Az energetika egészségre ártalmas hatásai
A következőkben együttesen tárgyaljuk a munkahelyi környezetben jelenlévő s az emberi egészségre ártalmas fizikai, kémiai és egyéb tényezők szerepét a foglalkozási betegségek megjelenésében, klinikai lefolyásában és kimenetelében, valamint a tágabb értelemben vett környezetben előforduló, ugyanezen tényezők szerepét a lakosság soraiban megjelenő betegségek kialakulásában, klinikai lefolyásában és várható kimenetelében. Ennek az az oka, hogy az ugyanazon tényezők többnyire kisebb koncentrációinak, esetleg rövidebb ideig és minden bizonnyal kevésbé rendszeresen kitett lakosság között megjelenő betegségek klinikai képe, lefolyása és kimenetele az esetek jelentős részében kevésbé jellegzetes, felismerése több gyakorlatot igényel, mint a munkahelyeken megjelenő, foglalkozási megbetegedéseké. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy - bár a munkahelyek egy részében elképzelhető egyetlen károsító tényező jelenléte -, a legtöbb munkakörben egyszerre több fizikai, kémiai és egyéb tényező is hat, és olyan másodlagos tényezők is szerepet játszanak, mint a munkahelyek felszereltsége, az egyéni védőeszközök, a dolgozók képzettsége ezek helyes használatára, ami a lakosság esetében aligha jöhet szóba. Mindenesetre, a betegségek megjelenése mindkét esetben függ az egészségre káros tényezők jelenlététől (expozíció) és ezek behatási időtartamától (expozíciós idő).
A következőkben sorra vesszük azokat a fizikai, kémiai és sajátos természetű anyagokat vagy hatásokat, amelyek a villamosenergia-termelés nemkívánatos melléktermékeként az alkalmazottak és a lakosság egészségi állapotát hátrányosan befolyásolhatják.
Magas hőmérséklet
Az ember csaknem állandó testhőmérsékletű élőlény, s - a környezeti hőmérséklet széles határok közötti változásai ellenére - képes a testhőmérsékletét aránylag szűk határok között tartani. Az állandó testhőmérséklet fenntartásához a hőtermelés és a hőleadás egyensúlya szükséges, amit az agyvelő egy meghatározott része (hypothalamus) szabályoz. Az aktív hőtermelés forrása az anyagcsere, a hőleadásban pedig elsősorban a vezetés, sugárzás, áramlás játszik szerepet. Ha ezen a módon a hőleadás nem kielégítő, akkor megindul a verejtékezés, párologtatás. A testfelületre jutott verejték pedig a párolgási hőt jelentős részben a szervezettől vonja el. Nagy mennyiségű verejték termelése jelentős folyadék- és sóvesztéssel jár, s hosszabb ideig csak akkor tartható fenn, ha utánpótlásukról gondoskodunk.
Ha a szervezet nem képes a felesleges hőt leadni, hőpangás keletkezik. Kb. 39,5oC testhőmérsékleten a fizikai és szellemi teljesítőképesség rohamosan csökken, a pulzusszám és a verejtékelválasztás növekszik. Majd 40,5oC körül a verejtékezés leáll, s ha nem történik idejében beavatkozás, akkor 43-43,5oC elérésekor beáll a halál (hőguta). Az öntudat csaknem mindvégig megtartott lehet.
Zaj
A zaj különböző magasságú és erősségű hangok rendszertelen keveréke. A különböző iparágak munkafolyamatainál keletkező zajt összefoglaló névvel ipari zajnak nevezzük. Az ipari zajoknak két fontos fizikai jellemzőjük van: a hangnyomásszint és a frekvencia szerinti megoszlás, vagy spektrum.
Zaj okozta halláskárosodásnak vagy akusztikai traumának nevezzük a hallószervnek azt a károsodását, amelyet hangjelenség okoz. Kétféle hangjelenség okozhat a hallószervben maradandó károsodást: a dörej és a zaj. A dörejártalom főleg egyszeri dörej (pl. a robbanáskor létrejövő éles csattanás) hatására keletkezik, míg a zaj okozta halláskárosodás tartós, ismételt zajhatásra.
