Magyar Tudomány, 2008/06 715. o.

A klíma- és környezetváltozások földtudományi összefüggései

Tájdegradáció és elsivatagosodás

Kertész Ádám

az MTA doktora, tudományos osztályvezető

MTA Földrajztudományi Kutató Intézet
kertesza helka . iif . hu

Bevezetés

A természetföldrajz egyik legkorszerűbb ága, a tájtan, illetve az ennél specifikusabb értelmezésű tájökológia viszonylag újkeletű diszciplínák – kialakulásuk a XX. század derekára tehető (vö.: Troll, 1939, 1968; Bulla, 1962; Haase, 1964; Leser, 1976). A tájtan és a tájökológia művelői kezdetben a fogalmak tisztázására, a tudományág felépítésére koncentráltak, később a tájbeosztás, tájökológia elméletével és gyakorlatával, a tájháztartással, a tájak „működésével” foglalkoztak (lásd például Csorba, 1999).

A tájak pusztulásának, leromlásának konstatálása és vizsgálata korábban csupán az egyik tájalkotó tényező, a talaj szempontjából merült fel, hiszen a talaj leromlása, degradációja fontos gyakorlati kérdés, amellyel a talajtan művelői régóta foglalkoznak (Magyarországon a szikesedés vizsgálata például több mint százéves múltra tekint vissza). A talajdegradáció azonban egyben tájdegradációt is jelent, hiszen egy tájalkotó tényező megváltozása, esetleg csak igen lassú változása, a többi tájalkotó tényezőre is hat, és így a táj egészének megváltozásához vezet.

Az angol irodalom a soil degradation és a land degradation fogalmait egyaránt használja, többnyire szinonim értelemben. Véleményem szerint a két fogalom között lényeges különbség van: a talajdegradáció talajtani fogalom, a talaj romlását jelenti, a land degradation pedig földrajzi, tájtani fogalom, amely a táj egészének leromlására, degradációjára utal, ezért azt magyarul tájdegradációnak nevezem.

A talajdegradáció folyamatai

A talajdegradáció folyamatait a nemzetközi irodalomban a különböző szerzők gyakran eltérő módon csoportosítják. Példaként itt egy nem tudományos, hanem gyakorlati, politikai jellegű forrás felosztását idézem (EEA Environmental Assessment Report, 2003).

(1) Talaj betapasztás (soil sealing). Nem véletlenül szerepel első helyen a beépítés (utak, épületek stb.) következtében beálló jelenség, hogy a talaj gyakorlatilag megszűnik működni, nem érintkezik az atmoszférával, nincs rajta vegetáció stb. Így a betapasztott felszínen a víz szűretlenül, megnövekedett sebességgel és mennyiségben folyik le – hogy csak a legtriviálisabb következményekre utaljunk. Kiemelkedő Belgium, Hollandia és Dánia 16–20 % közötti beépített (betapasztott) talajfelszínnel. Fokozatos növekedés mellett az EU-átlag 2000-ben 8–9 % között volt.

(2) Talajerózió (1. kép). Európában főként a víz általi talajerózió jelentős, de a szélerózió kártétele is igen fontos. Gondoljunk arra, hogy az USA talajvédelmi szolgálatának megalapítására éppen az 1920-as évek homokviharai miatt került sor.

(3) Talajszennyeződés. Megkülönböztetünk diffúz és helyi forrásokból származó kontaminációt. Az előbbihez tartozik a légköri kiülepedés, a folyóvízből vagy erodált talajból származó szennyeződés, amelyek acidifikációt (elsavanyosodást), eutrofizációt és más súlyos károkat okoznak, továbbá a vegyszerek direkt alkalmazása (műtrágyák, peszticidek, szennyvíziszap), amelyek nehézfémeket is tartalmazhatnak. A helyi szennyező források sokfélék, és általában valamilyen ipari tevékenységhez kapcsolódnak.

