűntek azok a
korlátok, amelyek mára új, már életmentés-fontosságú kihívásokká
tornyosultak. Amelyek korai fel nem ismerése, zsákutcás
megoldás-keresése először két világégést, majd egy „világfagyást”
okozott.
Ebben kezdte el a karrierjét, és élte életét egy
nagytehetségű vízépítő mérnök egy olyan országban, amely akkor már egy
évszázada ádáz barátságot kötött a vizekkel, és amely a határok
meghúzásával még a felvízi emberek jóindulatától is kritikusan függővé
vált.
Meg volt ez a mérnökgeneráció győződve arról, hogy
a síkságunk csak jó vízgazdálkodással tartható fenn, így tudja csak
ellátni a rajta élőket, meg azon sokakat, akik e vidék csodás
terményeiből éltek itthon, meg sokfelé a világban. Meg is kapta
Mosonyi Emil az esélyt arra, hogy megtervezze és részben meg is
építse azokat a műveket, amelyek lecsendesítik a haragvó Tiszát, a
Körösöket, meg talán az Európát egybeforrasztó Dunát is – fölös
erejüket drótokba is kényszerítve, hivatástudatuk a Vásárhelyi Pálok,
Bertalan Lajosok erkölcsén táplálkozott, hitték, hogy tudásukkal
megzabolázhatók a folyóink, öntözhetők lesznek repedezett földjeink,
netán hajózható csatornákon vághatunk át egyik vizünkből a
szomszédosba.
Mosonyi Emil karrierje szabályosan indult: már
fiatalon az Országos Öntözésügyi Hivatal mérnöke, 1942-től az Országos
Vízerőügyi Hivatal főnöke. Részt vesz a békésszentandrási vízlépcső
tervezésében, majd a Tiszalöki Vízlépcső tervezésének és
kivitelezésének műszaki vezetője. A VIZITERV igazgatójaként a dunai
erőműrendszer előmunkálatait vezeti. A Magyar Tudományos Akadémia is
elismeri kiválóságát: 1951-ben levelező taggá választja, a Budapesti
Műszaki Egyetem tanszékvezetővé nevezi ki. Kitüntetik a Médaille du
Vermeil-jel (Franciaorország), a Richter von Prechtl-emlékéremmel
(Ausztria),
|
|
A forradalom idején érzi, hol a helye, de a
lelkiismeret-diktálta tettek elbocsátást eredményeznek. Szégyenünkre a
hivatalos MTA is kiveti magából. Érzi, hogy bezárultak itthoni
lehetőségei. Mit tehet? Külföldre távozik. Mint sok űzöttnek, neki is
ez a döntés teljesítette ki a világhírnevet. Az elűzöttből tárt
karokkal fogadott, megbecsült tudós lett Németországban, meg
mindenütt, ahol a víz vagy sok, vagy kevés, de zabolázandó.
Itthonról vegyes hullámok érték el. A szakma
megbecsülése ugyan csöndesen követte új, választott hazájába, de
rendszerváltozás kellett ahhoz, hogy az MTA eljusson oda, hogy
igyekezzék feledtetni az ellene elkövetett méltánytalanságokat:
1991-ben rendes tagként rehabilitálja. Megkapta a Széchenyi István-,
a Pattantyús Á. Géza-, a Vízügyért emlékérmeket, a BME gyémánt
oklevelét. A külföld újabb tisztelete az Order of Merit (Cambridge).
Az UNESCO-tól pedig megkapta annak legnagyobbját, a Great
International Cannes Prize-t. A Műszaki Tudományok Osztályán
megbecsülten, hazatérő világhírességünkként tiszteltük. Igyekeztünk
feledtetni azokat az őt elérő új hullámokat is, amelyek szakmaiból
politikaivá erősödtek, amelyek a legjobb szándékait, biztos igazát is
visszájára akarták fordítani. A hazai szakmai közösség azonban teljes
szívvel csatlakozott a tiszteletadókhoz: az MTA
Vízgazdálkodástudományi Bizottság, a Magyar Hidrológiai Társaság, a
Magyar Mérnöki Kamara tiszteletbeli tagjává választották,
Hosszú és aktív, tiszta életet adott neki
Teremtője. Így lett az Universität Karlsruhe egyetemi tanára.
Elfogadja a legnagyobb hírű és tradíciójú német hidraulikai intézet, a
Theodor Rehbock Laboratórium igazgatói posztját is. Rövid idő alatt az
egyetem egyik legnépszerűbb és leghallgatottabb professzorává válik,
később innen emeritál. Sorban jönnek a megbecsülések: az Académie des
Sciences Inscirptions et Belles Lettres de Toulouse külföldi levelező
tagja, a Deutscher Kanal- und Schiffahrtsverein Rhein-Main-Donau e.
V., a Deutscher Wasserstraßen- und Schiffahrtsverein Rhein-Main-Donau
e. V., a Deutsches Verband für Wasserbau und Kulturtechnik
tiszteletbeli tagja, a Hafenbautechnische Gesellschaft, az
International Association for Hydraulic Research, az International
Commission of Irrigation and Drainage tiszteletbeli alelnöke, az
International Hydropower alapítója, tiszteletbeli elnöke, az
International Water Resources Association alapító tagja, a Magyar
Mérnökök és Építészek Svájci Egyesülete, az Österreichischer
Wasserwirtschaftsverband tiszteletbeli tagja, a La Sociedad Cientifica
Argentina levelező tagja, a Schweizerischer Wasserwirtschaftsverband,
Südosteuropa-Gesellschaft, a Wasserwirtschaftsverband
Baden-Württemberg tiszteleti tagja, a Müncheni Műszaki Egyetem, a
Belga Királyi Egyetem, a BME díszdoktora. Megérhette, ami csak a
legnagyobbaknak adatik meg: az Aucklandi Egyetem, a fenntartható
vízerő témában, 1993-ban Mosonyi-díjat alapított. A már korán
kiérdemelt Kossuth-díjat később a Széchenyi-díj és a Magyar
Köztársaság Zászlórendje követte.
Műegyetemi tanszékét kiváló és méltó utódok
vezették, vezetik, akik őrzik emlékét, továbbviszik tudását,
emberségét. Ennek is megfelelően tervezte egy ideje az Osztály, hogy a
2010-es tavaszi közgyűléshez kapcsolódó tudományos ülést Mosonyi
Emil 100 címmel rendezi. Reméltük, hogy az az ő és családja
jelenlétében tartott születésnapi ünneplés lesz. Sajnos másként
rendeltetett.
|
|