A tartós ipari zaj hatására kialakuló hallásromlás lassan, fokozatosan fejlődik ki. Ezért krónikus hangártalomnak is szokták nevezni. A károsodás helye úgyszólván kizárólag a Corti-szerv, a benne lévő érzékhámsejtek és idegdúc- (ganglion)-sejtek megduzzadása, illetve zsugorodása. Az érintett személy első panasza a beszédmegértés csökkenésére vonatkozik.
Por
A por szilárd halmazállapotú részecskékből és gázból (levegőből) álló keverékrendszer, amelyben a részecskék méreteloszlása tág határok között változhat, de túlnyomórészt a kolloid tartományba esik. Ha a szilárd részecskék mellett folyékony részecskék is keverednek a levegőhöz, akkor füstről beszélünk. A szilárd részecskék méreteik alapján két csoportra oszthatók: a 0,1-10 mikrométer közötti átmérőjű részecskéket, amelyek a levegővel kolloidális keveréket alkotnak és csak soká ülepednek le, aeroszolnak (a hazai szóhasználatban lebegő vagy szálló pornak) nevezik, míg a 10 mikrométernél nagyobb átmérőjű, többé-kevésbé gyorsan ülepedő részt aeroszesztonnak vagy ülepedő pornak. A porok lehetnek szervetlen és szerves, természetes és mesterséges, ásványi és nem ásványi eredetűek, kristályos és nem kristályos (amorf) szerkezetűek, szemcsés és rostos formájúak.
A szilárd részecskék méret szerinti felosztása biológiai szempontból is jelentős. Az 5 mikrométernél nagyobb szemcsék már a felső és középső légutakban leválasztódnak és előbb-utóbb kiürülnek, míg a tüdő szövetébe, különösen a léghólyagocskákba csak az ennél kisebb méretű szemcsék jutnak. Ebből következik, hogy az aeroszeszton legfeljebb a bőrt, a szem kötőhártyáját és a légutak nyálkahártyáját izgatja, az orvosi szempontból legsúlyosabb következményekkel, a tüdő olyan kóros elváltozásával, mint a portüdő, elsősorban a finom szemcséjű porok tartós munkahelyi vagy lakossági belégzése esetén kell számolnunk.
Ártalmas gázok és gőzök
Rövid áttekintésünket elsősorban a légkört szennyező, az érzékszerveinkre is ható és többnyire korai tüneteket okozó gázok és gőzök ismertetésére korlátozzuk. Ezek: szén-monoxid, szén-dioxid, kén-dioxid és kén-trioxid, nitrózus gázok vagy nitrogén-oxidok, ózon, szénhidrogének. E gázok fő forrásai: az energetika, az ipar egyes ágai, a közlekedés, a fűtés és a hulladékanyagok.
Szén-monoxid, CO: Színtelen, szagtalan, íztelen, a levegőnél könnyebb, vízben alig oldódó, tűzveszélyes gáz. Akkor keletkezik, ha szerves anyag tökéletlenül ég el. Jelentős mennyiségben tartalmazza az ún. széngáz, a motorok kipufogógáza, a világítógáz. Forrásai között megemlítendő a szénbányászat (robbantás után vagy a szén öngyulladásakor). Meggyújtva szén-dioxiddá ég el. A klórral napfény hatására foszgénné (COCl2) egyesül. Rendkívül mérgező hatású, ami a vérfestékhez, hemoglobinhoz való erős kötődésen alapul, alkalmatlanná téve azt a további oxigénfelvételre és -szállításra. A heveny szén-monoxid-mérgezés tünetei: bágyadtság, fejfájás, szédülés, hányinger, hányás. Súlyos esetekben ájulás, eszméletvesztés és halál is előfordulhat. Legérzékenyebb szervünk a központi idegrendszer és a szívizom.
Szén-dioxid, CO2: Színtelen, gyengén savanykás ízű és szagú gáz. A levegőnél nehezebb, ezért a helyiségek, üregek alján (bányákban, aknákban, alagutakban, kutakban, pincékben) felgyűlhet, kiszorítva a levegőt. Az égést nem táplálja. Vízben elég jól oldódik, s azzal részben szénsavvá egyesül. Kis mennyiségű szén-dioxid a levegő normális alkotórésze (0,03-0,04%), de nagyobb koncentrációban mérgező. Kis koncentrációkban a légzőközpontot izgatja, nagyobb koncentrációban fulladásos halált okozhat, ami 20%-os koncentráció esetén néhány másodperc alatt, alacsonyabb koncentrációknál akár több napig is eltartó eszméletlen állapot után következik be.