(4) Szikesedés. A talaj felszínéhez közeli sófelhalmozódás Európa jelentős területeit, köztük hazánkat is érinti. A tengerparti, illetve a szárazföld belső területein ható szikesedés, illetve az öntözés következtében bekövetkező másodlagos szikesedés a mediterrán országokat, Magyarországot és a FÁK országait érinti elsősorban (2. kép).

(5) Talajtömörödés. Főleg a talajművelő gépek tömörítő hatásának következménye. Különösen káros és nehezen orvosolható az altalaj tömörödése.

Az első alapos, a világ egészére vonatkozó talajdegradációs felmérés a GLASOD (Global Assessment of SOil Degradation [Oldeman et al.. 1991]), amely egységes szempontok szerint becsülte meg Földünk degradált területeit. A felmérés kiterjed

• a talajdegradáció különböző formáinak a víz, illetve szél általi talajerózió; kémiai vagy fizikai talajdegradáció elterjedése.

• a degradáció mértékére (gyenge, mérsékelt, erős, extrém)

• a degradáció okaira (erdőirtás, túllegeltetés, helytelen gazdálkodás, túlhasználat, környezetszennyezés)

Roel Oldeman és munkatársai (1991) adatai szerint a szárazföld területének 3,7 %-át sújtja fizikai és kémiai degradáció, 12 %-át pedig víz- és szél általi talajerózió (lásd 1. és 2. táblázat). Különösen magas a fizikai és kémiai degradáció aránya Európában és Közép-Amerikában, sőt a talajerózió sújtotta területek is itt a legnagyobb részarányúak. Mindez arra hívja fel a figyelmet, hogy Európában a talajdegradáció – a közhiedelemmel ellentétben – igen nagy probléma.

A talajdegradáció hazai vizsgálatát tudománytörténetileg megelőzte, az ahhoz vezető utat megalapozta a talajok termékenységét gátló tényezők feltárása Magyarországon. Szabolcs István – Várallyay György (1980) nyolc tényezőt sorol fel, elemez és ábrázol 1:500 000 léptékben:

1. Szélsőségesen könnyű mechanikai összetétel

2. Savanyú kémhatás

3. Szikesedés

4. Szikesedés a talaj mélyebb rétegeiben

5. Szélsőségesen nehéz mechanikai összetétel

6. Láposodás, mocsarasodás

7. Erózió

8. Felszínközeli tömör kőzet

A magyarországi talajdegradációs folyamatokat Várallyay György (1989) foglalja össze először. Ezek közé a vízerózió, a szélerózió, az extrém talajreakció (acidifikáció, illetve szikesedés) és a fizikai degradáció (tömörödés, talajszerkezet romlása, kérgesedés) folyamatait sorolja. Ez utóbbival később külön is foglalkozik (Várallyay – Leszták 1990), és egy érzékenységi skálát is felállít.

A tájdegradáció fogalma

A fogalom meghatározása, a különböző definíciók elemzése előtt szeretném leszögezni, hogy a tájdegradáció és a később tárgyalandó elsivatagosodás igazi, komplex földrajzi probléma, amelyet bár természetföldrajzi szempontból fogunk bemutatni, mégis hangsúlyoznunk kell, hogy az természet- és társadalomföldrajzi okokra egyaránt visszavezethető, illetve folyamatai mindkét diszciplína szempontjából vizsgálandók. Azt is mondhatjuk, hogy napjainkban a – hasonlóképpen komplex természetű – földhasználat-változás mellett a földrajztudomány korszerű irányzatai között a legfontosabbak közé tartozik. Ennek ellenére nagyon kevesen foglalkoznak vele (lásd például Kertész, 1999, 2000, 2001; Bádonyi, 2001).

Megemlítjük, hogy Kerényi Attila (1995) a tájrombolást és tájképrombolást mint a bányászathoz és fémfeldolgozáshoz kapcsolódó környezeti károkat említi.

A tájdegradáció kifejezés egyébként a német irodalomban is használatos (Landschaftsdegradation, lásd például Menshing – Seuffert, 2001).