Kén-dioxid, SO2: Színtelen, szúrós szagú, mérgező gáz. A "füstköd" izgató hatásának egyik tényezője. Könnyen cseppfolyósítható, vízben kénessav keletkezése közben jól oldódik. Közönséges körülmények között alig, katalizátorok (pl. nitrogén-oxidok) jelenlétében viszont gyorsan kén-trioxiddá (SO3) oxidálódik, ami vízzel - erős hőfejlődés közben - kénsavvá egyesül. A kén-dioxid megtalálható a városok és ipartelepek levegőjében, ahová a kéntartalmú energiahordozók (kőszén, kőolaj, földgáz) elégetése révén kerül. A légutak nyálkahártyáján képződő kénessav izgatja a szöveteket, és kínzó köhögést, hörghurutot, ritkábban tüdővizenyőt is előidézhet. A kellemetlen hatások miatt a veszélyeztetett személyek igyekeznek biztonságba jutni, ezért a súlyos, heveny mérgezés ritka. A kénessav-képződés - bőséges páratartalom esetén - már a légkörben is bekövetkezhet. Így jöttek létre a rendkívül veszélyes ködkatasztrófák pl. Németországban, Nagy-Britanniában és az USA-ban, több ezer megbetegedéssel és nagyszámú halálesettel.
Nitrózus gázok vagy nitrogén-oxidok, NOx: A nitrogén oxidációja útján keletkező, gáznemű termékek, a nitrogén-monoxid (NO), nitrogén-dioxid (NO2), nitrogén-trioxid (N2O3), nitrogén-tetroxid (N2O4) és nitrogén-pentoxid (N2O5) különböző arányú keverékei. Erősen szúrós szagúak, kis koncentrációban alig különböztethetők meg az ózontól. Nagyobb koncentrációban feltűnő a barnássárgától vörösig terjedő elszíneződésük. Többségük igen reakcióképes, erélyes oxidáló hatású anyag. Vízzel és a nyálkahártyákon is salétromossav, illetve salétromsav képződik belőlük. Nitrózus gázok keletkeznek nitrogéntartalmú robbanóanyagok működésbe lépésekor, nitrocellulóz tökéletlen égésekor, vagy magas hőmérséklet hatására a levegő nitrogénjéből. Zárt, szellőzetlen helyiségekben vagy csatornákban súlyos mérgezést okozhatnak. A légutakba jutva - az említett savak mellett - nitritek és nitrátok képződhetnek. A méreghatás - bizonyos latencia idő után - savhatásban nyilvánulhat meg, ami a légutak nyálkahártyáját és a tüdőhólyagocskákat károsítja, sőt tüdővizenyőt okozhat. A heveny mérgezés általában két szakaszban zajlik le. Az első szakaszra jellemzőek a nyálkahártyák helyi, izgalmi tünetei: kaparó érzés a torokban, köhögés, esetleg hányás, fejfájás, szédülés. Ez az időszak 1-2 órán belül lezajlik, és 3-10 órás tünetmentes (lappangási) időszak követi. A második szakasz rendszerint hirtelen, igen erős köhögési ingerrel kezdődik, amit félelem- és fulladásérzés kísér. A légszomj erősen fokozódik. A légzés- és pulzusszaporulat a fenyegető tüdővizenyő figyelmeztető jele. Minél korábban fejlődik ki a tüdővizenyő, annál rosszabb, reménytelenebb a kórjóslat.
Ózon, O3: Színtelen, jellegzetes csípős szagú gáz, a városi szmog veszélyes alkotóeleme. Kisebb koncentrációban fejfájást, a szem kötőhártyáján égető érzést, a nyálkahártyákon enyhe izgalmat okoz. Nagyobb koncentrációban (5-10 mg/m3) - erős oxidaló tulajdonsága miatt - a nitrózus gázokhoz hasonló tüdőkárosodásokat okoz. A látásélesség csökkenését is leírták.