Lássunk a tájdegradáció (land degradation) definíciói közül néhányat. A UNEP (1992) meghatározása szerint „a tájdegradáció az erőforráspotenciál csökkenése a tájban ható egy vagy több folyamat kombinációja által”. Douglas L. Johnson és Lawrence A. Lewis (1995) szerint a tájdegradáció egy terület biológiai produkciójának vagy hasznosságának, illetve alkalmasint mind a kettőnek a csökkenése az emberi beavatkozás következményeként. A tájdegradáció folyamatai természetes eredetűek is lehetnek, az emberi eredetű – antropogén – folyamatok jelentősége azonban sokkal nagyobb.

Piers M. Blaikie és Harold Brookfield (1987) megfogalmazása szerint a táj akkor degradálódik, amikor elveszíti belső minőségét, adottságai romlanak.

Az idézett definíciókban közös, hogy egyrészt a terület használatának lehetősége (tájpotenciálja) csökken vagy teljesen megszűnik, másrészt a leromlás nemcsak és nem elsősorban természeti folyamatokhoz kötődik, hanem igen fontos az emberi tevékenység szerepe. Egyfelől létezik tehát természetes eredetű degradáció és természetes regenerálódás, másfelől antropogén eredetű leromlás (degradáció) és „antropogén”, megtervezett tájhelyreállítás (rehabilitáció). Az antropogén hatást az angol irodalom gyakran a mismanagement (félremenedzselés, rossz, elrontott gazdálkodás) kifejezéssel írja le. A mismanagement mint degradációt kiváltó ok elsősorban az erdőirtás, túllegeltetés, helytelen használat, túlhasználat és környezetszennyezés folyamatait foglalja magába.

Horst G. Mensching és Otmar Seuffert (2001) szerint az a legfontosabb, hogy a földhasználat következtében ne keletkezzenek irreverzibilis károk a tájban. Ez tulajdonképpen a fenntartható fejlődés elvének alkalmazása, vagyis bármilyen tájhasználat, földhasználat során ügyelni kell, hogy a táj regenerációs képessége és potenciálja megmaradjon.

Amint arra már korábban is utaltunk, a tájdegradációt és a talajdegradációt sokan szinonim értelemben használják (lásd például Imeson – Emmer, 1992); akik szerint a tájdegradáció csak a talaj fizikai és kémiai tulajdonságainak környezeti változások következtében előálló leromlása). A szinonim értelmezésből az is következik, hogy a tájdegradáció legfontosabb folyamatai a talajdegradációs folyamatokkal megegyeznek, vagyis a kémiai és fizikai degradáció különböző folyamatai sorolhatók ide. Fontos azonban, hogy ezeket a folyamatokat tájdegradációs vagy talajdegradációs folyamatként értelmezzük. Christopher John Barrow (1991) könyvében a tájdegradációt igen széles fogalomként tárgyalja. A globális szennyeződési folyamatok (üvegházhatás, ózonréteg elvékonyodása, savas ülepedés), a trópusi és szubtrópusi erdőségek, cserjések degradálódása, a nedves élőhelyek, tundrák, felföldek, szigetek, a száraz területek degradációja, az erozív és nem erozív talajdegradációs folyamatok, az ipar és a városiasodás következtében keletkező degradációs folyamatok, a növényi és állati szervezetek „inváziója” miatt előálló degradáció folyamatait sorolja ide. Látjuk tehát, hogy Barrow felfogásában a talajdegradáció a tájdegradációs folyamatoknak csupán egy csoportját képezi. Kiemelendő továbbá Barrow földrajzi szemlélete, amely valamennyi klímaövet értékeli.

Ha most ismét visszatérünk a talaj- és tájdegradáció szinonim értelmezésére, úgy a Föld mezőgazdasági területének 38 %-a tekinthető degradáltnak (lásd 1. ábra). Az érintett területek túlnyomó többsége a harmadik világban található (Afrika 65 %, Közép-Amerika 74 %, Dél-Amerika 45 %). A degradáció által érintett legelő- és erdőterületek részaránya lényegesen kisebb (21 %, illetve 18 %).

Ha a használt földterületet tekintjük (mezőgazdasági terület, állandó legelő,
lásd 3. táblázat), akkor a degradált terület aránya 23 %, az erősen degradálté pedig 14 %.

Kiemelkedő a degradált terület aránya Közép-Amerikában, Afrikában, Ázsiában és Európában. Érdekes és figyelemreméltó tény Európa veszélyeztetettsége, a harmadik világban pedig Közép-Amerika és Afrika kritikus helyzete (3. kép).

Különösen elgondolkoztató az a körülmény, hogy a mezőgazdasági terület növelése is már csak a rossz adottságú, degradált vagy degradációra hajlamos térségeken képzelhető el, illetve erdőirtás révén nyerhetünk újabb területeket. Így tehát a talajdegradáció veszélye nőni fog a Földön.

Az elsivatagosodás

A megnevezés nem a sivatagok képződésére utal, hanem inkább arra, hogy egy terület sivárrá, értéktelenné, elhagyottá, nem vagy alig hasznosíthatóvá válik (4. kép). Ily módon nem nagyon szerencsés elnevezés, amely ugyanakkor arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a Föld szárazabb régióiban (lásd alább) igen nagy veszéllyel jár a tájdegradáció, szélsőséges változásokról, igen problematikus folyamatokról van szó. A United Nations Intergovernmental Convention to Combat Desertification (Az Egyesült Nemzetek Elsivatagosodás Leküzdésével Foglalkozó Kormányközi Bizottsága) definíciója szerint (UNCOD, 1977) „az elsivatagosodás az arid, szemiarid és szubhumid területek különböző tényezők hatására bekövetkező tájdegradációs folyamatait foglalja össze, beleértve a klímaváltozás és az emberi tevékenység hatásait is”.

Az arid, szemiarid és szubhumid térségek definíciója a FAO/UNESCO bioklimatikus indexen alapul, amely nem más, mint a csapadék és a potenciális evapotranspiráció aránya (P/ETP). Eszerint:

arid övezet: 0,03 < P/ETP < 0,20

szemiarid övezet: 0,20 < P/ETP < 0,50

szubhumid övezet: 0,50 < P/ETP < 0,75

A Föld legszárazabb részei, a hyperarid területek értelemszerűen nem tartoznak ide, hiszen azok már sivatagok. Az elsivatagosodás által érintett terület Földünk 40 %-a, ahol a népesség egyötöde él!

Az elsivatagosodás folyamatai hazánkat is érintik, ezért az egyezményt Magyarország is aláírta. Érdekes megemlíteni, hogy Izland is érintett térség (5. kép), olyannyira, hogy széleskörű kutatás folyik e témában (lásd például Arnalds, 1997; Arnalds – Kimble, 2001).

Találkozunk olyan állásponttal is, amely az elsivatagosodás folyamatát a UNCOD definíciójától kissé eltérő módon értelmezni, nagyobb súlyt fektetve a sivatagosodásra, a sivatagok képződésére. Menshing és Seuffert (2001) véleménye szerint csak akkor beszélhetünk elsivatagosodásról, ha a szóban forgó táj geoökológiai jellemzői a sivatagra jellemző értékeket elérték, vagy bizonyos időn belül el fogják érni. Akik ezt a nézetet vallják, azoknak annyiban feltétlenül igazuk van, hogy az elnevezés onnan ered, hogy a sivatagok peremterületei elsivatagosodásra különösen érzékenyek. Itt elsősorban a Szahara peremén elhelyezkedő Száhel övezetről van szó.

Az elnevezés körül tehát folyamatos disputa folyik (lásd Bádonyi, 2001). Annyi azonban bizonyos, hogy Földünk száraz jellegű, vízhiányos területeinek súlyos degradációs problémáiról, területek további aridifikációjáról van szó.