Szénhidrogének, CxHy: Szén- és hidrogénatomokból felépülő szerves vegyületek.
A benzol, C6H6: Színtelen, jellegzetes szagú folyadék. Gőze nehezebb a levegőnél. A kőszénből gyártott koksz és világítógáz mellékterméke. Benzolexpozíció főleg a kőolajiparban fordul elő. A levegő magas benzoltartalma is csak kevéssé izgatja a légutakat. Folyadék formájában azonban zsírtalanítja, kiszárítja és izgatja a bőrt, gyulladását okozhatja és elősegítheti másodlagos fertőzését. Heveny mérgezésben elsősorban a benzol bódító (narkotikus) hatása érvényesül. Enyhébb formája kellemes, fokozottan jó közérzettel járó, eufóriás állapottal kezdődik, majd fáradtságérzés, szédülés, kisfokú zavartság, hányinger, fejfájás, illetve a fejben nyomásérzés, aluszékonyság jelentkezik. Később görcsök, bénulások, eszméletvesztés és rövid időn belül - az esetek kis részében - légzésbénulás következhet be. Általában azonban szívkamra-remegés (fibrilláció) vezet a halálhoz. Az idült benzolhatás következményei hónapokig, sőt akár évekig is eltartó lappangási idő után jelentkezhetnek az egyéni érzékenységtől függően. Ilyen körülmények között a benzol főleg a vérképzést károsítja (az egyéni hajlam mellett), az expozíció időtartamától és a koncentrációtól függően. A csontvelői vérképzés és a vérkép jellege fokozatosan vagy hirtelen változhat. Igen ritkán fehérvérűséget és spontán vetélést is észleltek, több évvel az expozíció megszűnte után. A benzol felhasználása ma már erősen korlátozott, nemzetközi egyezmények alapján.
Toxikus fémek
Arzén (As): A fémek és nemfémek közötti, átmeneti tulajdonságú elem. Főleg a szénben és vasércben található, de kis mennyiségben mindenütt előfordul a természetben. Nyomokban a legtöbb élő szervezet és az élelmiszerek is tartalmazzák. Az energetikai eredetű arzénpor és -füst belégzés útján kerül az emberi szervezetbe. Hat a légutakra, szívre, vesékre, vérképző szervekre, vérre, idegrendszerre, bőrre. Daganatkeltő hatása is jól ismert.
Higany (Hg) és vegyületei: Ezüstös színű, folyékony fém. Szobahőmérsékleten is párolog és mind zárt, mind nyílt térben rövid idő alatt veszélyes koncentrációt érhet el. Számos szervetlen és szerves vegyületet alkot. A fő veszélyt az elemi Hg gőzei jelentik. Rövid idő alatt is a légutak és a szájüreg nyálkahártyáinak izgalmát, lázzal és nehézlégzéssel kísért tüdőgyulladást okoznak. Az idült mérgezés elsősorban az idegrendszert károsítja. Vízoldékony vegyületei kevéssé mérgezőek.
Ólom (Pb) és vegyületei: A kőzetekben, talajban és növényzetben kis mennyiségben mindenütt jelenlevő nehézfém. Fém ólmot használnak a nagyfeszültségű villamos kábelek köpenyeként, és ólomalkilokat az üzemanyag kopásgátló adalékanyagaként. Bár fő forrása az élelmiszer és ivóvíz, az ólomvegyületek gőzeinek belégzése a városi szennyezett levegővel jelentősen hozzájárul a lakosság ólomterheléséhez. Mérgező hatása csak a lágyszövetekben lévő ólomnak van, a csontszövetben raktározottnak nincs. Legkorábbi tünetei: gyors elfáradás, étvágytalanság, idegesség, remegés, izomgyengeség, gyomor- és bélpanaszok. Az idült ólommérgezés rákkeltő hatása és az utódokban fejlődési rendellenességet okozó hatása bizonyított.