Ha mármost Földünk száraz területeire koncentrálunk, akkor az elsivatagosodás fő okát a természetes növényzet ember általi kiirtásában kell látnunk. Ez nem csupán az erdőre vonatkozik, hanem a bozót-cserje, gyom és fű vegetációra is. A növénytakaró kiirtása, megszűnése tulajdonképpen a talajközeli légréteg klímájának megváltozását, aridifikációt eredményez. Ennek következtében megkeményedik, kérgesedik a talajfelszín, ezáltal csökken a beszivárgás.

A kérgesedés és növényzetmentesség nemcsak a vízerózió romboló hatását fokozza, de a szélerózióét is. Ettől a talaj felső, humuszos és tápanyagban gazdag rétegei eltávoznak, és így a természetes növényzet visszatelepülésének lehetősége, valamint a mezőgazdasági használat lehetősége (a táj potenciálja) csökken, illetve lehetetlenné válik. A növényzet regenerálódásának lehetősége egyébként annál kisebb az arid jellegű térségekben, minél változékonyabb a klíma, különös tekintettel a szélsőséges eseményekre, ezen belül is a nedvességviszonyok szélsőséges változására (hosszú aszályos periódusok, katasztrofális méretű záporok).

Az elsivatagosodás tehát elsősorban az éghajlati viszonyokkal, a növényzet kiirtásával és az ennek következtében létrejövő talajerózióval függ össze. Ugyanakkor természetesen a többi természetföldrajzi tényező módosító szerepe is fontos. A domborzat, a talaj fizikai és kémiai tulajdonságai, a felszínközeli (talajképző) kőzet mind szerepet játszanak abban, hogy milyen gyors és milyen mértékű lesz az elsivatagosodás.

Az elsivatagosodás mértéke a kiindulási nedvességállapottól és az emberi beavatkozásoktól – itt most elsősorban a pozitív beavatkozásokra gondolunk – is függ. A folyamat eredménye és lefolyása nem szorul magyarázatra: a kiindulási állapotból – szubhumid, szemiarid vagy arid viszonyokról lehet szó – az egyes fokozatok végigjárásával – tehát ha pl. szubhumid volt a terület, akkor előbb szemiarid, majd arid lesz –, a fokozódó szárazodás (aridifikáció) következtében a terület végül is hyperariddá válik. A vegetáció szempontjából nézve tehát a pusztából szavanna, tüskés szavanna, félsivatag és végül sivatag lesz.

Összefoglalás, következtetések

A tájdegradáció korunk igen széles körben, nagy területeken elterjedt negatív folyamategyüttese, amely a földrajztudomány módszereivel vizsgálható a legeredményesebben, és így tudományunknak fontos, új feladatot ad. Itt főként a jelenség komplex voltára gondolunk, a táj degradációjában ugyanis minden természetföldrajzi tényező szerephez jut.

A jelenségre először a talajtan tudománya figyelt fel, hiszen a degradálódott térségek mezőgazdasági hasznosítási lehetőségei a minimálisra csökkennek vagy megszűnnek a talaj degradálódása miatt. Ez egyébként önmagában is szembeszökő – gondoljunk például egy elszikesedett területre. Ha a degradálódott terület nem volt hasznosítva, úgy a növényzet degradációja is feltűnő lehet.

A tájdegradáció folyamatai hazánkban is jelen vannak, így a magyar földrajztudomány előtt is ott az új kihívás.

A szubhumid, szemiarid és arid éghajlatú területek degradációs folyamatait elsivatagosodásnak nevezzük – így hívjuk fel a figyelmet e területek különös veszélyeztetettségére. Földünk legszegényebb, élelmezési problémákkal küzdő régiói tartoznak ide, a földfelszín közel 40 %-a. Vita van arról, hogy a definíciót – a P/ETP index határértékei alapján – szó szerint kell e értelmezni, és akkor az elsivatagosodás nem a sivatagok képződését, ill. ennek lehetőségét jelenti, vagy pedig szorítkozzunk azokra a térségekre, ahol valóban a sivatagok képződése lesz vagy lehet a folyamat eredménye. Magyarország is aláírta az egyezményt, mivel a fokozódó szárazság nálunk is komoly veszélyt jelent – elsősorban a Duna–Tisza közi hátságon. Vannak tehát nálunk is területek, amelyek a definíció követelményeit kielégítik. Így az elsivatagosodás kutatása is kihívást jelent tudományunknak. A kérdés természetföldrajzi vizsgálata tekintetében arra kellene koncentrálnunk, hogy a degradációs folyamatok egyéb, nemcsak a talajt érintő vonatkozásait részletesen feltárjuk, ill. hogy a kérdés komplex, tájtani, tájökológiai szintézisét megadjuk. Mindezek alapján konkrét, gyakorlati javaslatokat kell megfogalmazni arról, hogy hogyan lehet a táj degradációját megállítani, illetve a folyamatot pozitív irányba, a rehabilitáció irányába fordítani.

Kulcsszavak: talajdegradáció, tájdegradáció, elsivatagosodás, talajerózió

Irodalom

Arnalds, Ólafur (1997): Desertification in Iceland. Desertification Control Bulletin. 32, 22–24.

Arnalds, Ólafur – Kimble, John (2001): Andisols of Deserts in Iceland. Soil Science Society of America Journal. 65, 1778–1786.

Barrow, Christopher John (1991): Land Degradation: Development and Breakdown of Terrestrial Environments. Cambridge University Press

Bádonyi Krisztina (2001): A tájdegradáció napjainkban. Földrajzi Értesítő. L, 1–4, 321–334.

Blaikie, Piers M. – Brookfield, Harold (1987): Land Degradation and Society. London: Methuen. In: Barrow, Christopher John (1991): Land Degradation: Development and Breakdown of Terrestrial Environments. Cambridge University Press

Bulla Béla (1962): Magyarország természeti tájai. Földrajzi Közlemények. 10, 1–16.

Csorba Péter (1999): Tájökológia. Kossuth Egyetemi, Debrecen

EEA Environmental Assessment Report (2003): Europe’s Environment: The Third Assessment. European Environmental Agency (EEA), Copenhagen

FAO (1990): FAO Production Yearbook. FAO, Rome

Haase, G. (1964): Landschaftsökologische Detailuntersuchung und naturräumliche Gliederung. Petermanns Geographische Mitteilungen. 108, 8–30.

Imeson, Anton C. – Emmer, Igino (1992): Implications of Climatic Change for Land Degradation in the Mediterranean. In: Boer, M. M. (1999): Assessment of Dryland Degradation – Linking Theory and Practice through Site Water Balance Modelling. Knag/Faculteit Ruimtelijke, Wetenschappen Universiteit, Utrecht

Johnson, Douglas L. – Lewis, Lawrence A. (1995): Land Degradation: Creation and Destruction. Oxford

Kerényi Attila (1995): Általános környezetvédelem: globális gondok, lehetséges megoldások. Mozaik Oktatási Stúdió, Szeged

Kertész Ádám (1999): Land Degradation, Soil Conservation and Large-Scale Farming – Soil Conservation in Large-Scale Land Use. ESSC, Proceedings, International Conference, May 12-15, Bratislava, Slovak Republik. 17–23.

Kertész Ádám (2000): Land Degradation as a Consequence of Aridification on the Northern Border of the Mediterranean. In: Balabanis, Panagiotis – Peter, D. – Ghazi, A. – Tsogas, M. (eds.): Mediterranean Desertification: Research Results and Policy Implications. Proceedings of the International Conference, Crete, Greece, 1996. Luxemburg 129–139.

Kertész Ádám (2001): Land Degradation in Hungary. – In: Bridges, E. Michael – Hannam, I. D. – Oldeman, L. R. – Penning de Vries, F. W. T. – Scherr, S. J. – Sombatpanit, S. (eds.): Response to Land Degradation. Oxford–IBH Publishing Co., New Delhi– Calcutta, 140–148.

Leser, Hartmut (1976): Landschaftsökologie. Ulmer, Stuttgart

Mensching, Horst G. – Seuffert, Otmar (2001): (Landschafts-)Degradation – Desertifikation: Erscheinungsformen, Entwicklung und Bekämpfung eines globalen Umweltsyndroms. Zeitschrift für Geo- und Umweltwissenschaften. Petermanns Geographische Mitteilungen. Justus Perthes Verlag Gotha GmbH., 6–15.