Ionizáló sugárzás
Ma már közismert, hogy a nagyenergiájú, ún. ionizáló sugárzás egyaránt ártalmas az egészségre akár kívülről, a szervezeten kívüli forrásokból, akár belülről, az emberi testbe bekerült radioaktív anyag(ok)ból ered. Az ártalom megnyilvánulhat az egyéni élet fenntartását biztosító sejtek károsodásában (szomatikus sugárártalom), vagy a fajfenntartás és öröklés folyamatosságát szolgáló ivarsejtek károsodásának az utódokban történő megnyilvánulásában (örökletes sugárártalom). Ha a sugárzás a test egészét vagy nagy részét éri, akkor az ártalom is rendszerint az egész szervezetre kiterjedő, általános megbetegedés: ez a sugárbetegség. Ha csak a test kis hányadát, egyes szerveit vagy szöveteit éri, akkor a kialakuló, helyi sugársérülés is körülírt, lokális marad. A sugárbehatás korai következményei órákon vagy napokon belül jelentkeznek, míg a késői következmények hosszú idő elteltével, többnyire hónapok vagy évek múltán, sőt akár a következő nemzedékek valamelyikében.
A heveny sugárbetegség klinikumát elsősorban Hirosima és Nagaszaki 1945. évi atombombázása áldozatainak, valamint a különféle nukleáris berendezésekkel, radioaktív izotópokkal és egyéb sugárforrásokkal bekövetkezett balesetek sérültjeinek a vizsgálata alapján ismerjük. Idült foglalkozási sugárártalomként tartja számon az irodalom a radiológia úttörőinek és későbbi művelőinek sugárzás okozta bőrrákját, leukémiáját, a számlapfestő munkások rosszindulatú csontdaganatát s az uránbányászok tüdőrákját.
A világ egész közvéleményét megrázta a Csernobili Atomerőmű 1986. április 26-án bekövetkezett balesete, amely az atomenergetika történetében példa nélkül állóan súlyos következményekkel járt, mind a környezet radioaktív szennyeződésének mértéke és kiterjedése, mind a legsúlyosabban érintett területeken élő lakosság veszélyeztetése tekintetében. Az üzemeltető személyzetnek és a baleset-elhárításban segítségükre siető erők személyzetének 31 tagja áldozta életét abban a hősies küzdelemben, amit a tűz megfékezése, a radioaktív anyagok kiáramlásának megakadályozása és a baleset következményeinek enyhítése érdekében kifejtettek. A sérült atomerőmű környezetéből több lépcsőben a lakosok százezreit kellett kimenekíteni, illetve biztonságosabb területre áttelepíteni.
Az erőfeszítések ellenére szinte az egész északi féltekén ki lehetett mutatni a környezet kisebb-nagyobb fokú szennyeződését radioaktív anyagokkal és a sugárzási szintek (háttérsugárzás) ennek megfelelő emelkedését. Az ENSZ és más nemzetközi szervezetek csakhamar programokat indítottak tagországaik válaszlépéseinek és intézkedéseinek irányítására és összehangolására, valamint a Szovjetunió legjobban érintett tagköztársaságainak, illetve utódállamainak a megsegítésére.
A baleset okaival és következményeivel számos nemzetközi és nemzeti tudományos rendezvény foglalkozott, egyezmények születtek, tudományos elemzések és közlemények készültek és kerültek publikálásra szinte áttekinthetetlen mennyiségben. Ez utóbbiak között is kiemelkedő jelentőségűek azok az összefoglalók, amelyeket az Egyesült Nemzetek Atomsugárzás Hatásai Tudományos Bizottsága (UNSECAR) 1988. és 2000. évi jelentései tartalmaznak. A közvéleményben keltett izgalmakkal, rémhírekkel és itt-ott pánikhangulattal szemben, a tagországokból begyűjtött mérési eredmények értékelése alapján, az UNSECAR 1988. évi jelentése megállapította, hogy "Európa országaiban, és kisebb mértékben az északi félteke országaiban, a lakosság sugárterhelést kapott. Ez azonban perspektivikusan nem nagymértékű".
Érdemes még idézni az UNSECAR 2000. évi jelentéséből is: "A pajzsmirigyrák-esetek száma (kb. 1800) a gyermekkorukban besugárzott személyek között, különösen a 3 érintett országban (Fehérorosz-, Oroszország és Ukrajna) jelentősen nagyobb, mint ami a korábbi ismeretek alapján várható volt. Ez a magas gyakoriság és rövid keletkezési idő szokatlan. Lehetséges, hogy egyéb tényezők is befolyásolták a kockázatot. A gyermekkori sugárterhelést követő pajzsmirigyrák megszaporodásától eltekintve, az összes rákgyakoriságban és halálozási arányszámban nem észleltek olyan növekedést, ami ionizáló sugárzásnak lenne tulajdonítható. A leukémia kockázata (a betegség 2-10 éves látenciaideje miatt) nem tűnik megemelkedettnek még a helyreállítási munkálatokat végző dolgozók között sem. Semmiféle bizonyíték nincs az ionizáló sugárzással kapcsolatba hozható, nem rosszindulatú rendellenességekre sem."
Ezzel egybehangzó következtetésekre jutott a baleset 10. és 15. évfordulóján a Magyar Tudományos Akadémián rendezett két hazai tudományos konferencia is.
Elektromágneses erőterek
Az elektromágneses hullámok spektrumának azt a tartományát, amelyben a fotonok frekvenciája (és energiája) kisebb, hullámhossza pedig nagyobb, mint a leglágyabb ionizáló sugárzásé, nem-ionizáló sugárzások összefoglaló névvel jelöljük. Ennek a tartománynak is a legalján foglalnak helyet az ún. rendkívül kis frekvenciájú (ELF) elektromágneses sugárzások, illetve villamos erőterek.
A legtöbb adat, amely ma felhasználható az ELF (50 és 60 Hz) villamos erőterek okozta emberi kockázat becslésére, szigorúan ellenőrzött laboratóriumi körülmények között végzett kísérletekből származik. A kémcső-kísérletek eredményei azt mutatják, hogy az időben változó ELF villamos erőterek módosíthatják a sejthártyák tulajdonságait és befolyásolhatják a sejtműködéseket. Az állatkísérletekben kapott eredményekből pedig arra következtethetünk, hogy az ELF erőterek hatására az élőlényekben észlelhető biológiai jelenségek összefüggést mutatnak az erőtér frekvenciájával és irányultságával, a besugárzott test alakjával és nagyságával, valamint az érintett szövetek összetételével.
A rendelkezésre álló irodalom áttekintése azt sugallja, hogy az ELF elektromágneses terek olyan környezeti tényezők, amelyek csekély potenciális veszélyt jelentenek a biológiai rendszerekre. Az embereken észlelt hatások gyakran tűnnek kapcsolatban lévőnek az idegrendszerrel (változások az idegingerelhetőségben, idegkémiai folyamatokban, hormontermelésben, viselkedési reakciókban és a biológiai ritmusban). Az epidemiológiai vizsgálatok nem igazolták az ELF erőterek egyértelműen ártalmas hatását az egészségre, a rákgyakoriságra, a veleszületett fejlődési rendellenességekre, bár kétségtelenül vannak köztük olyanok, amelyek ilyen hatásokat sugallnak.
A jelenlegi hazai helyzet
A legfontosabb környezetszennyező tényezők és az emberi egészségre gyakorolt hatásaik ismertetése után vizsgáljuk meg ilyen szempontból a hazai helyzetet, az elmúlt években végrehajtott ellenőrző méréseknek a közelmúltban közzétett eredményei alapján.
Hagyományos környezetszennyezők
Az 1997-1999 közötti években településeinken jelentősen és folyamatosan csökkent a levegő kén-dioxid koncentrációja. A korábban fő szennyezőanyagként ismert gáz jelenleg már nem okoz környezeti problémát, kivéve Pécset, ahol még szmoghelyzetek is előfordultak. A nitrózus gázok szintje a településeken általában emelkedett. Ennek oka egyrészt a közlekedési emissziók növekedése, másrészt a gázfűtés terjedése. A szén-monoxid koncentrációk elmaradtak a feltételezettől, de egyes településeken időszakos kiugrások voltak észlelhetők. Az ózonkoncentrációk a nyári időszakban, erős napsütésben átmenetileg emelkedtek, míg az őszi-téli félévben alacsony szintre estek vissza. Az ülepedő porszennyeződés mértéke csökkenő tendenciát mutat. A szálló por koncentrációja azonban, különösen a forgalmas belterületeken, néha igen magas, gyakori a határérték túllépése. Az ólomkoncentráció, az üzemanyagok ólomtartalmának csökkenésével párhuzamosan, csökkenő tendenciát mutat.