Oldeman, L. Roel – Hakkeling, R. T. A. – Sombroek, W. G. (1991): World Map of the Status of Human-Induced Soil Degradation: An Explanatory Note. International Soil Reference and Information Centre and United Nations Environment Programme. Wageningen, The Netherlands – Nairobi, Kenya

Scherr, Sara J. (1999): Soil Degradation. A Threat to Developing-Country Food Security by 2020? International Food Policy Research Institute, Washington

Szabolcs István – Várallyay György (1980): A talajok termékenységét gátló tényezők Magyarországon. Földrajzi Közlemények. 28, 4, 345–356.

Troll, Carl (1939): Luftbildplan und ökologische Bodenforschung. Zeitschrift der Gesellschaft für Erkunde zu Berlin. 718, 297.

Troll, Carl (1968): Landschaftsökologie. In: Pflanzensoziologie und Landschaftsökologie. Den Haag. 1–21.

UNCOD (1977): Proceedings of the Desertification Conference. UNEP, Nairobi –Pergamon Press, New York

UNEP (1992): World Atlas of Desertification. UNEP, Nairobi – Edward Arnold, London, 69 plates.

Várallyay György – Leszták M. (1990): Susceptibility of Soils to Physical Degradation in Hungary. Soil Technology. 3, 289–298.

Várallyay György (1989): Soil Degradation Processes and Their Control in Hungary. Land Degradation and Rehabilitation. 1, 171–188.

1. kép • Árkos erózió, Dél-afrikai Köztársaság, Bergville környéke (Fotó: Kertész Ádám)

2. kép • Szikes folt, Kiskunság, Fülöpháza

1. táblázat • Kémiai és fizikai talajdegradáció által sújtott területek kontinensenként (Oldeman et al., 1991)

A „+” jel azt jelenti, hogy „elhanyagolható”, a „–” jel a vonatkozó adatok hiányára utal.

2. táblázat • A talajerózió által sújtott területek (10⁶ ha) a Földön, kontinensenként (Oldeman et al., 1991)

1. ábra • A talajdegradáció mértéke kontinensenként és földhasznosítás szerint (FAO, 1990; Oldeman et al., 1991; Scherr, 1999 nyomán)

3. kép • Badland-formáció, Dél-afrikai Köztársaság, Alliwal North (Fotó: Jakab Gergely)

	Mezőgazd. terület			Állandó legelő			össz.	Erdő degr.	%	Össz mg., lege- lő+erdő	degra- dált	%	erősen degra-	%
	össz. (millió ha)	degr.	%	össz.	degr.	%
Afrika	187	121	65	793	243	31	683	130	19	1663	494	30	321	19
Ázsia	536	206	38	978	197	20	1273	344	27	2787	747	27	453	16
Dél-Amerika	142	64	45	478	68	14	896	112	13	1516	244	16	139	9
Közép-Am.	38	28	74	94	10	11	66	25	38	198	63	32	61	31
Észak-Am.	236	63	26	274	29	11	621	4	1	1131	96	9	79	7
Európa	287	72	25	156	54	35	353	92	26	796	218	27	158	20
Óceánia	49	8	16	439	4	19	156	12	8	644	104	17	6	1
Világ	1475	562	38	3212	685	21	4048	719	18	8735	1966	23	1216	14

3. táblázat • A talajdegradáció mértéke kontinensenként és földhasznosítás szerint (FAO, 1990; Oldeman et al., 1991; Scherr, 1999 nyomán)

4. kép • Badland-formáció Délkelet-Spanyolországban (Los Barrancos de Gebas, Murcia; Fotó: Bádonyi Krisztina)

5. kép • Sivatagszerű táj, Izland (Fotó: Madarász Balázs)

<-- Vissza a 2008/06 szám tartalomjegyzékére

---

<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra

---

[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]

---