Az országos vízminőség-javító program eredményeként a természetes eredetű arzénnel határértéken felül szennyezett ivóvizet fogyasztók számát 400 ezerről 10 ezer alá sikerült csökkenteni 15 év alatt. Az ipari létesítmények körül gyakran előforduló szennyezett talaj felporzás révén, a szálló porhoz tapadva kerül a levegőbe és jelent kockázatot. A régebbi ipari üzemek nagy részénél talaj- és talajvízszennyezést lehet megállapítani.
A Paksi Atomerőmű Rt. (PARt) környezeti hatása
A PARt létesítésével kapcsolatos környezetvédelmi feladatok végrehajtására, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Tanács 1/1979. (IV.27.) OKTT sz. határozatában lefektetett irányelveknek megfelelően, az erőmű köteles üzemi sugárvédelmi ellenőrző rendszert működtetni, amelynek programját, módszereit és mérési jegyzőkönyvét az illetékes hatóságok jóváhagyják és ellenőrzik. Ezek maguk is végeznek független ellenőrző méréseket. A hatósági környezeti sugárvédelmi ellenőrző rendszert jelenleg három hatóság működteti (EüM, PVM, KTM). A rendszer bázisintézete az OSSKI. A környezetellenőrzés eredményeiről és értékeléséről éves jelentés készül, amelyet eljuttatnak az illetékes hazai és nemzetközi szervezetekhez.
Az 1999. évi eredményeket tartalmazó, 2000 júniusában közzétett hatósági jelentés szerint:
a) a légköri kibocsátások (nemesgázok, aeroszolok, jód- és stroncium izotópok) aktivitása 0,1-2,0% között volt;
b) a vízi kibocsátásoké (összes-béta és stroncium) 4,8-7,4%), a tríciumé pedig 67% volt az engedélyezetthez képest.
A kibocsátásokból számított effektív dózis-hozzájárulás a lakossági sugárterheléshez képest a legkedvezőtlenebb helyzetű, tehát az erőmű telephelyének határán élő, feltételezett személy esetében 0,05 mikroSv volt.
A frissvízhűtésű erőmű a jelenleg beépített kapacitás mellett a Duna átlagos vízhozamának 15-20%-át használja fel hűtési célokra és engedi vissza. Egy korábban végzett tanulmány szerint a Duna hőterhelése a jelenleginél 2-3-szor nagyobb kapacitású erőmű működését is elviselhetővé tenné.
A radioaktív szennyeződés egyéb forrásai
Az uránbányászok tüdőrákját idült foglalkozási sugárártalomként tartja számon az irodalom (hazánkban Sándor J., Somfai M. és munkatársaik foglalkoztak ennek a kérdésnek a vizsgálatával). Visszatekintő vizsgálataikban 3754 uránbányász adatait hasonlították össze az országos népesség kor, nem és vizsgálati év szerint standardizált halálozási adataival, illetve a megyei népesség ugyanígy standardizált gyakoriságadataival. A standardizált halálozási hányadost 1,41 (1,09-1,75)-nek, a standardizált incidenciahányadost pedig 2,12 (1,48-2,75)-nek találták. Tehát mindkét index szignifikáns kockázatnövekedésre utal. Ennek magyarázatát részben a munkahelyi radonexpozíciónak, részben az uránbányászok közötti szélsőségesen magas dohányzási gyakoriságnak tulajdonították.
A Magyar Villamosművek Tröszt (MVMT) megbízásából végzett másik tanulmány szerzői viszont azt vizsgálták, hogyan alakul a hazai széntüzelésű hőerőművekben égetett szenek és melléktermékeik (pernye, salak) természetes radioaktivitása. Megállapították, hogy az U-238 aktivitás-koncentrációja az ajkai szénben magas, ezt követik a pécsi és dorogi szenek, legalacsonyabb a bükkábrányi lignitben. A Th-232 aktivitás-koncentrációja a pécsi szenekben a legnagyobb, az ajkai szenekben a legkisebb. Az izotópok dúsulásának mértéke az égetéskor képződő pernyében és salakban 1,7-3,7-szeres. A keletkezett pernyékből eredő gamma-dózisteljesítmény (és Ra-226 koncentráció) szempontjából legkedvezőtlenebb az ajkai, ezt követi a pécsi. Legkedvezőbb az inotai pernye. Az ezen adatok alapján készített rangsorolás jelentős segítséget nyújthat a pernye lakossági célokra (pl. házépítés) történő felhasználhatóságának mérlegelésekor.
A csernobili baleset hazai következményei
Hazánk nem tartozott azon európai országok közé, amelyek - a volt Szovjetunió tagországai mellett - a legerősebben szennyeződtek a sérült atomerőműből kiszabadult radioaktív anyagokkal. Ez részben a meteorológiai viszonyok kedvező alakulásának, részben a Kárpátok hegykoszorújának, részben pedig az idejekorán hozott, megfelelő baleset-elhárítási intézkedéseknek köszönhető. Az intézkedések a Paksi Atomerőmű létesítésével kapcsolatosan kialakított és begyakorolt környezetellenőrző rendszerek, valamint az időközben bevont akadémiai és egyetemi intézetek szakemberei által végzett, több ezernyi mérés és elemzés alapján születtek. A későbbi vizsgálatok ezeket a korai eredményeket és következtetéseket csak megerősíteni és kiegészíteni tudták.
Az itt-ott megnyilvánuló félelmek ellenére bebizonyosodott, hogy a balesetnek tulajdonítható járulékos lakossági sugárterhelés átlagértéke hazánkban 300 mikroSv-re tehető, a természetes környezeti forrásokból származó, évenkénti lakossági sugárterhelés egytizedére, de még a leginkább szennyezett hazai környezetben sem haladja meg az 1000 mikroSv-et.
Azóta már az is kiderült, hogy hazánkban sem a gyermekkori pajzsmirigyrák és fehérvérűség, sem az egyéb rosszindulatú megbetegedések és fejlődési rendellenességek gyakoriságában nem lehetett a balesettel összefüggésbe hozható, statisztikailag szignifikáns emelkedést kimutatni. A KSH adatai szerint az összes daganatos halálozások száma 1970-től a 90-es évek végéig kb. 30%-kal, meglehetősen egyenletesen növekedett. A növekedés területi megoszlása pedig semmilyen összefüggést nem mutat a baleset okozta radioaktív környezetszennyeződés korábban kimutatott és közismert területi megoszlásával.
IRODALOM:
1. Munkaegészségtan, üzemegészségtan. Szerk.: Timár Miklós. Medicina, Budapest, 1981.
2. Kertai Pál: Közegészségtan. Medicina, Budapest, 1982.
3. Sources, Effects and Risks of Ionizing Radiation - United Nations Scientific Committee on the Effects of Atomic Radiation 1988 Report to the General Assemly, with annexes. United Nations, New York, 1988.
4. Nonionizing radiation protection - Second edition. Ed. by M. J. Suess, D. A. Benwell-Morison. WHO Regional Publications - European Series No. 25. WHO Regional Office for Europe, Copenhagen, 1989.
5. Sztanyik, B. L., Lun Katalin és mtsaik: A csernobili atomerőművi baleset tanulságai 10 év távlatából - Tudományos ülésszak (MTA 1996. március 25-28., Budapest). Budapesti Közegészségügy - ÁNTSZ Fővárosi Intézete, 28:303-330, 1996.
6. Vajda György: Kockázat és biztonság. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998.
7. Kertai Pál: Megelőző orvostan (A népegészségügy elméleti alapjai). Medicina, Budapest, 1999.
8. Beszámoló a Nemzeti Környezet-egészségügyi Akcióprogram keretében végzett tevékenységről 1997-1999. Szerk.: Pintér Alán. NEKAP, Budapest, 2000.
9. Munkaegészségtan - foglalkozás-orvostan, foglalkozási megbetegedések, munkahigiéné. Szerk.: Ungváry György. Medicina, Budapest, 2000.
10. Sources and Effects of Ionizing Radiation - United Nations Scientific Committee on the Effects of Atomic Radiation, UNSCEAR 2000 Report to the General Assembly, with Scientific Annexes, United Nations, New York, 2000.
A jelen számunkat a huszonöt éves Paksi Atomerőmű Rt. támogatta.